Egy új harc kezdődött

Hideghéty Andrea beszélgetett Duray Miklóssal, megjelent a Felvidék.ma portálon:

Duray Miklós (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Duray Miklós a szlovákiai és a felvidéki magyar politikum és közélet egyik legtapasztaltabb személyisége. Közéleti pályafutását 1963-ban kezdte. Noha kezdetnek az sem elhanyagolható, hogy 1957. november 6-án este a losonci Búza téren a szovjet himnusz zengése alatt a díszemelvénynek támasztotta a lábát és cipőjét pionír-úttörő nyakkendőjével törülgette. Társadalmi értékrendjét tanulmányai mellett családi hagyományai és élményei, személyes tapasztalatai alakították. Az ellene indított szlovák és magyar támadások is ezzel voltak kapcsolatosak 1968-tól, de az elmúlt harminc évben is, ugyanakkor a vele egyetértő magyar vélemények is ebből fakadtak. Ennek következtében történelmünk alakulását is – akarva, akaratlanul – ez befolyásolta. Ám most nem a visszatekintés kapcsán, hanem a közeljövőt érintő meglátásairól beszélgettünk…

A felvidéki közösség sokszínűségét hagyományaink, kultúránk igazolja. Az értékeink olykor a nehézségeink forrásai is, hiszen köztudottak, közismertek akár több évtizedes belső konfliktusaink. Mit gondol, hogyan lehet ezt a szerteágazó közösséget egy politikai irányba állítani?

Ennek a lehetőségét a felsorakoztató válaszok sokrétűségében kell keresni, ezért nem mellőzhető a részletekre kiterjedő visszatekintés. Nem a félévszázadosra gondolok, noha az évszázados sem lenne értelmetlen. De vágjunk bele egy széles bárddal a lényegbe.

A hetven évvel ezelőtti felvidéki magyar társadalmat, az akkori posztnáci-beneši állapotok miatt kialakult társadalmi kóválygásból a Szovjetunió hatalmi érdekei mentén formálódott népi-nemzeti -(polgári), a kommunizmus és a szocializmus jelszavaival fűszerezett összefogás mentette ki. Természetesen nem ez volt az eredeti hatalmi szándék, hanem a megmaradt felvidéki magyarok pártállami megbénítása, de végül is ez mentette meg a megtépázott közösséget a teljes széteséstől.

A szétvert, illetve széteső felvidéki magyar társadalom újraszerveződését az akkori politikai hatalom elképzelésével szemben (ellenére) a Csemadok mentette meg 1949-ben. A felvidéki magyarok akkor helytálltak. Ez a magatartás 1968-ig kitartott, noha az 1960-as években mi, akkori fiatalok arra törekedtünk, hogy a monolitikus keretek között kialakítsunk egy többrétű szerkezetet. Ez volt az akkori ifjúsági klubmozgalom, ami 1968-ban országos méretű lett, Prágától Kassáig, de nem vonta kétségbe az elődök erőfeszítéseit. Kart karba fonva dolgoztunk. Más volt a helyzet 1989-ben. A Független Magyar Kezdeményezés – FMK – a monolitikus hagyományokra kapcsolódott, mint 1949-ben a bőrüket mentő magyar kommunisták, akik a hivatalos hatalom magyar besúgói lettek.

Talán itt kellene egy választóvonalat húznunk.

Valóban. A felvidéki magyar politika második értékrendi vonalát itt lehet megvonni. Esterházy János az első, aki 1936-ban új társadalmi-politikai erőt akart megjeleníteni a múlt viszonylatával szemben a jövőépítés érdekében. Ő volt az első egységteremtő.

A Csemadok jövőbe látó emberei 1950-ben a szétvert felvidéki magyar társadalmat akarták újraépíteni, ismét egységbe vonni. Mi az 1960-as években az újjáépülő magyar társadalom sokszínűségét akartuk újrateremteni.

Az FMK – Független Magyar Kezdeményezés – 1989-90-ben pedig az 1950-es évek elejére jellemző pártállami monolitikus politikai szerkezetbe akarta visszaépíteni a felvidéki magyar közéletet.
Ez egy részüktől tudatos volt, főleg azok vallották ezt, akik 1970 után épültek be vagy vissza a kommunista hatalmi gépezetbe vagy lelkületükben voltak ilyenek – nem szívesen sorolnám a neveket, de mindegyikük oda tartozik, akik 1970 és 1989 között tudatosan megszakították velem a kapcsolatot, mert én az akkori politikai rendszer ellenzékéhez tartoztam.

Itt kezdődik az elmúlt harminc év?

Ez az alapja az összes gáncsoskodásnak, ellenségkeresésnek, értelem nélküli, csak érdekekkel átszőtt vitának. És a pénz, ami az utóbbi hetven esztendő első negyven évében még alig játszott szerepet. De harminc évvel ezelőtt éppen a pénzérdek kezdte szétdarabolni a túlnyomó többség által kívánt egységet, aminek a kezdete a pénz-érdek kapcsolatban az 1970-es évek elejétől, az úgynevezett konszolidációs korszaktól kezdett fokozatosan szerepet játszani.

A sűrített korrajz még inkább arra ösztönöz bennünket, hogy a jelenről beszéljünk.

A jelennek is van kezdete, aminek időpontja 2006. Az MKP nem került be az első Fico-kormányba, pedig minden esélye megvolt rá. Fico csak koalíciós kormányt tudott alapítani, de az általa utált vagy megvetett Szlovák Nemzeti Pártot csak az MKP-val tudta volna helyettesíteni. (Sokan nem tudják, hogy Vladimír Mečiar is megvetette az SNS-t, bennünket többre tartott, mert közöttünk kevesebb volt a korrupt személy). Hogy nem így lett, ezt az MKP gazdasági háttércsoportjának mérhetetlen kapzsisága okozta. Olyan pozíciókat akart megkaparintani a közlekedésügyi, vízgazdálkodási ágazatban és telek-spekulánsi kapcsolatokban, amelyek elfogadhatatlanok voltak Fico számára, noha ezeket a követeléseket Robert Kaliňák is támogatta – s majdnem beletört a foga.

Az MKP tehát 2006-ban nem került be a kormányba. Bugár Bélát 2007-ben leváltotta elnöki tisztségéből az MKP kongresszusa. A párt addigi gazdasági érdekcsoportja, vezéralakja Világi Oszkár és okos pénzügyesei azonban nem nyugodtak bele a helyzetbe és Bugárt előtérbe helyezve 2009-ben megalakították a Most-Híd nevű pártot.
Ennek két következménye lett. A Most-Híd 2010-ben bejutott a parlamentbe a gazdaságilag érdekelt magyarok és a korábbi kormányzásból kiábrándult szlovákok támogatásával, majd tagja lett a kormánykoalíciónak, az MKP pedig nem jutott be a parlamentbe.

Azóta folyamatos és szemmel látható a felvidéki magyar közösség politikai és társadalmi bomlása. Előtte csak sejthető, noha mérhető volt, azóta korábban nem észlelhető jelei is mutatkoztak.

Csupán adalékként érdemes megemlíteni, hogy évekkel ezelőtt, az Orosz Örs vezette gombaszögi tábor egyik nyitódélelőttjén Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke megnyitó beszédének végén felhívta a jelenlévő fiatalok figyelmét a közelgő (2016-os – szerk. megj.) szlovákiai parlamenti képviselőválasztásra és kérte őket, hogy szavazzanak az MKP jelöltjeire. Németh Zsolt zárszava hihetetlen tiltakozást váltott ki a jelenlévőkből és nyíltan elhatárolódtak az MKP-tól, de a felvidéki magyar politikai közélettől is

A következményeket ismerjük. Akkor a Most-Híd ugyan még bejutott a parlamentbe, majd a kormányba is, de fokozatosan csökkent a támogatottsága, az MKP népszerűsége ugyan nem sokat változott, csak ingadozott 3% körül, a 2020-as parlamenti választás pedig meghozta a felvidéki magyar politika teljes csődjét. A szervezett magyar közélet kiesett a szlovákiai országos politikából. Ez a nyílt felháborodás része volt a szétesésnek.

Tulajdonképpen eljutottunk a máig.

Valóban, de nem teljesen. Nem vettük figyelembe, hogy időközben megváltozott a Most-Híd gazdasági háttércsoportja. A kezdeti hangadót, Világit, akinek szintén elsősorban maga felé hajlott a keze, kiszorították az egyéb szlovák érdekcsoportok, amelyek több pénzszerzési, lenyúlási lehetőséget biztosítottak az MKP-t szétverő személyeknek. Szakszerűtlen lenne, ha ezt nem vennénk figyelembe. Tudni kell, hogy Világi 1998-2000-től mind a szlovákiai,mind a magyarországi gazdasági érdektengerben áztatta a lábát, de a 2010-es évek közepe táján kezdték kiszivattyúzni a talpa alól a szlovákiai pocsolyát. Ez összefüggött a Bugártól való eltávolodásával is. Nem állunk messze a valóságtól, ha feltételezzük, hogy az eltávolodást Bugár újabb érdekkörei kezdeményezték.

Ennek egyik következménye lett az új szlovákiai kapcsolatok kialakítása. Mivel Világi vitathatatlanul magyar, ez meghatározta a csoportkeresését is. A maradék MKP alkalmatlan volt erre, a Most-Híd pedig kicsúszott a kezéből. Keressük tehát az alkalmasat és ha nincs, gyártani kell. Ha másként nem, magyarországi pénzekkel elköteleztetve őket. Itt jön a képbe Orosz Örs.
Erről a helyzetről szól 2019-2021 időszakának felvidéki magyar politikája.

A 2020. augusztus 20-án meghirdetett egyesülési nyilatkozat is?

Igen. Szükségtelen elemezni ezt a tartalom nélküli pamfletet. Ilyenre harminc évvel ezelőtt az FMK-sok voltak alkalmasak. Sőt ettől nagyobb gazemberségekre is, amikor aláírásgyűjtést szerveztek 1990 tavaszán a magyar egyetem alapítása ellen. Visszaköszön a múlt, különböző szövegkörülményben és összefüggésben.

Ne értsük félre, nem az egység ellen van kifogásom, hanem azzal kapcsolatban, hogy a nyilatkozatot nem előzte meg egyeztetés. Mi annak idején csaknem öt évig gyötörtük egymást, míg valamilyen eredményre jutottunk.

Kik a tárgyalófelek, pontosabban -„harmadok”?

Lehet, hogy sajátosan hangzik, én az MKP-t és a Most-Hidat tekintem párttársnak, annak ellenére, hogy ők a korábbi pártszakadás maradványai és a Most-Híd az okozója. Mindkettőnek van helyi vagy területi szervezeti felépítése, kapcsolatrendszere. Ezek egy része a pártszakadás idejéből maradt fenn, egy része új. A lényege a szervezettség. Ha egy társadalmi szervezetnek, politikai pártnak nincs területileg megrajzolható szerkezete és szervezési hálózata, az csak társadalmi zűrzavart idézhet elő. Márpedig az Összefogásnak nincs sem horizontális, sem vertikális szerkezete, egyedül a világháló, ami társadalmilag nem kézzelfogható, mert nélkülözi az emberi személyes kapcsolatokat és az egyediséget.

Két tárgyalófél van, igaz, nem azonos súlyarányúak. Az MKP 75 százalék, a másik a maradék. Ebbe nem lehet beleférkőznie egy nemlétező harmadiknak, ez matematikai logika. Akinek nincs meghatározható szerkezete, az csupán egyénileg társulhat a meglévőhöz.

Az Összefogás miért akarja szétfeszíteni ezt a logikát?

Az Összefogásnak, mint említettem, nincs szervezett szerkezete. Ha egy politikai szervezet nem rendelkezik ilyennel, az nulla, statisztikailag és társadalmilag nem mérhető. Ez annak ellenére így van, hogy sok minden a világhálón dől el, de ez elsősorban a csalók és a mellébeszélők területe, ami nem azt jelenti, hogy az ott fellépőket mind így kell minősíteni, de erre felhasználhatók. A szervezetek párbeszédében csak a strukturálisan szervezettek vehetnek részt. Ez a lehetséges többi résztvevőre is vonatkozik.

A felvidéki magyar politikai élet egyesítésébe tehát csak azoknak lehet beleszólásuk, akik nyíltan vállalják a szervezeti összetartozást?

Teljesen világos, hogy az Összefogás miért helyezi előtérbe a világhálón megszervezendő előválasztást. Ott megszólíthat olyanokat is, akik éppen a szétesést támogatják és beléjük helyezik a bizalmukat, hogy a maradékot is szétverjék. Ez egy szavazati arány lesz, aminek belső indítékait senki sem ismeri.

Nem akarok túlmenni a lehetőség határain, de már 2019-ben láthattuk, hány szlovák politikai párt célozta meg a magyar választókat megvett embereik révén, beleértve a mostani köztársasági elnök pártját is.

Egy új harc kezdődött. Míg 1989-1990-ben az FMK által igyekeztek úgy megvenni a magyar embereket, mint 1949-50-ben az internacionalista, magyarul beszélő kommunisták által, most a világhálót látják erre a legmegfelelőbb eszköznek. Sajnálom, hogy a többre érdemes Orosz Örs és Világi Oszkár is erre tévelyedett.

Melyek azok a határok, melyeket nem szabad túllépni egy sikeres egyesülés érdekében?

Például a Most-Híd-nak be kell látnia, hogy azoknak a személyeknek, akik mindent beleadva verték szét az MKP-t 2007-2009 között, távol kell tartaniuk magukat és távozniuk kell a felvidéki magyar közéletből. Próbáljanak szerencsét máshol. Ez alapvető etikai szempont.
Csak saját szerkezettel és tagsággal rendelkező jogalanyok társulhatnak. Jelenleg két ilyen magyar jogalany van Szlovákiában. A jogalanyok egyesülésének nélkülözhetetlen eleme az elvi és a tevékenységi programban való megegyezés. Az egyesülés után viszont meg kell nyitni a kaput mindazok előtt, akik be akarnak lépni az új pártba.

Körülbelül ezek a szempontok érvényesültek 1994 és 1998 között az akkori felvidéki három magyar párt egyesülésének előkészítése során.

Viszont két további szempontot is figyelembe kell venni. Az egyik gyakorlati. Nem szabad létrehozni platformokat, mert ez jelenti az újbóli szétverés melegágyát. Ehelyett problémakezelő szakmai csoportokat kell alakítani.

A legérzékenyebb kérdés azonban a mindenkori magyarországi kormányhoz való viszony. Ezért volt rossz üzenete Mózes Szabolcs 2020 decemberében elhangzott kijelentésének, amelyet nem lehetett másként értelmezni, minthogy elhatárolódott a magyarországi kormánypolitikától. Ennek az üzenetnek ugyanis csak egy olvasata van: ha 2022-ben Magyarországon politikaváltásra kerül sor, akkor az új kormánynál lehet arra hivatkozni, hogy mi ezt már egy évvel ezelőtt megmondtuk. Ha mégsem kerül sor kormányváltásra, akkor úgyis belemerül a feledés homályába.

Ilyen körülmények között nem lesz egyhamar egységes pártjuk a felvidéki magyaroknak, aminek kárát látják a velünk egy régióban élő szlovákok és a többi számbeli kisebbségben élő közösség is.

Ezért kívánok kitartást az MKP-nak, több belátást a Most-Híd-nak, a többieknek pedig csak annyit, hogy fékezzék magukat és tartsák be a demokratikus játékszabályokat.