Szeretnék, ha „ilyenné” válnánk… ?

Karácsony ünnepének első napján befejeződött a Való Világ” szlovákiai változatának közvetítése az egyik kereskedelmi tv-ben. Az utolsó fordulóba jutott három versenyző közül kiválasztották a győztest. Hármójuk egyike, „Rocky”, egy kárpátaljai származású fiatalember volt, akinek édesapja feltehetőleg magyar gyökerű volt, lévén családi neve Gábor, de ő már szlovákká lett.

A tv-nézők köreiből szerzett háttérinformációkkal azt igyekeztek elhitetni róla, hogy nem szlovák, hanem ukrán származású. A másik egy spanyol fiatalember volt, aki elég jól megtanult szlovákul, a vetélkedő több mint száz napja során mégis gyakran sértegették őt származása miatt, állítva róla, hogy még a spanyoltól is rosszabb, mert arab. A harmadik, Linda (Drevenková), egy magyar anyától és szlovák eredetű apától született, szlovákká asszimilálódott érsekújvári, lány volt, aki nem titkolta, hogy tud magyarul, de származását a tv nyilvánossága előtt nem hozta szóba. Noha nem egyértelműen szlovák származású, ő

 

kapta a legkevesebb szitkot. A legkeményebb, „ozembuch”(földhözverő)-féle szlovák fickó, „Tony”, aki legtöbbet sértegette versenyzőtársait, a döntő előtt két fordulóval kiesett.

Érdemes lett volna közvélemény-kutatást végezni társadalomkutatók között, hogy szerintük a három döntős közül a szlovák társadalmat jellemző értékek alapján melyikük a legesélyesebb a győzelemre. Ilyen felmérés sajnos nem készült, de volt egy saját fetételezésem. Nekem ugyan a legrokonszenvesebb Luis, a spanyol volt, de úgy véltem, hogy a Rockynak becézett Gábor vezetéknevű lesz a győztes, mert szlovák, jóképű, tisztességesen viselkedett és sportember. Ha egyáltalán szavaznék ilyen műsorokban, meg még nemzeti szempontból valamelyest elfogult szlovák is lennék, rá szavaztam volna. A döntő azonban nem ezt az eredményt hozta. Linda, ez a friss

hogy a asszimiláns gy<ízött, és ez még érdekesebb attól a körülménytől hogy vetélkedő elejétől senkivel sem kellett megmérkőznie a versenyben maradásért. Nem volt kihívója – vagy nem volt szabad kihívni őt.

Nem tudom, hogy a Való Világ megtervezői a játék eseményeinek hanyadrészét bízták a véletlenre, és az eredményeket mennyire befolyásolta a nézők szavazata. Ez hadititok. A véletlenszerűségnek azonban oly mértékben szabad utat kellett adni, hogy a magatartáskutatással foglalkozó ügynökségek és titkosszolgálatok hozzájuthassanak vizsgálatra érdemes anyaghoz. A maratoni műsor cseh változatának végeredménye és a szlovák változat végkifejlete azonban sejtet valamit.

A Való Világ cseh változatának kétdöntőse annyira különbözött egymástól, mintha két bolygóról származtak volna. Egyikük egy kissé bumfordi cseh parasztfiú volt, amolyan tehénpásztor, a másik egy szlovák, vagy ki tudja, milyen nációjú, szlovákiai anyától és görög apától származó, csehhé asszimilálódott, jóképű homoszexuális fiatalember, foglalkozása szerint szakács. A győztes ez utóbbi lett. Ezen az eredményen a cseheknek el kellene gondolkodniuk, hiszen a végső szavazáson majd félmillió csehországi telefonhívás árával gazdagodtak a telefontársaságok. Persze nem azért kellene, hogy szenteljenek a csehek néhány percet ennek az ügynek, mert egy „homokos” győzött, hanem mert ilyen helyzetbe hozták azt a másik jóravaló embert. De azon is van mit elmélázniuk, hogy milyen a cseh emberideál.

A szlovák változat végjátékában nem az volt a meglepő, hogy nem nyert a spanyol, hiszen hozzá nem lehetett kötni semmilyen időszerű globalista eszményt – intelligens volt, nem volt hajlandó részt venni az emberi méltóságot és szemérmet sértő játékokban, volt tartása és értékrendje -, nem volt manipulálható. Ezért el kellett veszítenie a versenyt, pedig ő volt a mezőny legpéldásabb játékosa. Nekem az jelentette a meglepetést, hogy Rockyval, e jóképű szlovák fiatalemberrel szemben egy hisztérikus, felemás, magyarból szlovákká asszimilálódó lány lett a győztes, aki állandóan a testi meztelenséget láttatta a tv nézőivel, és életcéljaként a pornószínésznői pályafutást jelölte meg – a több mint száz napig tartó műsorban semmilyen értéket nem jelenített meg.

Mindenből az alábbi következtetéseket lehet levonni. Ha előre megtervezték a cseh és a szlovák változat végeredményét, akkor a stratégiai tervezők üzentek a cseheknek és a szlovákoknak.

A cseh változatban azt üzenték, hogy

– aki győzött, sikeresebb volt, mint a cseh parasztfiú,

– a győztes nem képvisel hagyományos értékeket,

– a győztes nemi vonzódása más, mint a többségé, és mégis sikeres (ezért sikeres).

Minthogy pedig a győztes szlovákiai születésű, de Csehországban él, az Csehszlovákia felosztóinak orrára pöckölt fricska.

A szlovák változatban pedig azt üzenték, hogy

– a hagyományos szlovák típus nem követendő,

– ne legyen a szlovák fiataloknak eszményképük egy jóképű, kisportolt szlovák fiatalember,

– de azt sem kívánja senki a szlovák társadalomtól, hogy egy idegen férfi győzzön a szlovákok és a szlovákiaiak fölött, bármilyen pozitív értékeket testesítsen is meg,

– a szlovákok legyenek résen, mert a magyarból szlovákká asszimilálódók megkaparinthatják a kínálkozó lehetőségeket.

A felvidéki magyaroknak pedig azt üzenték, hogy asszimilálódásuk és értéknélküliségük teremti meg sikerük lehetőségét.

Ez a globalizáció ördögi köre. Mindenkit mindenki ellen, gazdagodj és légy sikeres.

De van ennek a játéknak más üzenete is. A szlovák változatnak volt egy árulkodó jelszava: „ide o život’, ezt úgy fordíthatnánk szabadon magyarra, hogy „életed a tét”. Mire lehet feltenni tétként az ember életét: a sikerre, arculatának átalakítására, a másik fölötti győzelemre, a gyűlöletre, a viszálykeltésre, az arctalanság elnyerésére vagy a szeretetre?

Meglehet, hogy a műsor megalkotói vajmi kevéssé kívántak üzenni a nézőknek, csupán hagyták érvényesülni a kreativitást vagy a butaságot. Ám ha így történt, ezek az üzenetek még akkor is olvashatóvá váltak.

Ha cseh szempontból értékelném ezt a „reality show-t”, akkor azon esnék kétségbe, hogy az elmúlt három és fél hónap legnézettebb tv-műsora a cseh közgondolkodás és társadalmi értékrend leépültségéről adott számot.

Ha szlovák szempontból szemlélném, akkor amiatt esnék kétségbe, hogy nincs szlovák nemzeti fiatalság-eszménykép.

Felvidéki magyarként pedig az izgat, hogy a győztes „fele magyar, fele tót”-ként milyen eszményképet jelenít meg. A „melting por”, az olvasztótégely eszményét állítja előtébe, a testiség kultuszát hirdetve azt sugallja, legyetek inkább asszimiláns kurvák, mint identitásotokat őrző, erényes sikertelenek. Az eredeti jelleg elvesztését dicsőíti, mint Bugár Béla szlovák népviseletben és fokossal a kezében lejtett meztelen hasú tánca, melyet 1997-ben a szlovák tv szilveszteri műsorában lehetett látni.

„Életünk a tét”?

Vegyük észre: akik ezt hirdetik, körömszakadtáig védik sajátosságaikat!

Ne legyünk lépre csalt hülyék!

Ez megfelelő lenne a 2006. esztendő első, betartandó vállalásának is.

2006. január 7., Hídlap