Duray Miklós hatvanéves

Elhangzott 2005. július 17-én a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. A beszélgetést Molnár Pál készítette

Ön a közéleti pályáját a József Attila Ifjúsági Klub egyik vezetőjeként kezdte. Az idén éppen József Attila századik születésnapját ünnepeljük. O annak idején leírta azt a verssort is, hogy „magyarságot a magyarnak”. Ha most körülnézne, vajon mit gondolna ennek a kérésnek az érvényesüléséről?

– Sokszor gondolkoztam azon, hogy mi lett volna akkor, ha József Attila nem hal meg időben, és mondjuk túlélte volna a II. világháborút. Akkor a magyarországi kommunisták börtönében halt volna meg. És hogyha élt volna még a rendszerváltozáskor is, és még utána is, lehet, hogy megőrült volna. Valószínűleg most írná életének legtragikusabb verseit. Tehát szerencse, hogy akkor halt meg, amikor meghalt – kevesebbet szenvedett.

1990 előtt a felvidéki magyarság kutyaszorítóban volt; azóta kijött-e ebből a szorult helyzetéből?

– Nemcsak 1990 előtt volt kutyaszorítóban, hanem már nagyon régóta abban van. Az I. világháború óta van olyan helyzetben a magyarság, amelyet így lehetne nevezni és minden elszakított nemzetrész ilyen helyzetben van, a rendszerváltozás óta is, és előtte is ilyenben volt. Ugyanis a kutyaszorító nem a kutyával kapcsolatos, hanem a kiúttalansággal.

– A Kutyaszorító az első könyve volt, a Ne félj, csak higgy! a jelenlegi, legutóbbi. Milyen tekintetben mutat fejlődést az eltelt néhány évtized, ha a két kötetet összehasonlítjuk?

– Az első könyvem, amely megjelent, nem könyvnek készült. Barátom, Bencze György filozófus javasolta, hogy készítsek magamról olyan bővebb életrajzi írást, amelyet lehet bármikor használni, hogyha bajba jutok. Ez az 1970-es évek második felében volt. Leültem és kezdtem írni, azon a napon, 1979 karácsonya után, amikor a Szovjetunió betört Afganisztán területére és meggyilkolta az utolsó afgán királyt. Ebből lett egy vaskos kézirat, szó sze-rint kézirat, mert kézzel írtam, és amikor átmásoltam, legépeltem, kiderült, hogy ez lényegesen több, mint egy életrajz, inkább egy társadalomrajz, amelyben megjelenik az én életpályám is.

– A legutóbbi kötet nagyon érzékelhetően a decemberi fejlemények ihletéséből jött létre.

– Ez egy olyan fontos esemény volt a nemzet történelmében, amely néhány hónapon keresztül meghatározta az én tevékenységemet is. Számtalan helyen voltam, több mint nyolcezer kilométert utaztam három hét alatt Magyarországon. Elátkoztam a népszavazást és a kitalálóit, mert egyrészt nagyon rossz ötletnek, nagyon rossz módszernek tartottam ezzel a kérdéssel kapcsolatban. De mivel kiírták, illetve a köztársasági elnök úrnak ki kellett a törvény szerint írni, ezért úgy gondoltam, nincs más hátra, mint előre. Meg kell nyerni. Nem sikerült, sajnos előre lehetett látni, hogy így fog végződni.

– A népszavazás előtti kampányban ön nyilvánosan vitatkozott a miniszter-elnökkel is, és vélhetőleg erre utalva, így fogalmaz a könyvében. „Amikor Magyarországon a politikusok magyarul buzdítják a választópolgárokat, hogy bátor haza-fisággal szavazzanak nemmel az egységes magyar állampolgári egyenrangúságra, kiutasítva a hazából azokat, akik még mindig a nemzet egységében látják a közös jövőnk zálogát. Ekkor kezdett a nemzet egysége lazulni.” Ezt az élményt azóta feldolgozta?

– Ezt nem nekem, mint elszakított magyarnak kell feldolgoznom, hanem elsősorban a magyarországi magyaroknak. Nekünk ugyanis nincs más kiutunk, mint hogy ragaszkodjunk a magyarsághoz, a nemzethez, és azokhoz az értékekhez, amelyek a nemzetet egyben tartják. Egy magyarországi magyarnak ilyen szempontból sokkal könnyebb a dolga, mert megihatja a sörét, böffenthet egyet, és aztán elfelejthet mindent, amit el akar felejteni. Mi pedig, határon túli magyarok, ezt nem tehetjük meg, mert ha mi így viselkednénk, akkor holnapután már nem határon túli magyarok lennénk, hanem valamilyen asszimilált tömeg, és nem akarunk azzá válni. Ez sohasem fordult meg annak a fejében, aki mai napig magyarnak maradt Trianon után.

– De miért érdemes magyarnak maradni akár határokon túl, akár határokon innen?

– Ha a magyarsághoz való tartozás strandpapucs lenne, meg lehetne mondani, hogy miért ezt a strandpapucsot kell éppen viselni, vagy miért a másikat, vagy miért érdemes vagy nem érdemes egyáltalán strandpapucsot venni. De mivelhogy a nemzet és a nemzethez való tartozás semmiféle üzleti hasonlattal nem magyarázható, ennek következtében arra sem lehet válaszolni, hogy mit miért érdemes. Talán van egy válaszom: mert én így érzem magam jól.

– Megérti-e mindezt az a politikus, aki a televízióban egyszer úgy fogalmazott: „Ezért továbbra is azt mondjuk, hogy menjenek el az emberek, és szavazzanak nemmel erre a kérdésre”?

– Remélem, hogy megérti, mert a standpapucs eléggé anyagszerű valami, és mondhatnám, hogy eléggé közel áll az üzleti szemléletű emberekhez. Tehát szerintem ezt megérti. De ha ezt sem, akkor mit érthet meg?

– Koltay Gábor az ön könyvének az előszavában azt írja, hogy a rendszer-változás ifjú magyar miniszterelnökének a Beneš-dekrétumok érvényességét vitató 2001-es gondolatai nagyobb és erőteljesebb támadást gerjesztettek az országhatáron belül, mint rajta kívül. Ennek mi lehet az oka?

– Az országhatáron kívül is, például szlovák és cseh körökben elég nagy vihart kavart Orbán Viktornak az akkori véleménye, amelyet az EU-ban mondott el. De egyébként, hogyha idegenként szemlélném Magyarországot és a magyarországi magyarságot, akkor valóban érthetetlen lenne számomra, hogy a nemzeti kérdésekben miért alakulhat ki Magyarországon olyan vita és olyan magatartás, amely tulajdonképpen az alapvető nemzeti kérdéseket negatívan vagy elutasítóan kezeli. Van egy észt ismerősöm, aki megtanult magyarul, és ő mondta, nekem, hogy nem érti a magyarokat, miért nem szeretik jobban a saját nemzetüket, és miért teszik tönkre. Tulajdonképpen én sem értem; illetve egyetlen módon tudom értelmezni. Úgy, hogy akik az alapvető magyar érdekeket lekezelően, elutasítóan, bántalmazóan vélelmezik, azoknak a nemzethez semmi közük, noha magyarul beszélnek. Nem attól magyar valaki, hogy tud magyarul vagy magyarul beszél, hanem attól, hogy tud magyarul gondolkozni. Úgy tud magyarul gondolkozni, hogy egy-szerre látja a múltat az összes hibájával, és összes erényével együtt a jelen időt is ehhez kapcsolódva értelmezi, és a jövőjét látja a nemzetnek, vagy legalább is tervezi. Az agymosás nemcsak ’89-ig tartott, hanem még ma is folytatódik, mert a pedagógusoknak, akik a kádári rendszerben váltak tanárokká, tanítókká, azoknak jelentős része ma is tanít, és nagyon sokan azokat a hülyeségeket tanítják, amelyeket akkor vertek a fejükbe. Valószínűleg a nemzet magára találásával is az a módszer követendő, amelyet Mózesék követtek az egyiptomi rabságból való kijövetel után. Hogy addig nem szabad beengedni a nemzetet az Ígéret Földjére, amíg nem hal ki az az egy-két korosztály, amely rabszolgaságban nőtt fel, és ott alakult ki a tudata. És a kommunizmus ugyanolyan romboló hatással volt a magyarságra, meg más nemzetekre is – nem mindegyikre egyformán -, mint a zsidóságra az egyiptomi szolgaság. Mert az a sok idegen elem, amely a szolgaságban beépült, a bálványimádás, az legalább ugyanolyan idegen elem volt a zsidóság esetében, mint amilyen idegen elem a mi esetünkben a magyar nyelven való magyarellenes gondolkodás.

– Ezen a veszélyen mennyit enyhíthet a felföldi Magyar Koalíció Pártja, amelynek ön ügyvezető alelnöke?

– Rendkívül nagy küldetésük van azoknak a politikai szervezeteknek, amelyek az elcsatolt területeken az ottani magyarság politikai megjelenítésére jöttek létre. Nem is biztos, hogy a tisztségviselőik mind tudatosítják, milyen nagy feladat ez, és milyen súlyos következményekkel jár a rossz munkavégzés. Tehát óriási feladata és óriási felelőssége van egy ilyen szervezetnek. Ha jól végzi a feladatát, akkor segíthet is. De tudjuk, hogy a modern politikában a politikai pártokat mindig körülveszik az élősködők – főleg akkor, ha annak a politikai pártnak van már hatalmi pozíciója is – és azok mindent tönkre tudnak tenni.

Az élősködőkre az jellemző, hogy haszonlesők, anyagiasak, üzletszem-pontúak, ennek viszont egyértelműen értékromboló hatása van. A szóhasználatunkban a pénz is érték, de a transzcendens értékekhez nem hasonlítható. Viszont egy közösség életének a képviselése egyensúlyszerűen kell, hogy összeálljon az anyagi érdekeknek, a szellemi és egyéb közösségmegtartó érdekeknek a képviseletével. Ha ez az egyensúly az anyagi és a nem anyagi értékek között nem jön létre, például egy politikai párt viselkedésében, akkor az a politikai párt nem tudja a közösséget és a jövőt szolgálni, csak az egyéni és a csoportérdekeket.

Ennek az interjúnak a megjelenéséhez számítva ön holnap tesz hatvanéves. Mi ad okot az optimizmusra életének hátralévő évtizedeire előretekintve?

– Hogyha mindazt szemlélem, ami körülvesz, és amit átéltem eddig, abból ugyan nem sok okom adódna a derűlátásra – viszont én hittel telített ember vagyok. Életem eddigi szakaszai, amelyek néhány évtizedben mérhetők, azért mindig arra szolgáltak például, hogy elhiggyem azt önmagamnak is, hogy az érték tud győzni az értéktelen fölött. Mivelhogy számomra a földi értékek között a legnagyobb értéket a szeretet és a nemzet jelenti, meg vagyok róla győződve, hogy a szeretet és a nemzet győz a gyűlölet és a szétesés fölött.

Skip to content