A Duna Televízió vasárnap (2007. szeptember 2-án) riportfilmet sugárzott a szeptember 1-i, párkányi kis-Máértról. Mint ismeretes, a tanácskozáson a résztvevők egyeztették nézeteiket a Státustörvényből eredő támogatásai rendszerrel kapcsolatban, és több változtatást is javasolnak.
Markó Béla (RMDSZ) is elmondta. hogy ideje lenne a státustörvény néhány rendelkezését újragondolni. „Szerintünk legelső alkalommal például be kellene venni ebbe a törvénybe az iskolás kor előtti gyerekeket is. Ugyanakkor van egy állásfoglalás, hogy ezt a törvényt minél teljesebben kellene alkalmazni, mert működik, de döcög.”
Pogány Erzsébet, a Szövetség a Közös Célokért igazgatója:
„A Határon Túli Magyarok Fóruma megfogalmazta azt is, hogy minden országban gondot okoz, hogy 2005 októberétől először rövid időre, most pedig már a múlt év nyarától egészen mostanáig nem működik a szakkönyvtámogatás a pedagógusaink részére, miközben ez korábban nagyon kézzelfogható támogatás volt. Budapesten egyetlen üzletben lehetett ezzel vásárolni, mégis igénybe vették ezt a pedagógusok. Ebből is látszik, hogy a határon túliaknak ez nagy segítséget jelentett.”
* * *
Gémesi Ferenc szakállamtitkár (Miniszterelnöki Hivatal) volt a Duna TV, illetve a szerkesztő, Csáky Zoltán stúdióvendége.
Csáky Zoltán: „Szó volt 2,2 milliárd forint felhasználásáról. Ennyit különített el a magyar költségvetés a határon túli magyar közösségek támogatására. Duray Miklós azt mondta, hogy ez átláthatatlan, nem lehet tudni, hogy ki is jut ehhez a pénzhez. Azt kérik közösen, hogy s kormány hozzon döntést ennek a felhasználásáról…”
Gémesi Ferenc: „Azt gondolom, két dologban is félreértés van. Egyrészt a határon túli célokra csak a miniszterelnökség-fejezetben csaknem kilencmilliárd van (és akkor még nem beszéltünk a többi forrásról, mely más tárcáknál van), másrészt jeleztem már Duray Miklós felvetésére, hogy vélhetően vagy téved, vagy nem akarja tudni, hogy milyen megállapodások születtek a forrásfelosztásról a határon túli magyar szervezetek és a kormány között. Én azt gondolom, hogy ha neki ezzel gondja van, akkor elsősorban az MKP-tól érdeklődje meg, hogy milyen döntések születtek. De egyébként abból a forrásból, melyre ő utal és ami része a támogatásoknak, például abból fizetődnek a határon túli információs irodák (amit ő pontosan tud), vagy innen kerül át átcsoportosítással a Szülőföld Alaphoz is forrás. Tehát mindenki tudja, hogy mire fordítódik ez az összeg.
Csáky Zoltán: Megszűnt a pedagógusok szakkönyvtámogatása…
Gémesi Ferenc: A szakkönyvtámogatás létező támogatási forma. Valóban azzal probléma van, hogy a hozzájutás kérdése és a felhasználás kérdése mennyire racionális vagy lehetséges. Éppen egyébként a miniszterelnök legutóbbi kárpátaljai útján vetődött föl ez a téma. Ott hangsúlyosan ígéretet is tettünk arra, hogy figyelni fogunk arra, hogy a 2008-as költségvetésben ez teljes egészébe ott legyen, és a felhasználása is „felhasználóbarátként” jelenjen meg.
Csáky Zoltán: Az európai uniós források felhasználásáról is ejtsünk néhány szót.
Gémesi Ferenc: Itt egy óriási összegről van szó, mely összességében jóval meghaladja azt a pénzt, melyet évente a határon túli magyar közösségek támogatására fordítunk. Soha vissza nem térő alkalom az, hogy a magyar közösségek – a határon túl, és a határon belül is – megtalálják azokat a jó pályázatokat és intézményeket, amelyekkel elhívhatók ezek a források. Pl. csak a Vajdaság vonatkozásában az elkövetkező években – Dél-Magyarországgal közösen – 50 milliárd euró áll rendelkezésre. Úgy gondolom, ez jóval meghaladja azokat a forrásokat, mely erre a térségre bármikor a magyar költségvetésből fordítódott. Egyetlen feladat, hogy az adott magyar szervezetek aktivizálják magukat, aktivizálják a magyar közösségeket. És én egy kicsit ezt hiányoltam a Zárónyilatkozatból. Bizony nem látom, hogy milyen szerepet kívánnak vállalni, hogyan kívánják előmozdítani.
Folytatjuk azt az információs-nap sorozatot, melyet elkezdtünk korábban közösen a Fejlesztési Ügynökséggel és a kormányzati minisztériummal. Ősszel újra indulunk a Kárpát-medencében.
A Duna Televízió adása a
http://www.dunatv.hu/popup/popup.html?musor_id=35221&csat_id=dunatv
címen tekinthető meg.