Pontot tehetnénk a Trianon okozta viták végére is

(Kossuth Rádió – Interjú az MKP stratégiai alelnökével, Duray Miklóssal.)

Vajon mit forralnak a „sötétben bujkáló magyar forradalmárok”. Ezen töpreng most jó néhány szlovák hazafi. Nyáron, az uborkaszezonban mindig felerősödnek Szlovákiában az aggodalmak a magyarok autonómiatörekvései miatt . Kevés a téma, a sajtó mindenre ráharap. A Szlovák Nemzeti Párt meg egyenesen kihasználja a helyzetet. A párt elnöke, Ján Slota a  múlt héten vetette fel, hogy a törvény erejével kell lesújtani azokra, akik úgymond az ország szétzilálásán mesterkednek. Nos, a Magyar Koalíció Pártja egyáltalán nem Szlovákia érdekei ellen dolgozik. Ellenben, a magyar nemzeti közösség jövőjével kapcsolatban és annak érdekében fogalmazza meg programját. Ebben az európai minták nyomán teljes mértékben belefér az autonómia és a társnemzeti viszony is. Duray Miklós, a párt stratégiai alelnökeként ezt a munkát irányítja. (A rádióban elhangzott felvezető szöveg – szerk. megj.)

AZ AUTONÓMIA – FÉLELMEK SZAKÉRTELEM ÉS VITA NÉLKÜL

Mit akarnak már megint a magyarok? „Az elmúlt majd egy évtizedben minden rendben volt, nem emlegették az autonómiát, de most megint. Miért nem folytatódhat minden úgy, mint eddig?” – ezt mondják, kérdezik sokan Szlovákiában. Miért kell mostanában megint autonómiáról és önrendelkezésről beszélni?

– Nem feltétlenül szükséges, de beszélünk róla. A szlovákok azért beszélnek róla, mert félnek tőle. A magyarok körében pedig az autonómiáról szóló beszélgetéseknek két típusáról szólhatunk. Az egyik az autonómiának a naiv megközelítése, a másik pedig az óhaja – anélkül, hogy konkrétan megfogalmaznák, hogy milyen autonómiáról is lenne szó. Ugyanis azt tudatosítanunk kell, nagyon kevés embernek van erről szakismerete.

Nem igazán folyik vita  a szlovákiai magyarság körében. Az egyik a Bósza János féle törekvés, amely eléggé zárt közösségnek tűnik. A másik oldalon pedig tudjuk, hogy a párton belül is folyik egyfajta programalkotás, amelybe ugye beletartozik az önmeghatározás kérdése is…

– Zavarosabbak az elképzelések, mint 10-12 évvel ezelőtt voltak. Ugyanis akkor folyt egy eléggé széles körű vita az önkormányzatiságról. Alapjában véve ugyanis minden autonómia önkormányzatiságot jelent. A megvalósulása is egyforma módon történik, csak törvény, illetve alkotmány által jöhet létre.

Szlovákiába a többség egyetlen egyfajta autonómiától tart, és ez  területi autonómia. Ön szerint is így van?

– Az önkormányzatiságnak minden olyan sajátos formáját elutasítják, amely a magyarok számára olyan jogokat teremtene, amilyeneket a többség „egyszerű” módon nem írhat felül – csakis a törvényhozás által. Természetesen a területi autonómia a „legdermesztőbb” számukra, a szlovák történelemben ugyanis az autonómia nem sajátos önkormányzati formát jelentett, hanem mindig valamilyen elszakadási törekvés bújt meg mögötte. És ennek következtében azt gondolják, hogy minden autonómiatörekvés mögött az állam kereteinek a szétfeszítése rejlik. Persze azt elfelejtik, hogy a szlovákság autonómiatörekvései mindig akkor vezettek el az elszakadáshoz, amikor a nemzetközi körülmények ezt lehetővé tették. Szlovákiának az 1992–1993-ban bekövetkezett elszakadása Csehszlovákiától is egy olyan helyzetben történt, amikor egész Közép-Európa, sőt, a világ mintegy negyedrésze átalakulóban volt.

Milyen lehetőségei vannak ezen kívül a szlovákiai magyarságnak?

– Ha nem autonómiában gondolkodik a szlovákiai magyarság, akkor kizárólag valamilyen szövetségi rendszerben teheti ezt. Tudatosítanunk kell, hogy a demokrácia még mindig a többség uralmát jelenti, ha egy számbeli kisebbség nem tud olyan helyzetbe kerülni, hogy saját akaratát valakinek vagy valamilyen jogi forma segítségével érvényesítse, akkor rövidesen menthetetlenül a politika halottjai közé fogják sorolni. A felvidéki magyarság rettentően rossz társadalmi, lelki állapotban található. Sokkal rosszabban, mint a rendszerváltozás idején.

NAGY HIBÁK A KILENCVENES ÉVEK ELEJÉN

A két Dzurinda-kormány idején a szlovákiai magyarság politikai képviselete kormányhelyzetben volt…

– Éppen ebben a nyolc éves kormányzási időszakban zilálódott teljesen szét a társadalmunk. Semmilyen olyan biztosítékot nem tudtunk ez alatt a nyolc év alatt teremteni a felvidéki magyarság számára, amely akkor is működik, ha a Magyar Koalíció Pártja nincsen benne a kormányban. Mindjárt a rendszerváltozási utáni két évben elkövettük azt a borzasztó nagy hibát, hogy „eladtuk” magunkat a csehszlovák állameszmének, ahelyett hogy követtük volna Esterházy Jánosnak a példáját abban, hogy egész politikai pályafutása alatt a szlovák önállósulási törekvéseket támogatta. Mi pedig 1990 és 1992 között „lepaktáltunk” azokkal, akik kígyót-békát kiabáltak azokra a szlovákokra, akik önállósulni akartak.

HAZA A SZÜLŐFÖLDÖN

Elértük azonban azt, hogy a szlovákiai magyarság nemzetiségből, majd nemzetiségi kisebbségből nemzeti kisebbség lett. Tehát a terminus technikusban talán megállapodtunk…

– Európában hagyományosan kisebbségnek a gyarmatbirodalmak maradványaiban élő, Európába beköltözött személyeket, illetve csoportokat nevezik. Annak idején mi eldöntöttük, hogy közösségnek nevezzük magunkat. Időnként sikerül ezt szlovák nyelven is kimondatnunk, de hivatalosan még mindig nemzetiségi kisebbség vagyunk (és ezt tudatosan teszik) – így ezzel meg lehet alázniuk a közösségünket, áttételesen: kétségbe lehet vonni az őshonosságát. Ha sikerülne abban megegyeznünk, hogy levegyük a napirendről a nemzetiségi kisebbség elnevezést, és a szlovákok is hivatalosan a magyar nemzet szlovákiai közösségének neveznének bennünket, akkor már szemléletváltásról is beszélhetnénk, amely hozhatna magával egyéb változásokat is.

Például?

– Létrejönne az a fajta szlovák-magyar kiegyezés, amely 90 éve várat magára. Ha egy ilyenfajta szemléletváltozás bekövetkezne, egy idő után talán el tudnánk jutni a társnemzeti viszonynak a jogi megfogalmazásához is, mert ezt eddig csak elméletileg tettük meg. Ez egyenrangú feleknek a viszonyát jelenti, magyar-szlovák vonatkozásban egy sajátos helyzetet jelent. Mert ha a magyar nemzetre és a szlovák nemzetre is úgy tekintünk, mint egy-egy halmazra, akkor ezeknek a metszési zónája éppen a mai Szlovákia déli részén található, ott ahol a felvidéki magyarság él. Ennek a helyzetnek a politikai és jogi kifejezését kellene valamilyen közös megegyezés alapján megfogalmazni. Ezzel lehetne pontot tenni például a Trianonnal kapcsolatos összes vitára. Mert ha létrejönne a társnemzeti állapot a szlovákság és a magyarság között, a felvidéki magyarság úgy érezhetné magát a szülőföldjén, mintha a hazájában élne.

(Elhangzott a Kossuth Rádió “Szülőföld határok nélkül” című műsorában. Duray Miklóssal Hajákné Szabó Mária beszélgetett.)