Szeder Fábián Életműdíj

Átadták a Tar Lőrincz Baráti Kör által alapított díjakat augusztus 6-án, a IV. Palóc Világtalálkozó második napján. A Felvidékről Duray Miklós, Beke Beáta és Ladóczki Vilmos kapott elismerést. Ember István laudációjában a következő szavakkal méltatta Duray Miklóst a Szeder Fábián Életműdíjjal való kitüntetése alkalmából:

Kedves Palócok, Sorstársaink,

Két nagy területi egység rajzolható meg Kárpát-medence térképén. Az egyik Székelyföld, a másik Palócföld. A székelyek eredetét is legalább annyi homály fedi, mint a palócokét. De mindkettő egyértelmű: sajátos és magyar.

Ma egy nagy palóc kutatóról, Szeder Fábiánról elnevezett életmű díjat fogunk átadni egy olyan embernek, aki eredetében nem palóc, a nyelvi sajátosságokat is csak akkor lehet felfedezni beszédében, ha fáradt. Születési helye szerint sem az, mert Losonc, ami ugyan Palócföld kellős közepében található, és csaknem azonos távolságra fekszik a Hernádtól és a Garamtól, lakói történelmileg mégsem a palócság részét alkotják, mert évszázadokon át másként alakult a város sorsa, de a város mégis a Palócföld szerves része.

Halljuk, hogyan vall erről Duray Miklós, a Szerelmes Földrajz c. filmsorozat vele készült részének bevezetőjében.

„Tizenöt éves koromban, érzelmileg túlfűtött állapotban, arra az elhatározásra jutottam, hogy az életemet a felvidéki magyaroknak akarom szentelni. Az vezetett akkor erre a döntésre, hogy népcsoportom minden addigi üldöztetésének okát magyar mivolta adta. Ennek a döntésnek a szelleme és következményei szőtték át életem legnagyobb részét.

Amint kimondatott a döntésem, 1960 nyarán, meg kellett alkotnom az ehhez kapcsolódó cselekedetek tervét is.

Először elhatároztam, hogy megtanulom a tájat. Ez nem volt embert próbáló célkitűzés, mert a természet és a honi táj szeretetét a szüleimtől örököltem. Úgy döntöttem, hogy megtanulom, bejárom, tapinthatóan megismerem azt a tájat, ahol a belátható környéken magyarok élnek. Először kerékpárral, majd gyalog, hátizsákkal. Így jutottam el Palócföld keleti végétől a nyugati végéig.

Így lett a Palócföld az én magyar tájhazám.”

Ugyanakkor sajátosan jellemzi életútját:

 Mindennek van ára, de
 nem mindegy, hogy
 én fizetek  meg érte, vagy
 nekem fizetnek.

Voltam: rakodómunkás, geológus, geokémikus, hegymászó, a természettudományok doktora, polgárjogi aktivista, börtönlakó, vendég professzor az USA-ban, pártalapító, parlamenti képviselő, politikus, közíró, nemzetpolitikai szakértő, és stratéga, a nemzetismeret egyetemi előadója, címzetes egyetemi docens.

Duray Miklós neve felvidéki vonatkozásban az 1960-as évek közepétől lett közismert, amikor az akkori politikai hatalomtól független ifjúsági mozgalmat kezdett szervezni, Kárpát-medence szerte az 1970-es évek végén vált ismertté, amikor a felvidéki magyar iskolák védelmére polgárjogi tevékenységbe kezdett és a világ magyarsága akkor ismerhette meg a nevét, amikor jogvédői munkásságáért 1982-ben először letartóztatták. Sorsának sajátossága, hogy a rendszerváltás után is folyamatosan ki akarták őt szorítani életeleméből, a közéletből. Kezdetben az ifjú kommunistákra hasonlító rendszerváltók, majd a globalisták kegyeit kereső, pénzért mindenre kész Jánosok.

Duray Miklós sokat publikál. Első könyvei az Amerikai Egyesült Államokban jelentek meg. Eddig tizenhárom tanulmány és esszé kötete jelent meg, és most van előkészületben további négy. Chicagoban kiadták egy elbeszélés gyűjteményét és két kiadást ért meg a számára legkedvesebb könyve, a Csillagszilánk és tövistörek, a Palócföldről írt, tizenkét fejezetből álló meseregénye, aminek főhőse egy vándorszabó. Koltay Gergely a kötet második kiadása alkalmából ezt írta erről a történetsorról:

„Van közöttünk egy ember, aki érzékeli a szívet a legvastagabb posztókabát alatt is, aki megtalálja – magányos indián harcosként – a szeretet legkisebb ösvényét is. Aki képes lemondani a hatalomról, hogy játékos jókedvéből megfoltozza a felettünk egyre halványabban tündöklő Napot is. Duray Miklós természet közeli ember, aki felfedezi és felmutatja a magyarok – a palócok – segítő készségét, mindenkor kézzelfogható furfangját. De meséiben találkozhatunk álnoksággal, hamissággal, hazugsággal, árulással. Ezek a történetek mai világunkról szólnak. És itt válik ez a könyv különösen érdekessé. Itt érezhetjük leginkább, hogy bár az írott szöveg néprajzi ihletettségű, sőt népköltészeti magasságokba emelkedik, de véresen, komolyan a máról szól.”

Végül idézzük ismét Duray Miklóst a Palócföld az én tájhazám rövidfilmből. Szavai Somoskő várának bástyáján hangzottak el:

„A halandó ember gyakran azt gondolja, hogy ami körülveszi, az változtathatatlan, sőt, amit ő hozott létre, az örökéletű. De itt a természet bizonyítja azt, hogy minden változik. Ezt tudatosítva sokkal derűlátóbban nézhetünk a jövőbe, mert a környezetünk is a változtathatóságról győz meg bennünket – meg tudjuk változtatni életkörülményeinket. Ez a térség bizony rászorul erre, mert itt a tájat, falvakat, családokat, életeket vágtak át államhatárral. Emberi eltökéltséggel, akarattal ezt a szétszabdaltságot kell megváltoztatni, helyrehozni, nem valakiknek a kárára, mindannyiunk hasznára, boldogulására. A palóc nép, mely ezt a földet lakja, ezerszáz éve lakik itt. Egyik sajátossága a tájszólása, de ami igazán nagy érték, hogy ezt magyarul beszéli.”   

A Felvidék.ma portálon itt olvasható tudósítás az eseményről.