Merre tart Csehszlovákia?

Az Együttélés Politikai Mozgalom MEMORANDUMA a csehszlovákiai nemzeti kisebbségekről
(1991. október 5., Ersekkéty. Az alapszöveget Duray Miklós fogalmazta.)

Csehszlovákiában 1989. november 17-én kezdődött a kommunista egypárti hatalom gyakorlati felszámolása. Ebben a folyamatban egyszerre több szempont is érvényesült Ezek mindmáig jelen vannak az ország belpolitikájában.

Az általános szempontok

mellett, amelyek közül a legmeghatározóbb a kommunista párt hatalmának a megtörése, majd ezt követően a politikai és gazdasági rendszerváltozás, valamint a jogállam fokozatos kialakítása és az európai értékrendbe való beilleszkedés volt,

sajátos szempontok

is érvényesültek. Legerőteljesebben a szlovák nemzeti önrendelkezés nyilvánult meg, főleg két formában: a szövetségi állam fokozatos lebontásában, valamint a szlovák szuverenitás és a nemzetállam megteremtésében. Emellett azonban a nemzetiségileg vegyes területek jellemzőjévé vált egész Csehszlovákiában, hogy a többségi nemzetek helyi politikusai a nacionalista szemlélet felé hajlanak, melyet mind pártjaik, műid a központi kormányzat tétlenül néz.

Ezzel egyidőben került előtérbe a „nemzetiségi kisebbségek” jogállásának megváltoztatása. Irányát—kezdettől fogva — az érdekellentétek határozták meg. Emiatt szinte felváltva kerültek napirendre a nemzeti kisebbségek egyenjogúsági törekvései és a nemzeti kisebbségek jogainak korlátozása az etatista, valamint a nemzetállam eszméjét propagáló politikai erők hatására.

Az említett célok és eszmék követői között törvényszerű és kemény politikai harc bontakozott ki. Ennek az eredménye nem csupán a jobboldali (konzervatív, liberális, radikális demokrata, keresztény) és a baloldali (kommunista, volt kommunista, kollektivista) politikai erők összecsapása volt, hanem a civil társadalom és a nemzeti kisebbségek érdekeit képviselő csoportok egymással folytatott küzdelme is. Memorandumunkban a sajátos szempontok közül a nemzeti kisebbségeket érintő néhány problémát vázoljuk fel és néhány lehetőséget javaslunk a kisebbségek helyzetének megoldására.

Előzmények

A prekommunista és a kommunista rendszer nemzetiségi politikájának jogtalanságai a második világháború után

A háború végével Csehszlovákiában a nemzeti diszkrimináció korszaka köszöntött be. A nemzetállami ideológia szellemében a kormányzat megfosztotta minden alapvető állampolgári jogától a német és a magyar nemzetiségű lakosság millióit A „nemzeti és demokratikus” korszakban meghirdetett nemzetállami ideológia a kommunista puccs után általános kisebbségellenes politikává fajult, amely minden nemzeti kisebbséget — tehát a lengyeleket és a ruténeket, illetve az ukránokat és a cigányokat is — hátrányosan megkülönböztette a többségi nemzetekkel szemben. Első alkalommal 1960-ban, majd 1968-ban szabályozta az alkotmány a nemzeti kisebbségek jogait Ennek ellenére az 1968-ban elfogadott nemzetiségi államtörvénnyel egyidőben kiadott államszövetségi alkotmány kimondta, hogy Csehszlovákia a csehek és szlovákok közös állama. Az alkotmány tehát továbbra is nemzetállamként határozza meg Csehszlovákiát Eszerint a nemzeti kisebbségek másodrendű polgárai az országnak. Az 1968-ban elfogadott „nemzetiségi törvény” ugyan tételesen megfogalmazta a kisebbségek jogainak néhány elvét, melyeket azonban a kommunista hatalom sem törvények, sem politikai határozatok útján sohasem valósított meg. Sőt, a nemzeti kisebbségek asszimilálására, társadalmi szerkezetük szétrombolására, iskoláik megszüntetésére törekedett A központi irányítás ehhez kedvező feltételeket teremtett.

Az új helyzet

Az új hatalom érzéketlensége a nemzeti kisebbségek iránt

A rendszerváltozás kezdetén, 1989 decemberében javaslat született, hogy alakuljon meg a szövetségi kormányban egy nemzetiségi minisztérium, amelynek feladata lett volna a kommunista rendszer mulasztásainak a helyrehozása a nemzetiségi politikában. A kormányalakítási tárgyalásokon 1989. december 8-án ez volt az egyetlen javaslat, amely megbukott.

Az új kormány sem foglalkozik a kisebbségekkel

Néhány hónap múlva — 1990 februárjában és márciusában — javaslat született, hogy a nemzetiségi minisztérium helyett alakuljon egy kormánybizottság a szövetségi kormányban a nemzeti kisebbségek ügyeinek koordinálására. Megalakítására azonban nem került sor, mert a szlovák kormány elnöke (MÜan Čič) nem értett egyet a javaslattal. Az 1990 júniusában megtartott választások után a szövetségi kormány egyik alelnöki posztját új politikus foglalta el, ő azonban már nem ismételte meg elődjének a kormánybizottságra tett javaslatát. Egy éwel később előterjesztette a szövetségi kormány nemzetiségi politikájának alapelveit. Ezt a javaslatot az Együttélés Politikai Mozgalom azonban elutasította — tekintettel annak formális voltara — és egy konferencia összehívását javasolta a nemzeti kisebbségek parlamenti és politikai képviselőinek részvételével.

Újabb támadások a nemzetiségi kisebbségek oktatásügye ellen

A rendszerváltás elmúlt két éve alatt nem javult az új hatalom politikája a kisebbségek iskolaügyében a kommunista rendszer elképzeléseihez képest. Nem javult az ukrán és rutén kisebbség iskoláinak katasztrofális helyzete. A német kisebbség számára továbbra sem nyitottak anyanyelvi iskolákat, csupán a német nyelv oktatását engedélyezték néhány helyen, ahol német nemzetiségű diákok tanulnak. Nem nyitották meg újra a lengyel kisfalvak iskoláit sem. A magyar kisebbség iskolaügyéhez pedig hagyományosan elutasítólag viszonyul a szlovák kormányzat.

Három magyar parlamenti képviselő (Sidó Zoltán, Popély Gyula, Duray Miklós) 1990 februárjában törvényjavaslatot nyújtott be a Szövetségi Gyűlésben egy önálló magyar felsőoktatási intézmény alapítására. A javaslatot a parlamenti bizottságok elutasították. Ebben a döntésben fontos szerepet játszott az a képviselői vélemény, hogy egy magyar főiskola engedélyezése politikailag hibás lépés lenne, mert egy ilyen intézmény „a magyar szeparatizmus központjává válna”.

A magyar szülők és pedagógusok 1990 tavaszán kezdeményezték a kommunista rendszerben összevont magyar iskolák szétválasztását (függetlenítését a szlovák iskoláktól) és a magyar iskolák hálózatának bővítését. A szlovák iskolaügyi miniszter 1990 tavaszán körlevélben betiltotta a magyar pedagógusoknak ezt a tevékenységet Arra is figyelmeztetett, hogy fegyelmi eljárást indíttat azon pedagógusok ellen, akik nem tartják be ezt az utasítást Szlovákia iskolaügyi minisztériuma — az ismételt kérvények ellenére — azóta sem engedélyezett egyetlen iskolaszétválasztást sem, sőt további iskolák összevonását kezdeményezte. Törvényjavaslattal is próbálkozott a nemzeti kisebbségek nyelvének visszaszorítására a kisebbségek iskoláiban — az utóbbi azonban nem sikerült. Ezzel egyidőben a szlovák iskolaügyi minisztériumban megszüntették a kisebbségek iskoláit gondozó szakosztályt.

A kisebbségek nyelvi diszkriminálása

A Szlovák Nemzeti Tanács Pozsonyban 1990. október 25-én a szlovák nacionalista erők javaslatára az összes kormánypárt támogatásával nyelvtörvényt fogadott el, amely a kommunista időszakhoz képest lényegesen korlátozza a nemzeti kisebbségek anyanyelvének használatát, és amely alapján a nemzeti kisebbségek által lakott területeken akadályozzák, illetve tiltják a kétnyelvű feliratok elhelyezését, a községek nevének kétnyelvű megjelölését, az állami hivatalok, sőt a római katolikus egyház részéről végzett szertartásoknak (keresztelő, névadás, házasságkötés, temetés) a kisebbség nyelvén való lebonyolítását stb. A törvény ráadásul előírja, hogy az állami hivatalnokok a szlovák nemzetiségű ügyfelet kizárólag csak szlovákul szólíthatják meg. (Ezzel prejudikálva azt, hogy a jövőben esetleg várható a nem szlovák személyeknek, tehát a kisebbségnek a kötelező megjelölése, mondjuk egy messziről felismerhető élénk színű jelvénnyel.) A Cseh Köztársaság területén ugyan nem szabályozza törvény a nyelvhasználatot, de a kisebbségek anyanyelvének a használata nincs biztosítva, és növekszik a velük szemben megnyilvánuló nyelvi türelmetlenség.

Jogfosztó törvény az emberi jogokról

A Szövetségi Gyűlés Prágában 1991. január 9-én elfogadta a szabadságjogokról és alapvető jogokról szóló alkotmánytörvényL A törvény két cikkelye határozza meg a nemzeti és etnikai kisebbségek jogait Ez a meghatározás azonban nem veszi figyelembe a helsinki folyamatban elért eredményeket, a koppenhágai „emberi dimenziók” konferenciáján elfogadott elveket, az Európa Tanács 1990. október l-jén hozott 1134-es ajánlását Ugyanakkor hatályon kívül helyezi az 1968-ban elfogadott 144-es nemzetiségi alkotmánytörvény lényegi cikkelyeit, és ezekhez viszonyítva szűkebben fogalmazza meg a kisebbségek jogait A nemzeti kisebbségek tíz parlamenti képviselője tiltakozásul a jogok szűkítése ellen a törvény szavazásakor elhagyta a Szövetségi Gyűlés üléstermét.

Jogi és gazdasági diszkriminálás

A Szövetségi Gyűlés az 1991-es tavaszi ülésszakán három olyan rehabilitációs jellegű törvényt fogadott el, amely az elmúlt negyvenéves időszakban esett anyagi sérelmeket hivatott mérsékelni. A nemzeti kisebbségek szempontjából a kárpótlási törvény és a földtörvény kifogásolható, mert nem vonatkozik az 1945-tŐl 1948-ig terjedő időszakra, amikor kizárólag nemzetiségi szempontok alapján, elsősorban a német és a magyar lakosságot érték jogi és anyagi sérelmek, valamint részben a lengyel kisebbséget, illetve azon zsidókat, akik német vagy magyar nemzetiségűnek vallották magukat A törvényhozók zöme és a kormány is kategorikusan elutasította az 1945—1948 között esett sérelmek utólagos mérséklését és az igazságtalanul üldözött személyek rehabilitálását. A földtörvény pedig részben felújította a korábbi nemzetiségi diszkriminációt A nemzetiségi alapon elkobzott földek egy részét ugyan a magyaroknak visszaszármaztatja (a nemzetisége miatt diszkriminált többi személynek nem!), de egy, a Szlovák Nemzeti Tanács által hozott, 1948. november 17-én kelt rendelet alapján. Eszerint csupán 50 ha földterület adható vissza a jogosult személynek (különböző diszkriminatív feltételek teljesítése arán), noha az új földtörvény a többi jogosult személynek visszaadható földterület nagyságát max. 250 ha mezőgazdasági földterületben állapította meg. Parlamenti képviselőink kérdésére a szövetségi kormány azt válaszolta, hogy nem tervezi a diszkrimináló törvényekkel sújtott nemzeti kisebbségek rehabilitálását és a diszkrimináció anyagi következményeinek enyhítését, jóvátételét, sem e törvények utólagos hatálytalanítását. Ezért az sem varható, hogy a német, a magyar és a lengyel kisebbség visszakapja a közadakozásból alapított társadalmi és kulturális intézményeinek az állam által elkobzott vagyonát.

Diszkriminatív elemek az alkotmány tervezetében

Az új alkotmány előkészítése folyamán két, egymásnak ellentmondó szemlélet keletkezett polgári, vagy nemzeti elvet követő alkotmánya legyen-e Csehszlovákiának. A szlovákiai politikai pártok zöme és a csehországi politikai pártok egy része kezdetben a nemzeti elvű alkotmányt támogatta. Tehát azt az elképzelést, hogy Csehszlovákia továbbra is a „csehek és szlovákok közös állama” maradjon. Ezzel ismételten másodrendű állampolgárokká fokoznák le a nemzeti kisebbségeket Az alkotmány előkészítésének ezt a szakaszát azonban a fejlemények túllépték. Ma már az államszövetség léte forog kockán, és a cél az önálló szlovák alkotmány elfogadása. A szlovák alkotmány elkészítésében kizárólag a nemzeti elv uralkodik: Szlovákia legyen a szlovákok nemzeti állama, és nem a Szlovákiát lakó egyenjogú állampolgárok közös hazája.

Idegengyűlölet

Kisebb-nagyobb megszakításokkal 1990 februárjától a mai napig Pozsonyban és más szlovákiai városokban szlovák nacionalista tüntetések zajlanak, amelyeken cseh-, magyar- és zsidóellenes jelszavakat hangoztatnak, éltetik Andrej Hlinka szlovák katolikus papot, aki 1936-ban szlovák Hitlernek nevezte magát, magasztalják a második világháború idején létezett fasiszta szlovák államot, annak elnökét — Jozef Tisót —, akit a világháború után háborús bűnei miatt halálra ítéltek és kivégeztek. A mai helyzetre jellemző, hogy e háborús bűnös emlékére a római katolikus egyház püspöke (Chryzostom Korec) 1990 júliusában táblát leplezett le. A nacionalista és soviniszta tüntetéseken Szlovákiának nemzetállammá való átalakítását, a szlovák nyelv kizárólagossá való nyilvánítását, a cseh—szlovák államszövetség megszüntetését stb. követelik. A falakon magyar-, cseh-, zsidó- és cigányellenes feliratok jelennek meg, zsidótemetőket dúlnak fel Ezek az akciók egyre szervezettebb keretet kapnak, melyekben ma már részt vesz a szlovák parlamenti pártok egyre több képviselője is. A helyzetre nézve a legjellemzőbb az, hogy a faj-, nemzet- és idegengyűlöletet szító személyek és szervezetek ellen az igazságügyi szervek nem lépnek fel, és nem alkalmazzák velük szemben az érvényes törvényeket.

A magyarok kitelepítésének óhaja

1990 októberében és 1991 májusában közvélemény-kutatást végzett a pozsonyi Komenský Egyetem Társadalomelemző Intézete (Ústav pre sociálnu analýzu). A felmérésből kiderült, hogy 1990 októberében a Szlovák Köztársaságban a csupán szlovákok által lakott területeken a megkérdezett szlovákok 56%-a kívánta kitelepíteni a magyar kisebbséget Csehszlovákiából. Azon a területen, ahol a szlovákok a magyarokkal vegyesen élnek, a megkérdezett szlovákoknak csak a 16%-a kívánta ugyanezt A felmérésből kiderül az is, hogy 1991 májusában némileg csökkent a magyarokat kitelepíteni akaró szlovákok aránya. Az intoleráns szlovákok zöme azon pártok támogatói közé tartozik, amelyek az Önálló Szlovákia kivívását tűzték ki célul. De még a leg-liberálisabb szlovák pártok (Nyilvánosság az Erőszak Ellen, Demokrata Párt) híveinek is több mint 20Va a magyarok kitelepítését követeli. Ezért érthető, hogy a magyar, de a többi kisebbség is a szövetségi állam fenntartását kívánja. A szövetségi állam megtartásának óhaja a nemzeti és etnikai kisebbségek körében azonos okokra vezethető vissza a Cseh Köztársaság területén is. A nemzeti kisebbségek és zsidók is attól tartanak, hogy Csehszlovákia kettészakadásával a nacionalista és intoleráns politikai erők kerülnének hatalomra. Ezt a félelmet támasztja alá a Szlovák Nemzeti Párt egyik parlamenti képviselőjének Qán Slota, Zsolna polgármestere) 1991. szeptember 18-án a Národná obroda c. szlovák napilapban megjelent nyilatkozata. Véleménye szerint rövidesen megalakul az önálló szlovák állam, és mindazok, akik ezt ellenzik, a szlovák nemzet árulóiként lesznek elítélve.

A változás lehetőségei

Tanulság

A nemzeti kisebbségek sajátos helyzetének javítását és az elnyomá-si tendenciák megszüntetését nem tette lehetővé az egypárti hatalom bukása sem. Emiatt a parlamenti demokrácia keretei között is az etatista és a nemzeti, valamint a szociál-kollektívista többség leszavazza a nemzeti kisebbségek javaslatait, valamint demokrata és liberális támogatóit így a kisebbségek elnyomása a demokrácia klasszikus eszközeivel legalizálható. A helyi önkormányzatok szűk jogi keretei és szűkös anyagi lehetőségei ezt nem tudják ellensúlyozni. Egy átfogó rendezés hiányában az önkormányzatok mai helyzete inkább a parciális manipulálhatóságra ad lehetőséget Ez utóbbit csak kihangsúlyozza, hogy az ország adminisztratív területi felosztása kezdettől fogva a kisebbségek elnyomására és egységes lakóterületének a megosztására irányult.

A kisebbség életképessége

A nemzeti kisebbségek létszámát Csehszlovákiában radikálisan csökkentették az őket több mint hetven éve sújtó elnyomás különböző’ formái. Ennek ellenére a kommunista rendszer bukása után a nemzeti kisebbségek a parlamenti és helyhatósági választásokon, valamint a politikai életben való részvételük alapján megítélve, megőrizték életképességüket. Hiszen az Együttélés Politikai Mozgalomnak és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomnak 13—13 parlamenti képviselője van (összesen 26), ami több mint fele a képviselői mandátumot szerzett nemzeti kisebbségieknek. Az Együttélésnek pedig 110 polgármestere és csaknem 2 500 helyi önkormányzati képviselője van. Ennek kapcsán azonban azt is el kell mondani, hogy a kisebbségek helyzetében az egyetlen pozitívumot a választások jelentették. Egyéb tekintetben csak romlott a helyzetük.

A magyar kisebbség és az Együttélés Politikai Morálom a parlamenti demokrácia híve

A korábban említett közvélemény-kutatás szerint megbizonyosodhattunk arról, hogy a Szlovákiában műkő dő politikai pártok közül a különböző nemzeti kisebbségeket, de főleg magyarokat és lengyeleket, valamint részben az ukránokat, illetve ruténeket és a németeket is tömörítő Együttélés Politikai Mozgalom (Coexistentia) a legliberálisabb politikai szervezet, amely leginkább támogatja a politikai és a gazdasági rendszerváltást. Továbbá az is kiderült a felmérésből, hogy Szlovákiában a magyarok a legtoleránsabbak és a parlamenti demokrácia legodaadóbb hívei. A felmérésnek ezt az állítását alátámasztja az Együttélés Politikai Mozgalom programja is, valamint parlamenti képviselőinek részvétele a gazdasági és a politikai rendszerváltásttámogató törvényjavaslatok körüli munkában.

A változás lehetőségei

A második világháború után eltelt korszakban — a felsorolt negatívumok ellenére — először vannak kialakulóban a nemzeti kisebbségek helyzetének javulását elősegítő lehetőségek. Ennek legfontosabb jeleit a kisebbségek politikai életének megerősödése, a parlamenti demokrácia erőteljes támogatása, az önkormányzatokban való erőteljes részvételük, a gazdasági rendszerváltozás és a privatizálás követelése, valamint a vállalkozási kedvük mutatja. Erre építve lehetne egy átfogó rendezéssel állandósítani a kisebbségek helyzetének javulását elősegítő jelenségeket. Éneikül ugyanis a pozitív tendenciák visszafordulhatnak, és növelhetik a kisebbségek körében a konfliktusokhoz vezető feszültségeket.

A kisebbségek helyzetének javítása

Első lépés

A jogrendbe be kell építeni az alkotmány révén mindazokat az elveket, amelyeket a helsinki folyamatban elfogadtak az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezleten résztvevő országok Erre kitűnő alkalom az új alkotmány előkészítése. Az alkotmány-előkészítő folyamatban létre kell hozni a kisebbségek társadalmi és parlamenti képviselőinek, valamint szakembereiknek alkotmányozó bizottságát — amint ezt javasoltuk Kromérížben a parlamenti pártok képviselőinek alkotmány-előkészítő ülésén. Ezen alkotmányozó bizottság munkájának az eredménye lehetne az új alkotmánynak a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló önálló fejezete.

Alapvető elvek

Az új alkotmányban megfogalmazott elvek alapján olyan jogbiztonságot kellene teremteni a kisebbségeknek, hogy biztosítva legyen identitásuk, kultúrájuk, anyanyelvük megőrzésének feltétele; saját ügyeikben, valamint kultúrájuk, iskolaügyük irányításában önigazgatók lehessenek, és biztosítva legyen számukra olyan területi igazgatási rendszer kialakításának a lehetősége, amelyen belül jogaik megvalósíthatók.

Kulturális és területi önigazgatás (autonómia)

Csehszlovákiában a nemzeti és etnikai kisebbségek egy része szórványban él, más része (zöme) pedig egységes településrendszerben lakik. Ezért a nemzeti és az etnikai kisebbségek helyzetének megoldása a kulturális és a regionális (területi) autonómiák bevezetésével segíthető elő. A kulturális autonómia által lehetővé válna a szórványban élő kisebbségek identitásának, kultúrájának és nyelvének ápolása, iskoláinak sajátos szükségletei szerinti irányítása. A tömbben élő kisebbségek számára a területi autonómia teremtené meg a teljes önkormányzat lehetőségét, amelyen belül a többségi nemzet ott élő részével is szabályozott együttélést alakíthatna ki. A területi autonómia mellett szólnak azok a tények, amelyekre — a magyarokra vonatkozóan — a Komenský Egyetem Társadalomelemző Intézetének a felmérése is felhívta a figyelmet. Ez a felmérés bizonyította, hogy a magyar kisebbség politikai kultúrája a szlovákokétól eltérő (fejlettebb), a parlamentáris demokrácia megbízható támogatója (képviselőinek zöme a parlamentben a konstruktív oppozíció szerepét tölti be), erőteljesebben támogatja a politikai és a gazdasági rendszerváltást, toleránsabb, mint a szlovákok túlnyomó többsége. Az azonos régióban együttélő szlovákok és magyarok viszonya jó, míg az ezen a területen kívül élő szlovákok intoleránsak a magyarokkal szemben, kitelepülésüket óhajtják, anyanyelvük használatának korlátozását követelik stb. A magyarellenes tüntetéseket és a diszk-rimináló nyelvtörvényt is a nemzetiségileg vegyes területen kívül élő szlovákok kezdeményezték. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek a megállapítások nem csupán magyar—szlovák viszonylatban érvényesek. Hasonló jelekkel találkozhatunk egész Csehszlovákiában a nemzetiségileg vegyesen lakott területeken. A területi autonómia — amellett, hogy a jogok kiteljesedésének és érvényesülésének a feltételeit biztosítaná — védelmezné is a kisebbségeket a többségi nemzet agresszív nacionalizmusával szemben, valamint megteremtené a jogi és közigazgatási feltételeit a különböző nemzetiségűek együttélésének.

Kelet- és közép-európai konferencia

Ebben a térségben napjainkban nem csupán politikai és gazdasági rendszerváltozás zajlik, hanem átalakulóban, illetve folyamatban van a Szovjetunió nyugati és délnyugati peremének a szétesése. Ezek a politikai jelenségek képlékennyé teszik a politikai helyzetet a térségben, és a folyamat előrehaladásával megkérdőjelezik az eddigi nemzetközijogi egyezmények és vállalások hatályát, valamint arra figyelmeztetnek, hogy a térségre vonatkozóan ki kell dolgozni egy új biztonsági, együttműködési és kölcsönös garanciarendszert. Ebben a politikai átalakulási folyamatban döntő hangsúlyt kapnak a nemzeti és nemzethatalmi szempontok, ezért félelmeink vannak a nemzeti kisebbségek jövőjével kapcsolatban. Emiatt is tartjuk fontosnak, hogy létrejöjjön a térség nyugodt átalakulását politikailag szabályozó és jövőbeli békéjét előkészítő állandó konferencia, amelynek példaadó kiinduló pontja az ez év februárjában megrendezett visegrádi hármas találkozó. Az állandó békekonferenciát természetszerűleg ki kellene terjeszteni az egész térségre, ezért nem csupán más országok, illetve nemzetek képviselőit kellene ide meghívni, hanem a nemzeti kisebbségek képviselőit is. Memorandumunkat ezért különös figyelmébe ajánljuk a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság, a Magyar Köztársaság és a Lengyel Köztársaság elnökének, valamint kormányának és törvényhozásának, továbbá a térségünkkel határos államok elnökeinek, az Európa Tanács tagjainak és a helsinki folyamatban résztvevő országok kormányainak.

Az Együttélés Országos Tanácsa

A Memorandumot megkapták a „Visegrádi Hármak” országainak államfői és miniszterelnökei, valamint az Európa Tanács további tagállamai és a Helsinki Záróokmányt aláíró országok államfői.