Magyarnak lenni – Összefonódó ujjak

Forrás: Magyar Rádió
A Kairos Kiadó Magyarnak lenni című sorozatának legújabb darabját mutatták be Budapesten, a Magyar Kultúra Alapítvány székházában. Ebbe a sorozatba tökéletesen illik Duray Miklós, hiszen az a küzdelem, amit ön már hosszú évtizedek óta folytat a Felvidéken a magyarságért, teljesen beletartozik ebbe a gondolatvilágba, viszont a fő címe az önről szóló riportkönyvnek az, hogy Összefonódó ujjak.

– Volt nekem egy rövid írásom 2004-ben, nem sokkal a szégyenteljes népszavazás előtt írtam, arról szól, hogy úgy élünk mi itt – magyarok a Kárpát-medencében -, együtt  más népekkel, mint a hidegben az összefonódó ujjaink, hogy melegítsük egymást – mondta Duray Miklós.

– Hogyha összefonódó ujjként egymás mellett élő népekről, nemzetiségekről beszél, akkor ebből az is feltételezhető, hogy ezek illenek egymáshoz. Az ujjak, ahogy egymáshoz fonódnak, azok szinte eggyé is válnak.

– A Kárpát-medencének van egy sajátossága, mégpedig az, hogy az elmúlt több mint ezer év során úgy alakult az itt élő népeknek a sorsa, hogy egymás nélkül tulajdonképpen nem tehetnek semmit. Ha valamelyik úgy próbálja magát önállósítani, hogy azzal a másikat károsítja, akkor abból mindig tragédia van. Szerencse, hogy az elmúlt évszázadok során ez egyszer sem történt meg. Mindig az idegenek, tehát a Kárpát-medencén kívülről jövők tapostak belénk, viszont a XX. században egymás gyomrába tiportunk, és ezért volt a XX. század tragikus, és ennek a tragédiának vagy tragédiasorozatnak a következményeit éljük jelenünkben is, sajnos, nem begyógyult sebekkel.

Az ön szűkebb pátriájára térek, Sólyom László köztársasági elnök egy-két héttel ezelőtt Besztercebányán azt mondta, hogy a Kárpát-medencei népek közül a magyarhoz leginkább a szlovák hasonlít kultúrájában, mentalitásában. Ebből arra következtethetnénk, hogy jól meg kéne, hogy férjen egymás mellett a két nemzet.

– Így van, a szlovákok állnak legközelebb a magyarokhoz kulturálisan, hiszen a szlovákságnak egy nagy része római katolikus vagy protestáns, úgy mint a magyarság is, a többi népek viszont egy más kultúrszférából származnak. A pravoszlávból, az ortodoxból és részben más történelmi körülmények között is éltek, hiszen a rutének nagyon összefonódva élnek a magyarokkal évszázadok óta, de más a vallásuk. Viszont a tény az, hogy a szlovákok mellett talán még a rutének azok, akik leginkább kapcsolódnak hozzánk, sőt mondhatnám azt is, hogy a rutén az igazi testvérnemzete a magyarnak a Kárpát-medencében. Talán azért is, mert kiszolgáltatottsága oly mértékű volt, hogy csak a magyarságnak köszönhette a létét. A szlovákság  eltávolodása a magyarságtól a XIX. században kezdődött, nevezetesen a hatalmi politikának szüksége volt a szlovákságra, mégpedig saját érdekeinek védelmében. A románok, a szerbek, érthető módon egy más kultúrvilághoz tartoznak, ennek következtében a gondolkodásuk is más. A horvát is rokon nép lehetne, de ennek a nemzetnek a történelmi fejlődése volt egy kicsit más, hiszen társországi  kapcsolatban voltunk, tehát a horvátságnak megvolt az autonómiája. Viszont talán éppen ebből a tényből következik az, hogy a horvát-magyar kapcsolatok a XX. században és most, a XXI. század elején bontakoznak ki a legpozitívabban.

– Ezek szerint Ön is megerősíti, hogy a szlovák és a magyar nemzet áll – bizonyos szempontokat figyelembe véve – a legközelebb egymáshoz, tehát ebből következtetve számíthatunk esetleg valami hasonló közeledésre, vagy jó viszonyra állami és mindennapi szinten is, mint a magyar-horvát viszony esetében?

– Jó lenne, hogyha erre mielőbb rádöbbenne a szlovákság, elsősorban pedig a szlovák politika, mert egyes szlovák emberekben  mindez tudatosulhat ugyan, de a szlovák nagypolitika erre sajnos még nem döbbent rá. Nem látom ugyanis ennek a közeli kibontakozását, inkább kényszerhelyzetek vannak, melyekből a szlovák politika az első lehetséges alkalommal mindig kitör. Ennek következtében nincs igazán korrekt együttműködés.

Duray Miklóssal Gadácsi János beszélgetett