Meg kell újulnia a Magyar Koalíció Pártjának!

Beszélgetés Duray Miklóssal a Pátria Rádióban. Elhangzott 2006. március 13-án. Készítette: N. Gyurkovits Róza. Szerkesztett változat

– Az előrehozott parlamenti választások egy kicsit felgyorsították a teendő­ket. A Magyar Koalíció Pártja március 11-én, szombaton véglegesítette a parla­menti választásokon induló jelöltjeinek listáját. Milyen munka volt ez?

– Az általános képviselőválasztás időpontjának kihirdetésétől eltelt egy hónapban folytatott tevékenységet leginkább azzal jellemezhetném, hogy gyors munka volt. A gyors munkának azonban lehet pozitív és negatív következménye is.

– Most a pozitív vagy a negatív oldal került túlsúlyba?

– Mindkettőnek láthatók a jelei. Feltűntek új arcok a jelöltek között, esetenként egy-két régi kárára, és ez előnyére válik pártnak és előnyükre a jelölteknek is, mert pezsgést eredményezhet. A sietség számlájára kell írni azonban, hogy nem tudtuk megemészteni a megyei választások eredményét – azt, hogy helyenként kudarcot vallottunk – és megszívlelendő tanulságait. Eppen csak elindult valamiféle tisztulás, de meg is torpant, hiszen a parla­menti választásokra való felkészülés más irányba tereli a figyelmet. Ez min­denképpen elodázta azoknak a problémáknak a megoldását, amelyeket a megyei választások után meg kellett volna oldani.

– Abból, amit elmondott, számomra az derült ki, hogy vannak olyan jelölé­sek, illetve kerültek olyan jelöltek a listára, akikkel adott esetben nem egészen elé­gedett a párt, illetve az, hogy nem emésztették meg kellőképpen a kerületi önkor­mányzati választásoknak az eredményeit, és olyan személyiségeket rekesztettek ki a listáról, akiknek a hiányát a nagypolitika talán megérezheti a jövőben.

– Nem azt tartom bajnak, hogy esetleg valakik hiányoznak a jelöltek közül, akikre talán majd szükség lenne a parlamentben, hanem elsősorban arra gondolok, hogy miképp fog a választópolgár viszonyulni a jelöltekhez és a párthoz. Mondok egy példát: nagy gondot okoz a komáromi járás, de így volt ez már a megyei választások alkalmával is, és mivelhogy ezt nem tudtuk a pártban feldolgozni, ennek következtében a jelöltek listáján eléggé hát­ térbe szorultak a komáromiak. De meg kell nézni a korábbi folyamatokat, azt hogy Komáromban már 2002-ben is veszítettünk szavazatokat. A 2005. évi megyei választás is nagyon sok gondot hozott magával. Komárom váro­sában csúfosan szerepelt a párt, és az a néhány járási jelöltük is éppen csak becsusszant a megyei képviselői székbe. Ha a mostani, júniusi parlamenti választások ugyanezt azt eredményt hozzák, nem fogjuk tudni: annak a következménye-e ez, hogy nem rendeztük a pártban a viszonyokat, vagy egy korábban elkezdődött visszaesési folyamaté, esetleg annak, hogy a jelölőlis­tán háttérbe kerültek a komáromi jelöltek. Ami általában a jelölteket illeti: nem biztos, hogy a választópolgár számára, amikor arról dönt, hogy az MKP-ra adja-e a szavazatát, az okozza majd a fejtörést, hogy új neveket pil­lant meg a jelöltek élbolyában. Lehet, hogy nagyobb gondot fog neki okozni egy-két régi név, mert nem látja a megújulási szándékot.

– Mi a helyzet a dunaszerdahelyi járással?

A dunaszerdahelyi járással ilyen jellegű gondok nincsenek, ott más a baj. Egyrészt 2002-ben ott is veszítettünk szavazatokat, de ettől még rosszabb, hogy a legutolsó megyei képviselőválasztáson a részvétel messze elmaradt az országos részvételi aránytól. Ez új jelenség, a magyar választók részvételi ará­nya az eddigi választások alkalmával mindig meghaladta az országos arányt. Ha ez megismétlődik a parlamenti választásokon, akkor a dunaszerdahelyi járásban sok szavazatot fogunk veszíteni. Merem remélni, hogy a választópol­gárok másként fognak viszonyulni a parlamenti választásokhoz, mint a megyeihez. Persze ehhez szükséges lenne, hogy a párt is másként viszonyuljon a választókhoz, mint eddig. Most, a 2006-os választásokon majd megtapasz­talhatjuk, hogy az egyik legmagyarabb járásban valóban fogy-e a magyar párt támogatottsága, vagy csak olyan ingadozásokról van szó, melyek, mondjuk, a választási kampány hibájára vezethetők vissza. Ha a jelenség nem átmeneti, hanem tartós, akkor az MKP-nak nagyon nagy gondjai lesznek.

– A Magyar Koalíció Pártja a saját belső pártéletét és a párt működését hogyan szokta értékelni?

– Időnként szoktuk értékelni, csak nagyon nehéz az önmagunkkal való szembenézés, a tükörbe nézés, hiszen emlékezetes, hogy a 2002-es helyható­sági választások után is értékeltük a választási eredményt ^és hónapokig vitatkoztunk az értékelésen. Nem tudtunk belőle levonni konzekvenciákat. Leírtuk papírra, de nem tudtuk alkalmazni.

– Mitől van ez a gyengeség?

– Úgy látom, hogy túlságosan központi vezetésű a párt. A régiók, a kistér­ségek nem kapnak benne elég súlyt. Tudatosítani kell egy dolgot: áttértünk 1998-ban a magyar egypártrendszerre, és ez az országos, sőt a megyei választá­sok szempontjából is nagyon fontos volt, de ezzel megszűnt a magyarság köré­ben a helyi politikai versengés, ez pedig bomlasztó hatással van a felvidéki magyar közéletre és a párt életére is. Át kellene alakítanunk a párt szerkezetét. Át kellene gondolnunk, hogy milyen szerepet kellene adni a kistérségeknek a politika alakításában. Át kellene alakítani a jelenlegi döntéshozó szervek szer­kezetét. Jelenleg túl sok szinten zajlik döntéshozás a Magyar Koalíció Pártjában. Van a helyi szint, a járási, a megyei és az országos. Ez rettentően sok – ezen a négy döntési szinten elvész az egyén és a kistérség politikaalakító _akarata. Az egyik döntési szintet, a járásit meg kellene szüntetni, egyúttal meg kellene erősíteni a megyei döntéshozó szervet, és tagjait közvetlenül kellene megvá­lasztani a mostani delegálási mód helyett. A kistérségek súlyát pedig azzal lehetne növelni, hogy abban a mintegy huszonöt kistérségben, ahol valójában szerveződik a párt és a helyi politika, összehangolt tevékenységet kellene foly­tatni a helyi szervezetek együttműködésének a javításával. Ez talán még arra is lehetőséget adna, hogy úgy alakítsuk ki a saját körzeti rendszerünket, hogy az MKP-ban minden politikusnak lenne kötelezettségszerűen egy körzete, ahova le kéne járnia, és annak a körzetnek a problémáival együtt kellene élnie, még akkor is, hogy ha többé-kevésbé csak az országos politikát műveli.

– És mi az akadálya ennek?

– Nem egyszerű ezt véghezvinni, mert szerkezetet kell váltani, ez pedig együtt jár bizonyos tisztségek megszűnésével, testületi tagságoknak a meg szűnésével, és mindenki félti a saját kis funkcióját, mert az tekintélyt jelent mindenkinek, hogy van a pártban választott tisztsége. Egy ilyen váltás a politikusi munkamódszerek változásához is vezetne, mert így minden meg­választott tisztségviselő kénytelen lenne helyi támogatottságot is szerezni, és ezt elvesztené, ha szembekerülne a párt tagjaival és a választópolgárok­kal. Sajnos az MKP-ban ma vannak olyanok, akik egy ilyen megmérettetés­kor azonnal elbuknának. A szerkezetváltásnak azonban más akadálya is van. A mostani piramis alakú, delegálásos módszert még a kommunista idő­szakból örököltük, és ezért sokakba belekövült. En 1990 óta szeretnék új struktúrát létrehozni, hozzákapcsolva egy belső választási rendszert is. A három párt egyesítéséig ezt azért nem lehetett megvalósítani, mert a magyar pártok szerkezeti elemeit nem lehetett volna egymás mellé rendelni, a párt­egyesítés óta pedig a már említett további okok akadályozzák ezt.

– Több alkalommal is, a szavazási szünetek, cigarettaszünetek során, elhal­lottam az országos tanács tagjaitól néhány mondatocskát. Az egyik arról szólt, hogy ez a párt lényegében öt emberes, és ehhez az öt emberhez tartozó további néhány ember játszik még benne döntő szerepet. Ez így van?

– Nem öt emberes, ez így túlzás. Lehet azonban, hogy valakiben kiala­kulhatott ilyen érzés, mert voltak olyan hangok, hogy az első öt jelöltet tekintsük adottnak, ne kérdőjelezzük meg se a személyüket, se a jelöltek lis­táján a számukra kijelölt sorrendet. Ez helytelen volt, mindenkiről kellett volna szavazni. Én azonban nem ezt látom az igazi problémának, nem ez a párt rákfenéje. Hanem az, hogy a pártot egyes emberek, mind a pártszerke­zeten belül, mind azon kívül részvénytársaságnak tekintik, ahonnan ki kell emelni az osztalékot. Arra törekszenek, hogy ehhez alakítsák a párt egyes tisztségviselőinek a magatartását. Van, akit sikerült ennek megnyerni, van, akit nem sikerült, vannak újak, akiket megnyernek, és vannak régiek, akiket semmilyen nyomással nem tudnak ilyen „munkamódszerre” kényszeríteni. Emiatt a párt néha úgy működik mint egy „lobby”-szervezet. Ha áttérnénk az előbb említett, új szerkezetre, csökkenne ennek a veszélye. A szerkezet­váltás kényszere után azonban meg kell említeni egy egyre sürgetőbben jelentkező feladatot, amelyre programot is kellene fogalmazni: ez a szórvá­nyokkal való foglalkozás. A magyar településszerkezetnek egy része erőtelje­sen szórványosodni kezdett. Ennek a kezelésére és ellensúlyozására kell találnunk megoldást, ezért tervszerűen kell foglalkozni vele. Mindebből lát­ható, hogy nagyon sok megoldandó feladat van, de a megoldást nemcsak az alkalmatlan pártszerkezet akadályozza, hanem az is, hogy némelyek öncé­lúan akarják használni a pártot.

– A jelölteknek az a 150-es listája, amelyen most új arcok, új személyiségek is megjelentek, ad-e valami esélyt arra, hogy valamilyen jó irányba tartó változás következzék be?

– Ilyen esély minden választási lista összeállításakor mutatkozik. Mutat­kozott négy évvel ezelőtt is, és mégsem tudtunk belőle gyakorlatot terem­teni. Személy szerint feladatomnak tartom és küldetésemnek is, hogy addig, amíg politizálok, politizálhatok – most már a 60. életévemen túl nincs sok hátra – úgy alakuljon át a párt, hogy együtt lélegezzen a felvidéki magyarság­gal és azzal az egész, mintegy nyolc és félezer négyzetkilométernyi régióval, ahol egy tömbben, de néhol már szórványosodva élünk.

– Milyen programot jelez előre az a lista, amelyet most összeállítottak?

– A képviselői listát nem programhoz állították össze, mert az még nincs elfogadva, inkább feladatok elvégzéséhez. Mondjuk, egy kormányzati funkcióhoz, vagy egy parlamenti munkafeladathoz. Tehát van benne némi pragmatizmus, de ennek a pragmatizmusnak két oldala van, van egy szak­mai, és van egy érdekszerűségi oldala is.

– A demokrácia ugye népképviseletet jelent, és a választópolgárok a saját képviselőiket választják meg. Nem úgy lenne jobb és tisztességesebb, és tényleges választás a választás, hogyha a saját képviselőikre szavazhatnának az emberek és nem a potenciális kormánytagokra vagy parlamenti bizottsági szakértőkre?

– Ezzel teljesen egyetértek, ezért remélem, hogy olyan szerkezetváltást lehet majd végrehajtani a pártban, amelyhez feladatok is kapcsolódnának. Mert aki nem tudja vállalni a párt politikusai közül, hogy egy régiót is képvi­seljen, tehát emberközeli politizálást is folytasson, annak nem szabadna dol­goznia a pártban. Aki csak elsunyiskodj a a politizálást, annak egy ilyen, más szerkezetű pártban nem igazán lenne helye.

– Ön sem teljesen elégedett azokkal a szempontokkal, amelyek alapján most is listát állít a parlamenti választásokra a Magyar Koalíció Pártja?

– A jelenlegi körülmények kőzött a jelöltállítás feltételei nem rosszak. Elfogadom a döntést, mert ezt a döntést most nem tudjuk megváltoztatni. A változtatáshoz nagy előkészületre van szükség. Négy évvel ezelőtt kellett volna elkezdeni a munkát, de nem sikerült. A szerkezetátalakítás terve elké­szült, de ez elbukott a párt elnökségében.

– Annak alapján, ahogy a Magyar Koalíció Pártja összeállította a listáját, azt lehet mondani, hogy újra arra készül a párt, hogy kormányba kerül.

– Személyes meggyőződésem, hogy 2006-ban kimaradni a szlovákiai kormányból nagyobb veszteséget jelentene a felvidéki magyarságnak, mintha 1998-ban nem léptünk volna be. ’98-ban sok megalkuvás közepette kerül­tünk be a kormányba, 2002-ben folytattuk a hagyományokat anélkül, hogy nagyobb magalkuvásra kényszerültünk volna, és meggyőződésem, hogy 2006-ban újra fel fognak bennünket kérni a kormányzati részvételre, és mi ezt el fogjuk fogadni. Engem inkább áz lepne meg, hogyha nem kérnének fel. Kérdés az, hogy miről kell majd lemondanunk, illetve mi lesz az ára.

– Ez _azt jelenti, hogy mindegy, ki nyeri meg Szlovákiában a választásokat, az MKP mindenképpen kap ilyen felkérést?

– Valószínűleg nem mindegy, mert ha történetesen a Szlovák Nemzeti Párt lenne a győztes párt Szlovákiában, akkor ilyen felkérést nem kapnánk. Megítélésem szerint olyan szempontból mindegy, hogy egy magát keresztény jobboldali pártnak vagy a centrumtól kicsit balra eső pártnak, vagy néppárt­nak megfogalmazó párt kapna kormányalakítási megbízatást a köztársasági elnöktől, mind a három esetben megkapjuk, vagy megkaphatjuk a felkérést a kormányzati részvételre.

– Most még egy utolsó kérdés: mivel fogják megszólítani a választókat? Vajon tudják-e már? Ez szól önnek is, mert a negyedik helyen szerepel az MKP listáján.

– Nekem van saját programom és jelmondatom is, melyet akkor is szeretnék betartani, ha netán a párt úgy gondolja, hogy más szerint kellene igazodni. Ez arról szól, hogy merjük szembe nézni önmagunkkal, legyünk önkritikusak. Valljuk be azt, amit rosszul csináltunk, hogy legalább néhány dolgot tehessünk jobban.