Éljünk a jogainkkal (Echo TV)

Szlovákiára jellemző az, hogy ha valaki tudatosan él a jogaival, akkor egyesek ettől megsértődnek – mondta Duray Miklós az Echo TV-ben arra reagálva, hogy a Szlovák Nemzeti Párt zokon vette, hogy Duray Miklós magyarul tett eleget a bíróság által megszabott kötelezettségének.

Mint ismeretes, a SNS 10 millió korona kártérítést és bocsánatkérést követelt Duray Miklóstól amiatt, hogy az Inforádióban a magyar politikus fasisztának minősítette a Szlovák Nemzeti Pártot. A júniusi, másodfokú jogerős ítélet a bocsánatkérési kötelezettséget jóváhagyta, ám az anyagi követelést elutasította. Duray magyarul tett eleget a jogerős bírósági ítéletnek.

Ha nincs a szlovákiai módosított nyelvtörvény, akkor is magyarul kért volna bocsánatot?

– Tény, hogy a jelenlegi helyzet ezt még inkább aktuálissá tette, de nem erről van szó. Ez egy polgári jogtudat, ha az embernek joga van valamire, akkor a jogaival éljen. Ugyanis attól válunk jogállammá, ha élünk a jogainkkal, és tiltakozunk az ellen, ha azokat megsértik.

Ez az „akció” hogyan hat az egyre inkább durvuló szlovák-magyar viszonyra?

– Nem hiszem, hogy ennek bármi köze is lenne ehhez. Azt tapasztaltam, hogy az emberek jelentős része szimpátiával fogadta azt, hogy én az anyanyelvemen kértem bocsánatot. Szlovákok és magyarok egyaránt. A hozzám és a honlapomra érkezett üzenetek is mutatják, hogy a közvélemény nem ítél el engemet emiatt.

Az aktuális történések folyamatában most a szlovák elit megragadta az alkalmat, hogy megpróbálja elterelni az államnyelvtörvényről a figyelmet. Ismét Magyarországra mutogatnak, hogy lám, ott szervezetten folyik a cigányirtás, Ön szerint a szlovák politikusok csak kihasználják azt a tragédia-sorozatot, melyre Magyarországon történt, vagy ehhez közük is lehet – esetleg a sokat emlegetett szlovák titkosszolgálati praktikák révén?

– Ez olyan, mint a futballban a les. Könnyű belőle gólt rúgni, a bíró pedig vagy észreveszi a lesállást, vagy nem. Tudatosítni kell, hogy a magyarországi brutális cselekedetek a romákkal szemben nagyon magasra feldobott labdák. Az én tapasztalato szerint azonban a fajgyűlölet nem ilyen alattomos támadásokban szokott megnyilvánulni. Hogy ezt a szlovák politika mégis kihasználja, sajnos természetesnek kell tekinteni, főleg akkor, ha a maygarországi politikai  a felvidéki magyarok jogos védelmére kel.

Megszakítás