Megjelent a Magyar nemzetstratégia II. kötete

December 8-án a budapesti Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának Aulájában került sor a Püski Kiadó gondozásában megjelent MAGYAR NEMZETSTRATÉGIA 2. című kötet bemutatására. A könyvnek felvidéki szerző is vannak, Duray Miklós és Somogy Alfréd.

Duray a Magyar Koalíció Pártja Stratégiai Tanácsában kidolgozott stratégiai alapvetést ismertette (lásd ITT), Somogyi Alfréd református lelkésznek pedig a május 22-én Budapesten A keresztény egyházak küldetése és nemzeti felelőssége címmel szervezett konferencián elmondott beszédének (lásd ITT) szerkesztett változata olvasható. Duray Miklósnak az egy évvel ezelőtt kiadott kötetben is a szerzők között szerepelt, akkor a nemzeti és európai magyar politika szerkezeti és műveleti szempontjairól írt.

Neves szerzők tolla nyomán készült el a Magyar nemzetstratégia 2 című kötet, amelynek célja a nemzeti párbeszéd beindítása. Egyre több kutatási eredmény mutatja: rendkívül súlyos helyzetben van a magyar társadalom, testi-lelki erőforrásai kimerülőben. A kötet mindenképpen időszerű, hiszen a mindennapok embere is egyre inkább érzi, valami nem működik, leállt az a bizonyos motor, amely termékeny hétköznapokat eredményezhetne. A párbeszéd megkezdése a cél – mondta Bogár László, – Magyarország történelmének egyik legsúlyosabb, legmélyebb válságát éli át. Az elmúlt ezer év során csak pusztító háborúk és járványok során fordulhatott elő, hogy a nemzet fizikai teste tartósan lepusztulási lejtőre kerüljön. Most először történik meg, hogy békeidőben évtizedek óta roncsolódik mindkettő.

A Püski Kiadó gondozásában megjelent könyv tanulmányait 37 neves szerző írta. A többi között Andrásfalvi Bertalan, Baranyi Károly, Borbély Imre, Csizmadia László, Emődy Csaba Renzo, Fekete Gyula, Járosi Márton, Kisida Elek, Lóránt Károly, Mándoki Andor, Nagy Bálint, Nováky Erzsébet, Oláh János, Piukovics Gábor, Szabó Gyula, Tanka Endre, Varga Domokos György, Varga István, Vass Csaba, Vezér-Szörényi László, Drábik János, Bene Éva, Duray Miklós, Jelenczki István, Jókai Anna, Kellermayer Miklós, Kocsis István, Kondor Katalin, Molnár V. József, Tóth Zoltán József, Vértesaljai László, Hegedűs Lóránt, Bogár László, Zétényi Zsolt, Pozsgay Imre, Jankovics Marcell és Papp Lajos tanulmányait tartalmazó könyv tárgyalja a magyarság, a magyar nemzet jövőjét. Abban bíznak – ahogy Bogár is mondta –, hogy kötetükkel egy értékmentő párbeszéd kezdődik, amely a konzervatív értékrend mellett kiutat és reményt jelenthet a nemzetnek.