Logikus a szurkolók reakciója

Forrás: (Hídlap, Szép Éva)
Szlovák politikusok körében komoly felháborodást váltott ki a magyarországi szurkolók múlt hétvégi tette (szlovákellenes transzparensek a magyarországi labdarúgó-mérkőzéseken), ez viszont annak fényében érdekes, hogy a Szlovákiában történt hasonló magyarellenes megmozdulásokra szinte egyikük sem reagált.

Farkas Iván, MKP-s politikus szerint a történtek beláthatatlan következményekkel bírnak.

A Honvéd – Újpest találkozó közönségének feje fölött a „Szlovákok, örökké a rabszolgáink”, a Szolnok-Ferencváros mérkőzésen pedig a „maradtokJán Slotának meg kell halnia” feliratú transzparensekkel jelentek meg a szurkolók. Alig egy hete szlovák focimeccseken készített film jelent meg a világhálón: a Slovan és a Dunaszerdahely közötti másodosztályú rangadón a pozsonyi klub szurkolói „Szlovákia a szlovákoké”, „101 százalék antihungary” és ehhez hasonló táblákkal tüntettek, a videóban egy a Nagymagyarországról mintázott plakát is szerepelt, amelyet összetéptek, a földre dobtak, közben az „Ezt akarjátok?” kérdés is többször felhangzott. Ekkor a Szlovákia címerében található sas transzparens formájában tűnt fel – mutatva, hogyan szabadult meg Szlovákia a történelmi Magyarország fogságából.

Emellett a múlt hétvégi Bácsfa-Slovan mérkőzésen is hasonló rendbontás történt, ott a rohamrendőröknek kellett közbelépniük, de a pozsonyi huligánok rendzavarásáról csak egyetlen szlovákiai sportlap ejtett néhány szót. A fent említetteket a szlovák politikusok akkor nem kívánták kommentálni, mondván: nem vállalnak felelősséget egyes személyek felelőtlen cselekedetei miatt. Most azonban, hogy Magyarországon történtek hasonló megmozdulások, sokan háborognak pártállástól függetlenül. A Vladimír Mečiar vezette Néppárt (HZDS) közleményében arra kéri a Magyar Köztársaságot, hogy az államon belül is alkalmazza ugyanazokat az elveket, amelyeket az államközi politikában a nemzetiségekkel szemben alkalmaz, mert a történtek nem kedveznek a jószomszédi viszonynak, és az ilyen provokációk a szlovákok és a magyarok együttélését megzavarni szándékozó erők érdekeit szolgálják. A Szlovák Nemzeti Párt alelnöke Anna Malíková a SITA hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy sokkolónak találja azt, hogy a Fradi szurkolói Ján Slota halálát áhítják, „Mert ugyan kit zavar egy hazafias, jelenleg kormányzati pozíciót élvező párt elnöke olyannyira, hogy a halálát akarja?”. Malíková szerint „a háttérben a nemzetiségi szenvedélyek céltudatos és tervezett felkorbácsolásának szándéka áll”, és igen érdekes lesz majd, amikor kiderül, hogy kik állnak az ilyen jelenségek hátterében. Később megjegyezte azt is, hogy „biztosan nem a szlovákok”.

Duray Miklós, az MKP ügyvezető alelnöke szerint elsősorban azt kell vizsgálni, hogy mikor kezdődtek a megmozdulások: „Az új kormánykoalíció megalakulása, az SNS programja és képviselőinek retorikája az, ami kiváltotta a fasiszta, szélsőséges megnyilvánulásokat Szlovákiában. Mindennek egyenes és logikus következményei a Magyarországon történtek, mert ugye, amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten” – magyarázta a Hídlapnak a felvidéki politikus.

Farkas Iván MKP-s képviselő osztja Duray véleményét, elmondása szerint beláthatatlan következményekkel bírnak az elmúlt időszak eseményei, amelyek kiváltásában mind a két oldal bizonyos körei érdekeltek. „A sajtó is sokat foglalkozik a történtekkel, ami egyrészt jó, mert tájékoztatják a közvéleményt, másrészt viszont árthat, mert nem kellene az egész társadalmat felhergelni” – fogalmazott a politikus. Farkas sajnálatát és aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a szlovákiai politikusok csak a magyarországi eseményekre reagálnak, Duray Miklós szerint saját házuk táján kellene először rendet tenniük: „Az atrocitások visszaszorítása érdekében egy olyan kormány kellene Szlovákiában, amelyben nincsenek szélsőséges elemek. Mivel Robert Fico egyetlen egyszer sem határolódott el az SNS-től, a kormány profilját jelenleg a szlovák nemzetiek határozzák meg, az MKP pedig a történések ellen csak annyit tehet, hogy felemeli a szavát”. Farkas szerint a nemzetiségellenes események visszaszorítását elősegítheti a jogszabályok betartása, a bűntények kivizsgálása, emellett azonban nacionalista megjegyzésektől mentes politikai élet is szükségeltetik.

A Ferencváros Szurkolók Szövetségének elnöke az Info Rádióban azt mondta: a szóban forgó feliratokat a csapat törzsszurkolói tették ki, és ezen nincs mit csodálkozni, Jan Slota ugyanis több sértő nyilatkozatot is tett, például tankkal akart Budapestre vonulni. „Slota egy felelős politikus, nem szabadna ilyet mondania. A szurkolók feliratát, amely egy állampolgári reakció, nem tudom elítélni, mert a kemény magyarellenes szlovákiai kijelentések után azok érthetőek” – hangsúlyozta Magyar Balázs, hozzátéve, hogy a Ferencváros nemzeti kötődésű klub, náluk mindig is hozzátartozott a politika a focihoz, akár tetszik, akár nem.

Megszakítás