Találkozás Orbán Viktorral és Semjén Zsolttal

Esztergomban találkozott június 10-én a Magyar Koalíció Pártjának küldöttsége Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel. A megbeszélésen az MKP részéről Csáky Pál elnök, Bárdos Gyula frakcióvezető, Duray Miklós stratégiai alelnök és Dunajsky Éva sajtótitkár vettek részt.

A találkozót Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezte, nem csak mint kormányfő, hanem mint az Európai Néppárt (az Európai Parlament legnagyobb pártszövetsége) alelnöke. Az MKP és Fidesz egyaránt az Európai Néppárt tagja, így egyértelmű a két magyar párt folyamatos együttműködése.

„Mindkettőnk számára fontos a határokon átívelő együttműködés. Megerősítettük, hogy mindaz, ami eddig ki lett dolgozva – a párt szintű projektek és elképzelések – továbbra is érvényes, azzal, hogy a magyar kormány ezeket saját hivatalos dokumentumai részévé teszi. Orbán úr támogatásáról biztosította az MKP-t, nemcsak mint a Fidesz elnöke, hanem mint az Európai Néppárt (EPP) alelnöke is” – mondta Csáky Pál. A találkozón szó volt az elmúlt hetek történéseiről a szlovák-magyar kapcsolatokat illetően, ide tartozik az állampolgárságról szóló magyarországi és szlovákiai törvény is. „Magyarország és Szlovákia jövőbeni kormányai tárgyalhatnak majd a törvényekkel összefüggő problémák megoldásáról és az egész rendszerről” – tettehozzá Csáky Pál.

„A találkozón elhangzott, hogy a magyarországi parlamenti választáson az emberek megalapították a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, amely egyformán nyitott az anyaországban és a határon túl élő magyar közösségek előtt. A június 12-i szlovákiai parlamenti választás sorsdöntő fontosságú lesz a határon túl élő nemzetrészek érdekérvényesítésének szempontjából, éppen ezért létfontosságú, hogy ezt a választást a felvidéki magyarok nemzeti ügyükként éljék meg, és minél nagyobb arányban vegyenek részt a szavazáson” – tájékoztatott a találkozóról Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.

Semjén Zsolt hangsúlyozta: „Akkor tudunk előrelépni, ha a szlovákiai magyarok elmennek választani. Magyarország és Európa most Szlovákiára szegezik figyelmüket. Most a felvidéki magyarok döntésétől függ, hogy elmenjenek választani és az MKP-t válasszák”. Szerinte a Híd sosem volt magyar párt. Azt mondta, csak az MKP jelentette ki világosan, hogy magyar párt.

Felvidék Ma, atos, mti, Fotók: on

(Képgalériával és nyilatkozatokkal kiegészítve) Esztergomban találkozott június 10-én a Magyar Koalíció Pártjának küldöttsége Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel. A megbeszélésen az MKP részéről Csáky Pál elnök, Bárdos Gyula frakcióvezető, Duray Miklós stratégiai alelnök és Dunajsky Éva sajtótitkár vettek részt.
Megszakítás