A Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága kísérőlevele

(Könyv: kettős elnyomásban)
38. dokumentum -1987. július 15.

A Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága

  • a Csehszlovák Szövetségi Kormány Elnökének, 110 00 Prága 1, Malá Strana, nábr. kpt. Jaroše 4
  • Szlovákia Kormánya Elnökének,  813 70 Pozsony, Gottwaldovo nám. l
  • Szlovákía Belügyminiszterének, 812 72 Pozsony, Martanovičová 2
  • Csehszlovákia Főügyészének, 140 00 Prága 4, Nusle, nám. Hrdinù 1300
  • Szlovákia Főügyészének, 812 85 Pozsony, ul. Československej arm. 8

Mellékelve küldjük Bizottságunk jelentését az 1987. március 9. hajnalán Pozsonyban történt magyarellenes támadások nyomozásáról. Egyúttal kérjük Önöket, hogy hivatali jogkörük folytán kövessék figyelemmel a törvények betartását az említett esetek bűnügyi nyomozása folyamán, mivel – tudomásunk szerint – ebben az ügyben már eddig is számtalan törvénysértés történt. Egyúttal arra hívjuk fel a figyelmüket, hogy a magyar kisebbség intézményeinek az épületei és általában a csehszlovákiai magyar kisebbség ellen elkövetett bűncselekmények feltűnő módon kiderítetlenek maradnak és emiatt elkövetőik nem kapják meg megérdemelt büntetésüket.

Kérjük, hogy – főleg az utóbbi eseményekről – halogatás nélkül tájékoztassák a nyilvánosságot.

A Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága

A kiadmány hiteléül: Duray Miklós

Megszakítás