Duray Miklós honlapja felvidéki politikus, közíró
(Könyv: Kettős elnyomásban)
31. dokumentum – 1987. május 25.
Miről szólt a XIV. Országos Közgyűlés vitája?
Március 1-én jelentést adtunk ki arról, hogy miért vették vissza a Csemadokot a Szlovák Nemzeti Front tagszervezetei közé. Akkor még arról számoltunk be, hogy bizonytalan, megtartják-e április 11-én és 12-én a Csemadok Országos Közgyűlését.
Annak ellenére, hogy nem tisztázódott a szervezetnek a nemzeti frontban elfoglalandó státusza valamint feszült hangulat keletkezett az alapszabályzat körül is, a politikai hatalom mégis megadta az engedélyt a közgyűlés összehívására.
Korábbi jelentésünkben említettük, hogy már a járási küldöttválasztó közgyűléseken a legtöbb helyen a szokásosnál kritikusabb hang jellemezte a vitát. A felszólalók a Csemadok munkáján kívül kitértek a csehszlovákiai magyar kisebbség életét érintő csaknem összes kérdésre. Nyilvántartásszerűen sorolták fel a magyarok elnyomásának, hátrányos megkülönböztetésének körülményeit, módozatait és ecsetelték az ebből keletkezett helyzeteket. Ez fokozottabban ismétlődött meg az országos közgyűlésen, amelynek vitáját most tizennyolc felszólalás alapján megpróbáljuk összegezni. /l/
A magyar kisebbség életének egyik allergikus pontja az iskolák helyzete és általában az iskolaügy – szögezte le az egyik pozsonyi küldött, majd kiemelte., hogy az elmúlt években a kisebbség hangulata a magyar iskolák oktatási nyelvének megváltoztatására tett hivatalos kísérletek miatt vált idegessé. A magyar iskolák megszüntetésének egyik módja az iskolák felelőtlen és tendenciózus összevonása volt – mondta több küldött. Az iskolák számát a nyitrai járásban a felére csökkentették, ezért a magyarság lemorzsolódik. 1960-óan még húszezer magyar élt a nyitrai járásban, 1980ban már csak tizennégyezer. A tőketerebesi járásban minden második magyar gyerek nem az anyanyelvén tanul. Amikor 1971-ben Pozsonyhoz csatolták Pozsonypüspökit; fogyni kezdett a tanulók száma a püspöki magyar iskolában. Kallódik ifjúságunk – mondta a felszólaló. A szlovák iskolába járó magyar gyerekek kevésbé állják meg a helyüket a továbbtanulás során mint az anyanyelvükön tanulók. Mi az oka, hogy nincs elég magyar főiskolás? kérdezte egy további pozsonyi küldött, és máris válaszolt saját kérdésére: biztosítsák a magyar óvodák és alapiskolák hálózatát, szüntessék meg a magyar kisebbség hátrányos megkülönböztetését és lesznek főiskolásaink is.
A magyar kisebbség további allergikus pontja a helységnevek használata – mutatott rá az egyik felszólaló. Eltűnnek a magyar nyelvű feliratok a középületekről, üzletekről, amelyet azzal okolnak a hivatalos szervek, hogy drágák a kétnyelvű címtáblák. A szlovák televízió és a szlovák rádió magyar adásában a magyar helységneveket csak szlovákul használják. Ez alapvetően sérti a magyar kisebbséget. A hivatalos szervek tőlünk számonkérik a kétnyelvűséget, de hivatalosan nem tartják be ezt az elvet – hangsúlyozta a parkányi küldött.
Leghevesebben a szlovák TV magyar adását bírálták a közgyűlés résztvevői. A televízió 7000 órányi adásidejéből csupán évi 26 óra a magyar adás (a magyar kisebbség hivatalosan elismert aránya szerint kb. 800 órát kellene sugároznia magyarul, tehát heti 15 órát). De a csekély adásidőben sem foglalkoznak a magyar kisebbség problémáival. Sokkal többre és sokkal jobbra van szükségünk! Módosítsák a sugárzás idejét is, mert az ingázásból hazatérő magyar dolgozóknak este fél hét túl korán van. De az ezzel kapcsolatos fő probléma az volt, hogy nem nekünk és nem rólunk szól a műsor, mert magyarul ugyanazt mondják el a hétfői adás félórájában, amit a hét folyamán bárki megnézhet a szlovák nyelvű műsorokban vagy a budapesti televízió nemzetközi hírszolgálatában. Ezzel kapcsolatban felszólalt a hivatalos küldöttség vezetője is, Július Hanus, a Szlovák Kormány alelnöke. Ígéretet tett, hogy a kormány felülvizsgálja a rádió és a TV helységnévhasználatának eddigi gyakorlatát. A küldöttek ugyan megtapsolták ezt a megjegyzést, de a szünetben szkeptikusan legyintettek: úgysem fog történni semmi. (És valóban, eddig még nem következett be semmilyen változás.) /2/ Az a nézet alakult ki a küldöttek között, hogy a hivatalos felszólalás elejét akarta venni a további kritikus hozzászólásoknak. Ez azonban nem sikerült.
A csehszlovákiai magyarság és különösen az értelmiség egyik legfájóbb gondja a magyar könyvek és a magyar sajtó hozzáférhetőségének a korlátozása. Az utóbbi években egyre csökken a magyarországi könyvek behozatala. (Legválságosabb volt a helyzet 1986-óan. A magyar könyveket is árusító könyvesboltok az év folyamán csak kétszer kaptak magyarországi könyvszállítmányt. A csehszlovák-magyar közös könyvkiadás keretében megjelenő kb. 120 titulus még az iskolai kötelező olvasmányok fedezésére sem elegendő. A csehszlovák vámszervek pedig időnként visszaküldik a Magyarországról Csehszlovákiába küldött könyvcsomagokat.) A Magyarországról behozott könyvek nagyon drágák (jelenlegi áruk másfélszer-kétszer meghaladja a magyarországi árakat). Korlátozzák a magyarországi újságok és folyóiratok behozatalát is. 1983 óta rendkívül megdrágultak a Magyarországról behozott sajtótermékek is. (A legolcsóbb folyóiratok négyszer drágábbak mint korábban, de egyes szaklapok ára eléri a korábbinak a tizenháromszorosát. A magyarországi lapok csehszlovákiai ára ugyanilyen mértékben lépi túl a magyarországi árakat.) És ami igazán felháborító: nem rendelhető meg szabadon sem a magyarországi, sem a csehszlovákiai magyar sajtó. Nem növelhető a megrendelések száma, mert a hírlapterjesztő iroda csak akkor fogad el új megrendeléseket, ha valaki lemondja korábbi megrendelését. (Ez vonatkozik az Új Szóra is, amely Szlovákia Kommunista Pártjának magyar napilapja és az egyetlen magyar napilap Csehszlovákiában.)
A felszólalók sokat és kritikusan foglalkoztak a Csemadok szervezeti életével. Kiderült az is, hogy 1971 óta, ahogy a Csemadokot a Szlovák Kormány a Szlovák Kulturális Minisztérium irányítása alá rendelte, a népművelés és az amatőr mozgalom küzd a legtöbb gonddal. Pedig elvárható lett volna, hogy a kulturális minisztérium mellett legalább a kulturális tevékenység feltételei legyenek biztosítva.
A Csemadok alapszervezetei mindenütt sorvadnak ahol megszüntették a magyar óvodát és az iskolát – hangsúlyozták már a járási konferenciákon is a küldöttek. A szlovák pedagógusok többnyire tiltják a szlovák iskolába járó magyar gyerekeknek és szüleinek, hogy részt vegyenek magyar kulturális tevékenységben. Az ipari üzemek szlovák vezetősége nem engedélyezi, hogy a kulturális alapból magyar kulturális tevékenységet támogassanak. A hivatalos szervek a Csemadokban végzett tevékenységet ellenszenve fogadják. (A Csemadok-tagok többsége a hivatalos kérdőíveken eltitkolja Csemadok-tagságát.) A párkányiak amiatt panaszkodtak, hogy azért ütköznek szinte leküzdhetetlen akadályokba a Csemadok-rendezvények alkalmával, mert a város vezetőségében – ellentétben a lakossággal – alig akad magyar.
A magyar műkedvelő és amatőr művészeti mozgalom elvesztette szakmai irányítását (1983. március elsejével a Szlovák Kulturális Minisztérium meg szüntette a Népművelési Intézet Nemzetiségi Osztályát.) Megszűnt a szakemberek képzése. Nincs erre intézmény és állítólag nincs rá pénz. A szlovák együtteseket vállalatok támogatják és főiskolát végzett szakemberek vezetik. Azzal, hogy a magyar műkedvelő csoportok nem kapnak szinte semmilyen támogatást, nem csak az amatőr mozgalom szenved hiányt. (A magyar kisebbség kultúráját ugyanis a Madách Könyvkiadó és a Magyar Területi Színház kivételével csak műkedvelői szinten és amatőr alapon lehet szervezni, mert a csehszlovákiai magyar kultúra szervezésének nincs semmilyen intézményes és financiális kerete. Csehszlovákiában a magyar kultúra szinte kizárólag önfinanszírozó és szervezési körülményei a második nyilvánosságéhoz hasonlóak. /3/ A magyar néprajzi kutató és gyűjtő munka – amely igazán igényelné a szakmai irányítást – csak egyének áldozatkészségén alapul, intézményes támogatás és összehangolás nélkül. A járási népművelési központokban nincs szakembere a magyar népművelői és kulturális tevékenységnek. Az egyik pozsonyi küldött egyértelműen összegezte a helyzetet: a kulturális munkát is bénítja, hogy a magyar kisebbséget hátrányosan megkülönböztetik.
A magyar szellemi élet javítására elhangzott több javaslat: egy magyar néprajzi múzeum és egy magyar tudományos folyóirat alapítását követelte néhány küldött.
A Csemadok vezetőségét is érték bírálatok, leginkább amiatt, hogy elvtelenül elhallgatja a kisebbség komplex érdekeit. A felszólalók követelték, hogy a Csemadok járási és központi szervei elvi alapon képviseljék a kisebbséget. Elutasították, hogy a Csemadok egyes vezetői – itt elsősorban a járási konferenciákon résztvevő központi kiküldöttekre céloztak – opportunizmussal vádolják a becsületesen és szível dolgozó Csemadok tagokat. A felszólalók alapvetően hibásnak tartották a Csemadok néhány vezetőjének azt az álláspontját, hogy a szervezet ne foglalkozzon a csehszlovákiai magyarok minden problémájával. Minden ide tartozik ami a kisebbségünket érinti – szögezte le az egyik kassai küldött. Majd a nemzetiségi politika kérdéseivel foglalkozva bemutatta, milyen a helyzet Kelet-Szlovákiában. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek és a falvak összevonása eredményeképpen a kerület 45 magyar falujában megszűnt a magyar iskola. Ezekben a falvakban a Csemadok alapszervezetek periféria helyzetbe kerültek. A magyar fiatalság és értelmiség elvándorol, mert a terület – a rendeletileg korlátozott fejleszthetősége miatt elveszti vonzóerejét. Húsz éve nem adtak ki építkezési engedélyt a magyar falvak zömében; a kétezer lakostól kisebb falvakban tilos filmet vetíteni (a magyar kisebbség 45%-a ilyen falvakban lakik); a falusi könyvtáraknak nincs beleszólásuk a könyvek vásárlásába stb. Egyszóval szennyeződik a magyar lakosság szellemi tudata. A rozsnyói küldött pedig így sommázta a helyzetet: nálunk olyanok a viszonyok, mintha nem létezne a nemzetiségekről szóló alkotmánytörvény.
A vitában elhangzott összes felszólalásnak tehát több mint a fele ezt a képet tárta elénk. Rudolf Jurík, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának osztályvezetője, aki tagja volt a közgyűlésen megjelent hivatalos küldöttségnek, a vita során el akarta hagyni az üléstermet, mert állam- és pártellenesnek ítélte a felszólalásokat. Pedig az előadott problémák csupán azt igazolták ismét, hogy a csehszlovák nemzetiségi politikát nem egynéhány magyar értelmiségi véleménye szerint lehet elnyomónak tekinteni: a 80 ezer Csemadok-tag által megválasztott képviselők bizonyították a magyar kisebbség elnyomását.
Az egyik rozsnyói küldött szinte sírásba fulladó hangon mondta: a csehszlovákiai magyar kisebbség már belefáradt, hogy minduntalan és hiábavalóan követelje jogait. A Csemadok közgyűlésének vitája bizonyságtétele annak, hogy a kisebbség talán mégsem vesztette el minden erejét. A kongresszus hangulatát ennek ellenére az elkeseredett elégedetlenség és hiábavalóság jellemezte. Nem oktalanul, hiszen a közgyűlés záródokumentumából kimaradtak a vitában felvetett lényegi kérdések. Ettől függetlenül a problémák léteznek és sajnos létezni fognak. Igaz, az eddigi tapasztalatok alapján félő, hogy a hatalom éppen abba az irányba fokozza majd az elnyomást, ahonnan a legtöbb ellenállást sejti.
(A jelentés zárójelbe tett szövegrészei nem a felszólalások során hangzottak el.)
A Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága
A kiadmány hiteléül: Duray Miklós
Szerkesztői megjegyzések és kiegészítések a 31. (1987/13-as) dokumentumhoz:
1 A közgyűlésen összesen harminchárom felszólalás hangzott el. A Jogvédő Bizottság a dokumentum kiadása idején tudatosan nem közölte az idézett felszólalók nevét, hogy ne irányítsa rájuk mégjobban a politikai rendőrség és gyanakvó hatalmi szervek figyelmét, noha a kritikusi hangot megütő, idézett felszólalókat már eddig is a gyanús személyek jegyzékében tartották nyilván. A Bizottság jelentésének közzététele óta a Csemadok Központi Bizottsága – az eddigi szokástól eltérően – megjelentette a közgyűlés teljes vitaanyagát, valamint a főbeszámolót és a határozatot is. A kötethez azonban nem lehet szabadon hozzájutni, mert csak hétszáz példányban lett kinyomtatva és nem került árusításra.
2 A dokumentumkötet szerkesztésének befejeztével – 1988 március végén sem változott meg a Csehszlovák Televízió magyar adásának jellege. Tehát Július Hanus ígérete valóban csak porhintés volt.
3 A második nyilvánosságon a kelet közép-európai kommunista országokban létező nemhivatalos társadalmi ellenzéket kell érteni, amelyet különbè3ző módon elnyom a hivatalos hatalom. A csehszlovákiai magyar kisebbség egyetlen legális szervezete a Csemadok ugyan a hivatalos hatalom jóváhagyásával működik, de ahogyan szó volt a Jogvédő Bizottságnak a Csemadokról kiadott első jelentésében (22. dokumentum, 1987/4) a tevékenység lényege azaz a kisebbség érdekvédelme – illegálisnak tekinthető. A hivatalos hatalom diszkrimináló hozzáállása a Csemadokhoz azzal függ össze, hogy 1945 óta a magyar kisebbséget az ország ellenségének tekintik. A hivatalos hatalom a máskéntgondolkodókat is ellenségként kezeli Csehszlovákiában. Ezzel összefüggésben azonban tudatosítani kell: ha a mai máskéntgondolkodókat már nem fogják ellenségként kezelni ez automatikusan nem jelenti azt, hogy megváltozik a hatalom viszonya a magyar kisebbséghez.