Ideje van a szólásnak, és ideje a hallgatásnak… Ezzel a bibliai idézettel jellemezhetnénk leginkább a politikus-író Duray Miklós legutóbbi fél évtizedét, amikor többet hallgatott, mint beszélt. Ezért számtalanszor bántották, gúnyolták, és pellengérre állítják most is – politikusok, főként többségiek, itt, a Felvidéken, de az anyaországban is.
Sokszor még saját társai is. Különösen gyakran vetik a szemére hallgatását az újságírók, akik a tömeges hírgyártás taposómalmában nemigen szoktak a dolgok, így a hallgatások mélyére sem nézni. Ha ezt tennék, tudnák: Duraynak súlyos és fontos mondanivalói vannak. Olyan gondolatai, amelyektől a kérdezők vagy vitázók gyakran érezhetnék kellemetlenül magukat.
Ebben a kötetben olvasható néhány vele készült beszélgetés, amelyek elvi kérdésekről, politikai világlátásról, mindennapi életünk problémáiról szólnak – kitartó következetességgel, tiszta vonalvezetéssel és lefegyverző őszinteséggel. Néha megdöbbentő előrelátással. Különvélemények ezek – mint általában az elvrendszerükhöz ragaszkodó emberekéi szoktak lenni az olykor túlságosan is hajlékony, amorf, a kompromisszumot a megalkuvással összekeverő, értéket vesztett világban -, de tiszteletet parancsolóan azok. Mert tárgyilagosak és önkritikusak is. Duray Miklós egy percig sem tagadja meg bennük, hogy a Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnökeként maga is része annak a gyakorlati politikának, amit pártja folytat. Esszék, fejtegetések, elemzések sora bizonyítja, hogy Duray Miklós tudja, hányszor, hol és miben hagyta el az MKP az önmaga által kijelölt utat, írásaiból azonban az is kitetszik: alázattal viseli ezt a sorsot, annak tudatában, hogy nem ő, hanem csak a szlovákiai magyar politika változott meg, szükségszerűen megfizetve a politikai egységnek, de megváltozott (kormányzati) helyzetének kényszerű árát is.
Az olvasó, ha veszi a fáradságot és végigtanulmányozza, amit a szerző publikálásra érdemesnek tartott a rendszerváltozást követő évek sajtóban megjelent alkalmi írásai, esszéi és saját ínagának készített elmélkedései közül, szembesülhet a politikai elemző Durayval, annak tisztánlátásával, vaslogikájával. Szembesülhet azzal, amiről Duray Miklós egész eddigi élete vall: a magyarság sorskérdéseivel. Sok írás foglalkozik a szétszakított magyar nemzet lehetséges jövőjével, amelynek rendezése egyre sürgetőbb, mert az országhatárokkal széttagolt nemzetrészek különfejlődése már elkezdődött, a határokon átívelő újraegyesülésnek pedig sok ellenlábasa támadt. Az Európai Unióba lépés küszöbén ezt mindennél fontosabbnak tartja, mert a felvidéki magyar nemzeti közösség egészséges öntudata és önértékelése alapvetően szükséges ahhoz, hogy sikerrel nézzen szembe a feltáruló új lehetőségekkel és kihívásokkal.
Nem öncélú ez a kötet. Létező stratégiákról számol be, olyan háttér-információkat közöl, amelyekről eddig csak a csend, Duray hallgatása beszélt. Fontos határkőhöz érkezett nemzetünk és nemzeti közösségeink, ha Duray Miklós úgy érezte, hogy most a szavak ideje is eljött.