Duray Miklós honlapja felvidéki politikus, közíró
(A Magyarok III. Világtalálkozóján a kisebbségekről szóló nyilatkozat előterjesztése, Budapest, 1992. augusztus 19.)
Az előterjesztés:
Háromnegyed évszázaddal ezelőtt a magyar nemzetet olyan csapás érte, melyet történelmünkben csak a török hódoltsághoz lehet mérni. Rettentő fizikai és lelki szenvedések, kiűzetések, megaláztatások, jogfosztások megélői lettünk. Helyenként közönséges gyilkosok játékszerei voltunk és sokan közülünk áldozatai is.
Sokunkban kitörölhetetlen nyomot hagyott mindez, sokunk lelkében a félelem és a bosszú görcsét rögzítette. Szenvedést okoztak nekünk. Szenvedést jelentett számunkra, hogy nem találtunk sem gyógyírt, sem megoldást helyzetünkre. De szenvedett egész Közép-Európa is. Mert azt a helyzetet, amelyben mi beborulni láttuk magunk fölött az eget, amelyet a körülöttünk élő népek nemzeti győzelemként éltek meg, rövidesen felváltotta az általános gyötrelmek kora. Közép-Európa népei kivétel nélkül megkínoztattak.
Most kezdünk magunkra találni mindannyian. Igaz, hogy az önkény és a nemzeti őrület még vívja utóvédharcát, de egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az elmúlt háromnegyed évszázadban mindannyian szenvedtünk. Akármilyen furcsán is hangzik, ez az azonosítható közös tapasztalatunk.
Két éve új korszakot nyitottunk történelmünkben, új korszak kezdődött Közép-Európa történelmében. Elkerülhetetlenül oda kell visszanyúlnunk, ahol elkezdődött a háromnegyed évszázados ámokfutás. Másként nem tudjuk megtalálni sem az önvizsgálat, sem az engesztelődés, sem a társadalmi gyógyulás, sem a kiegyezés pilléreit. Márpedig ezek nélkül ismét elvetél kísérletünk. A Kárpát-medencében kell megtennünk a megbékélés első lépéseit. Nyugodtan nyújtsuk békét és kiegyezést kínáló jobbot a bennünket körülvevő, a velünk együtt élő népek felé. Van erkölcsi alapunk rá: a szenvedések sorozata a mi kálváriánkkal kezdődött. Kell, hogy ez is véget érjen. Kell, hogy a többiek is magukra találjanak.
Közép-Európa új békéjének egyik alapfeltétele a magyar kérdés megoldása, ami a kisebbségben élő magyarság tarthatatlan helyzete miatt halaszthatatlan. Kinyújtott békejobbunkban ez az egyetlen követelés.
A nyilatkozat:
arról a több millió magyarról, akiket háromnegyed évszázada államhatárokkal választottak le a magyar nemzet tömbjéről, más országokhoz csatolva szülőföldjüket, de akik egy évezrede élnek ott folyamatosan, s csak háromnegyed évszázada kisebbségi sorsban. Szülőföldjükön, országnyi területeken az etnikai tisztogatások ellenére a mai napig ők alkotják a többséget, és minden hatalmi akadályoztatással dacolva folyamatosan az egyetemes magyar kultúrát vallják magukénak.
Háromnegyed évszázaddal ezelőtt az első világháborút lezáró békében érvényesített önrendelkezési jog nevében történt mindez, de Európában egyedülálló módon úgy, hogy a magyaroktól megtagadták ezt a jogot. Azóta e sok tekintetben elhamarkodott és erőszakos döntéssel kialakított Közép- és Kelet-Európában erőtlenné vált a demokrácia, a térség szabad prédája lett az emberek millióit elpusztító, embertelen ideológiákon alapuló önkénynek és helyi nemzeti diktatúráknak.
Kelet- és Közép-Európa ma átalakulóban van és nemcsak politikailag. Felbomlóban vannak a háromnegyed századdal ezelőtt létrehozott államok is, az akkori kényszer életképtelenné vált szüleményei. Ennek következménye a most dúló balkáni háború, emiatt szűnt meg Jugoszlávia, ezért van szétesőben Csehszlovákia, ez okozta a Szovjetunió szétbomlását is.
Mindeme világformáló körülmények között az első világháborút követő szervetlen beavatkozás szellemének továbbélő hatására, a Magyarországot körülvevő országok zömében ma sem biztosítják a kisebbségi magyarság jogát szülőföldjéhez, identitása védelméhez, az önkormányzathoz. Ezekben az országokban magyarként nem lehet az emberi méltóság tisztességében, európai módon élni.
Miközben Közép- és Kelet-Európában reneszánszát éli a nemzetek önrendelkezésének eszméje és az önrendelkezési jog érvényesítésének igénye, ebből a kisebbségi helyzetben élő magyarokat ismét ki akarják rekeszteni. Hiszen még azokat a minimális jogokat is kétségbe vonják esetünkben, amelyeket az európai államok kormányainak képviselői a helsinki folyamatban elfogadtak.
A Magyarországgal szomszédos országokban az akadályoztatás ellenére is a kisebbségben élő magyarok a maguk erejéből harcolták ki saját legitim parlamenti és helyi képviseletüket. Ez annak az erőnek a kifejeződése, amellyel hetvenöt éven keresztül ellent tudtak állni az elnyomás különböző fajtáinak. Törvényes képviseletük útján – elutasítva a létüket degradáló viszonyokat – mindenütt egyértelműen kifejezték azt az óhajukat, hogy megtarthassák és ápolhassák saját nemzeti kultúrájukat, a magyar nemzet szerves részének tekintve magukat, egyértelműen elutasítva a kisebbségi létet. Tették és teszik ezt továbbra is annak ellenére, hogy a kormányzatok – a többségi nacionalista erők nyomására – javaslataikat, követeléseiket lépten-nyomon elutasítják. Elégedetlenségük nemzetileg, gazdaságilag, társadalmilag és politikailag hátrányos helyzetükkel nem a türelmetlenség jele, és ebben nem vezérli őket a mások iránti gyűlölet sem. Háromnegyed százada élnek elnyomott helyzetben, és ezen változtatni kívánnak.
Éppen ezért megkövetelik:
– legyen tiszteletben tartva joguk identitásuk védelmére, és e védelemnek legyenek törvényes keretei is;
– legyen biztosítva joguk a szülőföldre és ott etnikai érdekeik védelmére;
– töröljenek minden olyan törvényt, amely a többségi nemzetekkel szemben őket bármilyen módon hátrányos helyzetbe hozza;
– legyen biztosítva művelődési és területi önkormányzati joguk, azaz joguk az önrendelkezésre;
– mindeme jogokat szavatolják nemzetközi szerződések, oly módon, hogy azokban Magyarország is vegyen részt.
Ez a véleményünk a magyar nemzet kisebbségben élő részének helyzetéről. Javaslataink, amelyek e helyzet megváltoztatására irányulnak, egyúttal igényeinket is kifejezik. Ezzel fordulunk az Európa Tanácsban és az Európai Közösségben részt vevő összes országok kormányaihoz és parlamentjeihez, minden olyan állam kormányához és parlamentjéhez, ahol a magyarság kisebbségi helyzetben é1.
A kisebbségben elő népek ügye nemcsak a magyarok ügye. Éppen ezért javasoljuk a közép- és kelet-európai államok kormányainak, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz a kisebbségi népcsoportok helyzetének rendezésére a kisebbségben élők törvényes képviselőinek részvételével – ők döntsenek sorsukról és jövőjükről. Ez alkalom a kölcsönös baráti kéznyújtásra.