Emlékmű az értelmetlenség ellen

(1993. június 19-én Komáromfüssön emléktáblát avattak a világháborúk mártírjainak tiszteletére. Részlet az ünnepi beszédéből.)

A mai napon megtört a hallgatás hosszú időszaka. A szívünkből, az emlékezetünkből előtörhetnek és felsoroltathatnak azoknak a nevei, akik az elmúlt évtizedekben nemcsak enyészetre, hanem a teljes feledésre voltak ítéltetve. Évtizedeken át valóban az emlékezetünkből akarták őket kitörölni, és ahol netán volt emlékművük, azt lebontották, lerombolták, nevüket levésték a márványtáblákról.

Emlékezetünk kisöprésének hatalmi logikája az volt, hogy Csehszlovákiában a magyaroknak nem lehetnek második világháborús hősi halottai, mert aki magyar volt és elesett a háborúban, az nem hős és nem is áldozat, hanem bűnös. Mert maga a magyarság a bűnös nemzet. Bűnözőknek emlékművet állítani pedig nem lehet.

Két világháború halottait, hőseit, mártírjait, két világháború értelmetlenségeit és szörnyűségeit kényszerítjük vissza emlékezetünk mozivásznára az emlékművel, hogy tisztelettel adózzunk azoknak, akik életüket áldozták, akiknek életét vették.

Ma, az emlékezés napján, már teljesen mindegy, hogy ki hogyan pusztult el, mert tudjuk, hogy mindegyikük értelmetlen halált halt. A nekik állított emlékmű ezért az értelmetlenség ellen is állíttatott.

Kötelességünk rájuk emlékezni, nemcsak azért, mert közöttük vannak szeretteink, rokonaink, barátaink, hanem az élő emberekért kell ezt tennünk – az emberiségért. Mert bárhol a világon, ha értelmetlenül vesz el emberi élet, akár az egész világon elveszhet az emberi élet.

Megszakítás