Duray Miklós honlapja felvidéki politikus, közíró
Nekem is van egy mesém, nem csak Gyurcsány Ferencnek.
Hol volt, hol nem volt -, de inkább volt, sőt van – két kormányfő. Az egyiket Gyurcsánynak nevezik, ő Magyarország maradékának egyik legrövidebb idő óta hivatalban lévő miniszterelnöke. A másikat Dzurindának hívják, ő Szlovákia eddigi legkisebb termetű kormányfője. A két embernek egymáshoz semmi köze, de mégis! Mindketten ugyanazt az embert gyűlölik. Az egyik azért gyűlöli, mert okosabb nála, a másik azért, mert a nép a Duna mindkét partján őt szereti, pedig csak az egyik parton kormányfő, sőt pillanatnyilag ott sem – csak volt és (reméljük) lesz. Ha a gyűlöletnek van közös alanya, ez – úgy látszik – elegendő ok az érdekközösségre. Erre a gyűlöletben fogant szerelemre most – a pályafutásuk végén – döbbentek rá, midőn kiderült, hogy végre sikerült megtalálniuk a közös ellenséget: Orbán Viktort.
Segíts! – kiáltotta az egyik a Margit-híd tájékáról. Megyek! – visszhangozta a másik a Kis-Kárpátok tövéből. De lehet, hogy éppen fordítva történt. Ezért nem tudni, és lehet, hogy sohasem derül ki, melyik hanghullám indult el hamarább, és melyik volt a válasz. Azaz: nem tudni, ki volt a feladó, és ki volt a címzett. Az is lehet, hogy mindkettő ugyanaz a személy volt?
Tény, hogy a sajtóban 2006. március 28-án, kedden jelent meg a dunaszerdahelyi (azaz felvidéki magyar), ma már nem létező maffiától vagy az ő (nem létező) köreiből szerzett értesülések alapján mind Magyarországon, mind Szlovákiában az első arról szóló híradás, hogy Budapesten-feltehetőleg határon túli magyar bűnözők – robbantani akarnak, vagy merényletet akarnak elkövetni a magyarországi parlamenti választások előtti kampányban megrendezendő politikai nagygyűléseken. Sőt a magyar rendőrség állítólag ismeri is őket, hárman vannak, nyomon követik mozgásukat, egyikük ellen nyomozás folyik, azt is tudják, hogy melyikük tartózkodik Magyarországon. Ezen a napon Magyarországon és Szlovákiában erről több tucatnyi hír jelent meg.
Ugyanezen a napon mind Magyarországon, mind Szlovákiában az összes megkérdezett szakértő (Deák Péter, Táliai András, Gorka Sebestyén, Ivo Samson) kétségbe vonta a robbantási szándék hírének valóságtartalmát, mivel nem látták, hogy lenne bárkinek is bármiféle, robbantásra indító oka. Véleményük egybehangzott: a szervezett bűnözők csak akkor robbantanak, ha van okuk rá, vagy ha megrendelik náluk.
A merényletre való készülődésről szóló hírt a magyar titkosszolgálat a szlovák titkosszolgálattól kapta – állítólag. Először a szlovák sajtó ezt magyarországi forrásokra hivatkozva kész tényként közölte, de fél nap múltán elbizonytalanodott, és a továbbiakban csak feltételes módban írt erről. Az értesülés forrására – mármint a szlovák hírszerzésre – való hivatkozás azonban teljesen hiteltelen volt, mert nem hitelesítette a hírszerzés szóvivője. Amikor egyazon napon már vagy ötödször tették fel az idevágó kérdést a szóvivőnek, Vladimír Šimkonak, türelmét vesztve válaszolt: „Nincs elegendő információm arra, hogy én spekuláljam ki, honnan szerezték a külföldi tömegtájékoztatási szervek azt a hírt, amit közzétettek.” A szlovák rendőrség országos alelnöke, ]aroslav Spišiak pedig Magyarország miniszterelnökére nézve lesújtó véleményt fogalmazott meg: „A rendőrségnek, ha állna is a rendelkezésére ilyen információ, az életben nem kürtölné azt világgá…” Valóban, ilyen értesüléseket mindaddig nem szoktak a nyilvánosság elé tárni a titkosszolgálatok, amíg le nem leplezik a gyanúsítottakat, vagy be nem fejezik a felderítéssel kapcsolatos tevékenységet.
A legrejtelmesebb kérdés: miért nyilatkozott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök erről az ügyről a sajtónak, ráadásul egyedül, a titkosszolgálatot felügyelő államtitkár távollétében (aki akkor éppen a miniszterelnökhöz tartott), holott minden szabály szerint hallgatnia kellett volna? Miért éppen a miniszterelnök nyilatkozott? Miért volt neki ilyen sietős? A kérdésekre a Szlovák Rádió budapesti tudósítója adott némi – magyarországi kormánykörökből kiszivárogtatott – felvilágosítást. Egyértelművé tette, hogy Gyurcsányék április elsején és másodikán az MSZP, valamint a Fidesz nagygyűlésén esedékes robbantások veszélyével számolnak, a feltételezett személyek célja elsősorban az lenne, hogy felforgassák a közrendet és aláássák a hivatalos hatalom tekintélyét. Ez utóbbi feltételezés azt is jelenti, hogy a kormány a merényletek miatti veszély ügyében a jelenlegi magyarországi ellenzéket szeremé gyanúba keverni. A Magyar Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának pénteki – március 31-ei – ülése utáni sajtótájékoztatón az egyik, ott megjelent szocialista képviselő jóvoltából tudhattuk meg, hogy a szlovák féltől – állítólag – megküldött figyelmeztető levélben az is szerepelt, hogy a robbantásokat egy hat éve körözött embernek, Sátor Lajosnak kellene elkövetnie – a magyarországi ellenzék érdekében.
A szlovák közszolgálati televízió egyes csatornájának kedd esti híradójában Ivo Samson külpolitikai elemző fölvetette, hogy a robbantások tervéről szóló hír elsősorban azoknak illik a paklijába, akiknek az kedvez, ha a magyarországi parlamenti választásokon gyér lesz a részvétel. Abban viszont a magyarországi elemzők véleménye egyezik meg, hogy a kis részvétel az MSZP-nek és az SZDSZ-nek kedvez. A TA 3 szlovákiai hírtelevízió kedd esti adásában a Nap témája c. műsorban nyilatkozó szakértők azt is megemlítették, hogy a nagy hűhó és a miniszterelnöknek ebben az ügyben való szereplése arra is utal, hogy Gyurcsány erőskezű politikus látszatát akarja kelteni, aki meg tudja védeni a lakosságot.
Vegyük tehát sorra a tényeket: szokatlan, hogy egy feltételezett bűnügyben a miniszterelnök nyilatkozik. Szokatlan, hogy titkosszolgálati ügyeket csak így világgá kürtölnek. A feltételezett merényletekről szóló hír forrásaállítólag a szlovák titkosszolgálat – nem hajlandó igazolni a hír hitelességét. Allítólag felvidéki, azaz határon túli magyar bűnözők szándékoznak robbantani Budapesten stb. Mi olvasható ki mindebből? Például az, hogy az egész
egy agyrém, azaz felső politikai körökben kitalál álhír. Arról most ne ejtsünk szót, hogy ki találhatta ki az ügyet, és miért kellett belekeverni a szlovák titkosszolgálatot-elszabadult fantáziával a lehető legelképesztőbb feltételezésekre lehetne jutni. Például egészen addig, hogy a Gyurcsány körüli kampányszakemberek ötlete volt az ügy, és a szlovák titkosszolgálatot csak megkérték, hogy tartsa a hátát, azaz ne cáfolja, hogy tőle származik az értesülés.
Érdekesebb az a kérdés, hogy mire lehet használni az álhírt. Például arra, hogy legyen hivatkozási alap a rendőrség felvonultatására, jámbor emberekben való félelem keltésére, esetleg a kampány hajrájában tervezett politikai nagygyúlések megakadályozására vagy szétoszlatására. Természetesen ehhez az eszközök a kormányhatalom kezében vannak. S ezek az álhírek például arra is megfelelnek, hogy hangulatot lehessen kelteni a határon túli magyarok ellen, hiszen a feltételezett merénylők az ő soraikból kerülnek ki. Vagy például arra, hogy gyanúba lehessen keverni a kormány ellenzékét. Vagy arra, hogy az erődemonstrációval a kormány bizonyítsa rátermettségét. Avagy arra, hogy mindezzel befolyásolni lehessen a választás eredményét.
Egy ilyen ötlet még a fehérorosz kommunista diktátornak sem jutott eszébe, pedig milyen hasznos lett volna ez neki, épp a minap. Nem politikai okokból kellett volna szétoszlatnia Minszk főterén a tüntetőket, hiszen a „biztonságuk védelmére” avatkozhatott volna közbe a rohamrendőrség. Ugy látszik, Lukasenkónak nincsenek olyan jó tanácsadói, mint Gyurcsánynak.
Ezen a híren – mivelhogy álhír – elszórakozhatnánk, ha nem lenne benne egy kockázati tényező. Aki kitalálta, jöhet egy további ötlettel. Ugyanis megbízhat valakit, akinek vádalkualapra van szüksége, egy kisebb robbantás végrehajtásával – lám, pénteken éjszaka az SZDSZ székházának falánál találtak is egy szatyrot, tele csütörtököt mondott petárdákkal. Vagy valakivel betelefonáltat a rendőrségre, hogy bomba van elrejtve a Kossuth téren, és a rendőrség kénytelen lesz lezárni a teret.
Remélem azonban, hogy sok magyar ember nevelkedett népmeséinken, ezért nem dőlnek be „Feri Hazudós” meséjének. Mindazonáltal szégyen, hogy hová süllyedtünk, azaz süllyedt a miniszterelnök. Hogyan fogjuk magunkról lemosni ezt a gyalázatot?
Megjegyzés: a 2006. március 31-én, pénteken megtartott parlamenti sajtótájékoztatóról leadott hírekben csak az origo.hu internetes hírportál számolt be arról, hogy az állítólagos szlovákiai (de angol nyelvű) figyelmeztető levél látható lett volna, és abban szerepelt volna az a kitétel, hogy „to benefit of opposition”, azaz „az ellenzék javára” lennének végrehajtva a merényletek. Az MTI pénteken este erről a hírportálról átvette a hírt, a szombati magyarországi napilapok azonban nem közölték. Bugár Béla, az MKP elnöke, ekkor a szlovákiai parlament ügyvezetője is volt, elítélte ezt a rémhírt. A döbbenet ezután következett! A Duna Televízió értésére adta pozsonyi tudósítójának, hogy nem vesz át tőle erre vonatkozó anyagot. Az MTI tudatta szlovákiai tudósítójával, hogy nem teszi közzé az ezzel kapcsolatos hírét. A Kossuth Rádió Esti Krónikája pedig nem sugározta pozsonyi munkatársának erről szóló tudósítását. Ebből két következtetés vonható le: Gyurcsány és köre a robbantási kísérlet rémhírével csődöt vallott, és erre pénteken este rádöbbent. Ez az ügy szombattól lekerült az MSZP kampányának napirendjéről. A másik következtetés: a Gyurcsány-kormány idején ugyanúgy érvényesülnek a pártállami módszerek, mint a rendszerváltozás előtt – utasítani lehet a közszolgálati tčimegtájékoztatást, és az szolgamód teljesíti a parancsot – tizenhat évvel a kommunista hatalom bukása után.
2006. április I., Hídlap