Az államfő nem okozott csalódást

A Felvidék Ma portál megkérdezte, hogyan vélekedik arról, hogy Ivan Gašparovič ma aláírta a szlovák parlament által június 30-án szigorított nyelvtörvényt. Duray Miklós válasza:

“Elsősorban abban reménykedhetünk, hogy az alkotmánybíróság megsemmisíti ezt a törvényt, és az MKP erőfeszítése nemzetközi politikai fórumokon eredményes lesz. Egyébként az egyes szlovákok köztársasági elnöke nem okozott csalódást, működött, mint a beakadt závárzatú géppisztoly. Tüzelt akkor is, amikor nem kellett volna. Ma aláírta a szlovák parlamentben az eszeveszett nacionalisták által egy hónappal korábban átpréselt nyelvvédelmi törvényt. Még annyi tisztesség sem szorult belé, hogy holnapig várjon. Hiszen ma ülésezett a magyar-szlovák kisebbségi vegyes bizottság, amelyet éppen emiatt, a józan észt nélkülöző nyelvtörvény miatt hívtak össze. Igaz, ahogy az első hírekből halljuk, a tárgyaláson a bizottság tagjai egy jottányit sem jutottak közelebb a megoldáshoz a nyelvtörvény ügyében.

De véletlenek nincsenek. Ivan Gašparovič valószínűleg erőfitogtatásból írta alá ma a törvényt, pedig javíthatott volna Szlovákia nemzetközi hírnevén, ha visszaküldi újratárgyalásra a parlamentbe. Nem tette meg. De miért is tette volna, hiszen ő a Fico-féle nemzetiszocialisták és az ettől még szélsőségesebb Slota-félék köztársasági elnöke, tehát nem is az összes szlováké. De miért is tette volna meg? Hiszen vannak Bugár-féle magyarok, akiknek új pártja, elébe menve a törvény hatályba lépésének, már csak államnyelven mondott róla véleményt.

Szlovákia, kormánya és a talpnyalónak szegődő magyarok jóvoltából 2006 óta ismét arrafelé halad, amerre 1945-ben tartott.”

Felvidék Ma