Zsebõk Csaba: Aggasztó a kormány magyarságpolitikája

Sajtófigyelő: Magyar Nemzet – Zsebők Csaba
A Gyurcsány-kormány által meghirdetett nemzetpolitikai koncepció merőben új, felettébb kedvezőtlen helyzetet teremt a magyar–magyar kapcsolatokban. Erről nyilatkozott a Magyar Nemzetnek Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke.

Úgy látja a felvidéki politikus, a magyar nemzetpolitika hanyatlása a Medgyessy-kormánnyal kezdődött; a felfelé ívelő ág ugyanis egészen 2002-ig tartott. Duray szerint ennek a 12 évnek a nemzetpolitikai mérföldkövei voltak: Antall József emlékezetes kijelentése – miszerint ő lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni –, a Határon Túli Magyarok Hivatalának a megalakítása, a Horn-kormány alatt az első magyar–magyar csúcstalálkozó összehívása, majd Orbán Viktor miniszterelnöksége idején a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) elindítása és a státustörvény megalkotása. 2002 legelején kezdte az MSZP az addig elfogadott magyarságpolitika ellen ható kampányelemeit alkalmazni, mint a minap kiderült, feltehetőleg Gyurcsány Ferenc és köre sugallatára. A Medgyessy-kormány megalakulása után pedig nyilvánvalóvá vált, hogy a két baloldali kormánypárt azon politikusait, akik valóban jól értenek a határon túli magyar kérdéskörhöz, nem helyezték meghatározó kormányzati pozícióba. Az addigi magyarságpolitikai paradigma megszüntetésének igénye Gyurcsány Ferenc hatalomra jutása után azzal vált egyértelművé, hogy az MSZP és az SZDSZ a kettős állampolgárságról kiírt népszavazáskor a nemre buzdított. Eddig a mozzanatig a magyarországi balliberális oldal legalább a látszatra ügyelt, hogy fenn akarja tartani a folyamatosságot; nem véletlen, hogy a referendum előtt, 2004 novemberében csődölt be teljesen a Máért.

A Magyar Koalíció Pártja (MKP) ügyvezető alelnöke tartalmi szempontból megdöbbentőnek értékeli a második Gyurcsány-kormány által kidolgozott, nem egészen ötoldalas (!), A megújuló nemzetpolitika elvei és intézményrendszere című dokumentumot. A megalázóan elnagyolt tervezet készítői olyan fogalmakat használnak, mintha egy teljesen másik világban gondolkodnának, mellőzve az elmúlt 16-18 év magyarságpolitikai előzményeit. Duray tudja, hogy az anyagot mely kormány közeli szakértők dolgozták ki, ezért szerinte nem hozzá nem értésről beszélhetünk, hanem a kabinet tudatos tervezéséről vagy talán – ez a legrosszabb forgatókönyv – a káoszteremtés igényéről. Kérdésünkre, miszerint e súlyos vádakat mi támasztja alá, a felvidéki politikus elmondta, hogy 1990 óta a nemzetpolitikának két szimbolikus eleme van, mégpedig a Határon Túli Magyarok Hivatala és az Illyés Közalapítvány. Az elmúlt másfél évtizedben ugyanakkor rendkívül fontos szerepet töltött be a határon túli magyar fiatalok anyaországi képzésében a Márton Áron Szakkollégium, amelyet Gyurcsány Ferencék szintén meg kívánnak szüntetni. Ezen intézmények felszámolása mutatja azt, hogy a jelenlegi magyarországi kormány a rendszerváltás előtti korszakhoz, a kádári–grószi hagyományokhoz kapcsolódik az egyetemes magyarságot illetően is. Szimbolikus erejű, hogy Gyurcsányék törlik Márton Áron és Illyés Gyula nevét a magyar–magyar kapcsolatok szótárából, nem csoda, hogy még a magyarországi baloldallal hagyományosan jó kapcsolatokat ápoló Markó Béla RMDSZ-elnök is elfogadhatatlannak tartja ezt.

A puha diktatúrát idéző kormányzati koncepció és magatartás különösen veszélyes, hangsúlyozza Duray, hiszen a gyurcsányi „új nemzetpolitika” nem képes egységben látni és láttatni, illetve kezelni a nemzetet. Az egyetlen, annak idején nagy nehezen létrehozott összmagyar intézmény, a Máért megszüntetésével a budapesti hatalom deklarált módon meg akarja osztani az egyetemes magyarságot, sőt nemcsak az egyes nemzetrészeket kívánja kijátszani egymás ellen, hanem még egy adott nemzeti közösség bizonyos képviselőit is. Erre utal, hogy a Gyurcsány-kormány olyan konzultációs rendszert próbál kialakítani, amelyben az egyes magyar érdekvédelmi szervezeteket egymástól elválasztja, és külön kezeli. Ez a paternalista megosztás ékes példája, állítja Duray Miklós. Szerinte a budapesti kormány külön-külön akarja vazallusává tenni az egyes szervezeteket, megbontva a közös gondolkodást, csírájában elfojtva az együttes fellépést. A szlovákiai magyar politikus azért is felmérhetetlenül károsnak véli a Magyar Állandó Értekezlet felszámolását, mert a Szili Katalin által kezdeményezett és már többször összeült Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) sem képes pótolni azt, mivel különböző dimenziókról van szó. A KMKF ugyanis parlamenti, a Máért pedig kormányzati dimenzió. Az utóbbi azért szűnik meg, mert zavarja Magyarország jelenlegi miniszterelnökét, hogy olyan testületet kell egy évben egyszer öszszehívnia, amely nincs alárendelve neki, és szuverén módon gondolkodó, megnyilatkozó emberekből áll. Természetesen a KMKF-re komoly szükség mutatkozik, de az egymást kiegészítő működőképes struktúrák egyikeként.

Rendkívül jellemző a „megújuló nemzetpolitikára” azon ötlet, hogy kétévente megrendeznék a világ magyarságának kulturális fesztiválját, amely, ha színvonalat szeretnének felmutatni, valószínűleg rengeteg pénzbe kerülne, miközben nem jutna pénz sok határon túli magyar együttes év közben szükséges támogatására. A budapesti megszorítások egyébként már a Medgyessy-kormány idején elérték a szomszédos államokban élő magyarokat, és azóta egyre zsugorodik a nekik nyújtott anyaországi támogatási összeg. Holott már anyaországi és felvidéki szakemberek is kiszámolták, hogy a jelenleg legálisan Magyarországon dolgozó román, szlovák, szerb és ukrán – túlnyomórészt magyar nemzetiségű – állampolgárok által vagy utánuk befizetett adók és járulékok jóval, egyes becslések szerint többszörösen meghaladják azt az összeget, amelyet a magyar kormány a határon túli nemzetrészek támogatására fordít.

Ez a tény már önmagában egy új stratégia kidolgozására kellene, hogy késztesse az anyaországi politikai elitet. Az persze nem tűnik ördögtől való ötletnek, hogy a jelenlegi kormány át kívánja alakítani a támogatások rendszerét akár a tavaly életre hívott Szülőföld Alap keretében, de az Illyés Közalapítvány megőrzése mellett Duray fontosnak gondolja, hogy a határon túlra juttatandó éves költségvetési összeget nemzeti beruházásként kezeljék Budapesten, hiszen az lelki, szellemi, demográfiai és még gazdasági szempontból is megtérül. Ennek a szemléletnek az érvényesülésére van némi esély, mivel a kormány tervei szerint az eddigi támogató-segélyező politika helyébe egy fejlesztési-együttműködési rendszer léphetne. Ezt Duray Miklós támogatandónak tartja, de csupán egy jól kidolgozott és széles körűen egyeztetett stratégia mentén.