Mádl Ferenc – Az értékmegtartó szabadelvűség példaképe

2011. május 29-én elhunyt Mádl Ferenc, Magyarország 2000-2005 közötti államfője. Az Elnök Úrra azzal az írásommal emlékezem tisztelettel vissza, mely a 80. születésnapja alkalmából kiadott könyvben jelent meg.

Végre egy közmegbecsülésnek örvendő, mértékadó ember!
Így lélegeztünk fel, sőt kiáltottunk fel sokan a televízió képernyői előtt, amikor 2000. június 6-án, a pártoskodás miatt többfordulósra sikeredett választási bonyodalmat követően, a Magyar Országgyűlés megválasztotta Mádl Ferencet a Magyar Köztársaság elnökévé. Örvendezésünkkel nem az elődeit, az Elnöki Tanács elnökét, elnökeit, vagy közvetlen elődjét minősítettük, hanem Őt, Mádl Ferenc, professzor urat dícsértük. Ezt megelőzően sem azért tartottuk őt – akik ismertük – a jelenkori és jövőbe tekintő Magyarország egyik első emberének, ha úgy tetszik I. (Árpád-házi) István királyunk helynöki tisztjére alkalmas személynek, mert bajvívásban, lovaglásban és hadvezetésben ő lett volna a legrátermettebb utód, sőt nem is a folytonosság megőrzésének letéteményeseként gondoltunk rá – és nem csak szerénysége folytán, – hiszen mifelénk a történelmi folytonosság is mindig csak kezdődik, ráadásul mindig hiátussal, újrakezdéssel indul. Elsősorban azért volt fontos mindannyiunknak, sőt még azok számára is, akik ezt nem tudatosították, hogy őt választotta meg az Országygyűlés államfővé, mert erkölcsiségénél, magatartásánál, eszmeiségénél fogva – megválasztása előtt is – ő volt a polgári Magyarország egyik első embere. Nem vezér, hanem érték küszöb – csak az volt valóban polgári, ami vele volt mérhető, ami általa vált mérhetővé. Abban az időben és most is ez az egyik legfontosabb közösségi erény, egyúttal a legfájdalmasabb hiánycikk.
Állámfővé választásával magatartása és szemlélete jelenségszerűen meghatározójává lett a nemzet egy részének. Akiknek a szemlélete az ő általa képviselt, halk szavakkal hirdetett értékrendnek látóhatárán kívülre esett, még ha a nemzet iránti elkötelezettségük kétségbevonhatatlan is volt, érdemes volt újragondolniuk elképzeléseiket a világunkról – nem csak az értékrend, hanem a jogtudat összefüggéseiben is. Zsinórmértéke szerint ugyanis a torzult világunkkal szemben nem egy ellentétes torzultságot kell állítani, hanem a torz képet, az eltorzított értékeket kell helyreállítani – visszaállítani eredeti alakjába. Ha a korábbi politikai rendszerben a máskéntgondolkodás üldözendő volt, akkor most éppen a máskéntgondolkodást kell tisztelni, a különbözőséget kell megbecsülni és a különbözőségek egységét kell megteremteni, – de szigorúan kell tiltani az eszmei, politikai, értékrendi másság jegyében végzett romboló cselekvést.
Mert mifelénk ezek a polgári értékek. Az értékmegőrző konzervativizmus határai között létező szabadelvűség. Tájainkon, hangsúlyozottan a keresztény/keresztyén értékrendet valló meggyőződés, de legalalább az azt tisztelő, magatartás, viselkedés. Mádl Ferenc ennek a meggyőződésnek, és magatartásnak a példája. És Dalma asszony, aki a nemzetnek törődő és szeretnivaló nénémasszonya, leánytestvére, aurájával  ezt igazolva erősíti. Ha ketten együtt bárhol megjelennek, tapinthatóvá válik ennek a sugárzása.
Mádl Ferencnek a hangsúlyok nélküli konzervatív szabadelvűsége és a nemzet történelmi tényszerűsége iránti elkötelezettsége a leghangsúlyosabb, sőt leginkább jelzésértékű erénye.  A konzervatív szabadelvűségnek ugyanis a nemzet a legközelebbi, legtermészetesebb rokona. Mert a nemzet a legdinamikusabb konzervatív rendszer. Ha nem lenne konzervatív, elszakadna gyökereitől és megsemmisülne. Ha nem lenne szabadelvű szétrobbanna a közösségen belüli természetes árnyalódásoktól.
Miként az országnak a szétszabdalt magyar nemzet iránti felelősségére vonatkozóan az 1989-ben módosított alkotmány jelentette az újrakezdés mérföldkövét, a nemzetpolitikában Antall Józsefnek a miniszterelnöki eskütételét követően tett bejelentése, miszerint lélekben az elszakított és a szétszórt magyarok miniszterelnöke is kíván lenni, Mádl Ferenc köztársasági eknökké választása az országot erkölcsileg megujítani szándékozó törekvéseket jelenítette meg – Ő lett ennek a jelképe. Személyisége az államfői tisztségben az erkölcsi bomlás ellenpólusát képviselte, és ebben utódai mindeddig követték őt.

(Duray Miklós, Pozsony. 2010. december 13.)