Duray Miklós honlapja felvidéki politikus, közíró
(Könyv: Kettős elnyomásban)
37. dokumentum – 1987. július 15.
Korábbi jelentéseinkben már beszámoltunk, hogy 1987. március 8-ról 9-re virradóra Pozsonyban négy különböző helyen ismeretlen tettesek támadást intéztek magyar kisebbségi intézmények épületei ellen.
A bűnügyi rendőrség ugyan jegyzőkönyvezett minden esetet, nyomozást azonban csak az Ifjú Szívek dal- és táncegyüttes két épületének felgyújtói ellen rendelt el. A nyomozószervek kezdettől fogva elutasították az összefüggést a négy egyidejű politikailag azonos jellegű eset között. A Szövetségi Kormány Elnökének írt levelünkben jeleztük, hogy Szlovákia politikai vezető köreiből azt a célzatos elképzelést terjesztették, hogy a támadásokat politikai megfontolásból a magyar kisebbség tagjai hajtották végre. Ezt a nézetet magáévá tette a szlovák közvélemény egy része is. Ezzel a híreszteléssel kapcsolatban máig nem foglaltak állást az illetékesek. A rendőrség szintén ezt az elképzelést követte és kizárólag az Ifjú Szívek tagjait gyanúsította a tett elkövetésével. A nyomozás folyamán az együttes összes jelenlegi és számos volt tagját, esetenként családtagokat, legkevesebb 189 személyt hallgattak ki. Többüktől alibi bizonyítását is követelték. Nem kímélték az együttes 15-17 éves korú fiatalokból álló utánpótlási csoportjának tagjait sem. Kihallgatásuk alatt nem engedélyezték a szülők jelenlétét. Többüket négy-öt órán át tartották bent. A felnőttek kihallgatósa gyakran hat órán túl is tartott miközben még ivóvíz fogyasztását sem engedélyezték nekik. A kihallgatott személyek túlnyomó többségét – annak ellenére; hogy erről nem volt hivatalos döntés – gyanúsítottnak tekintették és ezt törvénybe ütköző módon, fenyegetőleg közölték velük. A nyomozás jellegére utal, hogy az együttes tagjainál a kihallgatások során személyes ügyeik, intim kapcsolataik és családi viszonyaik révén lelki zsarolással is próbálkoztak a rendőrök. R. Péter 16 éves fiatalkorút, aki ebben az időben betegállományban volt, csaknem 8 árán át hallgatták ki első alkalommal. Édesanyját – aki orvosságot vitt számára – nem engedték hozzá. A gyerek azóta pszichiátriai kezelésre szorul, mert bevizel. Az együttes szimfonikus zenekara karmesterének a feleségét pedig azért hallgatták ki sorozatban órákon át, mert ujjlenyomatát – állítólag – megtalálták a gyújtogatók által széttépett, el nem égett kottalapokon. Mind a karmester, mind felesége útlevelét bevonták. Az együttes összes tagjától ujjlenyomatot vettek. A rendőrök – a kihallgatottak szerint – nem közölték velük jogaikat, sem azt, hogy visszautasíthatják az ujjlenyomatvételt. Egy részüket előzetes értesítés nélkül vitték el kihallgatásra. Többségüket ugyan hivatalosan beidézték, de anélkül, hogy feltüntették volna az okot. Csupán az volt ráírva a nyomtatványra, hogy kihallgatásra szól az idézés.
A bűncselekmények elkövetése után két hónappal a rendőrség arról értesítette az Ifjú Szívek vezetőségét, hogy felfüggeszti az eredménytelen nyomozást. Az együttes igazgatója azonban írásban követelte a nyomozás folytatását és a tettesek kézrekerítését. A bűnügyi rendőrség így június 16-t61 tovább folytatja a nyomozást. A furcsa azonban az, hogy ismét azokat hallgatják ki, akiket már hónapok óta ok nélkül zaklatnak. Az együttessel szemben márciusban elrendelt gazdasági vizsgálat – amint várható volt – nem derített ki semmilyen gazdasági visszaélést. Ezekről az esetekről és a nyomozásról máig nem tettek közzé hivatalos jelentést, nem informálták a lakosságot.
Július 27-re virradóra ismeretlen tettesek ismét támadást intéztek az Ifjú Szívek ellen. Betörték az együttes Híd utcai székházának bejáratát. A rendőrség csak négy órával az eset bejelentése után szállt ki a helyszínre.
Ennek kapcsán emlékeztetni kell, hogy eddig, magyar vagy magyar jellegű intézmények ellen irányult akciókkal kapcsolatban soha nem foglaltak állást a hivatalos szervek, és a tetteseket soha nem derítette ki a rendőrség. Például 1979-ben betörtek a Csemadok székházába. Feldúlták az iratokat, értéktárgyakat azonban nem vittek el. A tettes ismeretlen maradt. 1984 májusában betörtek a füleki gimnázium épületébe. Nem tűnt el semmi, csak végigdúlták a tanári szobát. A pedagógusoktól ujjlenyomatot vett a rendőrség, a tettes ismeretlen maradt. Nincs hír arról, hogy ki gyújtotta fel 1987. március 2-án a Dunaszerdahely melletti Kondoros-csárdát és ki helyezte el a romokon a magyarokat fenyegető feliratot. Amint említettük, nem ismerjük az 1987. március 9-i hajnali pozsonyi magyarellenes támadások tetteseit, sem a pozsonyi Petőfi-szobor sorozatos meggyalázóit. Nem tudjuk, hogy kik szokták szétverni a magyar feliratokat. És azt sem tudjuk, hogy megbüntették-e azoknak a magyarellenes akcióknak az elkövetőit és szervezőit, akiket pedig ismerünk.
Ezután nem csodálkozhatunk, hogy az 1987. május 9-én Pozsony közelében szervezett magyar fiatal értelmiségiek találkozóján történt bizonyítható gyújtogatási kísérletet nem jelentették a rendőrségnek. A résztvevők ugyanis nem akarták kitenni magukat értelmetlen zaklatásnak.
Az elmondottak alapján nem alaptalanul alakul ki a csehszlovákiai magyar kisebbség soraiban az a meggyőződés, hogy a magyarok ellen Csehszlovákiában bármilyen bűntettet el lehet követni hivatalos felelősségre vonás veszélye nélkül.
A Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága
Jelentésünket megküldtük:
a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Kormánya Elnökének Csehszlovákia Főügyészének
a Szlovák Szocialista Köztársaság Kormánya Elnökének Szlovákia Főügyészének
Szlovákia Belügyminiszterének
A kiadmány hiteléül: Duray Miklós