Úgy kell megújítani az MKP-t, hogy újjá- és újraépíthesse széteső társadalmi életünket

A Magyar Közösség Pártja ma Farnadon tartja tisztújító kongresszusát. A közgyűlésre vendégként Duray Miklós is meghívást kapott, aki – családi okok miatt – nem tudott személyesen részt venni az MKP országos kongresszusán, de levélben köszöntötte annak résztvevőit. Az elhangzott levelet teljes terjedelemben közöljük.

Tisztelt Barátaim! Köszönöm a meghívásotokat tisztújító kongresszusotokra. Amikor huszonkét évvel ezelőtt több éves küzdelem árán megalapítottuk a Magyar Koalíció Pártját, amit szorgalmazói már akkor is a magyar közösség pártjaként képzeltek el, valóban abban reménykedtünk, hogy létrehoztuk a felvidéki magyar közösség egységes társadalmi és politikai érdekképviseletét. Sajnos nem ez történt, mert a pártot maguk alá teperték az egyéni és saját gazdasági érdekeiket érvényesíteni szándékozó csoportok.

Amikor 2006-ban az ő kapzsiságuk miatt nem válhattunk a kormánykoalíció részévé és 2007-ben elvesztették pozícióikat a pártban, csak egy céljuk maradt: egy olyan új párt megalakítása, amely az ő érdekeiket képviseli és belesimulhat bármelyik kormányba. Ezt 2009-ben sikeresen megtették és tették sikeresen 2020-ig, ameddig nem fogyott el a félrevezetett választóik türelme. Sajnos, ezen évek alatt a felvidéki magyarság társadalmi szerkezete, meggyőződése, értékítélete, korábbi szolidaritási érzékenysége, összetartozás-tudata megroggyant, aminek élő bizonyítéka, hogy képviselet nélkül maradtunk.

Emiatt nagy feladat előtt áll az MKP kongresszusa: úgy kell megújítania a pártot, hogy az orvosi érzékenységgel újjá- és újraépíthesse széteső társadalmi életünket. Ez az elsőrendű feladata. Rendbe kell hoznia saját szerkezetét, hogy működőképes legyen és alkalmas legyen ne csak a saját közösségünk képviseletére, de az általunk lakott nagy régió érdekeinek a megjelenítésére is.

Ehhez pedig elkerülhetetlen, hogy tárgyalóasztalhoz üljünk azzal a párttal, amelyik 2009-ben kiszakadt az MKP-ból. Ha ez sikeres lesz, reméljük, a többiek is társulnak. A kormánnyal pedig kapcsolatot kell tartani, de nem simulni hozzá. Tekintélyt, határozottságot és szervezettséget kell magunk körül sugározni.

Sajnálom, hogy személyesen nem vehetek részt a kongresszuson, noha a pozsonyi küldöttek csoportjának egyik póttagja vagyok, de családi kötelességem máshová szólít ezen a napon.

Reménykedve kívánok eredményes és sikeres munkát, a megválasztottaknak pedig sok türelmet.

Megszakítás