Medveczky Attila: A legszörnyűbb börtön az idegenek bitorolta szülőföld

Medveczky Attila írása a Magyar Fórum 2006. augusztus 10-i számának 9-ik és 13-ik odalán. (A cikk címéül a szerző egy idézetet választott Duray Miklósnak 2004. október 13-án Debrecenben, Szervátiusz Tibor életmű-kiállításán elhangzott nyitóbeszédéből.)

A Budapest elleni szlovák támadásra buzdító Ján Slota, a pozsonyi kormánykoalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke július végén ismét feljelentette Duray Miklóst. Slota mostanában taktikát változtatott. Korábban elsősorban a cigányokat támadta. Azóta azonban, hogy kormányra lépett, a fő céltáblát a magyarok jelentik. A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) ügyvezető alelnökét számtalanszor feljelentette Ján Slota, legutóbb azért, mert fasisztának minősítette a szlovák nemzeti pártot, s ezzel Duray nemcsak Slota és a nemzetiek haragját vívta ki, Dušan Čaplovič kisebbségi miniszterelnökhelyettes például azt mondta, hogy Duray ezzel a kijelentésével lejáratta Szlovákiát a külföld szemében.

Az MKP politikusa – külhoni magyar újságok szerint – felháborítónak tartja, hogy vezetőjének feljelentése nyomán a pozsonyi rendőr-főkapitányság azzal kapcsolatos kérdések megválaszolására kérte a magyar pártot, vajon milyen minőségében vett részt Duray egy Budapesten megrendezett autonómiakonferencián. Egyszersmind a konferenciára szólító meghívó másolatának megküldését is kérik a júniusi választások nyomán ellenzékbe kényszerült magyar párttól (amely az előző két választási ciklusban a kormánykoalíció tagja volt). A magyar politikus pontosította, hogy egy, a Duna Televízió autonómiacsatornájának indulását megelőző tudományos tanácskozásról van szó, amelyet a Duna Televízió a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) közösen, számos uniós ország képviselőjének részvételével rendezett meg, akik közül jó néhányan ott ülnek az Európai Parlament (EP) széksoraiban is. Ezen az eseményen a finnországi, svédországi, dél-tiroli és spanyolországi szakértők, kutatók részvételével megrendezett és az MTA elnöke, Vizi E.Szilveszter megnyitotta tudományos tanácskozáson a kérdéskör számos határon túli és magyarországi kutatója vett részt és adott elő, köztük például Tabajdi Csaba, az EP magyar küldöttségének szocialista képviselője is.

Politikailag abszurdum, hogy Duray szereplése miatt nem őt, hanem a pártját kérdezik meg, másrészt az, hogy egyáltalán megkérdezik, merthogy semmi közük hozzá. A rendőrséget pedig egyetlen törvény sem jogosítja fel az után nyomozni, hogy egy tudományos konferencián ki és miről adott elő. Hasonló agyszüleményekkel 24 évvel ezelőtt támadták meg Duray Miklóst, s akkor vádlóinak sikerült elérniük azt, hogy bebörtönözzék a felvidéki magyarság ügyeit megalkuvás nélkül képviselő politikust.
Duray közéleti tevékenységei közé tartozik, hogy 1978-ban megalapította a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságot, melynek 1989 decemberéig szóvidője volt. A CSMKJB célja a magyar iskolák tervezett felszámolása elleni küzdelem, a magyarellenes állami intézkedések elleni tiltakozás és általában az emberi jogok védelme volt. 1979-ben intenzív kapcsolatba került felesége közvetítésével a Charta 77 polgárjogi mozgalommal. Az államrendőrség ezután folyamatosan megfigyelte, kihallgatta és egyéb módon zaklatta. Még azt is megakadályozták, hogy érvényes útlevelével külföldre utazzon. 1981-ben írta meg Kutyaszorító című könyvét, melyet a Püski Kiadó jelentetett meg 1983-ban New Yorkban. Ez az írás valójában nem is könyvnek készült. Történt, hogy az 1970-es évek második felében Durayt egyik filozófus barátja megkérte arra: készítsen egy olyan bővebb önéletrajzi írást, amelyet bármikor fel lehet használni, hogyha bajba jut a politikus. A kézirat legépelése után derült csak ki, hogy ez lényegesen több, mint egy életrajz, inkább egy társadalomrajz, amelyben megjelenik Duray Miklós életpályája is. “A leginternacionalistábbnak hirdetett párt, a CSKP az első világos helyzetben elárulta alapelvét, és a sovén nacionalizmus szolgálatába szegődött… a háború utáni magyarellenes posztfasizmus egyik legodaadóbb támogatója a CSKP volt” – írta Duray az első könyvében. A kutyaszorító egyik kiúttalan helyzet. Ha sarokba szorítják a kutyát, akkor ott vagy megfogják, vagy visszatámad. Nemcsak a kutya tesz így, hanem több más állat is, és sok esetben az emberre is jellemző ez a viselkedés. A felvidéki magyarság évtizedekkel ezelőtt szintén ilyen helyzetbe került, ezért adta Duray művének ezt a címet. A Kutyaszorító miatt többször tartottak a szerzőnél házkutatást, egészen 1984-ig. 1982-ben bevonták útlevelét, büntetőjogi eljárást indítottak ellene az államrend felforgatásának vádjával, majd letartóztatták. 105 börtönben töltött nap után került sor 1983. január 30-án a bírósági tárgyalásra. (Addig ítélet nélkül tartották fogva Duray Miklóst.) Ekkor találkozott a vádlott először Csurka Istvánnal, aki két írószövetségi társával – Mészöly Miklóssal és Cseres Tiborral – együtt szolidaritást vállalt vele azzal, hogy megjelent az ominózus napon a pozsonyi Városi Bíróságon. “Te és írótársaid akkor azt jelképeztétek, hogy Magyarország jobbik fele abban a pillanatban nyújtott kezet nekem, amikor sokan még azt is letagadták, hogy valaha kezet fogtak velem, vagy egyáltalán hallották a nevemet. A kút káváján álltatok mellém: ha egyedül maradtam volna, belezuhanok, együtt összekapaszkodva bele se férhettünk… A naponta ismétlődő árulásokkal szemben ott, akkor a hűség testesült meg – hűség a jövőhöz, hűség a nemzethez, hűség az igazsághoz. Ezt szuszogtad a tarkómra, amikor rövid ideig a vádlott padja mögött ültél” – írta 2002 márciusában Csurka Istvánnak az eseményt felidézve Duray Miklós. A pert végül is 1983 februárjában külföldi nyomásra felfüggesztették, és Durayt szabadlábra helyezték.

1983-ban a magyar állampártot és hű kiszolgálóit mélységesen felháborította a tény, hogy Csoóro Sándor, a Magyar Írók Szövetségének elnökségi tagja előszót írt a Kutyaszorítóhoz. A kamerák és Aczél elvtárs előtt hajbókoló Hajdú Jánostól, az MTV A hét c. műsorának akkori főszerkesztőjétől érkezett a legvehemensebb támadás. Az ügy politikai lezárása akkor történt, amikor 1983. június 17-én a művelődési miniszter szabálytalanul összehívta az Írószövetség elnökségi ülését. Köpeczi Béla miniszter aznap kihirdette a  zankciókat: Csoóri nem utazhat külföldre az Írószövetség képviseletében, delegáció tagjaként sem, továbbá szigorúan ellenőrzik, ne közölhessen olyan politikai vonatkozású írásokat, amelyekkel az ország érdekeit sértené. Nyilvánvaló, hogy ezek a szankciók csak arra szolgáltak, hogy a politika elhatárolja magát Csoóri előszavától, melyben ez is olvasható: “A be nem avatkozás – mármint a kisebbségek ügyébe való be nem avatkozás – szent elvének a jóváhagyásában mindkét Európán kívüli nagyhatalmat komoly felelősség terheli: Amerikát és a Szovjetuniót egyaránt. Az elsőt a jóhiszemű dilettantizmusa, a másodikat a harsány és igézetes, de hamisításon nyugvó internacionalizmusa miatt.” A miniszteri ismertetés idején még senki sem ismerte a szóban forgó írást, Köpeczi kiragadott idézeteiből pedig a legnagyobb jóhiszeműséggel sem lehetett érdemi véleményt alkotni az ügyről. Mindazonáltal az elnökség egyes tagjai, köztük Csurka István is, megfogalmazták kételyeiket és sajnálkozásuknak adtak kifejezést, de egyenes tilakozásra nem került sor. Végül is a miniszter vitára sem adott alkalmat, úgy közölte döntését. Miután Csurka megismerte Csoóri írását, elképedve tapasztalta, hogy annak minden sorával és szavával egyet tud érteni. Tisztán látta, hogy igazságtalanul és méltatlanul érte a megbélyegzés Csoóri Sándort, éppen ezért 1983. június 20-án kelt és Hubay Miklóshoz, a Magyar Írók Szövetségének elnökéhez címzett levelében bejelentette, hogy lemond elnökségi tagságáról, és ki is lép a szervezetből. E jelentős elhatározást megindokló, súlyos érvekkel teli levél, amit nevezhetünk értekezésnek is, egyfajta feltárása és leleplezése volt a hazugságokra épülő kései Kádár-rendszernek. Az már csak a hab a tortán, hogy nem kis arányban azok vezetik ma is ezt az országot, akik ellen Csurka István ezt a levelet megírta. Végül is 1983-ban a népszerű drámaíró hagyta magát rábeszélni, s nem lépett ki az Írószövetségből. Három év múlva már az elvtársak utasítására zárták ki, aztán jött a szilencium, de mindez már Monor után – ahol Csurka István kimondta, hogy 1956-ban forradalom volt, és hogy az utána következő megtorlásoknak és a Kádár-rendszer egészének köszönhetően alakult ki az a válság, amelybe zuhantunk, s a magyar társadalomnak a Kádár-rendszerben nincs jövője – és Lakitelek előtt egy évvel történik.

Duray második letartóztatására 1984. október 10-én került sor. Ezúttal a per elmaradt, noha többkötetes peranyagot készítettek a politikus ellen. Egy év elteltével, 1985. május 9-én helyezték szabadlábra, így összesen 470 napot ült börtönben bírósági ítélet nélkül. Ezután folytatta tevékenységét a jogvédő bizottságban, egyre többet publikált a nem hivatalos ellenzék sajtójában. A budapesti Kulturális Fórum idején (1985 októberében) újabb zaklatásoknak volt kitéve az államrendőrség részéről. Rendszeres kapcsolatot tartott a szlovák ellenzékkel, akikkel közös nyilatkozatokat adott ki. Majd részt vesz a Charta 77 szóvivői testületének munkájában. Az államrendőrség ezért kiutasította Prágából. Munkahelyén folyamatosan zaklatték, fizetése minimális volt, nem kapott személyi pótlékot, sőt egy évig munkát sem adtak neki. Ilyen körülmények közt az adott neki erőt, hogy sokan szolidaritást vállaltak vele, és védelmére nemzetközi mozgalom alakult ki az Amnesty International, a Helsinky Watch és a nemzetközi PEN Club amerikai tagozata részéről. 1987-ben meghívást kapott az USA-ba, egyéves vendégtanári ösztöndíjra. A csehszlovák hatóság először visszautasította a kiutazási kérelmet, majd úgy döntöttek, hogy Duray utazhat, a felesége viszont nem. Csak azután kapták meg mindketten a kiutazási engedélyt, hogy a helsinki záróokmány teljesítését ellenőrző Bécsi Konferencián az amerikai küldöttség vezetője nyilvánosan bírálta Csehszlovákiát a Duray-ügy miatt. Végül 1988. augusztus 15-én egy évre kiutazhattak az Egyesült Államokba. Hazajövetelük sem volt zökkenőmentes, mert 1989. augusztus 2-án, néhány nappal a tervezett visszautazás előtt rejtelmes módon ellopták Duray útlevelét, és a csehszlovák konzuli hivatal csak két hónap múlva, az amerikai jogászok emberjogi szervezetének közbenjárására adta ki számára az ideiglenes úti okmányt. Így érkeztek meg 1989. november 28-án kora délután Budapestre. Ekkor azonban már más világ kezdődött, ami nem azt jelentette, hogy a korábbi küzdelmekre okot adó helyzetek és szándékok megszűntek, hanem a  orma változott. A formát kitöltő tartalom azonban továbbra is változatlan.

Ami nem változott, az a magyargyűlölet. Szlovákiában már 1990 végén létrejött az önálló szlovák külügyeket irányító köztársasági kormányszerv, a Külügyi Kapcsolatok Minisztériuma. Részben ennek az intézménynek a keretében, részben pedig ezen kívül kezdett körvonalazódni az a magyarságpolitika, amelynek koncepcióját és politikai ideológiáját a Matica Slovenská köré tömörült nemzeti-nacionalista értelmiségiek és politikusok formálták, s amely 1992 végére olyan nemzetállam-építő programmá egységesedett, ami meghatározza Szlovákia viszonyát a magyarsághoz. Arról, hogy a Matica Slovenská milyen jellegű politikai nyomást fog gyakorolni a szlovák magyarságpolitikára, már az 1989. november 18. és 1989. december 10. között lezajlott kerekasztal-tárgyalás jegyzőkönyve is képet ad, amelyeken létrehozták a nemzeti megegyezés kormányát. Amikor ugyanis a prágai központi kommunista kormány a hatalom részleges átadásáról tárgyalt az ellenzékkel, felmerült a szövetségi szintű kisebbségi minisztérium felállításának kérdése is. A minisztériumot az ellenzéki tervek szerint Duray Miklós vezette volna, de a szlovák Marián Éalfa, aki a Csehszlovák Kommunista Párt részéről a tárgyalást vezette, ennek ellenállt. Szlovákiában tehát már akkor sem lelkesedtek azért, hogy a kormányban magyar is helyet kapjon. Éalfa a következőkkel erősítette meg ezt az állítást: “Ha tudnák, hogy amikor az első jelöltjavaslatként megjelentették Popély nevét, telefonon keresztül mit kaptam a Matica Slovenskától!… Ezek rendes fizikai fenyegetések voltak.” Éalfa a Matica fenyegetését nagyon erős indoknak nevezte. A szlovákiai magyarságpolitikában a Matica Slovenskának megvan a maga ideológiaformáló szerepe.

Ez a nemzeti kulturális intézmény jelentős politikai szerepet vállal a szlovák nemzetállam kiépítésében, a nacionalisza ideológia létrehozásában és érvényre juttatásában. Ezért a közszolgálati Szlovák Televízió is rendszeresen közvetíti annak a magyarságpolitikának az ideológiai hátterét, amelyet az adott szlovák kormány megvalósít. A Matica vezetői gyakran kommentálják az intézmény azon aktív szlovákvédő tevékenységét, amelyet Dél-Szlovákiában, a magyarlakta területeken végez. E tevékenység támogatására létrehozták az Észak Délnek nevű alapítványt és kezdeményezést, amely a dél-szlovákiai magyarlakta területeken élő szlovákoknak nyújt anyagi és ideológiai segítséget önálló kultúrájuk fejlesztéséhez. A szlovák politika és a szlovák társadalom rendkívüli figyelmet szentel a Szlovákiában élő magyar kisebbségnek és a magyarországi magyarok Szlovákiához és a szlovákokhoz fűződő viszonyának, politikai aktivitásának. Az önálló szlovák külpolitika 1992 második felétől érvényes jellemzőit megfogalmazó vélemény szerint a Szlovák Köztársaság nemzetállami érdeke, hogy eliminálja a biztonsági kockázatokat, s mindenekelőtt figyelnie kell a Magyar Köztársaságnak azon axiómáira vagy külpolitikájának azon pilléreire, amelyek a Szlovák Köztársasággal szemben negatívan nyilvánulnak meg. Eszerint a szlovákoknak, Szlovákiának minden magyar megnyilvánulással szemben fokozottan ébernek, gyanakvónak kell lennie. Általános szlovák felfogás szerint a magyar történelmileg sértett nemzet, ezért a magyarországi politikában a történelmi aspektus és a múlt sérelmei kapnak hangsúlyt. Mivel e történelem sokáig közös volt, a szlovákok olyan történelmi tudatot alakítottak ki, amely a magyarral abszolút ellentétes. E felfogásból fakad az, hogy a szlovák politika szinte automatikusan elutasít minden magyar kezdeményezést, és állandóan támadó pozícióba helyezkedik azzal szemben. A szlovákok ilyenfajta magyarellenességének gyökerei a régi és a közelmúlt történelmében keresendők, és az önálló szlovák magyarságpolitikát is erősen befolyásolják. A szlovák nemzet önmagát történelmileg mindig és mindenekelőtt a magyar nemzettel szemben határozza meg.

Arra, hogy a magyarellenesség nem szűnt meg az ún. rendszerváltás után, épp Duray Miklós hívta fel a figyelmet még 1990 májusában a “Néha tekints vissza is” c., Václav Havel államfőnek írt nyílt levelében, amely Rotterdamban jelent meg az NRC Handelsblad c. holland napilapban. “Tudnia kell kedves Václav, hogy az országban létezik magyarellenesség is. Ez benne van a szlovákiai közhangulatban, de a szövetségi politikai elgondolásban is. Sőt tapasztaltam a parlamenti politikában is. Hiszen a parlament hozott olyan választási törvényt, amely esélytelenné teheti a nemzeti kisebbségek számára a politikai életben való önálló részvételt; a parlament tette lehetetlenné, hogy Csehszlovákiában magyar egyetem létesüljön… Néhány évvel ezelőtt azonos platformon álltunk, az Ön helyzete azóta megváltozott, az enyém kevésbé, mert az új hatalom – amely Önt most körülbástyázza – továbbra is gyanakvással néz rám. Azért, mert továbbra is a nemzeti kisebbségek jogainak a védelmét tartom fontosnak. Főleg azért, mert ebben a kérdésben nem történt előrelépés” – olvasható a levélben. Duray azóta több fórumon hangoztatja, hogy Csehszlovákiában az 1989 novemberének végétől zajló demokráciakísérlet a nemzeti kisebbségeknek főleg egy lehetőséget teremtett: a nyílt – de eredménytelen – védekezés lehetőségét az ellene irányuló különböző támadásokkal szemben. Durayt bátor kiállása és megalkuvásra való képtelensége miatt nemcsak a szlovákok egy része, de sok felvidéki magyar is első számú közellenségnek gondolja. Az utóbbiak abból a körből kerültek, illetve kerülnek ki, akik elsősorban az anyagi életet tekintik fontosnak, a tekintetnélküliséget, a karriert, vagy egy pohár whiskyt, ezért a lelküket is eladnák vagy már réges-régen eladták – vagy csak egyszeen csahos kutyák. Még az 1980-as években is voltak pártkarrierre vágyakozó magyar emberek a Felvidéken. Voltak közülükolyanok, akik nagyon meggyűlölték Durayt, mert muszáj volt állást foglalniuk vele, illetve tevékenységével kapcsolatban. El kellett határolódniuk Duray Miklóstól, hogy ne kerüljön veszélybe megálmodott jövőjük. Ez az állásfoglalás-kényszer olyan megpróbáltatást jelentett számukra, ami miatt gyűlölni kezdték őt, és ez a gyűlölet mindmáig megmaradt. Ők megpróbálnak mindent megtenni annak érdekében, hogy a némely szlovák és magyarországi politikussal együtt megakadályozzák Duray közéleti szerepléseit.

2004. május 1-jén három olyan állam is tagja lett az Európai Uniónak, ahol magyarok élnek, így a magyarok túlnyomó többsége – több mint tizenegymillió magyar – az EU polgárává vált. Sajátos programot szervezett a belépés napja alkalmából a Duna Tv. Hajót bérelt, és a Duna hullámain úszva sugárzott helyszíni műsort Bécsből, Pozsonyból, Neszmélyből, Esztergomból és Budapestről. Neszmélyen Duray Miklós is kapott három percet az adásidőből. Amikor arról kezdett el beszélni, hogy mára megbillent az erkölcsi érték és a gazdasági érdek közötti egyensúly, és a magyarok többsége ilyen körülmények közt vált az unió tagjává, megszakadt a helyszíni közvetítés, sőt a technika azt is lehetővé tette, hogy be se kerüljön az éterbe a felvidéki politikus, mert az élő adás is csak néhány perce késéssel került fel a műholdra. Aztán a neszmélyi eseményeket csak néhány órával később sugározták – felvételről. Duray beszédét cenzúrázva adták le. Tehát ő volt az első olyan új uniós polgár, akit cenzúráztak tizennégy évvel a kommunista rendszer bukása után.

Arra pedig, hogy a Szlovákiában élő magyarok közül is többen ellenségként tekintenek Duray Miklósra, jó példa Barak László költőnek – aki 2006 áprilisában szélsőjobbos csürhének nevezte a MIÉP-et – a pozsonyi Új Szóban megjelent legújabb publicisztikája. Barak július 31-én a következőt írta a “Két nemzeti Lucifer” c. írásában: “Míg Duray közszereplései kétségkívül szelídebbek Slota luciferi megnyilvánulásainál, a kettejük alkalmazta ún. politikai technológiák tekintetében szinte elhanyagolható a különbség. A politikai profitszerzéshez szükséges muníciót ugyanis mindketten a vélt vagy valós nemzeti – és egymástól is elszenvedett – sérelmekből termelik. Duray egy sima szájú, ám töményen szofisztikus személyiség. Ezért kelt ekkora viszolygást Slotában is. Őszintétlenségében ráadásul igen gyakran és könnyedén tetten érhető. Duray egy olyan, meglehetősen friss, a trianoni paktumot immár a magyarságot érintően is ténylegesen és pozitíve fölülíró status quót igyekszik kinyilatkoztatásaival hitelteleníteni, amelynek valóban a legitimitását köszönheti Szlovákia…” Barak céljai világosak és az Új Szó c. lapé is. Félelemből vagy karriervágyból neki kell esni Duraynak, ezzel bizonyítva a lojalitást az új szlovák hatalom felé, de természetesen úgy, hogy Slota is kap egy-két pofont. Túl gyanús lenne ugyanis, ha egy magát felvidéki magyarnak mondó “értelmiségi” csak az MKP ügyvezető alelnökét püfölné és az SNS vezetőjének kirohanásait szó nélkül hagyná. Azt is el tudom képzelni, hogy egy titkos paktum értelmében félreállítják Slotát, ha a magyarok ugyanezt teszik Duray Miklóssal. Ezt készítheti elő Barak László, ki mindig hűséges volt a fennálló hatalomhoz, legyen az kommunista, vagy akár mečiári. Barak volt az, aki – az 1968-as Prágai Tavasz és a Charta 77 után – 1989-ben úgy döntött: megtiszteli jelenlétével a Csehszlovák Kommunista Pártot. A 20. század leghosszabb ideig uralkodó és leggyilkosabb politikai ideológiáját Barak 1989-ig támogatta párttagságával. Így a nyolcvanas években is, amikor Duray börtönben ült. Egy másik érdekes adalék Barak Lászlóról: 1990-ben, amikor Szlovákiában magyarellenes tüntetések zajlottak, egy nyilatkozatában a következőképpen nyugtatta meg a Dátum című napilap 1990. március 20-ai számának olvasóit: “Nemzetiségi feszültségek ugyan vannak, de nem olyan mértékben, mint ahogyan arról a magyarországi tömegtájékoztatás hírt ad. (…) Mečiar belügyminiszter is kijelentette, hogy a törvény szigorával fognak fellépni a nacionalista uszítás ellen.” Ha emlékezetünk nem csal, a törvény szigora elsősorban a közigazgatást, a nyelvhasználatot, az oktatást, a kultúrát és a földpolitikát érintette. Mindezek után nem is csoda, hogy Barak László támadja Duray Miklóst. Hiszen Baraknak Duray olyan lehet, mint egy tükör. Egy tükör, amit dühében időnként legszívesebben széthúzna. És hogy milyen költő is a támadó, álljon itt egy Eörsi István-i opuszt is felülmúló versének részlete: “ahányszor a slusszkulcsot betettem ottan/ mintha dákómat husikába / tudtam jól, esetleg fölrobban / égre köpködő lánggal tüzel / ha meg nem a merci kúródik szét alattam, a dákóm sül el”.

Duray Miklóst többször kerékbe akarták törni, mind 1989 előtt, mind azt követően, de sikertelenül. Tény: mellőzni lehet őt, hallgatással övezni is lehet, sőt a fogcsikorgatók szava is túlharsogja őt, csak elhallgattatni nem lehet. Hitelességének ereje csak azokat zavarhatja, akik a vele ellentétes minőséget képviselik.

***

A Magyar Fórumban megjelent “kiegészítő interjú” a fenti cikkhez:

Holt tart a rendőrségi vizsgálat?

Interjú Duray Miklóssal, az MKP ügyvezető alelnökével

Alelnök úr,miért is bűn egyes szlovák politikusok szerint részt venni egy autonómiakonferencián?

– Ebben az esetben egy szlovák politikus adta a nevét a vizsgálathoz, noha lehet, hogy többen egyetértenek Ján Slota nézetével, de hát végül is arra kell gondolni, hogy a szlovák hivatalos, de a nem hivatalos politika szempontjából is az autonómia egy falra festett ördög, mert az autonómiában kódolva van egy adott államnak a megszűnése. Ezt legalábbis ű így gondolják. Ezzel azt is lehet mondani, hogy aki egy rémképet fest maga elé, az a saját lelkét festi a falra, tehát lehet, hogy az ő tudatukban rögződik úgy, hogy az autonómia arra alkalmas, hogy egy államot szétverjenek, ahogy ők szét os vertek, mármint a szlovákság szét is vert egy államot, Szlovákiát 1938–39-ben meg 1992–93-ban.

Sajtóhírek szerint az összes erdélyi politikai formációnak van valamilyen autonómiakoncepciója, de mi a helyzet e téren Szlovákiában? Azért is kérdezem, mert ön ezt nyilatkozta 2003-ban: “Azóta, hogy 1998-ban az MKP megalakult, az autonómia valóban lekerült a felvidéki magyar politizálás asztaláról.”

-Ez helytálló kijelentés volt részemről a mai napig.

Mi lehet a megoldás az MKP részéről?

Ezzel szemben nincsen alternatívája az MKP-nak. Pontosabban az alternatívája az, hogy a kis lépések politikájával kell beilleszkedni az adott hatalmi szerkezetbe. Most viszont a hatalmi szerkezeten kívül vagyunk. Én megértem, hogy mikor egy párt kormánypárt, akkor a kormány programjával kötve van és ha a kormány programjában nincsen benne az autonómia, akkor az adott kormánypárt nem igazán lehet autonómiapárti. Legfeljebb mondhatja azt, hogy a kormányba való belépésének a feltétele az autonómia valamilyen formájának az elismerése. De ez nem így történt 1998-ban és 2002-ben sem. A most megváltozott helyzet lehet, hogy idővel átértékeli vagy felülírja az eddigi nyolcéves meggyőződést, de ahhoz az MKP-nak programot kellene váltani, pontosabban programot kellene fogalmazni.

Magyarországon többen dobálóznak olyan jelzőkkel, hogy náci, fasiszta, soviniszta, szélsőséges úgy, hogy fogalmuk sincs igazából, hogy mit is jelentenek ezek a szavak. Ön fasisztának nevezte Slota pártját. Mire alapozza ezt a kijelentését?

– A fasizmusnak, illetve extrémizmusnak megvan a maga politológiai értelmezhetősége és értelmezése, természetesen a büntetőjog nem határozza meg, hogy mi a fasizmus, azt mondja, hogy extrémizmus, vagy önkényuralmi jeleknek a propagandája, vagy ilyeneket fogalmaz meg a btk, de egyértelmű, hogy fasisztának mindenképpen az nevezhető, aki olyan szélsőséges nézeteket hirdet és vall, amelyekkel egy másik nemzetet akár sért, akár megaláz, akár fizikailag likvidálni akar, akár erőszakos cselekedetre buzdít és biztat, pártolja azokat, akik ilyen erőszakos cselekedeteket végrehajtanak. Ebben az esetben a Szlovák Nemzeti Pártnak a jelölőlistáján a parlamenti választások idején ott szerepelt az a személy, akinek a pártját a fasizmus terjesztése miatt ez év tavaszán betiltotta a szlovák legfelsőbb bíróság.

Alelnök úr, jelenleg hol tart a rendőrségi vizsgálat? Kikérdezték önt vagy párttársait?

– Annyit tudok, hogy a pártba érkezett egy levél a pozsonyi rendőrkapitányságról, amelyben ezzel az autonómiakonferencián való részvételemmel kapcsolatban tesznek fel kérdéseket az MKP-nak. Ez egy nem szokásos eljárás, mert hogyha ezt akár szakmai, akár politikai kérdésnek hiszem, a rendőrségnek ebben nincs jogosultsága eljárni.

A Szlovák Nemzeti Párt vezetője tehát börtönbe akarja csukatni a Magyar Koalíció Pártja ügyvezető alelnökét?

– Hát lehet, hogy ez a célja, de szerintem neki ennél sokkal vérmesebb elképzelései vannak. Legszívesebben nem létezőnek tudna be bennünket. Nem tudom pontosan, mi az ő elképzelése, de egy feljelentés mindig valamilyen elképzelés mentén fogalmazódik meg. Tény az: neki volt többször olyan kijelentése, hogy a Magyar Koalíció Pártját meg kellene szüntetni, vagy be kellene tiltani.

Duray úr a ’80-as években Ön majdnem másfél évet ült börtönben bírósági ítélet nélkül és csak nemzetközi tiltakozásra engedték szabadon, de attól függetlenül nem szűntek meg a házkutatások, zaklatások. Hogy érzi, kísért a múlt?

– Azzal kapcsolatban, hogy a rendőrség elindított egy eljárást, jogosan merül fel az emberben az a gondolat, hogy utoljára ilyet a rendszerváltozás előtt tett a rendőrség, tehát akár azt is lehetne mondani, hogy a jelenlegi lépése a rendőrségnek a kommunista időszakot idézi.