Pozsony ígérete ellenére sem tudja kordában tartani az SNS-es vezért

Slota miatt magyarázkodhat az új szlovák kormány
Hídlap, Dátum: 2006-07-26
Magyarország-szerte felháborodást keltett Ján Slotának, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökének szombati nyilatkozata, amelyben az MKP-t kritizálta és kijelentette, hogy a legfőbb célja a párt betiltása.
A magyar diplomácia jelezte, hogy várja Pozsony válaszát, az új kormányfő azonban nem hajlandó kommentálni az esetet. Duray Miklós szerint Slota idegengyűlölete a jelenlegi koalíciós felállásban táptalajra talált.

Slota egy cseh lapnak adott interjúban elmondta, hogy irigyli a cseheket, mert azok elűzték országuk területéről a németeket, így ma már nincs olyan problémájuk velük, mint a szlovákoknak a magyarokkal Szlovákiában. A pártvezér emellett jelezte, hogy nem a több mint 700 ezer lelket számláló kisebbséggel, hanem annak politikai képviseletével vannak gondjai. Az SNS vezére szerint az MKP-t be kell tiltani, mert elnyomják a többségi szlovák nemzetet, felül akarják bírálni a Beneš-dekrétumokat és a trianoni szerződést, autonómiát szeretnének, és Szlovákia helyett Nagy-Magyarországot érzik hazájuknak.
A konzervatív Lidové Novinyban megjelent írásban Slota bírálta a cseh pártokat és politikusokat is, mert azok „normális” pártnak tartják a magyar tömörülést, amelynek állítólagos célja Szlovákia szövetségi állammá átalakítása. A zsolnai polgármester fentiekben említett megjegyzései Magyarországon is felháborodást keltettek, Göncz Kinga külügyminiszter közölte, hogy azok „mindenféle európai normán kívül vannak”, majd emlékeztetett, hogy Ján Kubiš szlovák külügyminiszter magyarországi útján ígéretet tett arra, hogy kormánya a jövőben elhatárolódik a magyarellenes és a kisebbségeket sértő kijelentésektől. Robert Fico szerint azonban Slota kijelentéseit nem kell kommentálni. „Aki ürügyet keres az új szlovák kormány bírálására, megtalálja, még ha nincs is. A kormányfő többször hangsúlyozta, a kabinet tevékenységéért vállalja a felelősséget, és ha valamelyik tárcavezető a Szlovákia által vállalt értékekkel és kötelezettségekkel ellentétben cselekedne, a miniszterelnök lépni fog” – reagált az egyik szlovákiai napilap érdeklődésére Silvia Glendová kormányszóvivő. A jelenleg hatalmon lévő pártok által kötött koalíciós szerződés egyébként magában foglalja, hogy a kabinet nem felel és nem vállal semmifajta felelősséget olyan kijelentésekért, amelyeket a kormányban résztvevők pártpolitikusként tesznek. A magyar külügyi tárca ennek ellenére továbbra is várja Pozsony reakcióját, a minisztérium sajtóosztályának a munkatársa szerint Slotának nem kell „megtorlásra” számítania, az ügyben további nyilatkozatot a szlovák fél válasza után adnak majd ki.

Duray Miklós, az MKP ügyvezető alelnöke lapunknak elmondta, hogy Ján Slota szavaira úgy kell tekintenünk, mint a jelenlegi koalíció egyik pártvezérének a nyilatkozatára, aki a kormányzás szellemének egyik meghatározó tényezője. „Az SNS elnökénél változás figyelhető meg: eddig csak a magyarokat és a cigányokat bírálta, most azonban már a németekkel szemben is nyilatkozott és elkezdte pengetni a csehek németellenes húrjait is, ráadásul az idegengyűlölete mellett elkezdett hazudni. A pártvezér ugyanis azt állítja, hogy nem az egész magyarsággal, hanem csak az MKP egyes tisztségviselőivel van problémája, közülük azonban csak egy személyt, engem említ” – vélekedett Duray.

Ficot Európa-szerte bírálják koalíciós partnerei miatt, ráadásul kilátásba helyezték pártjának a szocialista frakcióból való kizárását is. Michl Ebner osztrák európai parlamenti képviselő szerint társainak tisztában kell lenniük a szlovák helyzettel, ezért válogatást tett közzé Ján Slota aranyköpéseiből. A gyűjtemény a következő idézettel kezdődik: „A tankjainkba ugrunk és széttapossuk Budapestet”, majd így folytatódott: „Egyetlen négyzetcentimétert sem engedünk át a rohadt magyaroknak”, akik egyébként Slota szerint „görbe lábú, mongoloid fajták”, akiket a szláv vér tett széppé. (szép)

Megszakítás