Közép-európai Önkormányzati és Területfejlesztési Szövetség

Pécs adott otthont a nyilvánosság előtt első alkalommal bemutatkozó Közép-európai Önkormányzati és Területfejlesztési Szövetség közgyűlésének. A közgyűlés tagiai június 3-án találkoztak az ún. kis MÁÉRT képviselőivel is.

Június 2-án dr. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke és dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere sajtótájékoztatón számolt be a Közép-Európai Önkormányzati és Területfejlesztési Szövetség közgyűlésének munkájáról, melyet idén Pécsett tartottak.

Dr. Páva Zsolt örömét fejezte ki, hogy Pécs adhat otthont a találkozónak. Fontosnak értékelte, hogy az új országgyűlés által alkotott, a magyar nemzet egységét kifejező törvény után az együttműködés gyakorlati kérdéseit Pécsett vitatják meg a Szövetség tagszervezeteinek képviselői.

Dr. Gémesi György elmondta, hogy a Közép-Európai Önkormányzati és Területfejlesztési Szövetség 2009-ben alakult önkormányzati szövetségek és területfejlesztéssel foglalkozó egyesületek összefogásával. Az alapítók Ausztriában, Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában, Szerbiában és Magyarországon bejegyzett szervezetek voltak. Közép-Európából a Szövetség tagszervezetein keresztül közvetetten közel 500 önkormányzat érdekeit képviseli.

Felvidékről a Csallóközi Városok és Falvak Szövetsége, a Bódva-völgyi Városok és Falvak Szövetsége valamint a Szövetség a Közös Célokért társulás képviselteti magát a szervezetben.

A Közép-Európai Önkormányzati és Területfejlesztési Szövetség célja az, hogy Közép-Európa 10 országának területén lévő települések és térségek önkormányzatainak érdekeit megjelenítse, együttműködésüket előmozdítsa és a határokon átnyúló közös célok megvalósítását segítse. Mindezt a helyi önkormányzatok EU kartájában megfogalmazott elvek gyakorlatba való átültetésével teszi.

A Szövetség elnöke dr. Gémesi György, tiszteletbeli elnöke dr. Duray Miklós, alelnökei Bunford Tivadar (Szerbia) és dr. Kvarda József (Szlovákia). A közgyűlést a Pécsett működő Magyar-Horvát Térségi Szövetség Egyesület és a Pannon Területfejlesztési Egyesület kezdeményezésére tartották 2010-ben Európa Kulturális Fővárosában.

Felvidék Ma

Megszakítás