A Duray-per folytatódik – Válogatás Ján Slota nyilatkozataiból

A pozsonyi III. kerületi városi bíróságon ma újabb tárgyaláson folytatódott a Szlovák Nemzeti Pártnak Duray Miklós ellen indított pere, amelyet a pozsonyi televíziós stábok kísértek élénk figyelemmel. Személyesen jelen volt Ján Slota és Duray Miklós is.
A Szlovák Nemzeti Párt polgárjogi pert indított Duray Miklós ellen egy 2006. július 18-i nyilatkozata miatt. (Duray a budapesti Inforádiónak azt mondta, hogy „a szlovák kormányt hatalmilag egyharmad részt Slota pártja alkotja, amely fasiszta párt”.)

A per nem ért véget, 2008. január 30-ig elnapolta a bírónő.

Duray Miklós és ügyvédje továbbra is kitart amellett, hogy politikai véleménynyilvánításra nem bírósági eljárással kell reagálni, Ján Slota viszont hangsúlyosan a pártját és a szlovák kormányt ért politikai veszteséget kéri számon Duray Miklóson.  

(Felvidék Ma)

Ján Slota – Tankokkal megyünk Budapest ellen!

Ján Slota, a szlovák kormánykoalíció egyik pártjának, a Szlovák Nemzeti pártnak az elnöke. Az alábbiakban csak néhány szerepel azon kirohanásai közül, melyek nem csak Szlovákiát, a kárpát-medencét, de Európát is megbotránkoztatták. Ezekkal kapcsolatban néhány sajtóvisszhangra is visszatérünk.

Slota-kijelentések:

2006-ban már Michal Ebner európai parlamenti képviselő angol nyelvű gyűjteményt is összeállított Slota kijelentéseiből, mint például.

„a magyarok nemzetellenes uszításai miatt még erőteljesebb ellentámadásra van szükség”

„Ha az SNS szélsőséges, akkor a magyarok radioaktív szélsőségesek, és még Csernobilnál is jobban sugároznak. Legjobb lenne, ha bebetonoznák őket”

„A tankjainkba ugrunk és a földdel egyenlővé tesszük Budapestet.“

„Egyetlen négyzetcentimétert sem engedünk át a rohadék magyaroknak.“

2006. július 27. – Slota a Lidové Novinynak adott interjúban elmondta, hogy irigyli a cseheket, mert azok elűzték országuk területéről a németeket, így ma már nincs olyan problémájuk velük, mint a szlovákoknak a magyarokkal Szlovákiában.

* * *

Slotának a „buzikról” tett kijelentései borzolták a kedélyeket
Dátum: 2007-06-14 (Felvidék Ma)
A parlament emberi jogi bizottsága tájékoztatást kért a szociális ügyek miniszterétől, vajon készül-e törvény az egyneműek partnerségi viszonyáról. Ezt követően érdeklődött a Sme napilap Ján Slotánál, hogy mi erről a véleménye. Slota ezt mondta: „Nem hiszem, hogy a kormánykoalíciónak mérlegelnie kellene a homoszexualitás marhaságait…” Slota a szerkesztőnőnek elmondta, egyébként őt nem zavarja, ha valaki „buzeráns”, amíg azok nem gyülekeznek úgy, mint például nemrég Sao Paulóban. „A szlovák társadalom látja, hogy kik ezek a mocskok” – mondta a pártvezér a homoszexuálisok számlájára.
* * *

Slota fasisztának minősítette a Magyar Gárdát
2007-08-30, HírTV
Fasisztának minősítette a Magyar Gárdát a szlovák kormánykoalíció második legnagyobb pártjának magyarellenes megnyilvánulasairól ismert vezetője. Ján Slota kijelentette, hogy a félkatonai csoport mögött a Fidesz áll, sőt tudni vélte, hogy a Magyar Gárda Dél-Szlovákiában is szervezkedik. A Szlovák Nemzeti Párt elnöke pozsonyi sajtóértekezletén követelte, hogy a szlovák kormány ítélje el a Magyar Gárda megalakulását.
A pozsonyi kormánykoalíció második legerősebb embere szerint nem elég, ha csak a szlovák kormány tiltakozik a magyar kezdeményezés ellen, az európai intézményeket is figyelmeztetni akarja a kezdeményezésre, mert az szerinte egész Közép-Európára nézve veszélyt jelent. (HírTV)

* * *

Slota szerint Csáky Horthy ivadéka
2007-09-23, (MTI, mno.hu)
Ján Slota, a kormányban koalíciós partnerként részt vevő nacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője kikérte magának, hogy „szélsőségesnek, idegengyűlölőnek és fajgyűlölőnek” nevezte őt Csáky Pál, az ellenzéki Magyar Koalíció Pártjának elnöke az Európai Parlamentnek küldött levelében.
A dühödt magyarellenességének rendszeresen hangot adó szlovák politikus a SITA hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette: „Határozottan kikérem magamnak, hogy a Horthy-rendszer ivadékának minősíthető ember ezen a hangon szóljon a pártunkról.” Slota jelezte, hogy a szlovák hatóságoknál megfelelő lépéseket készül tenni Csáky ellen. Slota azt sérelmezte, hogy az MKP elnöke szeptember 10-én megküldte Jean Marie Cavadnak, az Európai Parlament emberjogi bizottsága elnökének azt a szlovák parlamenti határozattervezetet, amelyben Slota pártja a szlovákiai magyarok meghurcoltatásához a kollektív bűnösség elve alapján jogi alapot nyújtó Beneš-dekrétumok érinthetetlenségének kimondását kezdeményezte.

* * *

Slota: „A magyarokat inkább felfalták volna a törökök”
2007-10-29 (Felvidék Ma)
A csernovai tragédia a „nagymagyar sovinizmus lelkén szárad, amelyről egyáltalán nem gondolom, hogy elmúlt volna”, nyilatkozta a szombati megemlékezésen Ján Slota nemzetvezér, aki ezúttal is hozta magyarokat ócsárló formáját, politikai tőkét kovácsolván a szlovák tragédiaként emlegetett eseményből.
Szerinte a hajdani „nagymagyar” sovinizmus ma tovább virágzik a magyar csúcspolitikában és annak MKP-és segédeiben, aki, a szlovák csendőrök (ők lőtték le a szlovákokat) helyett a magyarok nyakába varrta az ártatlanul lelőtt csernovai polgárok tragédiáját.
Azárt jöttünk össze, hogy száz év után emlékezzünk azokra, akiket a magyar önkény és arrogancia főbe lőtt mint az állatokat“, ecsetelte Slota a történteket. „Lehet, hogy az volt a hibánk, hogy védtük a magyarokat, akik gyáván megfutamodtak a szlovák hegyekbe a törökök elől. Inkább felfalták és elhurcolták volna őket Isztambulba“, folytatta eszmefuttatását.