Duray Miklós honlapja felvidéki politikus, közíró
Megjelent: Magyar Nemzet, 2007. március 31., szerző: Kaszás Péter
A hét végén tartja idei kongresszusát a Magyar Koalíció Pártja (MKP). Ahogy arról a szlovák, illetve a szlovákiai magyar sajtóban szinte naponta lehet olvasni, a kongresszuson a párt átszervezése is napirendre kerül. Az egyik tervezett változtatás a párt ügyvezető alelnöki tisztségének megszüntetése. A tét látszólag nem nagy.
Aki azonban figyelemmel kíséri az eseményeket, tudja, hogy a tisztség megszüntetésének valódi célja nem más, mint a jelenlegi ügyvezető alelnök, Duray Miklós eltávolítása a Magyar Koalíció Pártjának vezetéséből. Ha ez megtörténik, akkor egyrészt egy élő történelmi személyiséget állítanak félre, ám egyúttal az is borítékolható, hogy a Felvidéken mostanáig csak bátortalanul és artikulálatlanul megfogalmazott autonómiatörekvések végleg kikerülhetnek a magyar párt perspektívájából. Bár az alelnöki poszt megszüntetésére irányuló javaslatot a nyilvánosság előtt Bugár Béla pártelnök vetette fel, tudható, hogy a törekvés mögött elsősorban a Magyar Koalíció Pártja létrejötte előtt Magyar Polgári Párt néven működő balliberális felvidéki párt tagjai, szimpatizánsai állnak.
Arról az aprócska magyar pártról van szó, mely az 1992-es országgyűlési választásokon – ahol a Duray-féle Együttélés, illetve a Bugár Béla vezette Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom meglehetősen jól szerepeltek – még a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt sem érte el. Az 1994-es választásokon, amikor a két konzervatív párt kilenc, illetve hét mandátumot szerzett, a Magyar Polgári Párt mindössze egyetlen képviselőt küldhetett a pozsonyi parlamentbe. Így aztán nem is csoda, hogy amikor 1998-ban sor került a három párt egyesülésére, és megalakult a Magyar Koalíció Pártja, senkinek nem voltak kétségei afelől, hogy az unió legnagyobb nyertese a Magyar Polgári Párt lesz. Azt azonban, hogy az egyesüléssel nemcsak a liberálisok sikertörténete, hanem a nemzeti elkötelezettségű érdekvédelem lejtmenete is kezdetét veszi, senki sem gondolta.
A Magyar Polgári Párt ugyanis gyakorlatilag hegemóniára tett szert a meglehetősen behatárolt felvidéki magyar közéletben: a párt egykori vezetői – kivonulva a politikából – ma fontos tisztségeket töltenek be, intézményeket irányítanak, a médiában korlátlan megszólalási lehetőséggel rendelkeznek, és szinte teljesen uralják a felvidéki magyar nyilvánosságot. Csupán néhány példa.
A párt elnökségi tagjai közül Öllős László, a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet elnöke ma az egyik leggyakrabban kérdezett szlovákiai magyar politológus, míg Tóth Károly, a párt titkára, a kisebbségkutató intézet igazgatója. Nyilván véletlenről van szó, de azért jegyezzük meg: az intézet egy nemrégiben publikált tanulmánya szerint a szlovákiai magyarok közül a legtöbben politikailag liberális beállítottságúnak vallják magukat. Feltűnően gyakran szerepel a nyilvánosság előtt a pszichiáter végzettségű Hunčík Péter is, aki szintén a Magyar Polgári Párt elnökségi tagja volt. Ő a somorjai intézetben működő „Interetnikus Kutatások Központjának” igazgatója. Huncík magatartására rendkívül jellemző, ahogy nemrégiben (2006. 9. 23.) arról panaszkodott az Új Szó című napilapban, hogy Ján Slotáék kormányra kerülésével a Magyar Koalíció Pártjában is nagyobb szerephez juthatnak a „radikális hangok”; majd elmondta, véleménye szerint jelentősen nőne az MKP támogatottsága, amennyiben nyitna a szlovákság felé, és etnikai szerepkörét visszaszorítva, regionális párttá válna. Huncíkot egyes körökben különösen komoly szakértőként tartják számon, amit jól jelez, hogy orvosi végzettsége ellenére – ki tudja, miért – időnként az ottawai egyetem Európai és Oroszország Intézetében tart előadásokat, saját bevallása szerint „Közép-Európa modern kori történetéről” (Új Szó, 2006. 9. 23.). Hogy vajon Kanadában ugyanennyire bevett-e, hogy az orvosi egyetemeken történészek oktassanak, nem tudjuk. Egy biztos: Szlovákiában az efféle furcsaságok korántsem egyediek. Hushegyi Gábor esztéta például feltűnően gyakran szólal meg politikai kérdésekben. Legutóbb a Duna Televíziónak nyilatkozva azt bizonygatta, hogy a Szlovák Nemzeti Párt kormányra kerülését el kell fogadni, hiszen az a parlamenti demokrácia része, míg a Fideszről kijelentette: „baloldali populista párt”. Hushegyi az Új Szó rendszeres publicistája, a lap tavaly augusztus 4-i számában például „Duray Miklós kirekesztő (művészet) szemléletéről” írt cikket. De olvashatók írásai a Mancsban is. A Magyar Polgári Párt vezetőségében foglalt helyet László Béla, a nyitrai egyetem dékánja is. Az ő nevéhez köthető többek között az az aláírásgyűjtés, amellyel a kilencvenes évek elején a nyitrai egyetem magyar diákjai tiltakoztak Durayék azon javaslata ellen, amely egy önálló szlovákiai magyar egyetem alapítására irányult. Az önálló magyar egyetem létrehozását egyébként további MPP-sek – így például A. Nagy László pártelnök és Tóth Károly – is ellenezték, és szerencsésebbnek tartották volna egy multikulturális egyetem létrehozását.
A Magyar Polgári Párt számára a legnagyobb befolyást azonban a mai napig az Új Szó, az egyetlen szlovákiai magyar napilap jelenti. Molnár Norbert, a lap főszerkesztője, illetve a Magyar Hírlap pozsonyi tudósítója egy időben a liberálisok szóvivője volt, míg Barak László, az Új Szó állandó publicistája az elnökségi tagok közt foglalt helyet. Barak cikkeinek sajátos hangulatát – hogy óvatosan fogalmazzunk – a Duray-bírálat adja, de meglehetősen kritikusan viszonyul Dunaszerdahely rendkívül sikeres, immár negyedszer újraválasztott konzervatív polgármesteréhez, Pázmány Péterhez is. Jórészt Durayt okolja Barak azért is, hogy a Magyar Koalíció Pártja olyan gyengén szerepelt a decemberi önkormányzati választásokon: „tény, hogy december másodika szinte minden egyes csatavesztése az ő holdudvarában, mi több »istállójában legelésző, abrakoló« gátlástalan, önző, általa idomított cselédek lelkén szárad” (Új Szó, 2006. dec. 4.). Bár ahogy már jeleztük, a felvidéki magyarok az 1990-es évek parlamenti választásain többször is világosan jelét adták, hogy nem igazán fogékonyak a balliberális ideológiára, az Új Szó működését a mai napig ez a szellemiség hatja át. A liberális politikában munkálkodott egy időben Grendel Lajos író is, aki nemrégiben közölte: a magyar sajtó túlreagálja a Szlovákiában előforduló magyarellenes eseteket. És nem lenne teljes a kép, ha nem tennénk említést a közismerten balliberális elkötelezettségű Szigeti Lászlóról, aki a szlovákiai magyar könyvkiadásban kulcsszerepet játszó Kalligram Könyvkiadó igazgatója. A Kalligram többek között olyan írók könyveit adja ki, mint Kukorelly, Kornis vagy Esterházy. Szigeti az egyik legnagyobb befolyású szlovákiai magyar személyiség.
Így működik tehát egy virtuális politikai szervezet. Amelynek egyik fő célja tizenhét éve Duray Miklós félreállítása. E cikk ellen valószínűleg komoly támadások indulnak. A felvidéki liberális értelmiség az egyetlen egységes határon túli magyar érdekképviselet megosztásáról fog szónokolni, és kihasználja a lehetőséget, hogy tovább támadja Duray Miklóst, Pázmány Pétert és a többi, még talpon álló, nemzeti érzésű, felvidéki politikust. Tény azonban, hogy a cikk megírása mögött semmi más nem húzódik meg, mint a felvidéki magyarságért érzett aggodalom.