Mit mondott Csáky Pál?

Forrás: Felvidék Ma
A JOJ televízió tegnapi (2007. április 12-i) vitaműsorában Bugár Béla többször is utalt arra, hogy Csáky Pál igazolhatná, megalapozatlan Duray azon állítása, miszerint őt valaha a kommunista titkoszolgálat egyik ügynöke irányította. Duray ezt a Magyar Fórumnak adott interjújában mondta, melyben az ügynököt illetően nevet nem mondott, csak mint az egykori Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) független főtanácsadójaként említette.

Annak ellenére, hogy nem hangzott el név, több médiában is felbukkant ezzel összefüggésben Püspöki Nagy Péter történész neve, aki az MKDM kezdeti éveiben a mozgalom meghatározó személyei közé tartozott, ugyanakkor a Nemzeti Emlékezet Hivatalának nyilvántartása szerint az ŠtB ( kommunista titkosszolgálat) ügynöke volt 1998-tól Historik fedőnéven.

Csáky Pál egy korábbi interjújábantöbbek között ezt nyilatkozta: “Még egy dolgot el kell mondani Péterről. (Püspöki Nagy Péter – szerk.) Szerette a pénzt. Tehát ő annak alapján, amit az előbb mondtam, nagystílűen próbálta vinni a saját dolgait is. A választási kampányban is eléggé megfizették az előadásait, az útjait. Béla nagyon sokszor utazott vele sofőrként, és jó viszonyba kerültek. Az, hogy később Bélát jelölték elnöknek, az ő befolyásának köszönhető.

A szövegkörnyezetből való egyoldalú kiragadást elkerülvén az alábbiakban szó szerint idézzük az egykori interjú ide vonatkozó fejezetét. Egyébként a teljes interjú az interneten is megtalálható a következő címen: http://epa.oszk.hu/00000/00033/00001/csaky.htm.
(A Fórum Kisebbségkutató Intézet Oral History programja keretében Csáky Pállal készült mélyinterjú rövidített változata. A beszélgetést Horváth Gabriella készítette 1997-ben.)

“Az MKDM korai évei

Ez azt jelenti, hogy nem volt egy alapszabályzat, amely alapján a pártszervek meghozták a döntéseket?

Formálisan volt. Nem voltam elnökségi tag, de tudom, hogy az elnökségi üléseken mindenkiben volt pici kisebbségi érzés Püspökivel szemben. Püspöki azt mondta: “Ez kell. Ki van mellette?” A többség mellette volt. Formálisan demokratikus volt az egész, a megalakulásról szóló szavazás is demokratikus volt. Valamikor kilencven őszén már volt néhány összejövetel, ahol vita kerekedett. Péter mondott valamit, és valaki visszaszólt. Tehát már kilencven őszén volt néhány választmányi ülés, ahol megjelentek a kemény ellenvélemények, és veszekedésekre került sor. Kilencven őszén, kilencvenegy tavaszán olyan helyzetek voltak, ahol nagyon szégyelltem magam. Például volt egy országos választmányi ülés kilencven szeptemberében a Duna utcán. Az elnökségi asztal, mint egy barikád. Az egyik oldalon Püspöki Nagy Péter foglalt helyet. Az elején azt mondta: “imádkozzunk mint keresztények.” Aztán elmondott egy politikai vagy egyéb szöveget. Ez a Duna utcai ülés olyan veszekedésbe torkollott, hogy csak néztem, mi van. Ilyen több is volt, például Újváron és Léván.

Szeptemberben miről folyt a vita? Mik voltak az MKDM központi problémái?

A lényeget pontosan tudom. Péter vezetni akarta az MKDM-et, mégpedig úgy, hogy: “Én megmondom két hónapra, mit kell tenni. Azt megcsináljátok, aztán visszajövök Pestről. Ellenőrizzük, és megint megmondom, hogy mit kell tenni.” Az ő filozófiája az volt, hogy nem kell nagy konfliktusban lenni a kormánnyal, nem kell túlságosan ellenzéki politikát folytatni. Ha lehet, meg kell próbálni konstruktívnak lenni. A kilencvenes állapotokhoz képest nem is volt buta ötlet. Püspöki, és rajta kívül még néhányan úgy vélték – sokáig Farkas Pali is úgy gondolta -, hogy minekünk nem kell nagyon politizálnunk, mert minket a falusi nép úgyis megválaszt. Az MKDM tehát csendesen elvegetálhat. Még egy dolgot el kell mondani Péterről. Szerette a pénzt. Tehát ő annak alapján, amit az előbb mondtam, nagystílűen próbálta vinni a saját dolgait is. A választási kampányban is eléggé megfizették az előadásait, az útjait. Béla nagyon sokszor utazott vele sofőrként, és jó viszonyba kerültek. Az, hogy később Bélát jelölték elnöknek, az ő befolyásának köszönhető. Az emberek azzal álltak elő, hogy székház vagy iroda kellene, és kellene valamilyen tervszerű tevékenykedés stb., Péter azonban mindent leintett, és ezt nem mindenki fogadta el. Nem beszélve arról, hogy később a kassaiak – egy értelmiségi társulás, amelyik az MKDM-et csinálta, egy része képviselő volt Prágában – megpróbálták ilyen klasszikus konzervatív párttá átformálni az MKDM-et. Ezért 1994 tavaszán Galántán néhányukat kizárták. Én nem szavaztam – igaz, mint képviselőnek, nem is volt szavazati jogom. De nem értettem egyet azzal, hogy négyüket kizárták a pártból. Ők aztán megpróbáltak engem az akkor szerveződő Magyar Néppártba beszervezni. Többször megkeresett Popély és Szőcs, aztán voltam egy előkészítő összejövetelen is, ahol ott volt Gyurcsik Iván is az Együttélésből. Egy tisztább, talán nemzeti magyar pártot akartak, velem is számoltak, de én nem mentem bele annak ellenére, hogy nyíltan megmondtam nekik is és az elnökségnek is, hogy nem értek egyet azzal, hogy az MKDM-ből embereket így “szánkáznak ki”. Csúnya dolog volt az akkor. Ott is megint Péter játszott főszerepet. Pontosan láttam, hogy mondták néhányan: “Ne most, még ne most.” “De most kell!” Felállt, és azt mondta az embereknek, hogy ezek eretnekek, ezek azt akarják, hogy szétessünk. Ezzel lehetett hatni az emberekre, és a túlnyomó többség megszavazta a kizárást. Péter szavának akkora súlya volt.

Próbáljuk meg sorra venni a közgyűléseken történteket!

Fejből nem tudom mindet, mert nem vagyok nagyon elragadtatva a pártpolitikától, és nem is nagyon érdekel ilyen szempontból. Próbálom ezt folyamatában látni. Kilencvenegy januárjában vagy februárjában a dunaszerdahelyi közgyűlés sorrendben a harmadik vagy negyedik közgyűlés volt. Az MKDM akkorra belső válságba került. A lényeg az volt, hogy marad-e Péter vagy sem, marad-e Péter-vonal vagy sem. Ott már nagyon kiéleződtek a dolgok. Ezt Péter úgy állította be – és nem minden alap nélkül -, hogy az Együttélés szét akarja verni az MKDM-et. A lényeg az, hogy úgy érkeztem meg Dunaszerdahelyre, hogy parlamenti képviselőként nem kaptam meghívót a saját pártom közgyűlésére, a küldötteket is őrző-védő kft. fogadta.

A többi képviselő sem kapott meghívót?

Senki, kivéve az elnökségi tagokat. Nekem viszont Szőcs, az akkori alelnök küldött meghívót. Ő megpróbálta ezt a helyzetet normálisabbá tenni. Tény, hogy akkor folytak a viták arról, hogy mennyire önálló az MKDM politikája, és mennyire függ az Együttéléstől. Én azt hiszem, hogy Szőcs és a kassaiak megpróbálták közelíteni az Együttéléshez. Ilyesmi a gyengébb számára mindig veszélyekkel jár. Szerintem az MKDM volt olyan nagy és “nehézkes”, hogy nem lehetett volna csak úgy felfalni. Püspöki Nagy Péter meg a többiek attól tartottak, hogy az Együttélés be akar minket kebelezni, és hogy ennek Szőcs meg Noviczky meg Magyar Feri bácsi a szószólói. Abban az időben voltak az MKDM és az Együttélés vitái is. Ők viszont azt mondták, hogy ilyen vitákat nem kell és nem szabad folytatni, próbáljunk meg normális párttá szerveződni. Tény, hogy Kálmán bácsi is hajlott néha errefelé, tehát több esetben nem nagyon támogatta Pétert, ezért egy belső elnökségi ülésen eléggé “puccsszerűen” leváltották, amire nem volt mandátumuk. Engem megdöbbentett, hogy fél évvel az első szabad választások után egy állítólag demokratikus párt közgyűlésére, a saját pártoméra, először nem kapok meghívót, másodszor rendőrök fogadnak: városi rendőrök, zöld ruhás rendőrök meg valami őrző-védő kft. Mutatom a képviselői igazolványom, mellyel az országban mindenhova beengednek, ide azonban nem. Jön egy csomó ember – vagy hatan -, és mondják: “Itt az én cédulám (ilyen névre szóló belépési valami, amivel lehetett szavazni is), menj be ezzel, ne hülyéskedj! Majd én kint maradok, te pedig menj be!” Elutasítottam. Most miért mondanám én, hogy engem Lőrinc Jóskának hívnak?! A saját pártomnál? Ne vicceljetek! – mondtam én. Mikor megkezdődött a gyűlés, először szavaztak, hogy a képviselőket be kell engedni. Mi addig kint beszélgettünk néhányan. Utána kijöttek értünk, hogy “képviselő urak, tessék befáradni”. Mindenki bement, kivéve engem. Én Gyurgyík Lacival, András Károllyal átmentem a szomszéd cukrászdába, ott hosszasan elbeszélgettünk a demokráciáról és sok mindenről. Többek között arról is, hogy mi az, ami itt történik. Majd beültem a kocsimba, és hazamentem. Tehát én nem voltam bent. Érdekes módon, állítólag évek múltán, egyik országos választmányon még mindig felhozták, hogy nem volt szép tőlem, hogy nem mentem be. Itt nagy viták voltak, és Pétert nyilvános szavazással újraválasztották, és majdhogynem változatlan formában újraválasztották az elnökséget is, Kálmán bácsit szintén. Ezek után már a sajtóban is megjelentek a polémiák: nyilvánvaló volt, hogy az MKDM-en belül zűrök vannak. El kell olvasni, hogy mit írt a Noviczky meg Magyar Feri bácsi. Azt írták – amennyire én visszaemlékszem -, hogy ez így nem párt, ezt így nem lehet csinálni, el kell indulni egy szerveződés útján, ellenkező esetben fel fogunk morzsolódni. Állítólag Farkas Palit küldték el, mint egyik elnökségi tagot, Kassára, hogy egyezkedjen velük. Akkor még nem voltam alelnök. Állítólag egyezkedett is velük, de nem tudtak megegyezni. Voltak olyan hangok is, hogy megegyeztek, de nem tartották be. Ettől függetlenül ez így ment tovább, mígnem Galántán kilencvenegy májusában kizárták őket a mozgalomból, és kivezették őket a teremből. Azon az ülésen már ott voltam, de szavazati jog nélkül, mert a képviselők nem kaptak szavazati jogot.

Ez Püspöki “rendezésében” történt?

Igen. Püspöki furcsa volt, mert előtte imádkozott, aztán fölheccelte ellenük a tömeget. Amikor ők azt mondták, hogy ehhez nincs joguk, akkor a négy képviselőt a saját őrző-védő fogdmegeivel kivezettette a teremből, amire még a kommunista rendszerben sem nagyon volt példa. Akkor fogtam magam, és tiltakozásom jeléül én is kimentem a teremből. Szőcs Feriék meg Magyar Feri bácsi és Popély Gyula, aki kint volt – valamilyen más rendezvényen, tehát nem az MKDM-konferencián -, ezt úgy értelmezték, hogy én is otthagyom az MKDM-et. Én nem akartam otthagyni az MKDM-et, és nem gondoltam, hogy egy Magyar Néppárt oldja majd meg a problémát.

Annak ellenére, hogy szerinted manipulált volt ez a galántai közgyűlés, a szavazás rendben folyt?

A szavazás az legitim volt. Egy dolog vitatható, hogy az akkori alapszabályzat nem ismerte a kizárást. Először kizárták őket, aztán megváltoztatták az addigi alapszabályzatot, hogy lehessen kizárni. Úgy érzem, ezek “mečiarista-trükkök” voltak. Noviczky és Magyar Feri bácsi szót kaptak, fel is szólaltak, de rosszul, indulatoktól fűtötten. Én azt hiszem, hogy egy normális pártban nem az a megoldás, hogy kizárok valakit, hanem leülök vele, és megtárgyaljuk az ügyet. Mondd el, mik az érveid, én elmondom a saját érveimet, és döntsön a többség. Valahogy így kellett volna ezt csinálni.

Ezután volt az ominózus elnökségi ülés, ahol Janicsot leváltották?

A közgyűlés véget ért, a résztvevők hazamentek, engemet is beleértve. Akkor az elnökség összeült, és ott Kálmán bácsi erős kritikát mondott. A részleteket azoktól kellene megkérdezni, akik ott voltak, én csak az elbeszélések alapján tudom, hogy mi történt. Péter ezt kikérte magának, és felheccelte az elnökséget is, mire azok megszavazták Kálmán bácsi leváltását. Nekem máig furcsa, hogy ilyen elnökségi tagokkal ülök egy elnökségben. Megszavazták az elnök leváltását, és kikiáltották Bélát elnöknek, amire az alapszabály szerint nem volt joguk, de hát ez most már “passzé”. Ekkor Farkas lett az alelnök, aztán másfél hónapra rá volt egy másik országos választmány. A választmányi ülés után összeült az elnökség, ahol én megint nem voltam ott. Ott viszont már Farkas robbantott Püspökivel szemben. Akkor már eléggé Püspöki-ellenes volt a hangulat. Püspöki beleegyezett, hogy távozik, de egymillió koronát kért az imanapokat szervező iroda számára, amelyet ő felügyelne. Ezzel nem tudott egyetérteni az elnökség. Péter erre azt mondta: “Vagy ezt fogjátok csinálni, vagy lemondok.” Állítólag Farkas Pali volt az, aki azt mondta, akkor fogadjuk el a lemondást.

Mit jelentett az MKDM számára Püspöki távozása? Én azt hiszem, hogy Péter azt a meghatározó szerepet azért tudta eljátszani, mert az MKDM-nek nem volt hatékony vezetése. Ezután nyilvánvalóvá vált az űr. Maradt Bugár Béla, aki Prágában volt, és tapasztalatlan volt. Egyre inkább kezdtek sűrűsödni a dolgok. Főleg kilencvenegy őszén, kilencvenkettő tavaszán, amikor érződött az ország válsága. Tehát elég jelentős űr maradt Péter után, és sokat kellett rögtönözni. Ez befolyással volt az én személyes sorsomra is. A történések behoztak ide engem, muszáj volt valamit csinálni. Főleg Mečiar leváltása, az volt kemény dió. Az MKDM klubja a szavazás előtt összeült, és megbeszélte a dolgot. Az Együttélés klubja is így szavazott. Tehát nem nagyon voltak testületi döntések, mint később. Eléggé amatőr módon működött ez akkor.”