Az elnyomott kisebbségből legyen társnemzet

Politikai memorandum (A tanulmány 1993 januárjában készült. Az A/l—IV. fejezet kidolgozásában részt vett Duray Miklós, Gyurcsík Iván és Gyurgyík László. A B fejezetet – Javaslat a jövőbeli együttélésre – Duray Miklós és Kvarda József írta, melynek kidolgozása során számos konzultációra került sor belgiumi zakemberekkel, politikusokkal és az Európa Bizottság munkatársaival. A tanulmányt jóváhagyta az EgyüttélésOrszágos Tanácsának Intéző Bizottsága, az utolsó fejezetet külön elfogadta az Együttélés IV. Országos Kongresszusa.)

Magyarok Csehszlovákiában / Szlovákiában,
1918 —1992

Bevezetés

Csehszlovákia fennállásának hetvennégy évét értékelni fogja a történelem.

Annyi már az ország felbomlásának pillanatában is megállapítható, hogy a szülőföldjükkel együtt Csehszlovákiába kényszerített magyarok számára ez a háromnegyed évszázad, a folyamatos jogi diszkrimináció, az anyagi és szellemi károsodás, valamint a testi-lelki megpróbáltatások korszaka volt.

Egyre több felelős politikus és politológus döbben rá, hogy az első világháborút lezáró versailles-i békekötésből ered a közép- és kelet közép-európai ellentétek zöme, a polgárosodás és a demokratizálódás lelassulása, a térség gazdasági hanyatlása annak minden — a Nyugatot is érintő — negatív hatásával együtt, a nemzeti totalitarizmus megerősödése s a kommunizmus bukása után fellángolt megannyi véres etnikai konfliktus.

A bajok abban gyökereznek, hogy a két világháború utáni békeszerződésekben érzéketlenül és durván, a tényleges helyzetet semmibe véve kezelték az etnikai kérdést, és — a látszat ellenére — nem érvényesítették az önrendelkezésre való jogot. Egyes nemzeteket megfosztottak ettől az alapvető emberi jogtól, aminek következtében egész nemzetrészek — mint pl. a Csehszlovákiába került magyarok is — kisebbségi helyzetbe kényszerültek. Más nemzeteket viszont — pl. a szlovákokat, cseheket, románokat, szerbeket — sokkal nagyobb területhez juttatták, mint amilyenre nemzetük lakóterülete és az önrendelkezés joga felhatalmazta volna őket.

A Csehszlovákiához, illetve Szlovákiához csatolt magyarok sanyarú sorsa is ennek a bizonyítéka. Az őket sújtó folyamatos jogsértések, üldöztetésük, elnyomásuk és másodrendű állampolgár voltuk tarthatatlanná vált Helyzetük — az általános európai demokratizálódás keretében — tartós és intézményesen biztosított megoldást igényel.

Csehszlovákia felbomlása és az önálló Szlovákia megalakulása egyedülálló alkalom lenne arra, hogy a múlt és a jelen hibáit kiküszöbölve gyökeres változásokat léptessünk életbe. A változtatásoknak a jogsértések megszüntetésére, a másodrendű helyzet és a kisebbségi lét hátrányos voltának felszámolására, valamint a közép-európai stabilitás megteremtésére kell irányulnia, ami csak a teljes állampolgári egyenrangúsággal és az eltérő nemzeti identitású csoportok — nemzeti közösségek (népcsoportok) — kölcsönösen korlátozott önrendelkezésével érhető el. Ezt a demokratikus elveknek megfelelő megoldást a nemzetek és a nemzeti közösségek (népcsoportok) közötti partneri, azaz társnemzeti viszony kialakítása teszi lehetővé.

Az elkövetkező fejezetekben rövid, tételes áttekintést nyújtunk a Csehszlovákiában, illetve Szlovákiában kisebbségi helyzetben élő magyarok történelméről, jelenlegi állapotáról és a megoldás általunk elképzelt lehetőségéről.

A. Múlt és jelen

I. Az első harminc év (1918—1948)

A magyarok mesterséges kisebbségi helyzetbe 1918-ban jutottak azáltal, hogy homogén lakóterületüket a megkérdezésük nélkül,
hatalmi döntéssel az akkor megalakított Csehszlovákiához csatolták. Az új ország soknemzetiségű államként jött létre az Osztrák-Magyar Monarchia területeiből, a fiktív „csehszlovák nemzet” önrendelkezési jogára hivatkozva. Az 1910-es osztrák és magyar népszámlálás szerint ezen a területen 13,5 millió lakos élt a 6,3 millió csehen kívül 3,5 millió német, nem egész 2 millió szlovák, több mint l millió magyar, 0,5 millió rutén és 100 ezer lengyel, valamint 200 ezer izraelita, akiket 1921-től zsidó nemzetiségűnek tekintettek. Az eredeti nemzetiségi arányok 1938-ig némileg megváltoztak a „csehszlovákok” javára (lásd 2. térkép; 1. és 2. grafikon)

tv1

tv2

 

Az első etnikai tisztogatás. A magyar értelmiségi és hivatalnoki középosztály egzisztenciális lehetőségeinek megvonása, valamint az új állam kormánya által megkövetelt hűségeskü elutasítása miatt 1920. december végéig 105 ezer magyar kényszerült elhagyni Csehszlovákiát. Többségük Magyarországra menekült, ahol nagy részük még tíz év elmúltával is vasúti kocsikban lakott A csehszlovák állampolgárságot több tízezer (kb. 45 ezer) magyartól tagadták meg, és több ezret lakóhelyének elhagyására kényszerítettek az országon belül. A magyarok lélekszáma 1921 és 1930 közölt így további 76 ezer fővel csökkent Ennek következményeként számos (kb. 200) faluban és kisvárosban eltűnt az a magyar lakosság, amelynek a történelmi középkortól számítva ott éltek az ősei (lásd 3., 4. térkép).

tv3

tv4

A kisebbségi jogok megsértése. Csehszlovákia még 1919-ben Saint Germain-en-Laye-ban szerződéses kötelezettséget vállalt a kisebbségi jogok tiszteletben tartására, ám azt a kormányzat folyamatosan megszegte. Nem teremtette meg a kisebbségek egyenjogúságát, és nem gátolta az asszimilálásukra irányuló törekvéseket. Leginkább az iskolaügy, a nyelvhasználat és az állami hivatalokban való alkalmaztatásuk terén szenvedtek hátrányos megkülönböztetést Az új ország kormányzata egyik első rendelkezésével pl. megszüntette a pozsonyi magyar egyetemet Az eredetileg egységes magyar területek etnikai megbontása céljából elkezdődött a cseh és a szlovák lakosság betelepítése a magyarok által lakott területekre. A tervet a kormány földreform segítségével valósította meg. Elkobozta a 250 ha fölötti, elsősorban magyar tulajdonban lévő mezőgazdasági területeket, és a földet cseh vagy szlovák telepesek között osztotta szét Az 1922—1938 közötti időszakban több mint 70 települést hoztak létre ily módon a tisztán magyarok által lakott területeken. A kisebbségi sorsba jutott őslakos magyarság tagjai csakhamar másodrendű állampolgárrá degradálódtak.

A magyar többségű területek visszacsatolása Magyarországhoz. A magyarok helyzete már az 1920-as évek végén, de főként a harmincas években felkeltette mind az angol politikusok, mind a Népszövetség figyelmét A kisebbségek elégedetlenségét kihasználta a hitleri Németország is. A müncheni szerződés értelmében, melyet Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Németország részvételével kötöttek, Csehszlovákiától elcsatolták a szudétanémet területeket. Ezt követően a csehszlovák—magyar tárgyalásokon a csehszlovák fél felajánlására 11 300 négyzetkilométernyi terület került volna vissza Magyarországhoz. Az 1938. november elején hozott bécsi döntés alapján ez a terület 800 négyzetkilométerrel növekedett. A visszacsatolt területen 752 ezer magyar élt, a terület lakosságának 86,5%-a.

A második világháború. Ebben az időben csak az 1939—1945 között fennállt fasiszta szlovák állam területén élt jelentősebb számú magyar, mintegy 70 ezer fő. Jogai — ebben a nacionalista, egypárti parancsuralmi jellegű politikai rendszerben’— minimálisak voltak. Egyetlen parlamenti képviselője volt, Esterházy János, aki 1942-ben egyedül szavazott a zsidók deportálását elrendelő törvény ellen. Antifasiszta magatartása ellenére 1945 után halálra ítélte a csehszlovák népbíróság, mely ítéletet később életfogytig tartó fegyházbüntetésre enyhítettek. Esterházy János 1957-ben börtönben halt meg.

A magyarok teljes jogfosztottsága. AII. világháború végével ismét Csehszlovákiához került az 1938-ban Magyarországhoz visszacsatolt terület A csehszlovák politikában ebben az időben vált uralkodóvá

az a nézet, hogy a müncheni szerződést valamint az első bécsi döntést is diktátumként kell kezelni, és ezekért az ország német és magyar nemzetiségű lakosait, tehát a nem szláv eredetű népcsoportokat terheli a felelősség. Emiatt nyilvánította kollektív bűnösnek a magyar nemzetiségű lakosságot az 1945. április 4-én Kassán kihirdetett kormányprogram, amelynek következményeként felfüggesztették a magyarok állampolgári jogait Ez civil életüket és nemzeti identitásukat a következőképpen érintette:

  • megvonták állampolgárságukat (az 1945/33. számú elnöki rendelettel);
  • elvesztették az állami intézményekben való alkalmaztatás jogát (az 1946/83. sz. törvény értelmében);
  • elvesztették nyugdíjjogosultságukat;
  • elkobozták ingatlanaikat (az 1945/108. számú elnöki rendelet értelmében);
  • bezárták a magyar iskolákat (a Szlovák Nemzeti Tanács 1944/6. számú rendelete alapján);
  • betiltották a magyar közművelődési intézményeket (az 1945/81. számú törvény értelmében);
  • megszűnt minden magyar iskola és az iskolaköteles kort betöltő magyarok nem folytathatták tanulmányaikat;
  • nemzetiségük megtagadására (un. reszlovakizálásra) kényszerítették őket (az 1946. júniusában hozott kormányhatározattal, mely június 17-én lépett érvénybe);
  • több tízezrüket kényszermunkára hurcolták (az 1945/88. számú elnöki rendelet alapján);
  • megalázták őket emberi méltóságukban (az 1945/137. számú elnöki rendelet szellemében, amely elrendelte a politikailag megbízhatatlan személyek őrizetbe vételét).

A második etnikai tisztogatás. A teljes jogfosztással párhuzamosan megkezdődött a magyar lakosság kitelepítése és elűzése szülőföldjéről, ami kb. 200 ezer embert, tehát a terület magyar lakosságának egynegyedét érintette!

  • 1944—45 telén mintegy 50 ezer magyar polgári személyt deportáltak kényszermunkára a Szovjetunióba, az elhurcoltak fele ott pusztult;
  • 1945 nyarán legkevesebb 36 ezer magyart kitoloncoltak szülőföldjéről;
  • 1946—47-ben megközelítőleg 45 ezer magyart telepítettek szét az ország területén sok száz kilométer távolságra szülőföldjétől;
  • 1945—48 között több tízezer magyart tartottak koncentrációs táborokban;
  • 1947—49 között a kierőszakolt lakosságcsere keretében 76 ezer magyart telepítettek át akarata ellenére Magyarországra;
  • 194&—49 között megközelítőleg 10 ezer magyar menekült külföldre az üldöztetés elől;
  • nemzetiségének megtagadására, un. reszlovakizálásra a fent említett kormányhatározattal 327 ezer magyart kényszerítettek, (lásd 1. és 2. grafikon).

II. A kommunista uralom alatt (1948 — 1989)

Az 1948 februárjában bekövetkezett kommunista hatalomátvételt követően néhány éven át bizonyos fokig mérséklődött a magyarok nyílt jogfosztottsága. Visszakapták iskoláik egy részét, alapíthattak egy kulturális szervezetet (Csemadok) — amely a kommunista párt irányítása alatt állt —, kiadhattak magyar nyelven kommunista szellemű újságokat Ez azonban nem jelentette társadalmi egyenjogúságuk visszaszerzését Az egypártrendszer és a politikai totalitarizmus eszközeivel, valamint a proletár internacionalizmus eszmerendszerének segédletével tovább folyt az asszimilálásuk, társadalmi szerkezetük szétrombo-lása, és az általuk lakott terület etnikai struktúrájának bomlasztása. Ehhez nagymértékben hozzájárultak a szervezett szlovák telepítések, a munkaerő kormányzat általi tömeges mozgatása és a központilag tervezett ipartelepítés.

A Prágai Tavasz idején -— 1968-ban — a magyar lakosság kihasználta az egypártrendszer meggyengülését. Támogatta a demokratizálódást szorgalmazó politikai erőket, ugyanakkor minden szervezett erejét fölvonultatta a kisebbségi jogok törvényes rendezése érdekében. Ennek köszönhetően a második világháború után először került sor a kisebbségi jogok alkotmányos megfogalmazására az 1968/144-es alkotmánytörvényben. Az 1968. augusztus 21-én bekövetkezett szovjet megszállást követően azonban a kormányzat hamar visszatért magyarellenes „hagyományaihoz”. Az alkotmányban rögzített elveket nem követte törvényi szabályozás. Az egyetlen magyar kulturális intézmény (Csemadok) jogkörét korlátozták, az 1968-ban megalakult Magyar Ifjúsági Szövetség működését betiltották és a „normalizáció” húsz éve alatt (1969—1989) megszüntettek 200 magyar iskolát. Gyakorlatilag felszámolták a magyar nyelv használatát a hivatalos érintkezésben, amit korábban, az 1950-es évek elején engedélyezett a kommunista hatalom.

A politikai és a nemzeti elnyomás ellen 1978-ban megszerveződött a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága, amely illegális ellenzéki tevékenységét elsősorban a magyar iskolahálózat megvédésére összpontosította. Szóvivőjét, Dumy Miklóst, a Charta 77 aláíróját tevékenységéért kétszer bebörtönözték. A magyar értelmiségiek százai tiltakoztak 1988—89-ben a nemzeti és a politikai elnyomás ellen.

III. A nemzeti és politikai elnyomás következményei

A csehszlovákiai magyarság második világháború utáni üldöztetését, teljes jogfosztottságát megtetézte az 1968-at követő szlovák nemzeti színezetű kommunista elnyomás. Ez a rendszer készítette elő Szlovákia 1993 január elsején bekövetkezett önállósulását A kommunista párt szlovák vezetőit, a szlovákok körében kialakuló, az általános politikai elnyomás kiváltotta polgári elégedetlenséget azzal igyekeztek ellensúlyozni, hogy határozott lépéseket tettek a magyarok újra kialakuló nemzeti életének visszaszorítására. Ez a szándék minden területen érezhetővé vált.

tv5

tv6

tv7

Népesség

A magyarság lélekszámának, illetve számarányának változásai 1918-tól napjainkig híven tükrözik a politikai változásokat Az 1920 és 1960 közötti időszakban alakulása szinte lázgörbére hasonlít flásd 1. grafikon). Az 1960 utáni adatok ugyan kiegyensúlyozottak, de felmerül a manipuláció gyanúja. Például 1980-ban a statisztikai előrejelzés szerint az élve születések és az elhalálozások számbavétele alapján Csehszlovákiában 608 ezer magyarnak kellett volna élnie (ebből 20 ezernek Csehországban), ám a népszámlálás ugyanebben az évben Szlovákia területén csupán 559 ezret mutatott ki.

Az 1991-es népszámlálás szerint Szlovákiában 567 296-an vallották magukat magyar nemzetiségűnek, vagyis a lakosság 10,8%-a. Ugyanakkor a magyar anyanyelvűek száma 608 221 — Szlovákia lakosságának 11,5%-a. (Szlovákia összlakossága 5 274 335 fő, ebből 85,6% szlovák nemzetiségű. A szlovák anyanyelvűek aránya 84,3% a többi nem szlovák nemzetiségű lakos száma 190 ezer, ebből 80 ezer roma, 53 ezer cseh és 30 ezer ukrán illetve rutén nemzetiségű.) További 20 ezer magyar él a Cseh Köztársaság területén.

Különböző magyar becslések szerint a volt Csehszlovákiában, illetve a mai Szlovákiában a magyarok száma 700—750 ezerre tehető (lásd 5. térkép).

 

A magyar lakosság területi megoszlása

Dél-Szlovákiában a magyarság által lakott települések kb. 9 ezer négyzetkilométernyi összefüggő nyelvterületet alkotnak az 550 kilométer hosszúságú szlovák—magyar országhatár mentén. Ez körülbelül 2 ezer négyzetkilométerrel kisebb, mint az 1918-ban Csehszlovákiához csatolt összefüggő magyar nyelvterület.

Ezen a nyelvterületen él — az 1991-es népszámlálás szerint — a szlovákiai magyarság 92,2%-a, a lakosság 61,7%-át alkotva. A magyar nyelvterületen 523 olyan község van, ahol a magyar lakosság számaránya meghaladja a 10%-ot, ezen belül 435 községben arányuk több mint 50%. Ezenkívül még 87 településen él jelentősebb számú magyar lakosság.

A magyar népcsoport 59,3%-a ötezernél kisebb lélekszámú falvakban lakik. 13 város magyar többségű. 5 városban a magyar lakosság száma meghaladja a 10 ezret (Komárom, Pozsony, Dunaszerdahely, Érsekújvár, Kassa). A járások közigazgatási határainak kialakításakor nem vették figyelembe a nyelvhatárokat, ezért a magyarok által is lakott járások összterülete jóval nagyobb, mint a nyelvterület.

Gazdasági helyzet

A magyarlakta területek gazdasági lehetőségei Szlovákia többi területéhez viszonyítva kedvezőtlenebbek. Ennek több oka is van:

  • az 1945—48 közötti időszakban a kitelepítés elsősorban a magyar vállalkozói és kereskedői réteget, a földbirtokos parasztságot, háztulajdonosokat és az értelmiséget sújtotta. Felszámolták a magyar középosztályt.
  • a magyarok által lakott járásokban, ahol Szlovákia összlakosságának kb. 23%-a él, a kommunista időszakban a legkisebb volt az egy főre jutó állami beruházások értéke. 50—70%-kal elmaradt a kizárólag szlovákok által lakott területek mögött;
  • ezen a területen 1988-ban Szlovákia állóeszközeinek csupán 14%-a összpontosult.

A magyar nemzetiségű lakosság gazdasági aktivitása és a népgazdaság ágazatok szerinti megoszlása a szlovák lakosságéhoz viszonyítva kedvezőtlenebb. Ennek oka jobbára a fent említett tényezők következménye. A további okok az eltérő települési szerkezetben (nagyobb a falvakban élő magyarság részaránya), a kevesebb munkalehetőségben és a kormányzat magyarellenes iskolapolitikájában keresendők (lásd 3., 4. grafikon).

tv8

Az 1992. májusi adatok szerint azokban a járásokban, ahol a magyar lakosság számaránya meghaladta a 10%-ot, a munkanélküliség elérte a 14,9%-ot,.mikÖzben a szlovákiai átlag 11,3% volt A magyarlakta járások némelyikében a munkanélküliség részaránya 18-19% között mozog, s a munkanélküliek száma 1992 végéig alig változott.

Az önálló Szlovákia megalakulásának közeledtével, 1992 decemberétől egymás után hívták vissza államigazgatási hivatalvezetői tisztségükből az ellenzéki pártok vonzáskörébe tartozó személyeket. A visz-szahívottak között aránytalanul sok volt a magyar nemzetiségű.

A politikai rendszerváltozást követő gazdasági rendszerváltozásra a magyar lakosság érzékenyebben reagált, mint a szlovákság. Például a kommunista időszakban nem voltak magángazdálkodó magyar földművesek, ugyanakkor 1980-ban a gazdaságilag aktív szlovákok 0,6%-a magángazda volt Ez az arány 1991-ben a statisztikai minimum alá süly-lyedt, a diszkrimináló törvények ellenére viszont megjelentek a magyar magángazdák, akik az 1991-es népszámlálás szerint a gazdaságilag aktív magyarok 0,1%-át teszik ki. Hasonló a helyzet a kisvállalkozók esetében is. A magyarok körében mintegy 30%-kal több a magánvállalkozó, mint a szlovákok között.

Jelenleg Szlovákia két legnagyobb energetikai beruházása — a bősi vízi erőmű és a mohi atomerőmű építése — közvetlenül hátrányosan befolyásolja a környezet alakulását, a magyarság településszerkezetét, veszélyezteti etnikai struktúráját.

Az atomerőmű építése következtében leromboltak egy magyar községet (Mohi), és az építkezéssel kapcsolatos szervezett betelepítések folytán megszűnt egy nagyközség (Kálna) és egy kisváros (Léva) magyar jellege. Az erőmű építési területének kiválasztása szakmailag indokolatlan volt, az építkezést vezető kormánybiztos 1990 márciusában a prágai szövetségi parlament környezetvédelmi bizottságában beismerte, hogy a terület geológiailag alkalmatlan egy atomerőmű építésére. E terület kiválasztásának egyetlen oka csupán az lehetett, hogy megbontsák az itt élő magyarság településeinek egységét.

A bősi vízi erőmű környezetkárosító hatása következtében várható több mint 50 ezer ha szántóföld terméketlenné válása és 10 ezer ha erdő kipusztulása. Ez érzékenyen érinti az itt élő lakosság gazdasági tevékenységét és hátrányosan befolyásolja megélhetését A helyi lakosság folyamodványait, melyeket több, mint hetven község önkormányzata terjesztett elő, a szlovák kormány figyelemre sem méltatta, és az erőmű ellen tiltakozókkal szemben 1991-ben több ízben rendőri erőket vetett be. A vízi erőmű közelében lakó mintegy százezer magyar elsősorban attól retteg, hogy a toronymagasságban, 16 méterrel a talaj szintje felett hömpölygő víz kitör a rosszul megépített mesterséges mederből (lásd a „Hajózás toronymagasságban” c. ábrát).

tv9

 

Oktatásügy

A második világháború utáni években a szlovákiai magyar iskolák bezárása, a kitelepítések, deportálások és a lakosságcsere következtében a szlovákiai magyarság szinte értelmiség nélkül maradt A kitelepítés és kiűzetés áldozatául esett több ezer magyar pedagógus is. Amikor 1949—50-ben újranyitották a magyar iskoláikat Csehszlovákiában, csupán 100 szakképzett magyar pedagógust találtak.

A jelenlegi magyar tanítási nyelvű iskolák hálózata az ötvenes években alakult ki. A magyarság asszimflálását célzó intézkedések mindvégig összefíiggésben voltak a magyar iskolahálózat leépítésére irányuló törekvésekkel. A magyar iskolahálózatot érintő átszervezések, az iskolák összevonása, az egy településen belüli szlovák és magyar iskolák közös igazgatóság alá helyezése, a magyar pedagógusok és a magyar egyetemi oktatás hiánya kedvezőtlen hatással van a magyar oktatásügyre. Ennek következtében csökkent a magyar alapiskolák, osztályok és tanulók száma és részaránya:

tv10

Az iskolák számának csökkenése nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az 1991/92-es tanévben már a magyar iskolakötelesek 25,6%-a nem járhatott magyar iskolába. Ez az arány 1960-ban még csak 17%, 1970-ben pedig 19% volt A magyar pedagógusok változatlanul fennálló nagymérvű hiánya ezt a helyzetet tovább súlyosbíthatja. A magyar iskolákban a mai (1993-as) igényekre átszámítva az ezredfordulóra kb. 2000 pedagógus fog hiányozni.

Hasonló a helyzet a magyar gimnáziumokban is. A magyar középiskolásoknak több, mint 50%-a, a más szakmai képzésben részesülő 14—18 éves magyaroknak pedig mintegy 80^a nem tanulhat anyanyelvén. A főiskolák és egyetemek magyar hallgatóinak száma és részaránya több mint kétszer alacsonyabb a szlovákiai átlagnál, s ennek következtében a magyarság műveltségi szintje aggasztó mértékben elmarad a szlovák lakosságétól. Az alábbi táblázatból kiderül, hogy a magyar, illetve a szlovák nemzetiségű lakosság milyen arányban szerzett különböző fokú iskolai végzettséget:Az egyéb típusú iskolákban a szlovákok és a magyarok esetében hasonló a végzettség aránya.

tv12

Az 1989 novemberét követő politikai változások nem jelentettek áttörést a kormányzat magyarokat érintő oktatásügyi politikájában, a kormány nem fogadta el az oktatási önkormányzat elvét A magyar nyelvű pedagógusképzés megoldását célzó önálló magyar főiskola létrehozására tett javaslatot 1990-ben a kormányt alkotó politikai erők elutasították.

Nincs megfelelő törvényes és intézményes garancia a nem szlovák nemzetiségűek anyanyelvi oktatásának fenntartására és fejlesztésére, e téren is egyre inkább érezhető hátrányos megkülönböztetésük. Erre vonatkozóan a legpontosabb adattal 1991-ből rendelkezünk, ekkor 16 milliárd koronát szántak a szlovákiai oktatásügy finanszírozására (1993-ban ez az összeg 18,4 milliárd korona). A szlovák kormány un. Nemzetiségi Tanácsának tagjaival 1991-ben azt közölte a tanács elnöke, aki egyben a kormány elnökhelyettese is volt, hogy a nem szlovák iskolák fenntartására 860 millió koronát fordítanak. Ez az összráfordítás 5,4%-a, ami messze elmarad az igényektől, az oktatásügy terén is növelve a magyar és a többi nem szlovák nemzetiségű hátrányos megkülönböztetését. Hiszen arányuk Szlovákiában jelentősen meghaladja a 10%-ot (a pontos arány a romák bizonytalan létszáma miatt nem számítható ki).

A központi irányítású iskolarendszerben a magyar iskolák helyzetét leginkább az iskolák száma és az iskolahálózat jellemzi. A következő táblázatból, mely az 1991/92-es iskolaévre vonatkozik, kitűnik, hogy a túlnyomóan magyarok által lakott települések 40%-ban egyáltalán nincs lehetőség arra, hogy a magyar nemzetiségű iskolaköteles fiatalok anyanyelvükön tanulhassanak.

tv11

E deficitek alapján válik érthetővé, miért rosszabb a magyar iskolák műszaki ellátottsága, miért kisebb a magyar nyelvterületen a pedagógusok átlagfizetése, miért nő a szakképzett magyar pedagógusok hiánya, miért kerül egyre több magyar gyerek szlovák iskolába, és milyen elemekből áll össze a magyarság nyelvi és kulturális elnyomása.

Kultúra

A kommunizmus bukásával átalakult a kultúra állami támogatásának rendszere. Azelőtt csak állami forrásból lehetett anyagi javakhoz jutni — ami tartalmi és ideológiai szempontból egyaránt alapvetően befolyásolta a kulturális tevékenységet. Jelenleg kiapadóban vannak az
állami költségvetési források, alapítványi és más támogatási lehetőségek pedig — részben a magyar lakosság szegénysége, részben az adótörvény hiányosságai miatt — nem alakultak ki. A magyar sajtó, könyvkiadás és a meglévő kulturális intézmények tehát továbbra is állami dotációra szorulnak. Az 1992 decemberében jóváhagyott költségvetési törvény értelmében azonban még nyilvánvalóbbá vált a magyar és a többi kisebbségi kultúra hátrányos megkülönböztetése. Eszerint a kultúra fejenkénti állami támogatása

  • a szlovák nemzetiségűek esetében 547,5 korona;
  • a nem szlovák nemzetiségűek esetében 189 korona.

A nem szlovák nemzetiségűek kultúrájának állami támogatása háromszor kevesebb, mint a szlovák kultúráé. Emiatt kétségessé válik a magyar kulturális intézmények fenntarthatósága, ami a szlovákiai magyarság kulturális infrastruktúrájának teljes ellehetetlenüléséhez fog vezetni.

A szlovák parlament elutasította a magyar képviselőknek a kulturális autonómiára vonatkozó javaslatát.

Egyházak

Csehszlovákiában, illetve Szlovákiában a kommunista uralom éveiben 1950-ben mérte fel utoljára a népszámlálás a felekezeti hovatartozást

Viszonylag hiteles, új adatokkal csupán az 1991-es népszámlálás szolgál.

Eszerint a szlovákiai magyarság vallási megoszlása:

tv13

Becslések szerint a szlovákiai magyar keresztény felekezetűek háromnegyede római katolikus, egy töredéke görög katolikus, és egynegyedé protestáns, elsősorban református (kálvinista). A református egyház felmérése szerint a magyarok 20%-a (kb. 120 ezer fő) ma is ehhez a felekezethez tartozik.

A magyar római katolikusok legégetőbb gondja, hogy a szlovákiai püspöki karban nincs magyar püspök. Az újonnan felszentelt püspökök közül is csak egy tud magyarul. A püspöki konferencia elnöke — Chryzostom Korec atya — pedig ismert szélsőséges szlovák nacionalista: 1990 júliusában ő leplezte le a fasiszta Szlovák Köztársaság elnökének, Jozef Tisonak az emléktábláját.

A római katolikus egyház 235 magyarjellegű plébániáján jelentős a magyar papok hiánya. Az 1970-es és az 1980-as években átlagban csupán három magyar papot szenteltek fel évente, és ma sincs magyar nyelvű papképzés. Ez a magyar hitoktatók hiányával súlyosbítva hátrányosan befolyásolja mind a magyar vallási élet kibontakozását, mind a magyar római katolikus iskolák létesítésének lehetőségét.

A görög katolikus egyházban viszonylag a legkedvezőbb a magyarok helyzete. A 11 magyar jellegű plébánia két esperességben oszlik meg, melyek közül az egyik a Magyar Görög Katolikus Egyházközségek Esperessége. Hozzávetőlegesen tízezer magyar görög katolikus hívőt tartanak számon, kiknek lelki szükségleteit 12 magyar pap látja el.

A református egyház döntő többségében (kb. 80%-ban) magyar egyház, mintegy 160 gyülekezete szinte kizárólag magyar. A legnagyobb nehézséget itt is a lelkészutánpótlás okozza, valamint a több évtizedes egyházüldözés következményei. A református egyházra a többi keresztény egyháztól eltérően az állami önkény már 1945-ben lesújtott Vagyonát magyar vagyonként az állam elkobozta, és máig nem szolgáltatta vissza. Emiatt nincs hol létesíteni magyar református iskolákat és ez negatívan hat az egyházi élet újjáéledésére. A korábbi nemzeti, politikai és ideológiai elnyomás együttes hatása éppen ebben az egyházban érezhető leginkább. A kommunizmus elmúlt negyven éve alatt a református felekezethez tartozók aránya csökkent a legjelentősebben — amennyiben az idézett népszámlálási adatok hitelesek.

A magyar evangélikusok egyházi élete — nagy hagyományai ellenére — szétesőben van. Ezt az egyház szlovák nacionalista beállítottsága idézte elő. Magyar papja az egyháznak csak elvétve akad.

A magyar izraelita közösségek megszűntek. Szétszóródásuk oka elsősorban a II. világháború borzalmaiban keresendő, de hozzájárult ehhez a hivatalos hatalom magyarellenessége is, valamint a szlovák antiszemitizmus, mely újólag főleg 1968 után erősödött fel. Ez a kettős nyomás Szlovákiában szervezetileg szétrnorzsolta a magyar zsidóságot

Figyelemreméltó, hogy a kommunista uralom 40 éve alatt a magyar lakosság inkább megmaradt az egyházak vonzásában, mint a szlovákság. Az 1991-es népszámlálás szerint a felekezeten kívüliek aránya a szlovákoknál 9,8%, a magyaroknál 6,6% volt Ez főleg azzal magyarázható, hogy a magyarok a nemzeti elnyomás ellen a lelki életben kerestek menedéket

IV. A kommunizmus bukása után

A kommunizmus bukását követő politikai rendszerváltozás a magyar nemzeti közösség (népcsoport) számára elsősorban a politikai életben hozott pozitív változást Más területeken inkább visszaesést jelentett

Politikai élet

A szlovákiai magyarság — több mint félévszázados kényszerű szünet után — 1989 novemberét követően szervezte újra politikai életét, hozta létre politikai szervezeteit. A rendszerváltozás folyamán négy politikai pártot alapított.

  • Az Együttélés 1990 februárjában alakult, centrumpárti jellegű politikai szervezet, mely főleg a liberális és a konzervatív értékeket vállalja fel. Célkitűzése a demokrácia és a piacgazdaság megteremtése, valamint a magyarság és a többi nemzeti kisebbség kollektív jogainak kivívása. A magyarság legnagyobb politikai szervezete. Parlamenti párt. A Liberális Internacionále (LI) társult tagja, valamint rendes tagja az Európai Népcsoportok Föde-ralista Uniójának (FUEN/FUEV).
  • A. Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom 1990 márciusában alakult. Parlamenti párt Az Európai Demokratikus Unió (EDU) társult tagja.
  • A Magyar Néppárt 1991 decemberében jött létre. A parlamentben nincs képviselője.
  • Az 1989 novemberében létrejött Független Magyar Kezdeményezésből alakult 1992 januárjában a Magyar Polgári Párt. Kezdetben a szlovákiai kormánykoalíción belül politizált, és a koalíció egyik pártja révén jutott néhány képviselői mandátumhoz. Az 1992-es parlamenti választásokon nem szerzett mandátumot A Liberális Internacionále társult tagja.

Az Együttélés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom az 1990-es parlamenti választásokon kettős koalíciót alkotott, az 1992-es parlamenti választásokon pedig a koalíció harmadik tagja a Magyar Néppárt lett. Képviselői bejutottak mind a prágai Szövetségi Gyűlésbe, mind a pozsonyi Szlovák Nemzeti Tanácsba. Mindkét helyen az ellenzék soraiban politizál. A koalíció az első szabad választásokon 1990-ben a szlovákiai szavazatok 8,66%-át, majd 1992-ben a 7,42%-át szerezte meg. Mindkét parlamenti választás alkalmával a koalíció azonos számú mandátumot szerzett a prágai Szövetségi Gyűlésbe 12, a szlovák parlamentbe 14 képviselőt juttatott be.

A Magyar Polgári Párt az 1992-es parlamenti választásokon a szlovákiai szavazatok 2,3 %-át szerezte meg. A négy magyar párt a szlovákiai szavazatoknak csaknem a 10%-át birtokolja.

Az 1990-es helyhatósági választásokon a magyar pártok az alábbi eredményeket érték el:

az Együttélés 106 polgármesteri és 2416 képviselői helyet, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom 35 polgármesteri és 1153 képviselői helyet, a Magyar Polgári Párt elődje, a Független Magyar Kezdeményezés 27 polgármesteri és 482 képviselői helyet szerzett a községi és városi önkormányzatokban. A magyar politikai szervezetek közül az azóta megtartott pótválasztásokon is az Együttélés bizonyult a legjelentősebb politikai erőnek, 1993 januárjában már 120 polgármestere volt.

Újabb jogi diszkrimináció

Az 1989. novemberét követő politikai változások az általános emberi és szabadságjogok terén jelentős eredményt hoztak, a nem szlovák nemzetiségűek jogait illetően viszont több szempontból is visszalépést jelentettek.

A nyelvi jogok csorbítása

Diszkriminatív jellegű a Szlovák Köztársaságban 1990 októberében elfogadott nyelvtörvény, mely a szlovák nyelvet védi a nem szlovákok nyelvével szemben, nem biztosítva egyenrangúságukat, tehát a hivatalos érintkezésben való használatuk jogát sem. Erre a törvényre hivatkozva nem írják be például a magyar neveket az anyakönyvbe. A belügyminisztérium semmisnek nyilvánítja a községekben tartott népszavazások eredményét az eredeti magyar helységnevek visszaállításáról, s az időközben felállított kétnyelvű helységnévtáblák helyett szlovák táblákat állít Az illetékes hivatalok több helyen nem hajlandók esküvői és temetési szertartásokat végezni magyar nyelven.

Az alkotmányos jogok korlátozása

Az emberi jogokról és szabadságjogokról szóló alkotmánylevél, amelyet 1991 januárjában a prágai Szövetségi Gyűlés fogadott el, a korábbiakhoz képest szűkítette „a nemzeti és etnikai kisebbségek” jogait, és hatályon kívül helyezte az 1968-ban elfogadott 144-es sz. „nemzetiségi” alkotmánytörvényt is. Az államot a csehek és a szlovákok nemzetállamaként határozta meg. A magyar parlamenti képviselők által benyújtott módosító javaslatokat, melyek a helsinki folyamat keretében 1990 júliusában Koppenhágában aláírt dokumentum, valamint az Európa Tanács 1990 októberében elfogadott 1134-es ajánlásából indultak ki, a parlament elutasította. A magyar képviselők tiltakozásul a törvényjavaslat megszavazásakor elhagyták az üléstermet.

Vagyonjogi diszkrimináció

A Szövetségi Gyűlésben a vagyonjogi sérelmek orvoslására elfogadott törvények (kárpótlási törvény, földtörvény) csupán azokra a jogsérelmekre vonatkoznak, amelyek 1948. február 25-e, a kommunista hatalomátvétel után keletkeztek. Nem vonatkozik a magyarok 1945— 1948 között elszenvedett jogsérelmeire. Az ő rehabilitációjuk a mai napig várat magára. A földtörvény esetében szembeötlő például, hogy a magyarok, akiktől 1945-^8 között vették el a földjüket, a most elfogadott törvényes rendelkezések értelmében is — egy 1948. november 17-én hozott rendeletre hivatkozva — csak 50 ha földet kaphatnak visz-sza, míg a többi állampolgárra ez a korlátozás nem vonatkozik.

A másodrendtöse’g alkotmányos megerősítése

Az 1992 júniusi parlamenti választások után került sor a Szlovák Köztársaság szuverenitásáról szóló nyilatkozat kihirdetésére, majd 1992. szeptember 1-én elfogadták a Szlovák Köztársaság Alkotmányát Mindkét alapdokumentum a Szlovák Köztársaság 1993. január elsejétől bekövetkezett önállósulását készítette elő. A magyar parlamenti képviselők javaslatait, melyek

  • a polgári elvet,
  • a kisebbségben élő’ nemzeti közösségek (népcsoportok) identitáshoz és Önkormányzathoz való jogának biztosítását,
  • a többségiekkel való egyenjogúságát,
  • a parlamenti demokrácia garanciáinak megerősítését célozták, elvetették.

A magyar képviselők egyöntetűen elutasították ezt az alkotmányt A végső szavazás előtt elhagyták a Szlovák Nemzeti Tanács üléstermét.

Az alkotmány Szlovákiát nemzetállamként határozza meg, a nem szlovák nemzetiségű lakosok identitásának megőrzésére, védelmére nem nyújt garanciát, ezért e lakosok másodrendű állampolgár volta hangsúlyosabbá vált.

Az alkotmány ebből a szempontból leginkább sérelmes cikkelyei:

  • a társulási jog terén — az alkotmány alapján csupán „nemzetiségi szövetségeket” hozhatnak létre. Ez lehetőséget teremt arra, hogy politikai pártjaikat bármikor feloszlathassák;
  • a művelődés terén — az alkotmány tételesen nem biztosítja számukra az anyanyelvi iskolák létrehozásának és működtetésének jogát, így az alkotmány szerint a létezők is megszüntethetők;
  • a nyelvhasználat terén — az alkotmány az eddigi hivatalos nyelv fogalma helyett az államnyelv fogalmát vezeti be. Nem nyújt jogi garanciát más nemzeti közösségek nyelvének hivatalos használatára, így ezen közösségek eme jogának további korlátozása várható;
  • bizalmatlanságot sugall a nem szlovákokkal szemben — az alkotmány leszögezi, hogy a „nemzetiségi kisebbségek és etnikai csoportok” jogainak gyakorlása nem vezethet a Szlovák Köztársaság szuverenitásának és területi integritásának veszélyeztetéséhez. Az alkotmány azonban nem tartalmaz garanciát arra vonatkozóan, hogy ezzel a korlátozással a hatalom nem él vissza.

Az identitáshoz, a szülőföldhöz és az önkormányzathoz való jog megtagadása előrevetíti a hatalom asszimilációs szándékát, és főként a magyarság további homogenizálására valamint az újabb etnikai tisztogatásra irányuló törekvését.

B. Javaslat a jövőbeli együttélésre

Az elmúlt hetvennégy év tanulságainak összegzése

Csehszlovákia fennállása 1918-tól 1992 végéig azt bizonyította, hogy az országban — tekintet nélkül a politikai rendszerre — a kormányzati célok egyike a magyarok számának csökkentése, az identitásuk megőrzéséhez és ápolásához szükséges eszközök felszámolása, gazdasági diszkriminálásuk és jogi megnyomorításuk volt. Amint a külpolitikai helyzet lehetővé tette, igyekeztek megvalósítani az ország magyaroktól való etnikai megtisztítását — a kisebbségbe szorult magyar népcsoport teljes felszámolására törekedtek.

Ebben a háromnegyed évszázadnyi időszakban főként negatív eredmények születtek: megcsonkították a magyarok személyiségét, megrendítették egyéniségét és önbizalmát, mind egyénként, mind csoportként társadalmilag lefokozták és gazdaságilag kifosztották őket, tömeges elkeseredést és félelmet váltottak ki bennük.

Mindez azt igazolja, hogy a magyarok hagyományos egyenjogúsági törekvései, küzdelmei, lokális túlélési harcai nem hoztak megoldást, csupán csökkentették a felszámolásukra tett kísérletek hatékonyságát A kizárólag kisebbségi jogaik biztosításáért folytatott, kompromisszumokkal teli harc az elmúlt évtizedekben nem vezetett sikerre.

A végső tanulság tehát az, hogy az eddigi törekvésektől minőségileg eltérő és tartós, kölcsönösségen alapuló megoldást kell találni. A népcsoportok helyzete nem függhet folyamatosan és esetenként a többségiek jó vagy rossz szándékától. Meg kell teremteni intézményesített egyenrangúságukat és annak állandó, megkérdőjelezhetetlen, visszavonhatatlan jogi garanciáit

A megoldás szempontjai

Az új megoldás keresésekor több szempontot kell figyelembe venni:

  1. Legyen csökkenthető a közép-európai térségben az új totalitarizmus és a destabilizálódás veszélye. A kisebbségi helyzetben levő népcsoportok kérdésének megoldatlansága fokozhatja azt a feszültséget Közép-Európában, amelyet eddig főként a fegyveres erejükben bízó szerb, román és a szlovák szélsőségesen nemzeti politikai erők keltettek. Demokratikus ellensúly nélkül ezek az erők tovább destabilizálhatják ezt a térséget, balkanizálhatják Közép-Európát, és veszélybe sodorhatják az egész kontinenst. Politikai hatásukban veszélyeztetik az európai integrációs folyamatot, járulékos következményként pedig fenyegetik Nyugat-Európa gazdasági és energetikai biztonságát Közép-Európa a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok tranzitterülete és erre vezetnek Nyugat-Európa felé az energiahordozók (gáz, kőolaj) tranzit-vezetékei is.
  2. A megoldás legyen példaértékű a hasonló helyzetben lévő más népcsoportok számára is, hogy
    • csökkenthető legyen a volt Szovjetunió területén kialakult etnikai háborúk elterjedésének a veszélye;
    • legyen békésen megoldható Közép- és Kelet-Közép-Európa politikai átalakulása;
    • elkerülhető legyen egy Jugoszláviához hasonló konfliktus kialakulása a Kárpát-medence északi részén, illetve megelőzhető legyen egy ehhez hasonló helyzet kialakulása.
  3. Csökkentse az államot alkotó többségi nemzethez tartozó állampolgárok félelmét az állam szuverenitásának veszélyeztetettségétől. Ennek a félelemnek a csökkentése hozzájárulna ahhoz, hogy megszűnjön a többségiek ragaszkodása a nemzetállam eszméjéhez.
  4. Épüljön a teljes állampolgári egyenjogúságra és a különböző nemzetekhez tartozó népcsoportok egyenrangúságára, partneri viszonyára.
  5. Irányuljon a nemzeti kisebbségi helyzet felszámolására, alkalmazza progresszíven a helsinki elveket, és segítse elő az egyenjogú nemzetek Európájának kialakítását.

Ezekkel a szempontokkal csak olyan megoldás egyeztethető össze, amely leszámol a csupán számszerű többségen alapuló, mások elnyomására törekvő nemzetállami elképzelésekkel és az azonos identitású, kultúrájú, hagyományú népcsoportok kölcsönösen korlátozott önrendelkezési jogának elismeréséből indul ki.

Ez azt jelenti, hogy az eddig hagyományos értelemben vett kisebbség nemcsak mennyiségi, hanem új minőségi kategóriává válik, és az eddig nemzeti kisebbségi helyzetbe kényszerített Őslakos népcsoportok elnyernék eredendő — nemzeti közösségi — státusukat Ily módon a többségi nemzettel társnemzeti viszonyba kerülnének.

A társnemzeti viszony megteremtésének alapelvei

A szlovákiai magyarok több szempontból is megfelelnek az államalkotói partnerséget megteremtő társnemzeti viszony kialakításának. Elsősorban azért, mert:

  • 1918-ig a magyar nemzet integráns részét alkották és részesei voltak az államalkotás politikai élményének. Ez a helyzetük csupán akkor változott meg, amikor lakóterületüket az egységes magyar területtől államhatárokkal választották el;
  • elnyomott helyzetük és többszöri jogfosztottságuk ellenére megőrizték képességüket az önálló politikai struktúra kialakítására;
  • megtartották társadalmi és demográfiai vitalitásukat;
  • megőrizték eredeti településszerkezetüket.

A magyarok által lakott területeken sokkal nagyobb a tolerancia mértéke és a parlamenti demokráciába vetett bizalom, mint a tisztán szlovákok által lakottakon. (A pozsonyi Komenský Egyetem Társadalom-elem-zö Intézetének adatai alapján pl. 1990—91-ben a tisztán szlovákok által lakott területeken a lakosság 56%-a kívánta a magyarok kitelepítését Szlovákiából, míg a magyarokkal együtt lakó szlovákoknak csupán 16%-a vallotta ezt a nézetet Az Együttélés Politikai Mozgalom támogatói között volt legnagyobb a parlamenti demokrácia híveinek aránya.)

A jogok tartalma szempontjából meghatározónak kell lennie az identitáshoz, a szülőföldhöz és az önkormányzathoz (autonómiához) való jog elismerésének.

A gyakorlati megvalósítás szempontjából meghatározó a nyelvi, illetve a kulturális azonosság, a különböző identitású személyek, illetve csoportok egymáshoz viszonyított aránya, valamint a területiség — azaz az etnikailag behatárolható területek, régiók kialakítása vagy spontán kialakulása.

A jogszabályozásnak meg kell határoznia a községi, illetve a regionális Önkormányzat, valamint a kulturális autonómiát is magában foglaló személyi autonómia közötti különbséget.

Ebben három arányossági határt kell megállapítani:

  1. a többségi területet, ahol a közigazgatásilag behatárolható legkisebb területen, illetve az egy önkormányzathoz tartozó területen vagy az önkormányzatok társulásával kialakult régióban a nemzetiségileg (nyelvileg) azonos lakosság aránya eléri az 50%-ot, túllépi ezt a határt, illetve valamelyik azonos identitású csoport relatív többségben van.
  2. a kisebbségi területet, ahol az előbbi pontban meghatározott területen legalább az egyik nemzetiségileg (nyelvileg) azono s lakosság aránya
    50% alatt van, de nem csökken 10% alá, illetve relatív kisebbségben van.
  3. a szórványterületet, ahol legalább az egyik azonos nemzetiségű (nyelvű) lakosság aránya kisebb, mint 10%, vagy legkevesebb 100 fő.

A nemzetiségi (nyelvi) csoportok közötti arányok megállapítására az eddigiektől eltérő módszert kell alkalmazni, mert a nemzetiség vagy anyanyelv nyilvános bevallása befolyásolható. A legobjektívabb módszernek a titkos szavazás tekinthető: a községek lakosai az általános és titkos választás szabályainak értelmében titkosan vallanak be nemzetiségüket és anyanyelvüket egy erre elkészített szavazólapon.

A szlovákiai magyarok esetében, még az 199 l-es népszámlálás alapján is, a többségi magyar községek Gíözigazgatási teriiletek) viszonylag nagy, kompakt egységet alkotnak (lásd az A rész III. fejezet L, 2, bekezdését, valamint az 5.sz. térképet). Ezen önkormányzatok társulásai helyenként már kialakultak, másutt kialakulóban vannak. Az ilyen módon társult községek alkotnák összességükben a magyar, illetve a magyar jellegű régiókat — etnorégiókat.

Azokban a községekben, amelyek ugyan egy-egy regionális társuláson belül vannak, de az ott elő valamelyik népcsoport (nemzeti közösség) aránya szerint kisebbségi vagy szórványterületnek minősülnek, személyi autonómia alakulna. Ily módon a szlovák többségű területeken védve lennének a szám szerint kisebbségben élő magyarok, illetve a magyar többségű területeken így nyernének védelmet a szám szerint kisebbségben élő szlovákok. A kisebbségben lévő közösségek autonóm jogait ez a reciprocitás biztosítaná.

A személyi autonómia képviseleti szervét a helyhatósági választásokkal egyidőben lehetne megválasztani. A helyi önkormányzatokban a kisebbségi lakosság arányának megfelelő számú képviselői helyet kapnának a személyi autonómia választott szervének küldöttei.

Mind a régiók (etnorégiók), mind a személyi autonómiák esetében pontosan meg kell határozni a döntési és a gazdasági illetékességeket.

Alapelvként azt kell leszögezni, hogy:

  1. az etnoregionális szerveződések a helyi Önkormányzatok szabad társulásán alapuljanak;
  2. a községeket, ül. a régiókat érintő kérdésekben a helyi, illetve regionális önkormányzat vagy népszavazás illetékes dönteni;
  3. az etnikai (nemzeti, kulturális, iskolaügyi stb.) kérdésekben a többségiek esetében, ül. az etnorégiókban az önkormányzat, a kisebbségiek vagy a szórványok esetében a személyi autonómia választott szerve illetékes dönteni.

A régió területét érintő, de interregionális érdekeket képviselő ügyekben csak regionális népszavazással lehessen dönteni.

Az adórendszerben ki kell alakítani a háromszintű adózást el kell választani egymástól a helyi, a regionális és a központi adót, és meg kell határozni, hogy a helyben képződött értékek adójából mennyi illeti meg a helyi, illetve a regionális önkormányzatot A közérdekű ügyek és a kultúra, valamint az iskolaügy költségvetési támogatásában meg kell határozni az egy főre jutó támogatás összegét.

A nyelvhasználat az önkormányzaton, 31. a régión belüli nyelvi (nemzetiségi) arányok szerint legyen meghatározva. A relatív vagy abszolút többség nyelve legyen az első a többi használatos nyelv között a község, illetve a régió területén a hivatalos érintkezésben és a nyilvános használatban. A községen, illetve a régión kívüli különböző szintű állami szervekkel való kapcsolattartásban a hivatalos érintkezés nyelve legyen az ületŐ önkormányzat vagy régió területén első nyelvként használt nyelv. Ugyanakkor az ott használatos más nyelveken is lehessen érintkezni a hivatalokkal, és lehessen használni e nyelveket nyilvános fórumokon. A más-más nyelvet első nyelvként használó önkormányzatok, illetve régiók egymás között használják az országban használatos többségi — azaz szlovák nyelvet.

Szlovákia területén e szerkezet szerint kialakíthatók szlovák, magyar és rutén-ukrán régiók, valamint szlovák, magyar, rutén-ukrán, horvát, német és roma személyi autonómiák.

A fent vázolt elképzelést azonban csakis az európai hagyományoknak megfelelő politikai akarattal, demokratikus hozzáállással és nemzetközi garanciákkal lehet megvalósítani.

A nemzetiségi kérdés ilyen megoldása hozzájárulna Szlovákia társadalmi egyensúlyának kialakulásához, a térség megbékéléséhez és a jószomszédi kapcsolatok kiépítéséhez, ami minden gazdasági fellendülés alapja.