A komáromi nagygyűlésen elfogadott állásfoglalás rövid elemzése

(Duray Miklós elemzése, 1994. január 25.)

A szlovákiai magyarok választott képviselőinek országos nagygyűlésén 1994. január 8-án, Komáromban több mint háromezer közlegitimitással rendelkező személy (polgármester, önkormányzati és parlamenti képviselő) állásfoglalást fogadott el, amelyben négy fontos területen fogalmazta meg a szlovákiai magyarság jövőjét érintő elképzeléseket. Ez a négy terület — a politikai, az önkormányzati, a közigazgatási és az alkotmányjogi — szerves egységet alkot Ezeket a Dél-Szlovákiában működő magyar politikai erők össztársadalmi konszenzus alapján határozták meg. Csak az a politikai erő számíthat a magyarság zömének a támogatására, amely vállalja ezen állásfoglalás elveinek megvalósítását.

A komáromi nyilatkozat legfontosabb üzenete Európának és Szlovákiának az, hogy a szlovákiai magyarság jogi helyzetét tárgyalásos úton, törvényes keretek között, Szlovákia területi integritásának tiszteletben tartásával kívánja rendezni.

1. Politika

Az állásfoglalás politikai része elsősorban alapvető információt nyújt arról, hogy milyen emberi és politikai erővé! rendelkezik a szlovákiai magyarság, és milyenek a politikai és társadalmi jellemvonásai. Ebből kitűnik, hogy képes az önépítésre, jogalanyiságának és politikai akaratának kifejezésére.

Az üzenet azokról a sajátosságokról is szól, amelyek a szlovákiai magyarság magatartását, politikai kultúráját és szociológiai adottságait jellemzik. Felhívja a figyelmet azokra az értékekre, amelyek a szlovákok és magyarok közvetlen együttélése nyomán alakultak ki, elsősorban az egymás iránti türelem nagyobb fokára.

A nyugati világ számára az állásfoglalás elsősorban azt az üzenetet hordozza, hogy a szlovákiai magyarság az integrált és stabil Európa, valamint a globális európai biztonsági rendszer elkötelezettje. Orientációja fenntartások nélkül nyugati. El akar kerülni bármilyen konfliktust, de tudatosítja, hogy helyzetének megoldása a kormányzat és a szlovákság politikai akaratán múlik. Az esetleges konfliktusveszélyt az idézi elő, hogy a megoldást lehetővé tevő politikai akarat a szlovák politikai életben és a szlovák társadalomban nem számottevő.

Az állásfoglalás alapján egyértelmű, hogy az eddigi megközelítésből nem lehetséges a szlovákiai magyarság helyzetének a megoldása. Ez azt jelenti, hogy a hagyományos kisebbségi politika csődbe jutott, és más megoldásra van szükség; egyenrangúságra épülő, partneri kapcsolatrendszert kell kiépíteni a szlovákok és a magyarok között, amit csak szemléletváltás és új törvények garantálhatnak.

2. Az önkormányzatok jogai

Az állásfoglalás leszögezi, hogy a jogállam alapja a széles jogkörrel felruházott önkormányzat, ami egyúttal a demokrácia egyik megvalósulási formája is. Ugyanakkor megállapítja, hogy a Szlovák Köztársaságban az önkormányzatok jogai nem kieíégító’ek, működésüket korlátozza a központi hatalom, az alkotmány nem tartalmaz elegendő biztosítékot az önkormányzatok kibontakozására. Két fontos megállapítást tesz az állásfoglalás: növelni kell az önkormányzatok jogait és hatáskörét, ezzel együtt biztosítani kell anyagi függeüenségüket is.

A nagygyűlés résztvevői az állásfoglalásban követelik, hogy a kormány írja alá a Helyi Önkormányzatok Európai Chartáját, fogadja el a chartából többek között azokat a pontokat, amelyek biztosítják a szubszidiaritás elvének gyakorlati megvalósulását. Ennek lényege az, hogy a központból át kell utalni az önkormányzatoknak mindazon hatásköröket, amelyek ott is elláthatók. Tehát az ügyeket emberközelben kell intézni, ami egyértelműen a központi kormányzat befolyásának a csökkenéséhez vezet Vonatkozik ez a közigazgatási területi egységek kialakítására és az önkormányzatok társulási jogára is. A községektől nagyobb közigazgatási területeket az önkormányzatok társulásai alakítsák ki, és azt csak az ő belegyezésükkel vagy népszavazással lehessen megváltoztatni. Mindezeket a jogokat az alkotmány rögzítse.

3. A közigazgatási és területi átszervezés

Az állásfoglalás közigazgatással kapcsolatos része két témához kapcsolódik: a jelenleg működő közigazgatás nem jó, hiszen míg az önkormányzati rendszer csak alapszinten és korlátozottan létezik, addig az államigazgatás kétszintes és bonyolult (körzeti, járási, valamint sajátos jogkörű hivatalok léteznek). A kormány által javasolt átszervezési terv pedig még rosszabb, mert korábban kívánja meghatározni az államigazgatási területeket és az államhivatalok jogkörét, mint a regionális önkormányzatokat, amelyeknek csak a maradék jogkörök jutnának. A kormány javaslata a magyarok számára azért is elfogadhatatlan, mert a magyarság lakóterületét öt közigazgatási terület között osztaná fel oly módon, hogy aránya miatt mindenütt leszavazható lenne. Tehát nem teljesülne az a követelmény, hogy saját ügyeiben önmaga dönthessen. A kormány javaslata ebben a tekintetben is egyértelműen a szubszidiaritás elvével ellentétes.

Az állásfoglalás két alternatív megoldást javasol:

  1. kialakítani egy nagy, kb. 8 ezer négyzetkilométer nagyságú közigazgatási területet, ahol a szlovákiai magyaroknak mintegy 90%-a él, és a magyarok a helyi lakosságnak több mint 60%-át alkotják;
  2. ugyanebben a térségben három közigazgatási területet alakítani ki.

Az első változat egy önálló régiót jelent saját regionális parlamenttel A második változat szerint három regionális önkormányzati területet kellene kialakítani, amelyet vagy egy országos magyar önkormányzati tanács fogna össze, vagy egy kétkamarás parlamenti szerkezetben nyerhetnének képviseletet a régiók.

Hangsúlyozni kell, hogy a két megoldási lehetőség között akkor lehet majd választani, hogyha véglegesülnek a területi egységek számára és nagyságára vonatkozó elképzelések. A mi megoldási javaslatunkat ehhez kell majd igazítani.

4. A magyarok alkotmányos jogállásáról

Az önkormányzati rendszer és a területi átszervezés kapcsán elmondott javaslatokat az állásfoglalás ebben a részben rendszerezi oly módon, hogy ennek alapján megfogalmazhatók legyenek a szlovákiai magyarok alkotmányos jogai.

Az állásfoglalás egyik leglényegesebb része a közösségi státus követelése annak kapcsán, hogy a szlovákiai magyarok magukat ezentúl nem kisebbségként határozzák meg, hanem nemzeti közösségként Evvel kapcsolatban az állásfoglalás kihangsúlyozza, hogy a magyaroknak joguk van mind az önmeghatározásra, mind az adott államkeretek közötti önrendelkezésre, ami ugyancsak a szubszidiarítás elvének megvalósulását jelentené.

Alapkövetelménynek tekinti a magyarok közhivatali érvényesülési lehetőségének a megteremtését és a magyar nyelv használatának tör-vényesítését: a magyar többségű területeken a szlovákkal egyenrangú nyelvként, a kisebbségi területeken második nyelvként.

Az állásfoglalásnak ez a része négy olyan politikai alapfogalmat tartalmaz, amelynek közvetlen jogi tartalma is van:

  • a magyarság politikai alanyiságát saját választott képviseleti testületek révén kívánja kifejezni – tehát önkormányzati jogokat követel;
  • a magyarok által többségben lakott területeknek különleges jogállást igényel az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 1201. ajánlásának 11. cikkelye alapján. Ez annyit jelent, hogy az önkormányzatok általános jogkörén túlmenően beleegyezési jogot követel, főleg a közhivatalok, bíróságok, ügyészségek és az állami rendőrség személyi összetételére vonatkozóan.
  • megköveteli az államon belüli kölcsönösség (reciprocitás) elvének alkalmazását, ami azt jelenti, hogy a magyarok körében számbeli kisebbségben élő szlovákoknak, valamint a szlovákok
    körében számbeli kisebbségben élő magyaroknak azonos jogaik legyenek;
  • egyenrangú közösségként kíván élni a szlovák nemzettel, amely a társnemzeti kapcsolat lényege.

Az állásfoglalás mindvégig kerüli az autonómia és a kollektív jogok fogalmat.

Az autonómia jelentése ugyan azonos az önkormányzatéval, azonban az utóbbi kifejezés politikailag elfogadhatóbb, mint az autonómia, amelyet a szlovák közfelfogás az állami önállósulás első lépésének tekint.

A kollektív jogokat nemcsak politikailag utasítják el még nemzetközi fórumokon is, hanem szakmailag is tisztázatlan ez a fogalom. Az ugyan egyértelmű, hogy politikai jogokra vonatkozik, de nem egészen világos, hogyan egyeztethető össze az egyéni jogokkal. Emiatt az állásfoglalás közösségi jogokat említ Egyik ilyen közösségi jog az önkormányzatra való jog, amely az egyéni választói jog alapján jön létre, de csak közösség gyakorolhatja, egyén nem. A nyelvhasználatra való jog is közösségi jog — noha egyének gyakorolják —, mert alkalmazásuk a nyelvet beszélők viszonylagos számától, területi koncentráltságától és őshonosságától függ.

Az állásfoglalásban nem jelenik meg sehol a kulturális vagy oktatási autonómia kifejezés és követelés. Ezt az önkormányzati jogkörök átadásával kívánják biztosítani. Megjelenik azonban fogalomként a kisebbségi önkormányzat, amelyet értelmezni kell. Alkalmazása ott kézenfekvő, ahol a kölcsönösség alapelve is érvényesülhet Kérdéses, hogy a kisebbségi önkormányzatra való jog milyen elv alapján működhet: a Bauer-Renner féle perszonális autonómia elve szerint—ez esetben a szórványokra is vonatkozhat, vagy kisközösségi elv szerint, amely feltételezi a társadalmi szervezettséget

A komáromi állásfoglalásról elmondhatjuk, hogy egy olyan koherens dokumentum, amely egymáshoz logikusan kapcsolódó elemekből áll. Az elfogadott elvek alapján fokozatosan felépíthető a szlovákiai magyarság olyan közigazgatási és önkormányzati autonómiája, amely elvezetne a szlovákok és a magyarok közötti egyenrangú partneri viszony, azaz a társnemzeti rendszer kialakításához. Az állásfoglalásban azonban kódolva van egy figyelmeztetés is: amennyiben a mindenkori szlovák kormányzat ezt a javaslatot nem veszi komolyan, és nem hajlandó a megvalósítása érdekében cselekedni, következménye a feszültség növekedése lehet.