Gyűrődések – Korunk szabadságharcosa

(Magyar Szó, Délvidék, Mák Ferenc írása) – Budapesten az Uránia filmszínházban a minap volt a bemutatója Koltay Gábor A szabadság ára című új filmjének, melyben Duray Miklós öt évtizedes politikai pályájának legfontosabb eseményeit mutatta meg a közönségnek. A főváros legelőkelőbb vetítője megtelt a kárpát-medencei politikus, a kisebbségi jogvédő tisztelőivel, és a pályatársak közül is sokan eljöttek a jeles eseményre.

 

Ünnepi köszöntőjében maga a rendező szólt a Duray-életmű jelentette kihívás nagyságáról és a feladat összetettségéről, s közben abbéli kételyének is hangot adott, vajon alkalmas-e a pillanat a portré bemutatására. Már így is két évet várt a vetítéssel, Közép-Európa politikai légköre azonban változatlanul feszült, s bizony csak halovány lehetőségét biztosítja a párbeszédnek.
Azután elkezdett peregni a film, és a néző pillanatokon belül megértette Koltay Gábor kételyeinek lényegét. Ötven éve a célkeresztben – hirdette az alcím –, és valóban, politikai pergőtűzre emlékeztetett az, ami a felvidéki politikus pályáját az évtizedek során végigkísérte. Duray az 1960-as években a magyar anyanyelvi oktatás leépítése ellen folytatott küzdelemben tűnt föl először, és határozott kiállása hamarosan az illegálisan működő jogvédő mozgalom élére állította őt. Írók, újságírók, tanárok, muzeológusok és színházi szakemberek – a legkiválóbb értelmiségiek – sorakoztak föl mögötte, és kezdetét vette a csehszlovák kommunista hatalommal szembeni ellenállás. A mai tanúságtevők nevében maga Duray foglalta össze akkori szándékuk lényegét: nyíltan szólni a hatalom minden magyarellenes törekvéséről: a magyar iskolák felszámolásának tervéről, az anyanyelv korlátozásának szándékáról, és minden, a kisebbségeket sújtó diszkriminatív intézkedésről. A jogvédők határozottan fölismerték, a hatalmi terrorral szemben a nyilvánosság az egyetlen hatékony fegyver. Mint ahogyan a későbbiekben is a nyílt és őszinte beszéd volt a nemzeti érdekek érvényesítéséért küzdő politika leghatékonyabb eszköze.
Duray Miklóst a csehszlovák hatalom kétszer börtönözte be, de nem ez volt a számára a legfájdalmasabb. Az erőszakos fellépés csak megerősítette őt hitében és elkötelezettségében: jó ügyet szolgált akkor, amikor a közössége jövőjének érdekében szót emelt. A legsúlyosabb megbántások a „rendszerváltást” követően érték a politikust. Akkor, amikor 1989-ben Vaclav Havelék Prágában kijelentették: magyar politikusnak nincs helye az új csehszlovák kormányban, amikor Horn Gyula embere a fülébe súgta: saját jól fölfogott érdekében tűnjön el a közéletből, amikor az SZDSZ vezetői mindent megtettek annak érdekében, hogy a szlovák közéletben is elszigeteljék őt, és amikor Mečiar embere értésére adta, számukra semmi sem drága, hogy Durayt „jobb belátásra bírják”. Mindebből kitűnik: a Kárpát-medencében 1989 után is változatlanul a magyar nemzeti érdekek érvényesítéséért folyik a küzdelem Budapesten és Pozsonyban, és – tartok tőle – Belgrádban és Bukarestben egyaránt.
Nagy fejezete a filmnek a kárpát-medencei magyarság érdekérvényesítésének a kérdése. Hogyan lehet (és lehet-e) a trianoni örökség terhe alatt a magyar nemzet megoldatlan helyzetére vonatkozó kérdéseket artikulálni, és rendelkezünk-e megfelelő politikai eszközzel ahhoz, hogy a magyar kérdés megoldásához közelebb kerüljünk? Duray Miklós politikai küzdelmének tanúja hajlamos azt mondani: ma is a nyilvánosság a leghatékonyabb fegyverünk, hiszen az érdekérvényesítés lehetőségét mindenkor súlyosan torzítják az aktuális politikai alkuk és kiegyezések. Csak a töretlen őszinteség, a kikezdhetetlen erkölcsi magatartás, és a rendíthetetlen emberi helytállás, ami az érveknek súlyt ad. Duray Miklós meggyőződése, a magyarság ügyét szolgáló törekvése nem kevesebb, mint hat szembejövő rezsim igyekezetét törte meg. Azt azonban látni kell, végre az igazságnak is eljött a nagy pillanata: néven lehet nevezni a jellemteleneket, az árulókat, a lakájokat, a spicliket és a közösségük ellenében szolgálatot vállalókat. A szabadság ára című film a Kárpát-régióban a felszabadulás nagy pillanata: mostantól aki hallgat, az egyre inkább fél, aki megszólal, az egyre bátrabb lesz  A bűnök számba vétele nélkül ugyanis nincs nemzeti fölemelkedés. (Magyar Szó, 2011. szeptember 23.)

Mák Ferenc