Kárpát-medencei kutyaszorítóban

Sajtófigyelö
Forrás: gondola.hu, Sylvester Lajos írása

Duray Miklós, a kárpát-medencei magyar összefogás szimbólum-embere újabb felhívást kiabált bele a nagyot halló, felig-meddig süket magyar világba. Ebben néhai Antall Józsefnek az MDF I. Országos Gyűlésén elhangzott szavait idézi.
„Nem adhatjuk meg ellenségeinknek, ellenfeleinknek, de még riválisainknak sem a szakadás, a felbomlás kárörömét.”

Duray az idő szorításában nem magyarázkodik, hanem megállapít, kijelent, miheztartás végett közli, hogy „… a rendszerváltoztató pártok közül ma már csak a FIDESZ képviseli – polgári szövetséggé átalakulva – az antalli örökséget, az értékmegtartó és a keresztény együttérzésre épülő magyar politikát. Azt az irányzatot, ami a legközelebb áll azokhoz a baloldali értékekhez is, amelyeket valaha, még a kommunizmus fertőjének elterjedése előtt a marxizmustól mentes szociáldemokrácia, valamint ’56 baloldali mártírjai képviseltek. Azt az eszmét, amely 1950-ben megteremtette az egyesülő Európa alapjait.”

A felhívás fogalmazója miután utal arra az antalli intelemre, hogy a magyar nép egy újabb megcsalatást soha nem bocsátana meg a nemzet politikusainak, felkéri a magyarországi nemzettársainkat, legyenek bár az MDF, a MIÉP, a Jobbik, a Cigány Összefogás, a Kisgazda Párt, a Centrum Párt, a KDNP szavazói, hogy a Kárpát-medencei magyarság jövőjének érdekében szavazzanak a Fidesz-MPSZ – KDNP jelöltjeire.

Szavazzanak a Fidesz-KDNP jelöltjeire abban az esetben is, ha netán az első fordulóban az MPSZ-re vagy az SZDSZ-re szavaztak.

Ez tiszta beszéd.

A legnagyobb műfelháborodást, valószínű, az váltja ki, hogy Duray Miklós a MIÉP-et és a Jobbik-ot, tehát a szélsőségesnek kikiáltott két párt tagjait is felkéri, hogy szavazzanak a magyarság kárpát-medencei jövője érdekében a Fideszre.

Ez szokatlan hang, hiszen a Fidesz elleni egyik fő vád több, mint évtizede az, hogy nem határolódott el eléggé a MIÉP-től. Dávid Ibolya is a programnak nevezett nyolcpontos ultimátumában erre az elhatárolódásra szólítja fel a Fideszt. A MIÉP pedig, Csurka Istvánnal és néhány megbokrosodott társával az élen hosszú idő óta, ellenkező oldalról ugyancsak a Fideszt és elnökét „szorongatja”, állítván, hogy parlamenti kiszorításukért a Fidesz a bűnös. Csurka István még az első választási forduló után sem ajánlotta fel a MIÉP-szavazatait a Fidesz számára, holott mindenki számára világos, hogy ezzel ő is a II. Gyurcsány-kormány országlásának meghosszabbítását támogatja.

Ezeknek a személyi, csoportos és kispárti gyűlölködéseknek a következménye, hogy Orbán Viktor és hívei kétszeres kutyaszorítóba kerültek: egyrészt a nemzeti érdekeket sutba vágó sértett „államasszony” és a mellette buzgólkodók szorongatják. Másrészt az ugyancsak agyonsértett MIÉP, s harmadrészt a balliberális koalíció sodorná félre őket az útból, miközben Kuncze Gábor „véres nyershúst” fogyaszt, Gyurcsány Ferenc narancstortát fal, s előre isznak a medve bőrére, határtalan örömmámorban úszva, hiszen – mondják – a Fidesznek már vezetője, miniszterelnök jelöltje sincs, és nincs is programja.

Szóval lesz most fogaknak csikorgatása Duray MIÉP-felkérése miatt. Ezt a felkérést egyébként a Fidesz azért nem engedhette meg magának, mert a Csurkáék ellen felajzott média-had borzalmas zsivajgásba csapna, holott, tetszik, nem tetszik, a MIÉP is a magyar nemzet, a magyar állam része. Érzékelem, hogy mennyire nonszensz, amit most leírtam, hiszen ők a magyar nemzet igazi részeként határozzák meg önmagukat, szemben az elnemzetlenítőnek, globalistának mondott, az internacionálét éneklő balliberális és szocialista oldallal.

És ha demokrácia van, véleményüket a MIÉP-hez tartozók is kifejezhetik. Érdekes, hogy azok, akik a MIÉP ellen agitálnak, demokratikusnak és elfogadhatónak tartják, hogy bizonyos társadalmi kategóriákat, etnikai csoportosulásokat húsvéti sonkával vásároljanak meg, csomagosztogatásokkal édesgessenek magukhoz, s ami aztán mindennek a teteje, hogy a hatalmat gyakorló pénzügyminiszter útszéli módon megzsarolhatja az ország egyik részének egybecsődített polgármestereit, mondván, hogy országlásuk idején majd az április 23-i szavazás eredményeinek függvényében jutnak beruházásokhoz.

Duray MIÉP megszólítása azért is figyelemre méltó, mert meglehet, hogy Csurka István számára a kívülről, „oldalról” érkező beszólás is a nemzeti oldal egységének megteremtése irányában hat, és feladja az ön- illetve az országot rontó makacskodást.

Duray néhánymondatos felhívása ahhoz a több ezer levélhez, üzenethez, vitához, beszédhez csatlakozik, amely a magyar értelmiség számára fúj ébresztőt.

Belőlünk, határon kívül élő magyarokból a legnagyobb megütközést az váltja ki, hogy a magyar társadalom értelmiségi személyiségeinek és csoportosulásának tömeges kiállása a kormányváltás mellett sem volt elegendő az első választási forduló eredményeinek eldöntéséhez. Elgondolkoztató, hogy az eddigi két legnagyobb budapesti tömegrendezvényen, az Andrássy úti és a Kossuth-téri nagygyűlésen milyen volt az értelmiségi felhozatal, melyik tömegrendezvényen kik álltak ki pártjaik mellett? Az egyik fél, a Fidesz mellett ott volt az értelmiség „húzó ágazata”, akadémikusok, tudományos intézetek meghatározó személyiségei, írók, sportolók, művészek – és a másik oldal „személyi állományát”, humán politikai letéteményeseit jobb, ha nem említjük.

A Fidesz melletti felhívások, beadványok, nyílt levelek megfogalmazói és aláírói még szélesebb értelmiségi spektrumot jelenítenek meg.

Az ember csak töpreng, hogy milyen is az a fél ország, amelyik ezek után is úgy döntött az első fordulóban, ahogy döntött. Izgatottan figyeljük, hogy az áprilisi döntéshozatalban milyen szerepe és ráhatása lesz az igen erős értelmiségi fellépésnek – kivéve természetesen a szoci és a balliberális koalíció hallgató elitértelmiségét, akik csöndes háttértámogatással nézik ezt a „húzzunk bele” nyomulást, és egy bátortalan szavuk sincs arról, hogy milyen erkölcsi-etikai háttérrel rohamozó politikusok képviselik a hazát, nemzetet és a demokráciát.

Felette érdekes, illetve nagyon veszélyes, amint Dávid Ibolya és maréknyi csapata rácsapja az ajtót a magyar kormányváltásra. Két álló hete a magyar sajtó mit sem tesz, mind ezt a pártütést boncolgatja. Ezért a részletekre nem térünk ki, csupán a kérdés néhány aspektusára utalunk.

Egyszerűen érthetetlen, hogy az „államasszony” és a „kérlelhetetlen” Herényi meg társai milyen ellenséges indulattal és mennyi gonosz szenvedéllyel rombolnák szét a magyar jobboldalt, hogy ennek roncsain, amint ezt nyíltan hirdetik, egy konzervatív jobbközép pártot építsenek föl. Baloldali „mindent bele!” támogatással. Négy év múlva, tíz év múlva, majd a távoli jövőben. Addig bebetonoznák azt a balliberális kormányzatot, amely alig van köszönő viszonyban a demokráciával. Meglepő az is, amint a már említett erkölcsi-etikai tényezőket lerázzák magukról, mint kutya a bolhát.

A jelenség még érdekesebb, ha éppen a Duray-felhívás szellemében az „államasszony” határon túli, néhány hónappal ezelőtt még „virágzó” kapcsolatrendszerének alakulását vizsgáljuk. Az erős nemzeti érzéssel megáldott határon túli magyar sokaság soha nem bocsátja meg ezt az árulást. Áriázhatnak bértollnok karrieristák – hadd ne mondjak neveket -, tüsténkedhetnek bérszószólók, Ibolya asszony mímelt vallásossága, búcsújárásai, pápai és somlyói ereklyéi mind-mind önmaga ellen fordulnak. Persze itt nálunk, Erdélyben is vannak néhányan az árulást erénnyé átíró szónokok és tollnokok, akik még ránk is szólnak, hogy ne kontárkodjunk bele „más ország” választási dolgaiba. Vajon el lehet tekinteni attól, hogy a mindenkori magyar kormányzat milyen szerepet vállal a határon túli magyar nemzetrészek sorsának alakulásáért.

Dermedten nézzük, hogy papok, lelkészek, értelmiségiek „államasszonyt” intő szava, instanciázó kérelme nem elegendő ahhoz, hogy a Dávid Ibolya csonkaországi és határon túli maradékemberei ráébredjenek, makacs ellenállásukkal  az ország határain kívül élők ellen uszító, őket maguktól ellökő, és a demokráciát megcsúfoló luxusbaloldalt támogatják.

Az „államasszony” elsősorban saját pártját verte – veri szét. Ha az sem elegendő bizonyos következtetések megfogalmazására, hogy az antalli örökség eszmerendszeréhez hű MDF-tagság „félreszavaz” majd  az április 23-i megmérettetésen, akkor bizonyos, hogy nem csupán a személyes sértettség, a féktelen hiúság művelteti el a nemzetveszejtést elősegítő vagdalkozást, hanem más pártok érdeke is.

Duray Miklós felhívástervezetét természetesen aláírtuk. És mi, aláírók talán már a csíksomlyói pünkösdi búcsún találkozhatunk egymással. Szomorú, hogy az államasszonynak senki sem fogja hiányát érezni, mert, valószínű levonja a megfelelő következtetéseket a Kuncze úr nagyváradi fogadtatásból, ahol a hozsanna elmaradt.

Sajnáljuk, őszintén sajnáljuk.

A helyzet az,  hogy Dávid Ibolya most az országot juttatta kutyaszorítóba, de előre látható, hogy maga is odakerült, beszorult ebbe csapdába.

Még volna néhány órányi ideje, hogy felismerje: a konzervatív jobboldali értékeket ott kell keresni, ahol az fellelhető.