Éves archívum: 2010

Jó, hogy szobrász vagy, Szervátiusz Tibor! (A szobrászművész köszöntése)

szervatiusz500

A Budapesten a TF nagyterme szeptember 17-én zsúfolásig megtelt a Schulek Ágoston és felesége Szkalla Edith szervezésében tartott immár 138. kiemelkedő eseményen, amelyen a 80 éves Szervátiusz Tibort köszöntötték barátai, tisztelői, köztük a felvidéki Duray Miklós. A közönség először megtekinthette azt a dokumentumfilmet, amelyet a Duna Televízió készített Szervátiusz Tiborról, …

Bővebben »

Köszönet a kiskunhalasi Sáli Leventének

Szentpéteren az iskola névadójának, Kossányi Józsefnek az emlékezetét példaértékűen ápolják. Mint arról korábban mi is beszámoltunk, idén tavasszal az iskola előtti parkban felállították Kossányi József, neves szentpéteri születésű pedagógus, költő mellszobrát. A lejjebb olvasható történet azonban itt nem ért véget, hanem éppen csak elkezdődött… A szobor alkotója egy kiskunhalasi fiatalember, …

Bővebben »

Átadták a Széchenyi Társaság díjait – Duray Miklós is a kitüntetettek között

Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia előtt a Széchenyi Társaság hétfőn késő délután koszorúzást tartott a Legnagyobb magyar szobránál. Az emlékezők között számos felvidéki közéleti személyiség volt jelen, köztük Duray Miklós politikus-közíró, Hrubík Béla Csemadok-elnök, Cservenka János, az ünnepséget szervező Széchenyi Társaság felvidéki tagja. A koszorúzást az MTA épületében tartott emlékülés …

Bővebben »

20 éves a Magyar Politikai Elítéltek Közössége

politikai_eliteltek_2010

20 éves a Magyar Politikai Elítéltek Közössége, ennek alkalmából Budapesten jubileumi összejövetelt rendeztek, melyen többek között jelen volt Schmitt Pál köztársasági elnök, Boross Péter volt magyar miniszterelnök, Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára és Duray Miklós is. A Stefánia-palotában tartott megemlékezésen a magyar államfő kiemelte: amilyen iszonyú volt …

Bővebben »

Autonómia-konferencia Budapesten

Autonómia-konferenciát a németországi Hunnia Baráti Kör a budapesti Polgárok Házában. A kormánypárti felszólalók a határon túli magyarság autonómiatörekvéseinek támogatását és a nemzet egyesítésének történelmi lehetőségét hangsúlyozták. A konferencián felszólalt Duray Miklós felvidéki politikus-közíró is. Balsai István, a Fidesz frakcióvezető-helyettese ígéretet tett a határon túli és anyaországi hallgatóság előtt, hogy soha …

Bővebben »

Címlap – Autonómia-Szechenyi

Autonómia-konferencia Budapesten Autonómia-konferenciát szervezett szeptember 18-án a németországi Hunnia Baráti Kör a budapesti Polgárok Házában. A konferencia meghívott előadójaként Duray Miklós is felszólalt. –> Bővebben* * *A Széchenyi Társaság emlékünnepsége – Duray Miklós is a díjazottak között A Széchenyi Társaság – mint 1988 óta minden évben – az idén is …

Bővebben »

A Széchenyi Társaság emlékünnepsége – Duray Miklós is a díjazottak között

A Széchenyi Társaság – mint 1988 óta minden évben – az idén is megemlékezést tart gróf Széchenyi István születésnapján. Budapesten, Szeptember 20-án a koszorúzás után kerül sor a Magyar Tudományos Akadémia épületében a Széchenyi Társaság díjátadó rendezvényére. Az ide díjazottak között van Duray Miklós is. A rendezvény programja:Koszorúzás gróf Széchenyi …

Bővebben »

Cimlap5

A felvidéki magyarság a parlamenti választások után… Az Echo Televízió idei szeptemberi első adásának stúdióvendége Duray Miklós volt. A felvidéki író-politikust a szlovákiai magyarság társadalmi helyzetéről kérdezte a műsorvezető Csóti György. Duray szerint ez roszabb, mint amilyen a diktatúra időszakában volt, a felvidéki magyarság társadalmi szervezettsége és ereje napjainkra gyakorlatilag …

Bővebben »

Hidaskürt: “Iskolarendszerű szakemberképzéssel Dél-Szlovákia gazdaságának felemelkedéséért

Cservenka János húsz évvel ezelőtt alapította meg Hidaskürtön Csehszlovákia első magániskoláját. A kerek évforduló alkalmából és az új tanév megkezdése alkalmából szakmai konferenciát tartottak az iskola falai között, amelyre rangos vendégek érkeztek. A konferenciát “Iskolarendszerű szakemberképzéssel Dél-Szlovákia gazdaságának felemelkedéséért” címmel tartották, Dr. Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár fővédnöksége alatt. Elsőként …

Bővebben »

A felvidéki magyarság társadalmi ereje gyengébb, mint a diktatúra éveiben (Echo TV, Unió)

vidi_33

Az Echo Televízió idei szeptemberi első adásának stúdióvendége Duray Miklós volt. A felvidéki író-politikust a szlovákiai magyarság társadalmi helyzetéről kérdezte a műsorvezető Csóti György. Duray szerint ez roszabb, mint amilyen a diktatúra időszakában volt, a felvidéki magyarság társadalmi szervezettsége és ereje napjainkra gyakorlatilag szétesett. A Magyar Koalíció Pártja volt stratégiai …

Bővebben »