Ne dobálózzunk a haza kifejezéssel

A Felvidék.ma  hírportálon rövid idő alatt két szövegben is szerepelt a haza kifejezés (Hollóházi porcelánbolt Kassán és Továbbromlott a vállalkozói környezet hazánkban). A tisztelt szerkesztőket arra kértem, hogy ne dobálózzanak a haza kifejezéssel és mindkét esetben a “haza” szót írják át az érintett állam nevére.

Lehet, hogy el kellene felejtenünk csaknem mindent, amit eddig hallottunk vagy olvastunk a hazáról. Vagy mégse mindent? Annyit mindenképpen érdemes emlékezetünkben tartani, amit nemzetünk legérzékenyebbjei, a költők, írók elmondtak számunkra a hazáról.

Mindegyikük vallomása, külön-külön is többet árult el a haza lényegéről, mint eddig bármelyik jogász, politikus vagy történész okoskodása.
Már sejtjük, hogy a haza többsíkú és többtengelyű lelki, szellemi, érzelmi szerkezet, földrajzi, történelmi és társadalmi valóság és szervezetileg működő rendszer. Ezért egyszerre elvont fogalom, lelki állapot, szellemi termék és tapintható anyagszerűség is. Ha nem így lenne, Magyarország sem lenne, hiszen évszázadokig szinte nem volt és mégis létezett. Ha nem így lenne, akkor a haza nem lehetne egyszerre a magasban és a földön. Az egész egy képzeletszerű világ, amit a valóság tölt meg a napi élet értékeivel, gondjaival és erővel.

HAZA MINDEZEK SZERINT EGY ÖT DIMENZIÓBAN KITERJEDŐ, VALÓSÁGGAL ÁTSZŐTT KÉPZELET, AMELYBEN AZ ORSZÁG, A FÖLDRAJZI TERÜLET FŐLEG KÉT DIMENZIÓBAN, SÍKKÉNT JELENIK MEG, A TÁRSADALOM, AZ ÁLLAM ÉS A JOG EGY HARMADIK IRÁNYBAN KITERJEDŐ SZERKEZET, A NEGYEDIK DIMENZIÓ AZ IDŐ, A TÖRTÉNELEM ÉS A JÖVŐ, AZ ÖTÖDIKET PEDIG A SZELLEMI BUROK ÉS AZ ÉRZELMI VILÁG JELENTI.
Az egész egy képzeletszerű világ?

Emese álma valóban az volt, de ez eredetmonda. Szellemisége azonban sokban hasonlít a hazaeszméhez: az egy tőről fakadás, a közös eredet, a közös élmények, az ebből származó közös felelősség és a mindezt összekötő közösségi tudat általi fűtöttség miatt. Akár a nemzet. A nemzeti összetartozás, ami a nemzet egyetemessége révén működőképes, több mint a közös faji vagy népi eredet, sokban hasonlít a sok tényezőt összefogó hazatudathoz.
De hogyan érthetjük meg azoknak a lelkületét, akik az évszázadok során idegenként kerültek ide, a Kárpát-medencébe, Magyarországra, megtartották saját közösségi szokásaikat, nyelvüket és mégis azonosultak a helyi szellemmel, ami számukra közösségi élménnyé vált, amit másként nem lehet értelmezni, csak a haza szellemeként. Ugyanannak a szellemvilágnak a részévé váltak, mint azok, akiknek felmenői már előtte évszázadokkal is itt éltek.
Lehet, hogy ennek az érzésnek felderíthetetlenek a gyökerei? Vagy csak akkor értjük meg, ha megértjük a haza soksíkú és sokrétű halmazát – a negyedik és az ötödik dimenziót? Vagy talán akkor, ha ráérzünk arra a lélektani folyamatra, amit a gyökérvesztést követő meggyökerezés válthat ki egy-egy közösségben: megtartja nyelvét, szokásait, de az új környezetben új gyökereket ereszt?
Egy azonban biztos. A haza egyszerre létezik a magasban, és itt lent, a mélyben, a napi valóságban, a közösségben, a múltban, a nemzetben, a népben és a természeti környezetben, az egymás méltóságának tiszteletében, a különbségek tiszteletében, a szomszéd nemzetekhez fűződő kapcsolatainkban és a világhoz való viszonyunkban. A hazaérzésnek része az otthonérzés és a jogviszonyok állapota, a megélhetés és a jövőtervezés lehetősége is.
De mégis, a haza egyetlen, megrendíthetetlen mércéje: ha kell, adom érte a személyes sikereimet, a szabadságomat, és ha kell, az életemet – akárcsak a nemzetemért.
Ha erre nem vagyok képes, vagy eleve elutasítom, akkor az a valami nem a hazám.

Duray Miklós, Felvidék.ma