Éves archívum: 2016

Választásnak nevezett politikai felfordulás Szlovákiában 2016-ban

A 2016. márciusi 5-i szlovákiai parlamenti képviselői  választás eredményeit előrejelző közvélemény kutató intézetek szerint sejteni lehetett, hogy a soron következő megbízatási időszakban a miniszterelnök, Robert Fico pártja meggyengült helyzetben alakíthat kormányt, de nem kerül sor kormányváltásra, legfeljebb az Irány (Smer) módosulására. Az előrejelzésekből azt lehetett sejteni, hogy az eddigi egypárti …

Bővebben »

Köszöntő a Magyar Kultúra Lovagja cím ünnepélyes átadásán

A Magyar Kultúra Lovagja címével tüntették ki Duray Miklóst és Szarka Tamást. Duray Miklós az alábbi szavakkal köszönte meg az elismerést: Tisztelt Alapítvány, Lovagtársak, Kedves Vendégek! Sajátos üzenete van a mai napnak. Annak okán is, hogy 1989 óta ezen a napon ünnepeljük a kultúránkat, a magyar műveltséget, amit nemzedékről nemzedékre …

Bővebben »

Duray Miklóst és Szarka Tamást a Magyar Kultúra Lovagjává avatták

Az idei gála helyszíne a budapesti Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ színházterme volt. A Magyar Kultúra Napja alkalmából január 22-én megrendezett ünnepi eseményen – a Szent Korona másolatának jelenlétében – két Egyetemes és tizenkilenc Magyar Kultúra Lovagja címet adományoztak. Felvidékről Duray Miklós és Szarka Tamás kapták meg az elismerést. …

Bővebben »

Jubilánsok köszöntése a pozsonyi nagykövetségen

Pozsonyban, Magyarország nagykövetségén a szlovákiai magyar közéletnek, irodalomnak, művészetnek a közelmúltban életjubileumot ünneplő jeles személyiségeit köszöntötték. Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Pozsonyban a többéves hagyományra visszatekintő eseményen elmondta, örömmel tölti el, hogy személyesen mondhat köszönetet azoknak a személyeknek, akik sokéves tevékenységükkel gazdagítják a közéletet, illetve a kultúránkat. …

Bővebben »
Megszakítás