A Szlovák Nemzeti Párt ultimátumot adott Duray Miklósnak

Az alábbiakban olvasható az az Inforádióban (július 28-án) elhangzott beszélgetés Duray Miklóssal, melyre hivatkozva Karol Gordik ügyvéd a Szlovák Nemzeti Párt felhatalmazásával levélben fordult Duray Miklóshoz, hogy vonja vissza szavait, és 10 millió koronás kártételt fizessen a Szlovák Nemzeti pártnak. A levélben Duray Miklósnak szeptember 9-i határidőt adtak a válaszra, ellenkező esetben – mint a levélíró írja – bírósághoz fordulnak.
(A szlovák nyelven írt levél fotokópiája – a kis képre kattintva – nagyítható. A magyar fordítását is közöljük!)

Info Rádió, 2006.07.28.

Műsorvezető: A pozsonyi rendőr-főkapitányság kérdéseket intézett a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjához, azt követően, hogy a kormányban részt vevő Szlovák Nemzeti Párt vezetője, Jan Slota feljelentette Duray Miklóst, az MKP ügyvezető alelnökét. A hatóságok azt tudakolják, milyen minőségében vett részt Duray Miklós Budapesten egy februári konferencián, és még a meghívóját is látni szeretnék. Duray Miklós az Info Rádiónak adott interjúban fasisztának nevezte a Szlovák Nemzeti Pártot. Szvetnik Endre interjúja.

Duray Miklós: Számomra ez meglepő. Nem az, hogy Jan Slotának, ez a, nem tudom, sorrendben tizenötödik vagy hanyadik feljelentése velem kapcsolatban, hanem, hogy a rendőrség ebben az ügyben egyáltalán eljárást indított.

Riporter: Pontosan mi történt itt egyáltalán, tehát mit akar öntől vagy a pártjától megtudni a rendőrség, mi itt a gyanú?

Duray Miklós: Hát, itt tulajdonképpen a kérdések, amit feltettek a pártnak a rendőrség részéről, nagyon furcsák. Az iránt tudakolódnak, hogy a meghívás a konferenciára hogyan történt, hogy a párt kapta-e a meghívót vagy személy szerint én kaptam-e meghívót, és szeretnék látni a meghívónak a szövegét.

Riporter: Ez mit jelentett, hogy ön visszaélt a hivatali helyzetével, vagy, szóval mi lehet itt a gyanú?

Duray Miklós: Hát ezt én nem tudom. Bármilyen nyilvános szereplés gyanú fölött áll, tehát egyáltalán gyanút megfogalmazni egy ilyen nyilvános szerepléssel kapcsolatban, az nonszensz.

Riporter: Ön, ugye, egy tudományos konferencián volt, ahol kisebbségi kérdésekről adott elő Budapesten.

Duray Miklós: Hát ezt a Magyar Tudományos Akadémia és a Duna TV közösen szervezte, abból az alkalomból, hogy nem sokkal később megindult a Duna TV-nek az autonómia csatornája.

Riporter: Most, amikor beszélgetünk, akkor nem tudjuk annak a levélnek a tartalmát, amit a szlovák külügyminiszter küldött a magyar külügyminiszternek, válaszra Budapest aggodalmai miatt, amiatt, hogy Ján Slota magyarellenes kijelentésekre ragadtatta magát, azután is, hogy pártja belépett a koalícióba. Ön mire számít, hogy mi van a levélben?

Duray Miklós: Hát, azt én nem tudom, hogy mit fognak írni válaszlevélben a szlovák külügyminisztériumból, de szerintem egyre kínosabbá válik a helyzet, mert van Szlovákiának egy olyan kormánya, amely fölött van egy koalíciós tanács, és ennek a koalíciós tanácsnak csak három tagja van, és a három közül az egyik a Ján Slota. Tehát itt nem olyan egyszerű helyzetben van a kormány, hogy hogyan válaszoljon meg egy ilyen levelet. Ugyanis a szlovák kormánynak hatalmilag az egyharmad része, az Ján Slota pártjából áll, és ez egy fasiszta párt.

(Ez az aláhúzott mondat az egyetlen, melyet a levélben idézetként közöltek – szerk. megj.)

Riporter: Ezt ön így mondja.

Duray Miklós: Nem, ezt nem én így mondom, így lehet minősíteni minden megnyilvánulása szerint. Aki idegengyűlöletet hirdet, aki nemzetiségi gyűlöletet hirdet, aki becsmérli a másik nemzetet, aki fegyveres akcióra buzdít a másik nemzet ellen, hát akkor ezt az embert hogyan lehet minősíteni?

Riporter: Hogy érzékeli, hogy azóta, hogy a Szlovák Nemzeti Párt bekerült a koalícióba és fölállt a kormány, változott a magyar kisebbséghez való hozzáállás Szlovákiában?

Duray Miklós: Igen, a nyilvános agressziók, azok újból megjelentek. Lépten-nyomon ismét felszólítják a magyarokat, hogy ne beszéljenek magyarul, húzzák át a magyar nyelvű feliratokat, ma nyilatkozott az oktatásügyi miniszter, és, hát nagyon sötét fellegek rajzolódnak ki a nyilatkozatából a magyar iskolákra vonatkozóan.

******

A Duray Miklósnak küldött levél magyar fordítása:

JUDr. Karol Gordík, ügyvéd
Pivovarská 20, 010 01 Zilina
tel./fax: 041/5620846, licens szám: 2783
e-mail: gordik@nextra.sk

Miklós Duray
Horská 2
831 02 Bratislava

Jogtalan beavatkozás a jó hírnévbe és pénzbeli elégtétel anem anyagi kár jóvátételére.

A Szlovák Nemzeti Párt, Safárik tér 3, Pozsony központtal azzal hatalmazott fel, hogy képviseljem a pártot és eljárjak  a beavatkozás a jó hírnévbe és pénzbeli elégtétel az egyéb mint anyagi kár jóvátételére ügyben.

2006. június 28-án Ön a Szlovák Nemzeti Pártról (SNS) a magyar InfoRádióban azt nyilatkozta, hogy az fasiszta párt. A beszélgetésben Ön a magyar InfoRádióban az akkor még csak készülőben lévő levélről is nyilatkozott, amelyet a szlovák külügyminiszter készített magyar kollégájának. „A kormány nincs egyszerű helyzetben egy ilyen levél megválaszolásának vonatkozásában. A szlovák kormány összetételében ugyanis, hatalmilag egy harmadában Slota pártjából áll, aemly fasiszta párt.“

Az Ön kijelentését több szlovákiai sajtótermék is átvette, amely befolyásolja a közvéleményt. Az idézett kijelentéssel Ön sértette a Szlovák Nemzeti Párt jó hírnevét és becsületét, és egyaránt a párt tagjait is. Az ilyen kijelentések jelentős mértékben csökkentik a párt és tagjainak méltóságát, megbecsülését és jó hírnevét a társadalomban nemcsak Szlovákiában, hanem külföldön is. Ha Szlovákiában létezne fasiszta párt, azt a törvényeknek megfelelően be kellene tiltani

A leírtaknak megfelelően kérem Önt, hogy kijelentését, mely szerint az SNS fasiszta párt, nyilvánosan vonja vissza, kérjen elnézést a párt tagjaitól, és nem anyagi kárként fizessen ki 10 000 000 korona összeget.

Válaszát 2006. 9. 5-ig várom és amennyiben nem kerül sor peren kívüli megállapodásra az SNS jogi úton kívánja megoldani a helyzetet.

Zsolnán, 2006.08.21-én

Melléklet: Meghatalmazás

Megszakítás