Magyar Nemzetstratégia

Budapesten bemutatták a Magyar Nemzetstratégia c. könyvet. A Magyar Konzervatív Alapítvány és a Püski Kiadó tanulmánykötetét 37 szerző jegyzi, köztük Duray Miklós, aki tanulmányát A nemzeti és európai magyar politika szerkezeti és műveleti szempontjai címmel írta.

Zétényi Zsolt, a Magyar Konzervatív Alapítvány elnöke elmondta, hogy céljuk a Kárpát-medence magyar népe és a Szent Korona történelmi sorsközösségében vele együtt élő más népek történelmi, kulturális, művelődési, jogi hagyományainak kutatása, őrzése.

„Úgy gondolom, hogy kötetünk elsődleges célja a politikával többé-kevésbé hivatásszerűen foglalkozókra, a jelenlegi és a reménybeli politikai osztály tagjaira való hatásgyakorlás. Hatni akarunk az értelmiségiekre és mindazokra a művelt emberekre, akik szívükön viselik az ország és a nemzet sorsát” – mondta Zétényi. Az alapítványt Piukovics Gábor fiatal magyar vállalkozó hozta létre.

A könyv bemutatója a budapesti Testnevelési Egyetemen 2008. december 9-én

A könyv szerkesztői szerint a magyar nemzet történelmének egyik legsúlyosabb válságát éli át. Az anyagi szükségleteinek újratermelését jelentő gazdasága vagy idegenek kezébe került, vagy leromboltatott. Ahhoz, hogy cselekedni tudjon a nemzet, először elbeszélhetővé, majd megbeszélhetővé kellene tenni „közös dolgainkat”. A Magyar Nemzetstratégia 800 oldala a jobboldal, polgári oldal, a nemzeti, népi, keresztény és konzervatív megközelítési módok közös részeit próbálja összefoglalni.

A kötethez Jókai Anna Kossuth-díjas írónő írt előszót. „Ez a könyv – a szigorú, puritán című Nemzetstratégia – azért fontos, mert minden oldalról megvilágítja, minek, mi módon kellene a gyógyulás érdekében történnie, s tiszta tudattal azt is feltárja: Miért? Oknyomozó és célláttató írások gyűjteménye áll össze szerves egésszé” – mondta Jókai Anna.

A könyv tíz fejezetre tagolódik
1. Az élet tisztelete (szerzők: Hegedűs Lóránt, Kisida Elek, Kellermayer Miklós, Molnár V. József, Szabó Gyula, Vértesaljai László)
2. Nemzettudat – gyökeres alkotmányreform (Kocsis István, Tóth Zoltán József, Zétényi Zsolt)
3. Társadalomgazdaságtan (Pozsgay imre, Vass Csaba, Lóránt Károly, Mándoki Andor, Varga István)
4. Vidékfejlesztés, értékalapú földpolitika (Nagy Bálint, Tanka Endre)
5. Oktatás, nevelés, kultúra (Andrásfalvy Bertalan, Baranyi Károly, Jankovics Marcell)
6. Népesedés, egészségügy (Fekete Gyula, Bene Éva, Papp Lajos)
7. Környezetvédelem, energiagazdálkodás (Oláh János, Járosi Márton)
8. Média (Kondor Katalin, Varga Domokos György)
9. Civil Gazdaság és társadalom (Nováky Erzsébet, Csizmadia László, Drábik János, Vezér-Szörényi László)
10. Egy a nemzet (Duray Miklós, Emődy Csaba Renzo, Borbély Imre, Molnár V. József, Jelenczki István)

Megszakítás