Az Együttélés alapítása

(Duray Miklós nyilatkozata, Új Szó, 1990. február 7., Pozsony)

1990. január elején munkabizottság alakítását kezdeményeztük azzal a céllal, hogy megvizsgáljuk: hogyan lehet megvalósítani a politikailag pluralista körülmények között a nemzeti kisebbségek hatékony politikai képviseletét és érdekvédelmét.

Egy hónap leforgása alatt széles körű eszmecserét folytattunk a Független Magyar Kezdeményezés, a Csemadok, a Csehszlovákiai Magyar Pedagógusok Országos Szövetsége, a Nyílt Fórum, a Szabadfórum stb. számos képviselőjével, továbbá közgazdászokkal, jogászokkal és szociológusokkal, valamint vitafórumokon vettünk részt Losoncon, Füleken, Rimaszombatban, Kassán, Párkányban, Vágsellyén, Léván, Komáromban, Pozsonyban.

Az elhangzott vélemények túlnyomó többsége – közöttük a szakvélemények is – az önálló politikai szervezet megalakítását sürgette. Legtöbbször az a vélemény fogalmazódott meg, hogy a magyarság kiszorul a politikai élet peremére, és a létező politikai erők nem tudják integrálni, sőt inkább szétmorzsolják az amúgy is megtépázott társadalmi szerkezetét Ha nem alakul rövidesen egy olyan politikai szervezet, amelyet az ország túlnyomó többsége elfogad, a magyar társadalom egyrészt áldozatává válhat a szélsőséges (főleg nacionalista) erőknek, másrészt a sztálinizmus maradványait átmenteni igyekvő csoportosulásoknak.

Véleményünk szerint szükséges egy olyan ideológiamentes párt vagy politikai mozgalom megszervezése, amely felvállalná a magyar kisebbség politikai képviseletéért folytatandó harcot. Ez azonban nem választható el a többi nemzeti kisebbség hasonló igényétől. Ezért úgy gondoljuk, hogy ezt a feladatot együtt kell vállalni a többi nemzeti kisebbséggel, egyetemben a nemzeti kisebbségek által lakott területek egész lakosságának érdekvédelmével, beleértve a szlovák lakosságot is.

Meggyőződésünkben az is megerősített, hogy az Emberi Jogok Nemzetközi Föderációjának prágai konferenciája 1990. január 20-án a nemzeti kisebbségek érdek- és politikai képviselete kialakításának szükségességéről fogadott el nyilatkozatot.

Erről és hasonló kérdésekről folytattunk 1990. február 3-án tárgyalást Schwarzenberg herceggel, a Helsinki Föderáció elnökével. Közösen jutottunk arra az álláspontra, hogy a nemzeti kisebbségek politikai szervezkedése nemcsak alapvető jog, de szükségszerűség is.

Mindezek után a losonci, kassai és komáromi pártkezdeményezésre alapozva megalakítottunk egy bizottságot, hogy összegezzük az eddig felhalmozott ismereteinket, közös nevezőre hozva a szándékokat és a lehetőségeket.