A puszta akarat kevés – helyzetet kell teremteni!

A Pátria Rádió 2004. augusztus 4-i adásának továbbszerkesztett változata. Az itt közölt szöveg eredetije Pozsonyban, a Szabad Újságban jelent meg, augusztus 11-én, szerkesztője Oriskó Norbert

Duray Miklós a múlt héten a Pátria Rádió stúdiójában D. Kovács József vendége volt. Ebből az alkalomból a kárpát-medencei magyarság helyzetével összefüggő időszerű kérdésekről és az ezekkel összefüggő politikusi megnyilvánulásokról mondta el véleményét. Az alábbiakban ennek az eszmecserének a szerkesztett változatát közöljük.

– Úgy tapasztaltam, hogy amióta Szlovákia az Európai Unió tagja lett, a Magyar Koalíció Pártjának politikusai mintha szókimondóbak lennének. Olyan, korábban tabunak számító kérdésekre – és a rájuk adott válaszokra – gondolok, mint, a beneši dekrétumok vagy az autonómia. Valóban így van ez?

– Nem lettünk szókimondóbbak – sőt, semmi újat sem mondtunk, csupán egyre több alkalom adódik az e témákkal kapcsolatos megnyilvánulásra. Már több mint tíz éve (1993-ban) az Európa Tanács fogadott el a kollektív bűnösség jogrendbéli maradványainak felszámolására vonatkozó követelményt Szlovákiát illetőleg, valamint a Magyar Koalíció Pártja Országos Tanácsa két évvel ezelőtt ugyancsak határozatot fogadott el ezzel kapcsolatban, amelyben kötelezi mind választott, mind kinevezett tisztségviselőit, hogy tevékenységükben kövessék ezt a célt. Azt ugyan sem az Európa Tanács, sem az MKP nem mondta ki egyértelműen, hogy ezzel a beneši dekrétumok következményeinek a felszámolására gondolt, de a határozatokban megfogalmazott kívánalom, illetve feladat pontosan ezt jelenti. Ugyancsak többször kellett állást foglalnunk a nyelvhasználat kérdésében is. Ezért egyáltalán nem tekinthető véletlenszerűnek, sem egy előre kitervelt taktika részének, hogy Bauer Edit képviselő asszony az Európai Parlamentben tartott sajtótájékoztatón kijelentette: Szlovákiában korlátozzák a nemzeti kisebbségek nyelvi jogait. Ő csak a valóságot említette példaként, hogy 1996 óta Szlovákiában a parlamentben nincs lehetőségünk az anyanyelvünk használatára, holott 1920-tól 1996-ig erre volt joguk a magyar képviselőknek. Fontosnak tartom, hogy Bauer Edit ezt elmondta, és nem értek egyet azzal a véleménnyel, hogy ezzel rossz hírbe hozta volna Szlovákiát, ugyanis valójában Szlovákia vet rossz fényt önmagára az említett jogok megtagadásával.

– Általános vélemény, hogy a nyári politikai pangás, az „uborkaszezon” miatt is a szlovák sajtó egyre többet foglalkozik a magyarokkal kapcsolatos kérdésekkel. Ráadásul a Fidesz és az MKP együttműködésének eredményeként említik a korábban tabunak számító témakörök újbóli megjelenését, ennek legjellegzetesebb példája az autonómia-törekvések lehetőségének a felelevenítése…

– A Fidesz Polgári Szövetség és a Magyar Koalíció Pártja között semmilyen írásos megegyezés nem létezik ezzel kapcsolatban. Együttműködésünk természetes, hiszen a Fidesz tulajdonképpen az MKP testvérpártja, nemzetközi fórumokon ugyanazokban a szervezetekben működünk együtt, az Európai Parlamentben a két párt képviselői közösen alkotnak kisebbségvédelmi csoportot, és nem csupán az ideológiai irányultságunk azonos, hanem még a két párt politikusai nagyon jó emberi kapcsolatban is vannak egymással. Ez elég egy íratlan alapokon nyugvó, hatékony együttműködéshez. Már az MKP elődpártjai is együttműködtek a Fidesszel, vagyis az Együttélés és a Magyar Polgári Párt – a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom kicsit később csatlakozott ehhez a közösséghez, hiszen ők elsősorban természetes testvérpártjukkal, a Kereszténydemokrata Néppárttal tartották a kapcsolatot, de ma annak korábbi vezető politikusai is a Kereszténydemokrata Szövetségbe tömörülve a Fidesz-ben fejtik ki tevékenységüket.ű

– Az MKP-nak nincs egyértelműen megfogalmazott véleménye az autonómiával kapcsolatban. Nincs hivatalos álláspontja, hacsak nem tekinthetjük annak Bugár Béla elnöknek azt, a sajtónak adott nyilatkozatát, melyben rámutat, hogy az MKP a kulturális és az oktatásügyi autonómia eléréséért folyamatosan és eredményesen politizál. Duka Zólyomi Árpád a közelmúltban viszont már területi autonómiáról is szólt, eszerint annak megvalósításáról az MKP nem mondott le. Milyen is valójában az MKP autonómia-képe?

„Ha a konkrét lépéseinket vizsgáljuk, vagy akár a választási programunkat, akkor a Magyar Koalíció Pátja fokozatosan törekszik a kulturális és az oktatásügyi önkormányzat megvalósítására. Ha a konkrét eredményeket vesszük figyelembe, akkor elmondhatjuk, hogy célunk megvalósításának a közelébe jutottunk. Példának említhetnénk a magyar egyetemet, valamint azt a törvénytervezetet (a kisebbségi kultúrák anyagi támogatásával kapcsolatban – szerk. megj.), amelyet most fogunk beterjeszteni előbb a kormányban, majd a parlamentben.” (Idézet Bugár Béla nyilatkozatából, 2004. július vége)

– Az MKP céljairól szólva két programot vehetünk alapul. Az egyik az 1998-as, a másik pedig a 2002-es választási program. Önálló közép- és hosszú távú programja nincs a pártnak. A választási programok egyértelműen tartalmaznak a kulturális és az oktatásügyi autonómiára utaló elemeket – ezt Bugár Béla is elmondta. A magyar egyetem is autonóm intézmény, saját önkormányzata és hatásköre van, és arról sem feledkezhetünk meg, hogy puszta léténél fogva a magyar autonómia műhelyévé válhat. Eddig elért eredményeinket mégsem értelmezhetjük egy autonómia-koncepció részeként. A választási programokat ismerve elmondhatjuk, hogy az MKP semmiféle autonómiáról nem mondott le, mert az autonómia-koncepció megfogalmazásának hiánya nem azonosítható a lemondással. 1998 őszén, amikor az MKP először vált a szlovákiai kormánykoalíció tagjává, akkor ugyan – kényszerhelyzetben – köteleztük magunkat, hogy a soron következő négy évben nem lépünk fel autonómia-igénnyel, de 2002-től már ez is a múlt része és ma már nem érvényes. Úgy tűnik azonban, hogy egyelőre a kisebbségi kultúrák finanszírozása – sajnos – nem válhat részévé egy autonóm intézményrendszernek, azaz csak akkor válhatna azzá, ha igazgatása önkormányzati alapon valósulna meg. Egy ilyen megoldáshoz azonban alkotmánymódosításra lenne szükség. A kisebbségi önkormányzati rendszer alapjait 2001-ben rakhattuk volna le az alkotmány átfogó módosításakor, de ezt elmulasztottuk

– Megvalósíthatónak tartja a szlovákiai magyarság területi autonómiáját?

– Az autonómiák megvalósulására széles összefüggésben kell tekintenünk. Ha azt nézzük, hogy Európában milyen autonómiák léteznek és milyen körülmények között alakultak, megállapíthatjuk, hogy mindegyik egy kényszerhelyzet eredményeként jött létre. A finnországi svédek azért kaptak olyan nagy jogokat, mert – egyebek között – az ő kezükben összpontosult a gazdasági élet, de nem kis szerepe volt ebben Carl Gustaf Emil Mannerheimnek, aki finnországi svéd volt és jelentős szerepet játszott az oroszokkal illetve a Szovjetunióval szembeni sikeres katonai ellenállásban, tekintélyes hadfi volt, abszolút befolyással bírt a hadseregben. Belgiumban az 1960-as évek végén utcai harcok dúltak a vallonok és a flamandok között, ezeknek következtében megalkották Belgium új alkotmányát, és ez után jutottak a belgiumi németek autonómiához. A dél-tiroli osztrákok autonómiája mögött egy nemzetközi-politikai összefüggés húzódik, valamint robbantásos merényletek. A spanyolországi baszk autonómia hátterében pedig látnunk kell az ETA militáns tevékenységét is. Európa egyik legújabb autonómiája, a gagauz autonómia megszületését is véres harcok előzték meg. Tehát mindegyik autonómiát gazdasági vagy politikai nyomás, vagy harci tevékenység kényszerítette ki, vagy ezek kombinációja. Pusztán politikai akarattal, a jó szándékú politikusok tárgyalásai révén valódi és működő autonómia sehol sem jött létre, csupán az 1land-szigeteken. De nemzetközi politikai nyomásgyakorlással talán kialakítható ilyen autonómia. Tudni kell azt is, hogy csak olyan autonómia-koncepciónak van sikere, amely mögé az egész népcsoport és annak politikai képviselete felsorakozik. Ez a legnagyobb akadálya például az erdélyi autonómia-törekvésnek, melynek ügyében csaknem egyenlő arányban van megosztva a romániai magyarság, és ezért az ott zajló autonómia-küzdelem elveszíti hatékonyságát. Szlovákiában is csak akkor lehet sikeres bármilyen autonómia-törekvés, ha mögötte áll az itt élő magyarság zöme és egész politikai képviselete. Először és mindeddig utoljára 1994. január 8-án tettük meg a legjelentősebb lépést az autonómiánk alapjainak letételéhez, de eljátszottuk ezt a lehetőséget. El kell jutnunk oda, hogy az autonómia széles körű közösségi programunkká váljon, és tenni kell érte, de tudatosítani kell, hogy politikai nyomásgyakorlás nélkül nem fog sikerülni.

– Vannak, akik azt mondják, azzal, hogy a felvidéki magyarság képviselői bejutottak a parlamentbe és a kormányba, már egy részleges autonómia birtokában vannak…

– Ennek az autonómiához semmi köze! Ismerem azokat, akik ezt állítják, de ők nem értik az autonómia lényegét. Az autonómia ugyanis az országhatáron belül létező olyan igazgatási forma, amelynek belügyeibe – az autonómia szervein kívül – más közigazgatási (államigazgatási) szerv nem szólhat bele, működése csakis törvényekkel befolyásolható. Az autonómia leginkább a helyi, illetve a megyei önkormányzat működéséhez hasonlítható, de különbözik tőle abban, hogy nem általános, hanem különleges közigazgatási megoldást jelent. Egy törvény által teremtett státusról van szó, melyet például etnikai, vallási vagy valamilyen területi kötődés alapján biztosítanak.

– Térjünk vissza az autonómiák megvalósulásának feltételeihez. Kovács László, Magyarország külügyminisztere – egyik közelmúltban elhangzott beszédében – ha nem tudatosan is, de üzent a határon túli magyaroknak. Úgy vélte, hogy erőszakos úton nem lehet elérni az autonómiát, és valamiféle eurokonform kisebbségi politizálásra hívta fel a figyelmet.

„A határon túli magyarság támogatását eurokonform eszközökkel kell végeznünk. Nem érdemes kísérletezni olyan módszerekkel, stílussal, eszközzel, amely az Európai Unió normáival ellentétes, mert ehhez nem fogunk kapni támogatást, és ez egyenesen lehetetlenné teszi a törekvéseink érvényesítését.” (Idézet Kovács Lászlótól, 2004. július 28.)

– Az autonómia elérésére nem létezik semmilyen eurokonform módszer, hacsak nem tekintjük annak az előbb említett példákat, mivel azok a mai Európai Unió tagországaiból származnak. Tehát nem osztom egészen Kovács László véleményét, bár mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ha valaki fegyvert ragadna egy határon túli magyar autonómia megteremtésének érdekében, az elbukna. Viszont eurokonformnak tekinthető az a kívánalom, hogy egy ország jogrendje feleljen meg az európai jogszokásoknak. Noha az Európai Unióban az autonómiával kapcsolatban semmilyen alapelv nincs megfogalmazva, az autonómia Európában napirenden lévő működési és igazgatási forma. Tehát ha egy népcsoport – pl. az erdélyi, a felvidéki, a délvidéki vagy a kárpátaljai magyarság – határozottan kiáll valamilyen autonómiáért, akkor ez éppen az EU-tagállamokban lezajlott folyamatok következtében eurokonform módon – fizikai erőszak nélkül –, de célirányos nyomással kikényszeríthető. De csakis így. Helyzetet kell teremteni, spontán módon autonómia nem jön létre.

– Kovács László az előbb említett beszédében egy másik, napjainkban gyakran emlegetett témáról, a kettős állampolgárság intézményéről is szólt. Szerinte a határon túli magyarság esetében ennek megvalósítása érdekében az adott országbeli és az európai uniós állampolgárság kettőssége a járható út. Így van ez?

A szlovákiai magyarság nem beszél a kettős állampolgárságról. Megvan: szlovák és európai uniós állampolgárság. A szlovéniai magyarság nem beszél kettős állampolgárságról. Megvan: szlovén és európai uniós állampolgárság. Szerintem ez a megoldás Románia esetében és Horvátország esetében is. Ez a két ország rajta van a csatlakozáshoz vezető úton.”(Idézet Kovács Lászlótól)

– Kovács László miniszter úr figyelmét felhívom arra, hogy „európai uniós állampolgárság” nem létezik. Mégpedig azért nem, mert az Európai Unió (legalábbis egyelőre) nem állam, ezért ma az EU-nak csak polgára lehet az ember, de nem állampolgára. Sok olyan felvidéki magyart ismerek, aki viszont szeretne szlovák állampolgárként Magyarország állampolgárává is válni. Esetünkben tehát elsősorban az a kérdés, hogy szlovák állampolgárként milyen feltételekkel juthatunk magyar állampolgársághoz – és ez voltaképpen a magyarországi jogrend belügye. A jelenlegi körülmények olyanok, hogy rettenetesen nehéz valakinek Magyarország állampolgárává válnia, hacsak nem dél-kelet ázsiai az illető, mert ő a pénzéért egy-kettőre hozzájut a magyar állampolgársághoz. Ennek megszerzéséhez egy kárpát-medencei magyarnak akár éveket is várnia kell, és rettentő tortúrákon kell átmennie. Ismerek olyanokat is, akik már évek óta Magyarországon élnek, magyarországi házastársuk van, és még ma sem kapták meg a magyar állampolgárságot.

– Magyarországon zajlik az a kezdeményezés, hogy a kettős állampolgárság intézményéről népszavazás döntsön. Ha a népszavazáson pozitív döntés születik, akkor ez mit jelent a számunkra?

– A népszavazás eredményessége önmagában még nem jelenti, hogy a jogrend is megváltozik. Ezzel a népszavazással kapcsolatban egyébként borúlátó vagyok, Magyarországon az EU-csatlakozás kérdésén kívül nem volt még érvényes népszavazás, de ez elmondható Szlovákiáról is. A kezdeményezők vagy nem mérték fel, hogy a sikertelenségnek milyen politikai és lélektani következményei lehetnek, vagy az is elképzelhető, hogy pontosan felmérték, és úgy gondolják, egy sikertelen népszavazással hosszú időre félreteszik majd ezt az ügyet. Ettől függetlenül a magyar parlamentnek önmagától is újra kellene tárgyalnia, hogy milyen körülmények között juthat valaki magyar állampolgársághoz. Az a helyzet ugyanis, amelyet Trianonban ránk kényszerítettek – hogy magyar a magyarnak legyen idegen – nem tartható tovább.

Skip to content