Duray Miklós honlapja felvidéki politikus, közíró
(Könyv: Kettős elnyomásban)
45. dokumentum – 1988. január 25.
1988. január 18-án Duray Miklós a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának képviseletében résztvett az Egyesült Államok prágai nagykövete és felesége által rendezett fogadáson valamint a nagykövetség tanácsosa által rendezett szűkebb körű megbeszélésén. Mindkét eseményre abból az alkalomból került sor, hogy Prágában tartózkodott az Egyesült Államok Kongresszusának küldöttsége.
Duray Miklós röviden tájékoztatta az amerikai képviselőház néhány tagját a csehszlovákiai magyar kisebbség helyzetéről, majd válaszolt kérdéseikre. A képviselők aziránt érdeklődtek, hogy különbséget tesz-e a csehszlovák állam az országban élő nemzeti kisebbségek között; milyen a magyar kisebbség helyzete az egyházakban; milyen a magyar kisebbség képviselete a választott államhatalmi szervekben; valamint hogyan alakult a magyar iskolaügy.
Duray elmondta, hogy 1945 óta a hatalom bánásmódja szerint egyértelműen két csoportra lehet osztani a nemzeti kisebbségeket Csehszlovákiában. A szláv kisebbségek – azaz a lengyelek és az ukránok – kedvezőbb elbírálásban részesülnek mint a nemszlávok, azaz a német és a magyar kisebbség. Ez utóbbiaknak a felszámolását tűzte ki célul a második világháború végén az újjáalakuló csehszlovák állam. A németek esetében ez gyakorlatilag sikerült. A magyarokkal szemben – köszönve az Amerikai Egyesült Államok és az Egyesült Királyság magatartásának – csak részleges sikert ért el a nemzeti gyűlölet. A magyar kisebbség népi rétegei többé-kevésbé megmaradtak. Értelmiségét, valamint az önálló gazdasági tevékenységét folytató réteget azonban rövid úton megsemmisítették. A megkülönböztetés – ha enyhébben is, de – ma is létezik. Szembeötlő példája ennek: a lengyel kisebbség énekelheti a lengyel nemzeti himnuszt, a magyart ugyanezért üldözi a politikai rendőrség; az ukrán kisebbség csehszlovák részről szabadon ápolhatja kapcsolatait a Szovjetunióban élő anyanemzetével és a hivatalos hatalom elismeri, hogy részét alkotja az egyetemes ukrán nemzetnek. A magyarok esetében ezt akadályozza illetve elutasítja.
A magyar kisebbség helyzete az egyházakban különböző. A vallási származás szerint a csehszlovákiai magyarságnak körülbelül kétharmada katolikus a többi főleg református, egy része pedig evangélikus és görögkatolikus. A holocaustból megmenekült és visszatért zsidókat a magyarellenesség szinte kivétel nélkül leválasztotta a magyarságról. A vallási elnyomás differenciáltan nyilvánul meg a magyar kisebbséggel szemben. A magyar katolikusoknak a legégetőbb gondja – az egyház általános helyzetén túl – a magyar papok kis létszáma, a magyar plébániák elszlovákosodása és a szlovákiai katolikus egyházon belül tapasztalható szlovák sovinizmus. A reformátusok – akiknek 90%-a magyar – főleg azért vannak elnyomva, mert magyar jellegű az egyházuk. Nem tudnak védekezni az állami beavatkozás ellen, ezért az egyházi életben már a bomlás jelei mutatkoznak és főleg a zömmel szlovák evangélikus egyházzal szemben látványos a megkülönböztetésük. A magyar evangélikus közösségek elhalásra vannak ítélve, mert egyáltalán nem képeznek magyar evangélikus papokat és a politikai hatalmat buzgón kiszolgáló szlovákiai generális püspök kijelentése szerint az egyháznak nem érdeke, hogy fennmaradjanak. Tény viszont, hogy a magyar kisebbség általában kevésbé vallásos mint a szlovákok. Oka – részben – az egyházakban létező magyarellenesség, ami elriasztja a magyar hívőket. De a kisebbség helyzetéből is fakad: a nemzeti és vallási elnyomás egyszerre túl nagy teher, ezért van, aki a magyarságát, van aki a vallását, de elég sokuk mindkettőt feladja.
A képviseleti szervekben ugyan korábban nem, de most már betartják a nemzetiségi arányszámot. Ez azonban nem bír jelentősséggel.
Magyar nemzetiségű képviselők ugyanis nem képviselhetik a magyar kisebbség érdekeit. A magyar kisebbségnek egyáltalán nincs érdekképviselete. Ezt a jogot kizárólagosan a politikai hatalom birtokolja, amely elsősorban saját hatalmi érdekeit, majd a többségi nemzet érdekeit juttatja érvényre.
Az iskolaügy helyzete tragikus. Az anyanyelvi oktatás a nemzeti lét legfontosabb attribútumának: a nemzeti műveltségnek a letéteményese, azonban továbbra is sorozatban számolják fel a magyar iskolákat, sorvasztják a magyar nyelvű középiskolai oktatást. A főiskolákon és az egyetemeken a magyar nyelvszakos tanárok képzésén kívül nincs magyar nyelvű oktatás. A magyar hívők közötti szolgálatra készülő papnövendékeket sem lehet magyarul vagy Magyarországon képezni. A magyarországi tanulmányi lehetőségeket a minimumra korlátozta a hatalom. Magyar iskolai érettségivel nem lehet állami ösztöndíjjal külföldön tanulni. Más legális lehetőség pedig nincs. De az iskolaügyön belül a szakmunkásképzés a legtragikusabb. Nem csupán azért, mert csak mutatóban létezik magyar iparitanuló intézet, de amin is, hogy a 15 – 18 éves magyar fiatalok túlnyomó többsége ilyen iskolába jár – így csaknem egyáltalán nem részesül magyar művelődésben. Ráadásul tíz ével ezelőtt fölszámolták a magyar nyelvű szaktanárképzést is, tehát egyetlen magyar iskola számára sincs biztosítva a magyar pedagógus utánpótlás.
A magyar kisebbség Csehszlovákiában kettős elnyomásban él: az emberies a polgárjogoknak az egész országra kiterjedő megsértésén túl az államhatalom által megtűrt magyarellenesség és az állam részéről szervezett nemzeti elnyomás is sújtja,
Duray Miklós az amerikai képviselőház küldöttségével tartott szűkebb körű megbeszélésén, ahol jelen voltak a Charta ’77 képviselői is, megköszönte a képviselőknek, hogy 1984-ben és 1985-ben – második vizsgálati fogsága idején, amelyet szintén a magyar kisebbség jogvédelme miatt kellett elszenvednie – az Egyesült Államok Kongresszusának több tagja síkra szállt szabadonbocsájtása érdekében. Duray szerint ezzel hathatósan hozzájárultak szabadlábra helyezéséhez, valamint ahhoz is, hogy az esetleges elítélése miatt bekövetkezendő feszültség az itt élő nemzetek között nem növekedett.
Abból az alkalomból, hogy a kongresszusi képviselők csoportja Prágából Budapestre utazott, Duray felhívta a figyelmüket a Csehszlovákia és Magyarország között uralkodó feszült viszonyra. Megemlítette, hogy rendkívül korlátozzák csehszlovák részről a Magyarországra való utazást, mivel egyénileg évente csak kétszer szabad átlépni a határt. Továbbá rámutatott, hogy csehszlovák részről elutasítják a magyar kisebbségnek az egyetemes magyar nemzethez való tartozási jogát. A kisebbséget az állami politika objektumának és különálló etnikai-szociális közösségnek tekinti, amelyre ugyan hatással van a magyarországi kultúra, de kizárólag a csehszlovák kulturális folyamatok részeként kezelik. Ennek az a következménye, hogy a kisebbség nem ápolhat szabadon társadalmi és kulturális kapcsolatokat a Magyarországon élő anyanemzetével. A kisebbség ez ellen csak a csehszlovák kormányhoz fellebezhet, de ennél – az említett körülmények miatt – nem talál megértésre. Magyarország viszont a kisebbség támogatása érdekében nem fejt ki kellő aktivitást. Sajnos ezen a téren nem remélhető gyors javulás. 1987-ben a magyar és a csehszlovák kormányfő budapesti találkozóján sem történt ebben előrelépés. Ez azonban mindenekelőtt a magyar kisebbség kulturális és iskolaügyi helyzetének romlásában csapódik le, amely folyamat még az 1970-es évek második felében radikalizálódott. Ekkor dolgozták ki a szlovák iskolaügyi minisztériumban a magyar nyelvű oktatás visszafejlesztésének tervezetét. Ezt kizárólag és címezve a magyar iskolák ellen készítették. Emiatt alakult 1978 tavaszán, tehát tíz ével ezelőtt a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága, ugyanazon elvekből kiindulva mint a Charta ’77.
Végül Duray Miklós mégegyszer megköszönte az amerikai képviselőknek mind a kiszabadulása, mind az emberi jogok érdekében tett összes amerikai lépést.
A Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága
A kiadmány hiteléül: Duray Miklós