Duray Miklós honlapja felvidéki politikus, közíró
Kiadta a SZABAD TÉR 2006-ban. Beszédek és értekezések 2005-2006. Komlósy Zsolt emlékének. A könyv megjelenését támogatta Birkus Péter mérnök, vállalkozó (Felvidék, Komárom) és a Polgári Magyarországért Alapítvány. Szerkesztette: Maleczky József. Felelős kiadó: Somlai Zsuzsanna. Borítóterv: Bajtai zoltán. Tipográfia: Bausz Sándor.
* * *
A budapesti Ünnepi Könyvhéten Duray Miklós új könyvvel jelentkezett, amelynek címe: Riadó! Vágják alattunk a fát!
Már a 2005-ben megjelent Duray Miklós-könyv címe, a Ne félj, csak higgy! is felszólítás volt. A biztatás közvetve vagy közvetlenül azoknak a magyaroknak szólt, akik attól féltek, hogy a magyar nemzet határokon áthatoló egyesítése a hátrányukra válhat. Akik – leginkább azért, mert a magyarországi kormányzat tudatosan gerjesztett bennük ilyen félelmeket – attól tartottak, hogy ha a környező országokba szakadt magyarok megkapják második állampolgárságuknak a magyart, majd Magyarországra özönlenek, és élnek mindazokkal a lehetőségekkel, melyek egyébként csak egy magyarországi lakhelyű magyar állampolgárnak járnak; akiknek a határon túli magyarok már idegennek számítanak: az erdélyi vagy partiumi magyar románnak, a felvidéki szlováknak vagy ukránnak, a szerbiai „jugónak” stb. Az így „gondolkodó” „magyarok” nemzetfelfogása hasonult a nyugat-európaihoz, mely szerint az állampolgárság azonos a nemzettel, és aki most nem magyar állampolgár, nem lehet tagja a magyar nemzetnek.
Duray azonban ezt éppen fordítva gondolja, és úgy is van rendjén. Azt mondja: aki a magyar nemzet tagja, bárhol él is, lehessen magyar állampolgár is. Erre a kívánságra egyebek között az is feljogosít bennünket – mutat rá új könyvében Duray –, hogy a magyar nemzetet már politikai nemzetté érése után szakították többfelé – nagyhatalmi erőszakkal –, vagyis midőn a nemzet már nem csupán azonos térségben vagy országban lakó, azonos nyelven beszélő, azonos fennhatóság alá tartozó és azonos állampolgárságú emberek együttese volt, hanem a nemzetté érésnek legfejlettebb szakaszában tartott. Tagjait nem csupán a nemzeti múlt közösségének tudata és azonos kultúrához való tartozásuk forrasztotta össze, hanem a nemzeti jövőnek a múltjából és jelenéből fakadó közös tervezése is – azaz közös politikai akarat is. Akkor tekinthető egy nép politikai értelemben véve is nemzetnek, ha társadalmi kultúráját közös politikai akarat: a nemzeti akarat jellemzi.
Ez a gondolati gömb Duray Miklós új könyve egyik vezérlőfonalának legnagyobb gombolyagja, és e könyvének címe is felszólítás: „Riadó!”. A riasztás azoknak szól, akik nem látják, vagy nem akarják látni, hogy a mostani politikai helyzetben végveszélybe kerülhet ennek a közös nemzeti akaratnak, pontosabban: az érvényesítése lehetőségének a helyreállítása. Akik azzal érvelnek, hogy Magyarországon 2006 tavaszán a többség akarata érvényesült, és ez az akarat demokratikus választásokon mutatkozott meg. Nem lehet egy választás demokratikus, ha nem jellemzi a nemzeti felelősségvállalás – mondja Duray Miklós. Arról lehetne vitatkozni, hogy miként tovább, ha már a nemzet újraegyesítésének meglennének az intézményes és törvényi feltételei, de arról nem lehet, hogy van-e szükségünk ezekre az intézményekre és törvényekre.
Könyvének fejezetei nem elsősorban a bennük levő írások tartalma szerint csoportosultak egy-egy egységgé, hanem leginkább Duray megszólalásának alkalmai és mikéntje szerint – különféle politikai történések, kulturális események, évfordulók és ünnepek adnak neki alkalmat ugyanarra: hogy a nemzet egyesítésének ügyéről, illetve az ezt akadályozó tényezőkről beszéljen.
A kötet három beszélgetéssel kezdődik, melyeket 2005 nyarán, a szerző hatvanadik születésnapja alkalmából készített vele egy-egy felvidéki és egy budapesti újságíró. A második fejezet a Hídlap című esztergomi újságban hetente közölt tömör és lényeglátó írások finomított és pontosított változatából állt össze. Ez a legolvasmányosabb fejezet, és az egész könyv gondolati mozaikjának is lehet tekinteni. Apránként, más-más nézőpontból szemügyre véve, rövidebben vagy hosszasabban, mint másutt, de felbukkan benne a kötetnek minden fontos kérdésköre. Ezek közül csak néhány: a nemzeti felelősség, a szabadság, a felszabadulás, az európai közösségből fakadó, vagyis inkább fakasztható lehetőségek, a trianoni döntés és mai megítélése, Edvard Beneš szobrának felállítása, a szlovák–magyar viszony története és mai alakulása, a Magyar Koalíció Pártjának erkölcsi és politikai bukdácsolásai, valamint megújulásának szükségessége stb.
A harmadik fejezet két nagy ívű történelmi értekezésből és a szlovákiai belpolitikai helyzetnek történelmi hátterű és mélyreható elemzéséből épül fel. Külön figyelmet érdemel a fejezetet nyitó tanulmány, mely a trianoni diktátum 85. évfordulójára való emlékezés gyanánt elmondott Duray-beszéd bővített változata, és a döntés történelmi hátterét olyan nézőpontból világítja meg, amilyenből nemigen szokás. Pedig csakis ebből a nézőpontból látható világosan, hogy miféle hatalmi törekvések mozgatták és módosították az antant törekvéseit, és miért követte olyan gyorsan az első világháborút a második.
A negyedik fejezet egésze a szlovákiai demokrácia állapotának, az ottani magyarság helyzetének elemzésével foglalkozik, és javító szándékú bírálatát adja az MKP politikájának. A szerző tudatosan helyezte a könyve központi helyén levő fejezetbe ezeket az írásokat – ezzel is arra figyelmezteti olvasóit, hogy a nemzetpolitika szemszögéből nézve nincs magyarországi és nincs felvidéki ügy – csak magyar ügy van. Kiemelkedő jelentőségű írása ennek a fejezetnek a Romlásunk újabb mérföldköve című. Ebből a Szlovákiában 2005 őszén tartott megyei képviselőválasztások eredményeit és tanulságait mutató közelkép rajzolódik ki, és Duray, sürgetvén a párt mihamarabbi megreformálását, itt is hangsúlyozza, hogy mennyire nemzetromboló hatású az, ha egynémely csoportok gazdasági érdekeinek érvényesítésére tevékenykedik a néptől megválasztott politikai testület, ahelyett, hogy a felvidéki nemzettest együttes és távlatosan feltérképezett érdekeit képviselné.
Az ötödik fejezet ünnepi alkalmakon elhangzott beszédeket tartalmaz, de egyikőjük sem az ilyenkor szokványos frázispufogtatás. Például a Rákóczi üzenetei című olyan alaposan elemzi a Rákóczi korabeli magyar és nemzetközi társadalmi és politikai folyamatokat, hogy még akár érettségiző diákok is kidolgozhatnák belőle az idevágó érettségi tételüket.
A hatodik fejezet gondolati ívének két végpontja: a tudatos nemzetpusztítás és a nemzeti önrendelkezés (az autonómia). Duray itt közzétett írásaiban is bejárja – sokadszor, de folyton újabb nézőpontok szerint is – az e két pont között elterülő hatalmas térséget. Az Autonómia, és…? című előadásban a leszakított magyar nemzettestek autonómiájának megvalósítását akadályozó körülményeket elemzi, rámutatva arra, mennyire nevetséges vagy irracionális félelem – vagy tudatos fondorlat – húzódik meg a magyarság autonómiájának ellenzése mögött. „A magyarságnak most már nyolcvanhatodik éve tartó Kárpát-medencei helyzete Európa egyik szégyene” – írja.
A hetedik fejezet egyetlen írása a szerző képviselő- és küzdőtársának, Komlósy Zsoltnak a búcsúztatása.
Duray Miklós egész könyvét Komlósy Zsolt emlékének megőrzésére ajánlja. Mi pedig ezt a Duray-kötetet is azoknak ajánljuk, akik szeretnének tenni a magyar nemzet megőrzéséért – már valamennyit azzal is tesznek érte, ha elolvassák.
Maleczky József, a könyv szerkesztője