Az emlékezés legyen eszmélés is

(Duray Miklós ünnepi beszéde 2008. október 23-án, Dunaszerdahelyen, a diktatúrák áldozatai emlékművénél tartott 1956-os megemlékezésen)
Nemzetünk életében 1956-ban először történt meg, hogy egy sorsfordulót a magyarságnak nem az egésze vívott meg, hanem csak egy része – mégpedig a magyarországi része.

Ez nem jelenti azt, hogy lélekben nem volt együtt a nemzet, noha fizikailag már nem lehetettünk együtt. Magyarország népe, lelkiekben minden magyarral támogatva és egyetértve, 1956 októberében fellázadt a diktatúra ellen. A forradalom pár nap leforgása alatt nemcsak a politikai rendszert változtatta meg, hanem elsöpörte a kommunista nómenklatúrát is. Tulajdonképpen először, és sajnos utoljára történt meg, hogy eltakarodtak a kommunisták.

1956. október 22-ének estéjén és 23-ának délelőttjén még nem lehetett sejteni azt, hogy később mi fog történni. Hiszen általában a forradalmak nem úgy indulnak, hogy azokat annak is tervezik meg. Magyar forradalmunk a lengyelekkel érzett együttérzési, szolidaritási tüntetésként indult. De közrejátszott, hogy a sztálinista és a Sztálin utáni időkben (sőt még később is) a legnagyobb bűn a hatalom ellenőrzése nélküli szerveződés és együttérzés volt. A spontán egységtől való félelem miatt a politikai bizottság egyik tagja, Apró Antal, kiadta a tűzparancsot., És az ávósok boldogot-boldogtalant lőttek. Nem mondhatjuk, hogy magyar gyilkolta a magyart, mert az aki fegyvert fogott a tömegre, még ha magyarul is beszélt, és más nyelvet nem is tudott, kitagadtatta magát a nemzetből.

Amikor az 1956-os forradalmi eseményeket felváltotta az elnyomás, a terror, a diktatúra, az újjáalakult hatalom nem azért gyilkolt le olyan sok embert a föld színéről, mert bennük bűnöst látott, hanem elsősorban azért, hogy az élőket megfélemlítse.

1956-ban a magyar nemzet utoljára viselkedett nemzetként. Ennek következtében a kádári hatalomnak a nemzet vált az ellenségévé. Mára megbukott a kommunista hatalmi rendszer, de nem takarodtak el a kommunisták. Ma ugyan demokratikus szerkezet van, megszűnt a diktatúra, de a totalitarizmus nem, mert azt szellemi örököseik magukban hordják. Ez sajnos az egész nemzet gyengüléséhez vezet. Nem csak Magyarország gyengüléséhez, amelyről ma már csak lenézően lehet szinte nyilatkozni. A szlovák miniszterelnök is – sajnos igazat mondva – nagyon lenézően nyilatkozott Magyarországról. Mintha ismétlődne a történelem, ugyanaz folyik ma Magyarországon, mint amit itt megélünk. Csak ott a nemzetet teszik tönkre, itt pedig a magyarokat.

Az emlékezés legyen eszmélés is, melynek értelme és célja az, hogy végre változtassuk meg ezt a helyzetet, mert ettől függ a jövőnk. Ezt tartsuk szemünk előtt.