Duray Miklós honlapja felvidéki politikus, közíró
(Horváth Balázs végső búcsúztatója – Veszprém, 2006. július 12.)
Több száz gyászoló jelenlétében tartották július 12-én a közelmúltban elhunyt Horváth Balázs országgyűlési képviselő hamvasztás előtti búcsúztatását Veszprémben, a Vámosi úti temető ravatalozójában.
A ravatalnál a családtagokon kívül jelen volt valamennyi parlamenti párt számos képviselője, az Antall-kormány több minisztere, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök és felesége, Antall József özvegye, Bíró Zoltán, az MDF első elnöke és Für Lajos, a párt későbbi elnöke.
Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártja ügyvezető elnöke a határon túli magyarok nevében búcsúzott Horváth Balázstól (A nekrológot a hír további részében olvashatják).
Ismét eggyel kevesebben…!
Ismét eggyel kevesebben vagyunk. Nem általában emberek, hanem mi, a nemzet elkötelezettjei lettünk kevesebben miattad –, mert kiléptél közülünk.
Elszólítottak.
Hiába mondtad volna: még nem mehetek, nem fejeztem be, amit elkezdtem.
Jöttek érted és elvittek. Nem önként mentél, mint a második miniszterségedből.
De onnan sem kellett volna távoznod, hiszen te voltál Trianon óta az első tagja a magyar kormánynak, aki a nemzet egészéért felelt. A miniszterelnök lélekben volt, – te, pedig az ő megbízatása alapján valóságosan voltál – a tizenötmillió magyar felelőse. Nem rajtad múlott, hogy ezt a küldetést nem fejezhetted be és ilyen tisztségben senki sem folytatta.
Kevesen vannak a nemzet szolgái, de te egy voltál közülük.
Annak a hétfői napnak a reggelén (2006. július 3-án), amikor már néhány órája lelked a teremtőnknél sorakozott bebocsátásra, Rajkán – a majdnem elszakított faluban – találkoztam egy nyugdíjas közrendőrrel. Amikor 1990-ben te voltál a belügyminiszter, ő még valahol, az ideiglenesen egyesített Győr-Moson-Sopron vármegyében vigyázott a közrendre. Mikor meglátott engem, elfojtott sírásban tört ki: meghalt. A nevedet már nem is tudta kimondani, a görcs szorongatta a torkát – pedig tizenhat évvel ezelőtt voltál a minisztere, nem is egy egész évig. A csodálatos ebben az érzelmeknek a találkozásban az volt, hogy ő rendőrként a Magyar Köztársaság egykori közalkalmazottjaként és én, elszakított magyarként, ugyanazt éreztük, pedig ő 2004. december 5-én, más véleményen volt, mint én vagy te.
Ha eddig nem ismertelek volna, ennek a nyugdíjazott rendőrnek a könnyein keresztül fedezhettelek volna fel. De nem csak téged, hanem a nemzet előttem rejtőzködő részét is. Ezért egyre érthetetlenebb számomra: miért hagyjuk magunkat néhány gazember által szétszakítani.
Sokan nem vették észre, hogy te, a fékevesztettnek, mulatozónak, béklyótlannak szabadelvűnek tartott Horváth Balázs miniszterként is – csakúgy, mint korábban – keresztény emberként viselkedsz, akinek szabad akaratát a hit, az erkölcs, a szeretet, a közszolgálati elkötelezettség, a családból hozott értékrend tartja kordában. Ha nem így lett volna, akkor 1990 októberének végén végig kartácsoltathattad volna az utakat lezáró kocsisorokat. Úgy viselkedhettél volna, mint azok, akik 1956-ban a tüntető tömegbe lövettek. De nem tetted, mert a te értékrended és személyiséged ezt nem engedte, noha okod lett volna rá. Aki a nemzetét szereti, az nem gyilkolja. Belügyminiszterségednek e nagy próbatétele miatt határozatlannak minősítettek sokan, pedig csak érezted – ha akkor nem is tudtad –, hogy számukra az erőszakos fellépésed jelentette volna a győzelmet. Mert az egy olyan összeesküvés volt, aminek a szereplői vétlenek, a szervezői pedig – annak ellenére, hogy megnevezhetők – büntethetetlenek voltak.
Egy olyan korban voltál alkotmányos személyiség, amelyben egyszerre tölthetted be az állam iránti és a nemzet iránti kötelességedet. Ritkán adódik ilyen alkalom, és kevesen vannak, akik meg tudnak felelni ennek. Kevesen tudják közülünk, a még élők közül, hogy te voltál az Antall kormány egyik legtisztább embere, aki egyszerre volt mentes a kommunizmus által okozott jellem- és lélektorzulástól, és aki minden számítás és egyéni érdek nélkül nem volt bosszúálló. Te a nemzet minisztere voltál.
De ne hidd, hogy miután elszólítottak közülünk, megszűntek a feladataid. Maradt egy. Most te olyan körökben fogsz mozogni, ahol annak idején meghallgatásra talált első István királyunk is, midőn végső kétségbeesésében az égieknek oltalmába ajánlotta országunkat és nemzetünket. Mondd meg nekik ott fent: a helyzetünk most is hasonló, hozzák működésbe a nemzeti megmentési tervet. Mi készen állunk a teljesítésére. Ha ez sikerül, utána nyugodj békében.