Veszélyeztetett magyarok

Duray Miklós a Magyar Hírlapnak adott interjújában úgy látja, Szlovákiában is rosszabbul mennek a dolgok, már nemzetbiztonsági kérdés magyarnak lenni. A hatalom azt sugallja, hogy a szlovákság úgy viszonyuljon a magyarokhoz, mintha a szlovák állami egységet veszélyeztetnék…

– Egy évvel ezelőtt új elnök került a Magyar Koalíció Pártjának élére. Bugár távozásával létrejött-e a nemzeti egység, amelyet a váltáskor hangoztatott a párttagság?
– Szükséges volt a vezetőcsere az MKP-ban, de ez nem Bugár Bélával kapcsolatos bírálatot jelent, hanem csupán annyit, hogy az MKP-nak szüksége volt arculatváltásra. Nem állítom, hogy ez már bekövetkezett, de ha arculatváltásra van szükség, akkor általában személyi változást is végre kell hajtani. Azért volt szükség változtatásra, mert az MKP kikerült a kormányból.

– És milyenek az ellenzékben lévő párt tapasztalatai?
– Az egyik szomorú tapasztalat, hogy korábban sokan érdekből tartották az MKP-t saját pártjuknak. Sajnálatos, de ki kell mondani, hogy ez leginkább a helyi önkormányzatokra vonatkozik.

– Átálltak a szlovák pártokhoz a magyarlakta falvak?
– A Szlovák Nemzeti Pártot kivéve kokettálnak a szlovák pártokkal, elsősorban a kormánypártokkal. Ami önmagában nem vehető rossz néven egy polgármestertől, az első számú helyi vezető nem lehet rossz viszonyban a kormányzattal. Főleg akkor nem, ha a kormány a pénzelosztással és a támogatások ellenőrzésével kézben tudja tartani az önkormányzatokat.

– Ez nem ismeretlen idehaza sem…
– Emlékeztet a jelenlegi magyarországi helyzetre, de abban különbözik, hogy Szlovákiában a rendszerváltozás előtt is így volt, és a zömmel magyarok által lakott községek évtizedeken át gazdasági árnyékban voltak, nem kaptak fejlesztési lehetőséget. Az a viszonylag nagy munkanélküliség, amely ma a Felvidéken a magyarok körében tapasztalható, nem most alakult ki, hanem a kommunista időben, pontosan ilyen okok miatt.

– Egy évvel ezelőtt azt kérdeztem öntől, hogy véget ér-e a nemzeti alapú pártpolitizálás.
– A Magyar Koalíció Pártjának immár regionális politikát kell folytatnia. Meg kell különböztetni egymástól az adott terület általános érdekeit és a magyarság sajátos érdekeit. Gazdasági szempontból magyarnak és szlováknak ugyanaz az érdeke, de az identitásmegőrzés szempontjából az érdekek különbözők.

– Azzal sem sikerül összeterelni a “nyájat”, hogy most már nyílt politikai össztűz zúdul az ottani magyarságra?
– Sajátos nyomás alá helyezték a felvidéki magyarokat Szlovákiában. Más jellegű ez a nyomás, mint ami a rendszerváltozás előtt vagy a kilencvenes években volt. Most olyan típusú a magyarellenesség, amely egyszerre kapcsolja össze a Magyarországgal szembeni szlovák politikát és a felvidéki magyarokkal szembeni szlovák elutasítást.

– A felvidéki magyarságra valóban úgy tekintenek, mint a Magyar Köztársaság önkéntes ügynökeire?
– Ezt nem mondják ki ugyan, de érzékeltetik, és ez elsősorban a szlovák választóknak szóló politikai üzenet. Azt sugallják, hogy a szlovákság úgy viszonyuljon a magyarokhoz, mintha azok a szlovák állami egységet veszélyeztetnék, s ezzel szemben a szlovák pártok, illetve a kormány védi az országot.

– Nemzetbiztonsági kérdéssé vált a magyarság vállalása?
– Egyelőre nem tekintik általános értelemben véve veszélyesnek a magyarokat, de 2006-ban, a parlamenti választások évében sajnos annyira kiéleződött a szlovák–magyar viszony, hogy esetenként fizikai veszélyt jelentett a felvidéki magyarok számára a magyarsághoz való tartozás, a magyar beszéd. Ennek legismertebb példája Malina Hedvig esete.

– Sok reményt fűztek az uniós csatlakozáshoz, ettől várva a határok “légiesülését” és az autonómiatörekvések megvalósulását.
– Voltunk annyira józanok, hogy tudtuk: csak a csatlakozás gazdasági vonatkozásai és az államhatárral kapcsolatos változások fognak pozitívan érinteni bennünket. De sajnos előre látható volt, uniós tagként kevesebb érdekérvényesítési lehetőségünk lesz, mint annak előtte. A csatlakozási folyamatban az ország szalonképességét azon mérték le, hogy vannak-e nyílt ellentétek a kisebbségekkel, a csatlakozás után ez már Szlovákia kizárólagos belügye.

– Jobb vagy rosszabb most a magyarok sorsa Szlovákiában, mint az uniós csatlakozás előtt volt?
– Bizonytalanabbá vált a helyzet a csatlakozás után. A csatlakozásig a szlovák politikának szüksége volt a magyarok támogató részvételére, ma már nincs szüksége.

– Ki is mondják, mint nálunk Gyurcsány, hogy “el lehet menni”?
– Ezt nem mondják, hanem lépten-nyomon éreztetik.

– Nem múlik el hét, hogy ne hangozna el fizikai fenyegetés szlovák politikusok szájából Magyarországgal vagy magyarországi politikusokkal szemben is. És gyorsul a magyar nyelv használatának visszaszorítása, az iskolai oktatás ellehetetlenítése. Mit tehetnek ezek ellen?
– Nehéz eldönteni, hogy a kormányzati szereplők részéről megnyilvánuló magyarellenesség minden esetben belsőből fakadó indulat-e, vagy pedig a politikai taktika része. Esetenként lehet velük tárgyalni, megdöbbentő ugyanakkor, hogy néha olyan magyarellenes megnyilvánulások mutatkoznak meg még miniszterek részéről is, amelyek nem egyeztethetők össze a tárgyalóképességükkel. Azt tudjuk, hogy a Szlovák Nemzeti Párt zsigerileg magyarellenes, ez iránt nincsenek illúzióim. De a másik két kormánypárt esetében állandóan kételyek merülnek fel, mennyire egy színjáték része a feszültségkeltés. Nem világos, hogy ez összefügg-e Hannes Swoboda európai szocialista képviselő kijelentésével, miszerint Robert Fico miniszterelnök pártjának 2010-ben az MKP-val kellene koalíciót kötnie.

– Mennyire vehető komolyan a kormánytényezők katonai fenyegetése vagy az utca emberének agresszivitása a magyarsággal szemben?
– Az utcai agresszivitást veszélyesebbnek tartom, mert mögötte felismerhető egyfajta szellemiség. Amikor az MKP kormányon volt, nyolc éven keresztül nem volt utcai agresszivitás. Ez akkor jelent meg, amikor az MKP kikerült a kormányból. Ezt veszélyesebbnek tartom, mert mélyről fakadó, felső politikai biztatásra megnyilvánuló jelenség. A többi fenyegetés inkább a politikai taktika körébe tartozik, tömeglélektani hatása viszont sajnos jelentős lehet, mert akár tömegeket is mozgósíthat. Az utca embere nem tesz különbséget a biztatás és a politikai taktika között.

– A tavasszal fordult elő velem először, hogy egy határközeli felvidéki településen nem szolgáltak ki, mert magyarul beszéltünk. Ez lenne a közös Európa?
– Azzal, hogy egy nép az egyesült Európa részét alkotja, nem biztos, hogy az európai kultúra integráns részét is képezi. Egyébként nem biztos, hogy Európára éppen a türelmesség lenne a jellemző.

– Ellentámadásba ment át Pozsony, és szemünkre veti, hogy Magyarországon is annyi a meg nem értett szlovák nemzetiségi, mint odaát a magyar.
– Ezt hangoztatják évtizedek óta, ami azt mutatja, a szlovák politika fejlődésképtelen.

– Néhány hónappal ezelőtt a pilisszentkereszti szlovák önkormányzat Pozsonynál tett panaszt, mert az általa eddig használt épületet birtokba kívánta venni a település önkormányzata. Ez az eset jelent-e fordulatot?
– Ezt az esetet több síkon kell nézni. Látni kell benne a személyi és a helyi ellentéteket és azt is, hogy a konfliktusból kiknek származott hasznuk. Tény, hogy ezt az ügyet Magyarországon rosszul kezelték, van viszont egy tanulsága a magyar politika számára: Budapest ezután – a kölcsönösség alapján – bátran beleszólhat a Felvidéken élők ügyébe, a szlovák kormány a magyarországi beavatkozással ugyanis precedenst teremtett.

– Januártól euróval fizetnek Szlovákiában, jócskán megelőzve hazánkat. Ez a szlovák politikusok érdeme vagy a marakodó magyar politikusok felelőssége?
– A szlovák euró elsősorban az 1998 és 2006 közötti kormány gazdaságpolitikájának köszönhető, és annak, hogy a legutóbbi kormányváltás után az új pénzügyminiszter továbbvitte elődje adó- és pénzügypolitikáját. Ugyanakkor történelmi tény: Szlovákiában ezt a sikert nem lehetett volna elérni a felvidéki magyarság kormányzati szerepvállalása nélkül, Pozsony csak az MKP nyolcéves kormányzati szerepével vált Európában szalonképessé. Nélkülünk nem ment volna.

– Amikor veszélyes súrlódások keserítik a felvidéki magyarság életét, fel kell tenni a kérdést: megtett-e mindent a magyar értelmiség azért, hogy megértesse magát a szlovák értelmiséggel?
– Szeretem az önkritikát, de ebben az esetben nem tehetünk magunknak szemrehányást. Magyar részről Trianon óta a Felvidéken, Erdélyben és a Délvidéken kísérletek sorozata történt a jó kapcsolatok megteremtésére, de sehol sem mutatkozott valódi eredmény. Ez nem azt jelenti, hogy személyek között nem alakult ki szolidaritás, hanem hogy nem volt közösségi hatása. Pedig a magyarok állandóan tudatosítják, hogy a szomszéd népekkel egymásra vagyunk utalva. Akár úgy is, hogy a megmaradásunk és az ő fejlődésük is függ a jó kapcsolatoktól. Ha valamiért szemrehányást kellene tennünk nekünk, magyaroknak, az az, hogy nem fogalmaztunk meg egy konkrét célt annak érdekében, hogy saját jogállásunkat javítsuk Szlovákiában, Romániában és Szerbiában. Csak toljuk magunk előtt a problémákat, nem tudunk megoldani semmit, apró részletkérdésekkel foglalkozunk, sőt a közösséget összefogó és érintő kérdésekben sem vagyunk egyöntetűek.

– Miközben radikalizálódik a szlovák társadalom, és egyre agresszívabbak a szlovák pártok, a magyarság visszahúzódik, a magyar fiatalság hallgat.
– A fiatalok távolodása a közélettől azzal függ össze, hogy nem látnak példaképet és megoldást, nincsen jövőképük. Mi, mai felnőttek nem tudtunk egyetlen olyan programot sem megfogalmazni, amelyről úgy éreznék, érdemes követni.

– Ilyen helyzetben könnyen elveszítheti a Felvidék a népességmegtartó képességét.
– A felvidéki magyarság 1994 óta abszolút értékben fogy, de ezt még nem kellene katasztrófának tekinteni, demográfiai gondok másutt is vannak. Nagyobb gondot látok abban, hogy a fogyás ugrásszerű és az összetartó erő gyengül, az értékrend átalakult, és ebben bizonyos mértékben szerepet játszott az MKP kormányzati szerepe is. Túlságosan egy síkra, a gazdaságközpontúságra irányítottuk a figyelmet. Mintha csak egyetlen módon volna elérhető változás, közben ez nem igaz. Ha csak egyvalamire összpontosítok, azzal más szempontokat gyengítek.

– Jelent-e még támaszt a magyar kormány a felvidéki magyarságnak, amikor sorozatos magyarverések, lelki és fizikai fenyegetés éri az embereket?
– Nem lehet a kormányt és az országról alkotott képet szétválasztani. Úgy látom, hogy 2002 óta az összes elszakított területen élő magyarság körében is egyre sötétebb a Magyarországról alkotott kép. Ebben benne van a kormányról kialakított vélemény, és benne van az ország állapotáról alkotott kép. Magyarország évek óta olyan ország az emberek szemében, amely nem áll ki az elszakított nemzetrészek mellett, és ez nem csupán az állampolgársági népszavazás kimenetelének következménye. Az arculcsapás volt, amelyet el lehetett volna kerülni, viszont kormányzati felelősség, amiért nem lehetett elkerülni.

– Mi az oka, hogy ennyire megváltozott a Magyarország-kép?
– Egyebek között a rossz kormánypolitika is befolyásolja az ország megítélését. Tudatosítani kellene Magyarországon, hogy ez az ország nemcsak a magyar állampolgároké, hanem az összes magyaré.

– Önt első fokon elítélte a bíróság, mert egy magyarországi rádióban Ján Slotáról neki nem tetsző módon nyilatkozott. Ezért tízmillió koronát, nagyjából nyolcvanmillió forintot követel a magyarellenes politikus.
– A két éve elhangzott rádióinterjúban azt mondtam: “A szlovák kormány politikailag egyharmad részben Ján Slota pártjából áll, és ez egy fasiszta párt… Nem én mondom így. Ezt a pártot így lehet minősíteni elnökének minden megnyilvánulása szerint. Hogyan lehet minősíteni azt az embert, aki idegengyűlöletet hirdet, aki nemzetiségi gyűlöletet hirdet, aki becsmérli a másik nemzetet, aki fegyveres akcióra buzdít a másik nemzet ellen? Emiatt pereltek. Egyelőre egymillió koronát ítélt meg első fokon a bíróság, de a perköltséggel együtt nagyjából tizenötmillió forintra rúg az összeg, amelyet Slota követelhet, ha másodfokon is elveszítem a pert. Ilyen polgári köntösbe bújtatott politikai per még nem volt Szlovákiában.

– Már megért egyet s mást, ellenzékiként annak idején megjárta a pozsonyi börtönt is.
– Azt az akciót a kommunista időkben indították ellenem, egy olyan politikai környezetben, amelyet nemcsak én, de sokan mások is elutasítottak. Ennek következtében az akkori politikai pert azok is rossz néven vették, akik esetleg nem értettek egyet velem. Most a helyzet megváltozott, formálisan demokrácia van Szlovákiában, és nem börtönnel fenyegetnek, hanem olyan mértékű pénzbüntetéssel, amelyet sohasem fogok tudni kifizetni. Ennek következtében a bíróság lefoglaltatja a házamat, a folyószámlámat, és földönfutóvá tesz. Persze van némi esélyem, ha a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordulok.

– Teljes a csend az ügy körül. Lehet, hogy szándékosan húzzák a másodfokú tárgyalást?
– Csak nagy összegű díj fejében fellebbezhettem. Ennek ellenére kellemes meglepetés számomra, hogy a szlovák újságírók ebben az ügyben mennyire együtt éreznek velem.

– Mi történik, ha másodfokon is igazat adnak Slotának?
– Nyolc napon belül ki kell fizetnem a követelt összeget, egyébként bírósági végrehajtást rendelnek el ellenem.

– Vállalná inkább a börtönt?
– Pénzmegváltásra ebben az ügyben nincsen lehetőség.

– Ha lehetne, vállalná?
– Az csak természetes, hogy vállalnám.

(Magyar Hírlap, Varjú Frigyes)