Idegen érdekek vontatókötelén

dm_f02

(Kövesdi Károly interjúja, Magyar7 )

Egyszer valaki felháborodva mondta nekem, hogy nem érti azokat a mai fiatalokat, akiknek még ma is fáj Trianon. Pedig a magyar emberek többsége nemzeti tragédiaként éli meg azóta is ezt a gyalázatos döntést. Hogyan vélekedik erről a geológus, egyetemi oktató Duray Miklós?

Tudatosítani kell, hogy minden történelmi esemény egy folyamatnak a vég-kifejlete. Miért történhetett meg, mi vezetett oda? Ha a trianoni június 4-i döntés miatt bánkódunk, és nem ismerjük az oda vezető eseménysort, csak idegbajt kaphatunk tőle. Valamikor az 1970-es években kezdtem el foglalkozni ezzel a kérdéssel s egyáltalán térségünk társadalmi, történelmi, gazdasági és egyéb bonyodalmaival. Rá kellett jönnöm, hogy amire ma büszkék vagyunk a száz-százötven évvel ezelőtti múltból (szép épületek, gazdagság, fejlődés, ipari haladás stb.), az csak a felszín. Ha veszek magamnak egy jó ruhát, kitűnő szövetből, az az én felszínem lesz. Nem lényegtelen, hogy jól nézek ki a társaságban, de mi van akkor, ha a ruha egy gyilkost takar? Fontos, hogy az ember tisztességesen legyen felöltözve, de nem mindegy, mi van a ruhában. Sajnos, a magyar történelem 1867-től kezdve egészen a közelmúltig tele van olyan ellentmondásokkal, amikhez mérhetőt az elmúlt ezer évből nem ismerünk. A magyar történelem tele van bonyodalmakkal, de a leépülés és a felszínesség, a meglévő társadalmi problémáknak a megjelenése sohasem következett be olyan mértékben, mint az 1860-as évektől a rendszerváltozásig, vagy mondjuk 2010-ig. Valami olyan folyamatos leépülés, amelynek következtében nem érzékeli a felszín, hogy mi susog a mélyben. De azt sem, hogy mi zajlik a világban.

Az osztrák-magyar kiegyezéstől napjainkig?

1867 májusában törvényesítették a kiegyezést, s ekkor írta meg Kossuth Lajos a Cassandra-levelet. Kossuth ebben a levélben stratégaként nyilvánul meg, és világossá teszi: ha olyan döntésekben veszti el jogosultságát a magyar országgyűlés, mint a gazdasági, védelem és külpolitika, akkor gyakorlatilag minden látszat ellenére egy tartománnyá süllyed. Ez volt a levél lényege. Tulajdonképpen ez történt 1867-ben. Magyarországot úgy rendelte alá a birodalmi tanácsnak a kiegyezés, amilyen helyzetben 1526-tól vagy 1541-től számítva sohasem volt.

Deák elképzelése perszonálunió volt eredetileg…

Az abszolút helyes lett volna. Az 1915-ben megkötött szlovák-cseh clevelandi egyezmény is arról szól, hogy a két nép perszonáluniót fog alkotni. Ami a lehető legdemokratikusabb szerveződés, hiszen egyik a másikának nincsen döntésileg alárendelve. Mai párhuzam: ami most készül az Európai Unióban (európai egyesült államok), az pontosan ezzel szemben működne. De visszatérve: a kiegyezéstől számítva azt látjuk, hogy Magyarország egyre inkább eltávolodik az Európában megváltozott politikai felfogástól. A 19. században, mondjuk 1815 tájékán még a dinasztikus politika élte a virágkorát, de a század harmadik évtizedében ez már kezd átváltani olyan regionális tájolású politikává, amelynél a területi befolyásnak a megszerzése a fontos, és nem a dinasztikus hatalomnak, a bekebelezésnek az erősítése. Ennek példáját a balkáni szabadságharc adja, amely megmutatja, hogy mind a felszabaduló Bulgária, mind Görögország visszakapja a szuverenitását, de sem a britek, sem a megerősödő franciák nem akarják elfoglalni, inkább a befolyási övezetbe igyekeznek bevonni a területet. A szuverenitását meghagyom, de gazdasági támaszpontomnak tekintem. Ennek a folyamatnak kellett volna bekövetkeznie 1867-ben.

Lett volna ehhez ereje a korabeli magyar politikának?

Nem erőre, türelemre lett volna szükség! Az osztrák birodalom gazdaságilag összeomlott volna, ha nem jön létre a kiegyezés. De nem volt meg a türelem. Persze, százötven éves távlatból ezt könnyű mondani. A türelmetlenség egyik oka az volt, hogy a magyar politikai osztály (a főnemesség és a középnemesség, hisz lényegében ez alkotta a politikai rendszert) nem tudta megemészteni, hogy Magyarország azt a hegemóniáját, amely még Mátyás király idején megnyilvánult, elveszítette. Benne az etnikai többségét. Mátyás idején a királyságban még kb. 80-85% volt a magyarok aránya, 1778-ban már kevesebb, mint 40%. A magyar politikai osztály abban reménykedett, a kiegyezés lehetőséget nyújt ahhoz, hogy vissza lehessen építeni a magyar etnikai hatalmat. Ez megkésett elképzelés volt, mert ezt már az 1840-es években sem lehetett volna megcsinálni. 1868-ban, egy évvel a kiegyezés után az ún. nemzetiségi képviselők a magyar országgyűlésből kivonulnak. És gyakorlatilag nem teremtődik meg a nemzetiségi béke, hanem egy fásultság, elutasítás következik be, s egy olyan fajta politikai emigráció, amely harmadik területen keresi a támogatást céljainak az eléréséhez.

Trianon miatt tehát magunk vagyunk a bűnbakok?

Nem bűnbakok, buták! A Cassandra-levélben egyértelműen benne van, hogy Magyarország mind kelet, mind nyugat felé el fog szigetelődni. Kossuthnak igaza volt, ezt leginkább az bizonyítja, mennyire előtérbe került a hátrahúzódó dinasztikus politika helyett az előrenyomuló, a befolyási övezeteket teremtő politikában az etnikai igényekre való támaszkodás. Aminek egy egészen sajátos mozzanata a zsidó állam megteremtésére irányuló törekvés. Ez teljesen új kép az etnikai államteremtés eseménysorában, és ugyan a zsidóság körében nagy vitát vált ki, de érdekes módon az ortodox szemlelet győz. Ez fontos tétjévé válik az első világháborúnak, a szövetséges hatalmaknak az oszmán-törökökkel szembeni háborújának. Az első világháború ugyanis gyakorlatilag 1916-ban befejeződött, a felek nem jutottak semmire. El lehetett volna kezdeni a béketárgyalásokat, és minden maradt volna a régiben. Ez volt az a pont, amikor be kellett léptetni más energiákat. Ez nem azt jelenti, hogy azoknak, akik érdeket próbáltak kapcsolni a „nagy háborúhoz”, nem volt megfogalmazva az elképzelésük arra vonatkozóan, hogy hogyan nézzen ki a háború végén Közép-Európa. Említettük ugye a clevelandi szerződést. Ebben már benne van, hogyan kell felosztani a történelmi Magyarországot. És körülbelül hol fognak húzódni a határok, és körülbelül milyen lesz Csehszlovákiának a belső államrendje. Tehát megvoltak az elképzelések, de ezek megvalósításához folytatni kellett a háborút. Ha 1916-ban befejeződött volna a háború, a francia terjeszkedés kelet felé véget ért volna, az angol előretörés a közel-kelet irányába megállt volna, és Palesztinát sem lehetett volna kivonni az oszmán birodalom fennhatósága alól. Ahhoz, hogy Palesztina kikerüljön a török befolyás alól, az Egyesült Államokat be kellett léptetni a háborúba. 1916-tól folyt az uszítás az USA-ban, elsősorban Közép-Európa, a barbár germánok és a hunok ellen, pedig 1915-ig az USA és a központi hatalmak, vagyis a német-osztrák- magyar-oszmán szövetség közt nem volt semmilyen, háborúra okot adó ellentét. És 1917 májusában már itt vannak a nyugati fronton az amerikaiak, és megfordítják a háború kimenetelét.

Mit lehetett tenni?

Akkor már semmit. A különbékére tett kezdeményezések szinte nevetségesek voltak. Tudjuk, hogy 1914 júniusában Tisza Kálmán kijelentette: a Habsburg-birodalom nem alkalmas háború viselésére. És itt köszön vissza a Cassandra-levél. Ha a Magyar Királyság akkor szembeszáll a császárral a hadüzenet kapcsán, akkor semmilyen nemzetközi jog nem védi, s akár az osztrák hadsereg léphet közbe, vagy bevonulhatnak az oroszok. Ekkor már megoldás nem volt.

Ebben a kontextusban, amikor leosztották a lapokat, Wilson 12 pontját hová tehetjük?

Az inkább egy szellemtörténeti dokumentum, de a valós politika szempontjából semmi jelentősége nem volt. Egy dologra azért figyelmeztessünk az oszmán-török birodalom kapcsán: a törökökkel a béke csak 1922-ben lett megkötve. Több mint 80 000 angol katona hagyta ott a fogát, hogy a brit befolyás érvényesülhessen Közel-Keleten, illetve Palesztinát ki lehessen vonni a török fennhatóság alól. Viszont a török állam szempontjából sem volt eredménytelen a háború folytatása, mert Törökország megtartotta európai hídfőjét. Nagy különbség, hogy a Boszporusznak csak az egyik, vagy mindkét oldalán ott vagy-e.

Alkalmas lett volna az akkori Magyarország, hogy Trianonban egy más tartalmú szerződést írjanak alá?

Az egész történelmi területét nem tudta volna megtartani, az bizonyos. De gondoljunk csak bele: a világháború idején a magyar parlament egészen jelentéktelen törvények elfogadásával foglalkozik, összeverekszenek a parlamentben. 1918 őszén pedig a magyar történelmi folytonosságot gyakorlatilag saját maguk a magyarok gyilkolják le! Ami 1918 novemberében történt, Tisza Istvánnak a meggyilkolása, az ún. őszirózsás forradalom, Károlyi Mihály hatalomátvétele, utána pedig a kommün, gyakorlatilag teljesen lehetetlenné tette, hogy bármilyen magyar érdekérvényesítésnek súlyt lehessen szerezni. Ez teljesen alkalmatlanná tette Magyarországot a bármilyen érdekérvényesítésre. Érdekes módon ez alól némi kivételt jelentett a tanácsköztársaság, abban is a Stromfeld-féle északi hadjárat. Abban a hadtestben nemcsak vörösök és kommunisták harcoltak, akadt közöttük Horthy Miklós matróza is. Amikor 1919-ben a Clemenceau-jegyzék következtében vissza kellett vonulniuk, kétségbeesésükben sorban lettek öngyilkosok a soraikban harcoló felvidéki katonák, akik a szülőföldjüket foglalták vissza! Még akkor is lett volna hozzá erő, hogy más helyzetet teremtsenek. Nem történt meg. Ezért mondom, hogy ne csak június negyedikét emlegessük, ez csak egy évforduló.

A trianoni szerződés kötelességet is tartalmazott az utódállamok számára. Ennek ellenére ma is sokan csehszlovák demokráciát emlegetnek és Horthy-fasizmust.

A szerződésnek voltak záradékai, és 1919-ben aláírták a kisebbségvédelmi egyezményeket. A trianoni békeszerződésnek azonban minden politikai, jogi következménye 1947 februárjával meg-szűnt. A versailles-i békerendszert felváltotta az 1947-es párizsi békeszerződés. Hadd mondjak egy történelmi párhuzamot: Római szerződés, 1957. A mai európai együttműködés egyik alapdokumentuma. Amikor térségünk csatlakozása zajlott az Unióhoz, a liechtensteini nagyherceg óvást nyújtott be Csehországgal szemben, mert Csehország a II. világháború után elkobozta a hercegi család vagyonát képező olajfestményeket. Az Európai Tanács egy jogi csoportja ennek nyomán hozott 2002-ben egy döntést, hogy a római szerződés előtti időszakban történt jogi lépések nem bírálhatók felül. Az 1957-es római szerződés előtti jogsértéseket tehát nem lehet felülbírálni. Hacsak az Európai Parlament nem fogad el egy olyan európai törvényt, amely ezt a határvonalat eltörli. Tanulság? Minden olyan vonatkozásban, amit mi sérelmesnek tekintünk, olyan megoldásokat kell keresni, amelyek nem a sérelmezést vetik fel, hanem új lehetőségek kibontását keresik.

Vagyis hagyjuk abba a sérelmi politikát?

A sérelmi politika zsákutca. El kell felejteni, bármilyen keserves is. Visszaút nincs, csak előremenetel.