Évezredes hagyomány: tanulj és dolgozz

Vitaindító előadás Párkányban, Az oktatási struktúrák helyzete Kárpát-medencei összehasonlításban c. konferencián, 2019.11.9-én

Van a családunk birtokában egy váci mesterlegénynek mintegy kétszáz évvel ezelőtti inas könyve, aki otthon megtanulta a szakma alapjait, majd a kor szokásához híven útra kelt, bejárta fél Európát szakmai tudásának gyarapítására és egyéb tudások megszerzésének céljából. A mestersége címerét igazoló könyvében mintegy harminc, vörös viaszba merevített pecsét található, amelyek azt igazolják, hány helyen és kinél szerezte a tudását kiegészítő ismereteit. A pecséteket az akkori kor erkölcse szerint csupán akkor kaphatta meg, ha teljesítette az elvárásokat. Akkor ilyen pecsétet csak megszolgálva lehetett kapni, nem igazán ismerték a dugipénzt, sem a plágiumot. Abban a korban nagyobb erkölcsi súlya volt a lóvásárban a tenyérbe csapásnak, mint most a jogászok által megszövegezett adásvételi szerződésnek. Az is igaz, hogy aki akkor megszegte az íratlan szabályt, erkölcsileg semmivé lett, aki most szegi meg a jog írott szövegét, legfeljebb anyagilag jár rosszul, de semmilyen erkölcsi következménye nincs. Kétszáz év alatt ennyire felhígult a jellemünk, noha ezt ma fejlődésnek nevezzük.

Ezt a múltidéző eszmefuttatást csupán azért írtam le, mert úgy érzem, hogy ma is ugyanaz vezérel bennünket, mint annak idején: a tudás megszerzése, a szakismeret elsajátítása és a megélhetés biztosítása, csakhogy a korábbiakhoz képest ma ezt erkölcsi kötelékek nélkül vagy laza kötelékben képzeljük el/képzelik el sokan. Sajátos, hogy a kommunista hatalomátvételkor, 1947-1950 táján a sorkommunisták sem vonták kétségbe ezt a korábbi összefüggést. Az általános fellazulás az 1970-es években következett be. Ma pedig két részre szakadt a társadalom: az ügyeskedőkre és a dolgozókra. Ennek a két tábornak csupán kisebb részét alkotják azok, akik a TANULÁST és a DOLGOZÁST tartanák napi életük fontos részének. Ez a szemlélet azonban ugyanígy megjelenik a közélet politikai részében is: nem teremteni kell, hanem szerezni.

Nem csupán konzervatív szemléletet jelent, ha arra utalok, ezt nem lehet így folytatni, noha számomra fontos lenne, ha a két szónak lenne erkölcsi következménye. A társadalom, az oktatás, a gazdaság, az emberi kapcsolatok, a nemzet kapcsolatrendszere, a térségi együttműködés, az európai összefogás, a kétezer éves keresztény értékrend és az ezen túlmutató keresztény-zsidó tízparancsolati szemléletazonosság lenne a meghatározó. Ez utóbbi között a választóvonalat azonban nem az eszmei különbözőség vonta meg, hanem a római birodalom hatalmi fondorlata.

De mit kezdjünk a mostansággal/mával?

Nagyon egyszerű a recept. Ott kell kezdeni, ahol minden kezdődik. A család az alapvető társadalmi egység és érték, ebből származik a nemzet is. A magyar nyelv logikája szerint ez kétségbevonhatatlan. A nemzés a család és az ezt létrehozó nemzetség majd az ezt alakító nemzet az alapja a társadalomnak. Ezzel a gyökereknél kötünk ki, ami azt jelenti, hogy piramis szerkezetben kell gondolkodnunk: család, családok közössége, nemzeti közösség, ennek a közösségnek az iskolái, a nemzeti nyelv használata és ezen a nyelven történő iskoláztatás, és amikor elérte a nemzetet összefogó alapvető tudásszintet, kell kibontakoztatni a világban. De ez a recept mégsem olyan egyszerű, mert a nemzet államhatárokkal lett szétdarabolva és mindegyik részében eltérők a körülmények és ezeket a különbözőségeket kell úgy összeszervezni, hogy a rendszer ne essen szét. Ennek egyik eszköze az államhatárokon átívelő kapcsolatrendszer, amelynek a legsikeresebben kialakítható része a határmenti szomszédos területek és intézmények közötti együttműködés. Társadalmilag pedig a két legfontosabb része az oktatási és művelődési programok összehangolása, valamint a gazdaságfejlesztés

Ehhez azonban program kell, nem csupán oktatási, gazdasági, hanem társadalomépítő is. Erről kell beszélnünk Kárpát-medence-szerte, és tennünk érte.

Duray Miklós