Orbán Viktor: Sokat köszönhetünk Duray Miklósnak

Duray Miklós öt éven belül már a harmadik könyvét jelentette meg. E legújabb – melynek a címe Hazától A Nemzetig – a Méry Ratio kiadásában jelent meg. Ugyancsak a Méry Gábor nevével fémjelzett kiadó adta ki 1989-ben az Önkormányzati kísérleteink című Duray-könyvet. A közéjük beékelődő, az Osiris kiadásában napvilágot látott Változások küszöbén kötettel akár egy szabadon összeállt trilógiáról is szólhatunk, melyekben Duray Miklós átfogó képet ad a szlovákiai magyarságnak az 1989-es rendszerváltást követő küzdelmeiről, vívódásiról, helyzetéről és kiútkereséséről

A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának nagyterme a könyvbemutató idejére zsúfolásig megtelt. Nem hiányzott a Magyar Koalíció Pártjának képviselete sem, közöttük Bugár Béla pártelnökkel. A könyvet Orbán Viktor korábbi miniszterelnök és Csoóri Sándor méltatták, az est háziasszonya Sunyovszky Szilvia volt.

Az alábbiakban Orbán Viktor laudációjának szerkesztett változatát közöljük.

Sokat köszönhetünk Duray Miklósnak. Amikor a 80-as évek második felében, a 90-es évek elején, a rendszerváltoztatás szabadságot hozó világában egész Európában és bizonyos értelemben Magyarországon is szinte ellenállhatatlannak tűnő liberális kordivat bontakozott ki, Duray Miklós azok közé tartozott, akik a közösségek és az összetartozás fontosságára hívták fel a figyelmünket. Ugyancsak köszönettel tartozunk azért, mert a 80-as évek derekán, amikor nagyon sok fiatal arról gondolkodott, hogy elhagyja a szovjet csapatok által megszállt és kommunisták által uralt Magyarországot, Duray Miklós és társai személyes helytállásból adtak példát, hogy akár a börtön árán is akár maradnunk kell.

Az egységnek is van tudománya, s Duray Miklós ebben a nehéz tudományban mutatott fel elismerésre méltó eredményt. Emlékezetes, hogy a Felvidéken három, egymással rivalizáló szervezettel indult neki a magyarság a rendszerváltó éveknek. Ebből a helyzetből azt az egységet kialakítani, ami ma jellemzi a felvidéki magyar közéletet, komoly szakmai teljesítmény. Bölcsesség, vezetői rátermettség nélkül nem lehetett volna megoldani a legnehezebb szakmai kérdést: úgy összeegyeztetni az elvi, nemzetstratégiai célokat és a reálpolitikai, napi együttélés kényszerét, hogy az egység ne roppanjon meg. Hogy ez a felvidéki magyarságnak sikerült, abban jelentős szerepe van Duray Miklósnak.

Ez csak azoknak sikerülhet, akik egyaránt ismerik az emberi lélek rejtelmeit s szilárd jelleműek. Csak ezek az emberek találhatnak rá az egység kulcsára, amely egyetlen szóban megfogalmazva úgy hangzik: alázat. Ez a szó érvényes arra az életműre, amely Duray Miklós könyvéből olvasható ki. Semmi sem nehezebb, mint éppen annak az embernek tudomásul venni a reálpolitikai kompromisszumokat, aki ragaszkodik az igazsághoz. Duray Miklós egyik legnagyobb szakmai, politikai teljesítménye éppen az az alázat, amellyel a Magyar Koalíció Pártjának megalakulása után továbbra is a közélet része maradt, továbbra is a magyar közösségért dolgozik anélkül, hogy igényt tartana arra, hogy ennek a szövetségnek ő álljon az élén.

Az ember számos ügyben kényszerül reálpolitikai kompromisszumokra, még itt Magyarországon is, hát még kisebbségi sorban a határon túl. Azonban lenne-e miből engedni, ha Duray Miklós nem teszi magasra a mércét? Lehetne-e kihez és mihez képest kompromisszumot kötni, ha Duray Miklós hosszú éveken keresztül nem ragaszkodott volna az utolsó töltényig az igazsághoz? Kisebbségi létben politikai egységet megőrizni csak bölcs munkamegosztás mellett, alázattal viselkedő, közösségük iránt felelősséget érző vezetőkkel lehet. Mindannyian hálásak lehetünk azért, hogy a Felvidéken, a mai nehéz körülmények között Duray Miklós és hozzá hasonló magyar vezetők képesek nap mint nap példát adni az egység tudományából.

Duray Miklós könyve az elmúlt másfél évtized történetét, a hazától a nemzetig tartó hosszú utat mutatja be. Ha valaki végigolvassa – akár csak a benne szereplő ismertebb tanulmányokat –, akkor megtalálja a választ arra a kérdésre, hogy mi különbözteti meg az elhivatott közéleti embert az üzleti világból verbuválódott politikusoktól. A gazdaság felől a közélet felé érkező emberek általában úgy vizsgálják a népszerűségi listákat, mint a brókerek a tőzsdeindexet. Ha kell eladnak, ha kell vásárolnak, attól függően, hogy éppen mikor mi kecsegtet nagyobb haszonnal. Ezzel áll szemben az elhivatott közéleti ember típusa, aki nem a pillanatnyi, gyorsan változó körülmények rabságában él. Cselekvésének mozgatórugói mélyebben vannak, mint saját személyes ambíciói, céljai pedig magasabban találhatók, mint az egyszerű, aktuális siker. Duray Miklós életével és könyvével mércét állít mindannyiunk elé, mindazok elé, akik munkájukat és életüket mélyebb és magasabb összefüggésekben kívánják látni, mint a napi aktualitások, a pillanatnyi erőviszonyok, vagy az éppen elérhető kisebb-nagyobb hasznok.

Duray Miklós könyve páratlan értékű lenyomata egy összetartó közösség, a felvidéki magyarság közelmúltjának. Ezért is több, mint egy egyszerű cikk- vagy esszégyűjtemény. Annak a korszaknak a lenyomata, amely a kommunizmus bukásával kezdődött és a magyarság egy részének határokon átívelő újraegyesítésével zárult le. A felvidéki magyarság ezalatt a másfél évtized alatt élve a számára megadatott lehetőségekkel először megszervezte önmagát, majd minden hányattatás, megosztási kísérlet és gáncsoskodás ellenére az újraegyesülő Európában csatlakozott az anyaországi magyarsághoz.

„A jövő tehát azoké, akik cselekedeteikben a maguk jogos igényeit és a környezetük jogos törekvéseit egységbe csatolva cselekszenek. A jövő tehát a miénk.” – írja Duray Miklós egyik tanulmányában. Igaza lehet, mert az uniós csatlakozás óta egy újabb számmal kell gondolkodnunk, a 11 millióval. Korábban, Ilylyés Gyula megállapítása szerint a világon élő 15 millió magyarból 10 millió élt Magyarországon. Ma elmondhatjuk, hogy a világon élő 15 millió magyarból 11 millió él az Európai Unióban, s ilyen értelemben a felvidéki és a magyarországi magyarok immár ugyanahhoz a közösséghez tartoznak.

További érv Duray Miklós könyve mellett, hogy az elmúlt 15 év krónikáján túl a magyarság jövőjével is foglalkozik, s így cselekvésre ösztönözheti mindazokat, akik nemzetstratégiában gondolkoznak, s a magyarságot nem szétszakítottságában, hanem egységében képzelik el. A könyv talán azokat is elgondolkodtatja, akik a múltban is és ma is kettéválasztva tartják a kisebbségi létbe szorult magyarság és az anyaországi magyarok ügyét, ráadásul jelenleg döntési helyzetben is vannak.

Ugyanis a felvidéki és az anyaországi magyarság Európai Unión belül kiépített kapcsolata lesz a modell arra, hogy a jövőben hogyan lehet sikeresen kihasználni a csatlakozás, az Unión belüli egyesülés lehetőségét az erdélyi és a délvidéki magyarság számára is.
Duray Miklós könyve alapján bátran kijelenthetjük, hogy nem létezik sikeres Magyarország sikeres felvidéki magyarok nélkül, s ugyanígy nem létezik sikeres szlovéniai, erdélyi, kárpátaljai, horvátországi, vajdasági vagy burgerlandi magyarok nélkül sem. A könyv világossá teszi, hogy a kárpát-medencei magyaroknak nem csak a múltja, de a jelene is közös. Hasonlóak a problémáink, s úgy tűnik a jövő gondjai is közösek lesznek, amelyekre a megoldást nekünk magunknak kell megtalálnunk.

Az előttünk álló kérdés az, hogy tudunk-e élni az Unió adta lehetőségekkel, elsősorban az autonómia megteremtésének lehetőségével, hogy elég erősek leszünk-e mi felvidéki és anyaországi magyarok ahhoz, hogy együttesen kiharcoljuk a határon túli magyar közösségek számára az autonómiát.

A könyv rámutat, hogy mi magyarok nem kívánunk sem többet, sem kevesebbet annál, hogy ami jog és lehetőség jár a katalánnak, az osztráknak a skótnak vagy a korzikai franciának, az legyen elérhető a magyarnak is. Mindazok, akik ma ezt a célt nem tűzik maguk elé – legyen szó politikusokról vagy magyar nemzeti közösségekről -, valójában egy olyan jogról mondanak le, amely az Európai Unión belül minden egyes magyart megillet. És itt azonnal felmerül a kérdés, hogy van-e egyáltalán bármely politikai vezetőknek joga és lehetősége lemondani magyar nemzeti közösségek autonómiájáról.
(Orbán Viktor beszédéne vége)

***

A kötet címét úgy választottam, hogy érzékeltessem: vissza kell jutnunk oda, ahonnan a huszadik század elején erőszakkal eltérítettek bennünket. Széttépték nemzetünket, sokan meghasonlottakká váltak közülünk, egyesek ellenségévé lettek nemzetünknek, mások fájdalmasan önmagukba zárkóztak a nemzet gyötrelmei miatt, sokakat a félelem vagy a bosszú görcse bénított meg és bénít ma is. Akadnak köztünk a sorsunk miatt gyűlölködők vagy mindenről lemondók, milliós nagyságrendű az értelmetlen erőszak miatt elpusztultak száma és ugyancsak sokmilliónyira tehető a meg sem születettek vagy az elkallódottak sora. Vissza tehát a nemzethez, hogy évezredes múltunkhoz szervesen kötődhessen jelenünk, hogy ismét együtt tervezhessük a jövőnket. A nemzet nem végcél és nem egyetlen célja az életnek, de legnagyobb közös értékünk és legmélyebb élményünk, amint más nemzeteknek is az.

Duray Miklós

***

Német László egy tanulmányában, melyet a Nyugat elődeiről írt, így fogalmazott: „1850 és 1880 között a magyarság nem harminc évet, hanem három évszázadot öregedett. Bonyolultabb lett és gonoszabb. Megvalósította Széchenyi reformjait és kiirtotta magából Széchenyi szellemét.” Amikor elolvastam Duray könyvét, eszembe jutottak ezek a sorok. Miért? Mert úgy vélem, mi itt megvalósítjuk a demokráciát, de annak megvalósítása közben kiirtjuk a demokrácia szellemét. Különös, hogy a szellemiség ha megjelenik, azonnal politikai erővé is tud válni. Duray Miklós könyve ennek a jelenségnek a felhívása szempontjából is rendkívül fontos szerepet tölt be.

Csoóri Sándor

***

Duray Miklós a földhöz és a néphez való hűség szimbóluma. Csendes kitartása a földhöz és a nyelvhez mindannyiunk számára példa. Sokat vállalt magára a szlovákiai magyarságot sújtó különböző kollektív megbélyegzésekből. A börtönt is. A börtönből szabadulva pedig a radikálisság, a békétlenség és a nacionalizmus bélyegét – az európai demokrata homlokán.
A magyarság sorsát méltósággal viselte. Nem félt nyíltan vállalni az igazságot. Írásaival nem csak velünk, Magyarországon élőkkel, hanem a világgal is meg tudta értetni, hogy miért is van a szlovákiai magyarság Kettős elnyomásban, Kutyaszorítóban, ahogy műveinek címei is szólnak.

Mára a világ nagyot változott. Áll a híd Esztergom és Párkány között. De amíg romokban hevert, a szlovákiai magyarság legjobbjai szinte maguk voltak a híd pillérei, a társnemzet hitével, ahogy Duray Miklós krédóját megfogalmazta.

Részlet Mádl Ferenc, Magyarország köztársasági elnökének beszédéből, amikor 2001-ben átadta Duray Miklósnak a Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztjét. (A mostani könyvbemutatót megtisztelte jelenlétével Mádl Dalma, a köztársasági elnök neje is)

***

(Szabad Újság, 2004-22, június 6., Oriskó Norbert összeállítása)