Hetény, Körösfő, Pátka találkozója

(Felvidék Ma) Egy felvidéki, egy erdélyi és egy magyarországi település 2004 óta kölcsönös testvértelepülési szerződés alapján építi kapcsolatrendszerét. Ma a Fejér megyei Pátka községben a falunap alkalmából találkoztak.

A felvidéki Hetény község önkormányzata Lucza Sára polgármester asszony vezetésével csaknem teljes létszámban megjelent az ünnepségen, csakúgy mint az erdélyi Körösfő települési önkormányzata és Antal János polgármester úr. A Fejér megyei Pátka község önkormányzata a három település együttes ünnepi közgyűlésére prominens vendégeket is meghívott: Duray Miklóst, az MKP stratégiai alelnökét, Fekete Emőkét, aki az RMDSZ képviseletében a bukaresti Miniszterelnöki Hivatal tanácsnokaként dolgozik, Herczog Editet, az MSZP európai parlamenti képviselőjét és Kelemen Andrást, a térség fideszes parlamenti képviselőjét.

Duray Miklós a testvéretelpülési szerződések hálózatának fontosságát hangsúlyozta, hiszen ezek a szövetségek Kárpát-medence-szerte demokratikus úton, az önkéntesség elve alapján jönnek létre. Bejelentette, hogy a kis-MÁÉRT szeptember 1-jei ülésén Párkányban az MKP vezető politikusai kezdeményezni fogják, hogy a Kárpát-medencei magyar politikai erők képviselői támogassák egy hivatalosan bejegyzett, közös szervezet létrehozását, amely a testvértelepülési kapcsolatokra épülne és azok hálózatát erősítené.

Megszakítás